Ez tipikusan az a meccs volt, amelyiknek a végén nem is tudjuk, sírjunk, vagy nevessünk. 

Dánia az aktuális világ- és olimpiai bajnok, és azért jöttek az EB-re, hogy begyűjtsék ezt a címet is, így (legalábbis nyárig) minden nemzetközi cím az övék legyen. A magyar válogatottról meg a lényeget tegnapelőtt leírtuk. Dánia ennek a meccsnek annyira egyértelmű esélyese volt, hogy arra nincsenek jelzők. Csak mintha a magyar válogatottnak erről elfelejtettek volna szólni.

© Anze Malovrh / kolektiff

A dánok viszont nagyon is tisztában voltak az erőviszonyokkal. Meg azzal is, hogy a 24 csapatos EB bevezetésével eggyel több meccset kell játszani, mint azelőtt - már legalábbis, ha továbbjutnak a középdöntőbe, de ők azért nyilván ezzel számoltak. Szóval meglehetősen takaréklángon kezdtek, és elég sok idejük ráment, mire rájöttek, hogy a magyarok meg nem fehér zászlót lengetve játszanak. Az első negyedórában öt eladott labdájuk volt, és még jópár rossz lövésük. És most nem is azokra gondolok, amiket Mikler Roland kivédett, hanem, amik el sem találták a kaput, öt-hat ilyen lövése volt a dán csapatnak az első harminc percben.

A magyarok nagyon felszabadultan, teher nélkül játszhattak, és ez látszott is. Minden elismerésünk a szakmai stábé, akik taktikailag is jól készíttték fel a csapatot a meccsre és pszichológiailag is fel tudták őket úgy küldeni a pályára, hogy ne ijedjenek meg az ellenféltől. Ezzel együtt azt gondolom, ha Dánia a maximumot nyújtja, simán vertek volna minket, de a sportban annak, hogy mi lett volna, ha, semmi szerepe nincs. Ténylegesen 11 gólon tartottuk őket az első harminc percben, és csak azért nem vezettünk még több góllal, mert elég sok lövést elrontottunk. Különösen Győri Mátyás, ő 1/6-tal fejezte be a mérkőzést, Ligetvári Patrik pedig három lövésből egyszer sem talált be. A beállóst kell még megmelítenünk: Bánhidi Bence az egyik legrutinosabb játékos ebben a keretben, ehhez képest az övé volt, legalábbis támadásban, az egyik leggyengébb teljesítmény. Az egész meccsen csak háromszor lőtt kapura, és azokból sem lett gól. Elég nehéz úgy meccset nyerni, ha beállósból nem szerez a csapat gólt (a helyére csereként beálló Rosta Miklós ehhez 0/1-et tett hozzá). 

Csodálkoznunk mindenesetre ezen se kell. Niklas Landin a világ egyik legjobb kapusa, óriási rutinnal, kb. mindent megnyert, amit lehet. Vele szemben meg huszonegykét éves srácok lövöldöztek, egyiknek-másiknak az is nagy dolog, hogy ilyen kapusnak lőhet kapura. Tény, nagyon sok lövést küldtünk alulra, amiket Landin magabiztosan védett. A félidő utolsó tíz percében már Dánia jobban is védekezett, akkor már több olyan lövésünk volt, ami bele volt kényszerítve egy csatornába, amit azért egy jó kapusnak illett is védenie. 

A védelem viszont, pár megingástól eltekintve, az egész mérkőzésen jól működött. Sipos Adrián és Bánhidi Bence párosa hármasban nagyon megbízható volt. Persze, amikor világklasszisok támadnak, nem sikerül minden, de ez benne van. Ki kell emelnünk még, hoggy időszakosan nyitott védekezéssel is játszottunk, azt is többféleképpen. A dánok erre nem készültek, nem igazán tudtak ellene mit kezdeni. A jó eredménynek ez volt az egyik kulcsa. Hornyák Péter és Bóka Bendegúz az előretolt szerepet jól oldották meg, Hornyák labdákat is szerzett, és jól szorították ki a dánokat a területről. 

Fontos volt még, hogy Gulyás István és Chema Rodriguez folyamatosan cseréltek is. Részben bele tudtak nyúlni, amikor rossz teljesítmény miatt szükséges volt, részben bevállalták a pihentetést is. Ez is kellett ahhoz, hogy a végjátékban ne essünk össze. 

A következő nagy kérdés az volt, Nikolaj Jacobsen a szünetben fel tudja-e rázni a csapatát. Annyiban mindenképpen sikerült ez neki, hogy ekkor sokkal eredményesebbek voltak támadásban, mint az első játékrészben. Ez jórészt annak volt köszönhető, hogy több volt a rendesen kijátszott, jól felépített támadásuk, míg az első félidőben nem egyszer megindult egy játékos a labdával, leszegett fejjel, aztán, ha nem tudta elvinni gólig, akkor így jártak. Sőt, egy darabig kapus nélkül, hét mezőnyjátékossal támadtak. Ezt a taktikát Dánia csinálja a legjobban a világon, hihetetlenül jól rendeződtek vissza, és egyetlen labdát sem adtak el úgy, hogy nem volt kapus a hátuk mögött. 

Viszont, mivel főleg az ismét kiválóan játszó Szita Zoltán és Balogh Zsolt szép gólokat lőttek, megmaradt az előny, Dánia maximum kiegyenlíteni tudott (18-18 a második félidő közepén), de utána megint elmentünk egy-két góllal. Nagy Bence úgy játszott, mintha nem élete harmadik válogatott meccsét játszaná, gyakorlatilag idegrendszer nélkül. Persze róla tudjuk a bajnokágból is hogy nem az a játékos, aki hajlamos túlgondolkodni, de jó volt látni, hogy ezt egy Dánia elleni EB-meccsre is át tudja hozni. Hogy nem sikerült minden, amit szeretett volna? Hát persze, nem véletlenül játszik 24 évesen a Fradiban, és nem is hallani, hogy a Barcelona érdeklődne iránta, de amire képes, azt maximálisan fel is tudta tenni a pályára, minden dicséretet megérdemel. 

Tisztán látszott, hogy szoros lesz a végjáték. Itt az dönthet, hogy ki bírja jobban idegileg: a magyarok megijednek-e a lehetőségtől, kiütközik-e a rutintalanság, vagy éppen a dánokat ijeszti meg a kiesés szele (ha kikapnak, biztosan kiesnek). A rutin mindenképpen a dánok oldalán állt, és lehetett arra számítani, hogy a két lett játékvezető, ha kell, meg is tolja őket kicsit. Azt kell mondani, a dánok a védekezést a végjátékban kiválóan oldották meg, nem tudtunk helyzetbe kerülni, az utolsó tíz percben összesen két gólt szereztünk, és ez leginkább a dán védelem kimagasló teljesítményének volt kszönhető. Még kapura se nagyon tudtunk lőni, a 23. és a 24. (utolsó) magyar gólt közt több, mint hét perc telt el, és közben kaptunk is hármat. 

A rutintalanság ezúttal leginkább az edzőinknél látszott. Öt perccel a vége előtt pályára küldték Bartók Donátot, ami elképesztő hiba volt. Bartók az első meccsre nevezve sem volt, Dánia ellen pedig cserével nevezték (Fekete Dávid került ki a keretből), de pályára egészen idáig nem lépett. Hidegen beküldeni egy játékost egy ilyen végjátékra, gyermeteg hiba. Még egy vérprofi is bizonyítani akarna, hát még egy viszonylag fiatal, rutintalan játékos. Bartók az első mozdulatával eladta a labdát, a másodikkal kiállíttatta magát, aztán már nem is jött vissza. Nem mondom, hogy emiatt nem nyertünk, de ennek az eladott labdának és két perc emberhátránynak nyilvánvaló szerepe volt. És ugye a végén csak egy gól hiányzott. Az edzők arra hivatkoztak, egy sérülés miatt kellett Bartókot pályára küldeni, de ez nem elfogadható magyarázat, bárkivel, egy jobbkezes játékossal is jobban jártunk volna, ha olyan valaki jön, aki addig is játszott már a meccsen. 

A játékvezetők a végére kicsit megzavarodtak. Bár a mérkőzés Svédországban zajlott, tele volt a nézőtér dán szurkolókkal (a helyszín, Malmö, Dániából pár perc alatt elérhető), és a bírók is tudták: ha Dánia veszít, kiesik. Féltek attól, nehogy egy rossz ítélettel ők ejtsék ki a világbajnokot, a saját szurkolói előtt. Mindazonáltal két perccel a vége előtt fújtak egy támadót a dánok ellen, amit nem sokan fújtak volna be - aztán fél perccel később egy teljesen egyértelműt meg nem. És az a helyzet, hogy Mikkel Hansen utolsó lövésénél tíz játékvezetőből kilenc dán hétméterest fújt volna, a lett páros azonban nem fújt semmit. Szóval összességében nem panaszkodnék rájuk. 

A magyar csapatot dicséri, hogy a hosszas tehetetlenség és a két perces emberhátrány ellenére, annak ellenére, hogy Dánia három perccel a vége előtt átvette a vezetést (először a mérkőzésen!) nem omlottak össze. Ez lett volna a természetes, valljuk be, mégsem ez történt. Az utolsó három percben már nem kaptunk gólt, egyszer viszont sikerült betalálni (ki más, mint Szita Zoltán), így döntetlennel zárult a találkozó. 

Döntetlen ezzel a csikócsapattal a világ egyik legjobbja ellen. 

Vagy: döntetlen egy meccsen, ahol végig vezettünk, és ahol plusz egy gól a biztos továbbjutást jelentette volna (ami az EB előtt képtelenségnek látszott). 

Nézhetjük így is, úgy is. 

Ami viszont biztos: a harmadik meccsünk Izland ellen lesz, január 15-én, szerdán, 18:15-kor. Ha a meccsen pontot szerzünk, biztosan továbbjutunk, ha vereséget szenvedünk, minden bizonnyal kiesünk.