A magyar válogatott eddig magasan a várakozások felett, a svédek mélyen az alatt szerepeltek ezen az Európa-bajnokságon, ennek ellenére ők voltak a mérkőzés esélyesei. Ők lettek volna akkor is, ha nem hazai pályán játszanak, így meg végképp.

Fotó: MKSZ

Bár a hazai pálya inkább csak földrajzi fogalom volt ebben az esetben. A malmöi nézőtér finoman szólva is szellős volt, némelyik szektorban alig lézengett néhány ember. Ennek persze nem kis részben a dánok az okai. Sok dán szurkoló vásárolt jegyet elővételben. Koppenhágából HÉV-szerű vonattal 26 perc a menetidő a közvetlenül a malmöi sportcsarnok bejárata előtt fekvő megállóig (átszállás nélkül), sokan gondolták úgy, átjönnek, szurkolni a csapatuknak. Csakhogy a dán válogatott már a múlt héten megvette a jegyet Koppenhága felé, egy irányba, így a szurlkolóik is inkább otthon maradtak a fűtött lakásban. És mivel a svédek se remekeltek eddig a középdöntőben, nem is indult svéd roham a feleslegessé vált jegyekért. 

Az első három magyar gólt Szita Zoltán lőtte - úgy tűnt, összeszedte magát két rosszabb meccs után. A mérkőzés hátralévő részére aztán eléggé eltűnt. Jól látszott, hogy a magyar csapati kezdeti előnye, miszerint az ellenfelek lebecsültek minket és nem ismertek minket, mostanra eltűnt, a svéd válogatott jól felkészült a magyarok támadójátékából. Bánhidi Bencét a mérkőzés nagy részén teljesen kikapcsolták a játékból, ráadásul viszonylag az elején egy ártatlan helyzetben talán kicsit meg is sérült. Úgy a második félidő közepéig a zárásokon kívül alig lehetett észrevenni a jelenlétét. Irányítóban Győri Mátyás adott szép passzokat, de összességében neki még nincs meg az a rutinja, hogy egy ilyen védelem ellen igazán meg tudja mozgatni a csapatot. 

A svédek védekezésben teljesen feladták a széleket, gykaran láthattuk, hogy a két magyar szélső ott álldogál a sarokban, és néha az volt az érzésünk, ha arra menne a labda, nem tudnák megfogni, annyira elbambultak, annyira semmi közük nem volt a játékhoz. Középen pedig a svéd védelem ellen nemigen jutottunk semmire. Tíz percig (a 10. és a 20. perc közt) nem lőttünk gólt. 

Hogy nem dőlt el már itt a mérkőzés, az Mikler Rolandnak köszönhető. Az első tíz svéd lövésből hatot kivédett, közte több tiszta ziccert is, amihez a védőinknek köze se volt. Kizárólag rajta múlt hogy húsz perc után 4-4 állt az eredményjelzőn, és nem mondjuk 7-4 (nem mintha a hét kapott gól olyan eszméletlen sok lett volna persze). A huszadik percben Ligetvári Patrik végre betalált, és ekkor nem sokan gondoltak arra, hogy ez az első, és egyben az utolsó gólja a találkozón. A szlovén meccstől eltérően ezúttal minden lövése ugyanoda ment, nem is volt eredményes (összesen 1/5). Mikler sok védéséből a túloldalon nem tudtunk hasznot húzni: míg a magyar csapat hibáit a svédek gyors ellentámadások egész sorával büntették, a magyar válogatott statisztikájában a lerohanások oszlopa üres, még csak nem is próbálkoztunk ezzel az eszközzel egyszer sem. 

A csapatot valószínűleg a tét is nyomta. Eddig úgy játszottunk, hogy ha nyerünk jó, ha kikapunk, akkor sincs baj, nem voltak célkitűzéseink, nem volt vesztenivalónk. Ma viszont úgy léptünk pályára, hogy kézzelfogható közelségbe került az elődöntő, reálisan elérhetővé az olimpiai selejtező. A fél ország azt számolta, milyen eredménnyel érhetjük el ezeket. Hirtelen nyomás alá került a csapat. És ilyen nyomás alatt rendszerint nem a 21 év(!) átlagéletkorú lövősorral pályára lépő csapatok szoktak tudni jól teljesíteni. 

Ironikus módon jobb lövőszázalékkal játszottunk, mint a svédek, de ennek a legfőbb oka az volt, hogy támadásaink zöménél kapuralövésig se jutottunk. Csak hát ezt a játékot nem lövőszázalékra játszák, a végén csak az számít hány gólt lőttél, az nem, hány lövésből. 

A félidőben Mikler kiemelkedő teljesítményének nyomán csak egy gól volt a hátrányunk, de az azért sejthető volt, hogy nem fogjuk tudni a második játékrészt is lehozni tíz kapott góllal, szóval támadásban muszáj volna valamit villantani. 

Ez csak részben sikerült. Máthé Dominik lőtt három átlövésgólt, ami kicsit felszabadította a játékot, és megosztotta  svéd védelmet is, és ekkor is is tudtunk egyenlíteni. De ennek a varázsa hamar elszállt. És továbbra is kizárólag középen próbálkoztunk. A két szélsőnknek összesen az egész mérkőzésen egyetlen kapuralövése volt, és az is úgy, hogy Bóka Bendegúz egy kipattanót szedett össze, tehát a teljes hatvan perc alatt sosem tudtuk őket megjátszani. Pedig a svéd védelem adta volna, hogy ezzel próbálkozzunk, ha másra, nem arra jó lett volna, hogy széthúzzuk a védőfalat, és több lehetőséget találjunk középen. 

Feltűnő volt, hogy a magyar edzők nem is kértek időt. A mai találkozón is csak egy időkérésünk volt. Nem néztem utána, de megkockáztatom a kijelentést, hogy a teljes mezőnyből a mi kérünk időt a legritkábban. Az időkérés persze nem csodaszer, de, ha egy edző ilyen sűrűn hagyja bent a lehetőségeit, az a tanácstalanság biztos jele. Nem kér időt, mert fogalma sincs, mit tudna mondani. 

A második félidő közepén, az egész EB-n most először, azt láttuk, az ellenfél fizikailag jobban bírja, mint mi. És, bár ekkor még döntetlen volt, a játékosokon is inkább a bizonytalanság látszott, mint a küzdőszellem. Nem tudták, mit kellene csinálni. És a védekezésben is egyre többször maradtunk le, egyre többször adtunk teret a svédeknek. Mikler is fáradt, a második félidőben már nem tudott olyan sok labdát megfogni, mint az elsőben (14 védéssel zárt, ami nagyon jó, az első húsz perc viszont egészen extrém volt, nem meglepő, hogy azt a szintet nem sikerült fenntartani). 

Az egész meccsen kerek 40 kapuralövésünk volt, ami szépen visszatükrözi a játékot: lassú és körülményes volt a támadójátékunk. Eleve kevesebb támadást vezettünk, mert nem volt iram a mérkőzésen, és a támadásaink jelentős részéből kapura se tudtunk lőni. És ebből a 40-ből is 10 nem is találta el a kaput, ezek zöme ilyen helyzet nélkül, jobb ötlet híján vaktában ellőtt labda volt, ezt mutatja a papíron 17 átlövési kísérletünk is (majdnem a kapuralövések fele). Ha csak az igazán kidolgozott akcióinkat nézzük, alig volt több, mint harminc egészséges helyzetünk, nagyon kevés. Svédország 48 alkalommal lőtt kapura, már önmagában ebben a két statisztikai adatban benne van az egész mérkőzés. 

Aztán a 48. percre végképp elfogytunk. Bár ekkor még nem lett volna reménytelen a mérkőzés, 18-18, és ugyan a svédek jobban bírták, de azért volt még esély. De ekkor kaptunk tövid idő alatt két gólt, két eladott labda, és az eleve a fáradtság jegyeit mutató magyar csapat itt teljesen összezuhant. Az utolsó tizenkét percet 6-0-ra vesztettük el, és pont ezzel a hat góllal kaptunk ki. Papíron a végjátékban dőlt el, de igazából mégse ezen múlt, hanem az addig bemutatott gyenge támadójátékon, ami fizikailag és pszichésen is túlterhelte a csapatot, és ezen az edzői stáb sem tudott segíteni. 

Tulajdonképpen, ha sarkosan akarunk fogalmazni, ez volt az a mérkőzés, ahol nagyjából azt hozta a csapat, amire az EB előtt számítottunk. Csak akkor azt vártuk, minden meccs ilyen lesz, most már tudjuk, hogy legrosszabb esetben is az utolsó kettő (a norvég meccset nem mondom, ott egyszerűen nem volt azonos kategóriában a két csapat).

Hihetetlen módon ég mindig reális esélyünk van az elődöntőre. Idejét sem tudom, mikor szerepelt magyar férfi válogatott utoljára így, hogy az utolsó forduló előtt még esélyünk, ráadásul nem csak matematikai, hanem valós esélyünk van az elődöntő elérésére. Holnap a mienk az első meccs, szóval nem taktikázhatunk. De ha nyerni tudnánk Portugália ellen, és a többi meccsen papíforma eredmény születne, bejutnánk a legjobb négy közé. Bár most úgy érzem, jobb lenne, ha a csapat ezt nem tudná. Viszont egy vereséggel a csoport ötödik helyére is visszacsúszhatunk (ezzel a 9. helyezés lenne a mienk az EB-n). Ez még mindig bőven a várakozások feletti szereplés lenne, de bizonyára sokak, köztük a játékosok szívében is kicsit megkeserítené az eddigi sikeres szereplés miatti jó hangulatot - legalábbis átmenetileg. 

A meccs mindenesetre szerdán január 22-én, 16 órakor kezdődik (mivel a svédek elleni mérkőzés hamar befejeződött, az előírt 18 óra szünet végül megvalósul), a Sport 1 televízió fogja közvetíteni.