A női kézilabda Bajnokok Ligájában való részvétel jogát hosszú időn keresztül egy hasonló kvótarendszer szabályozta, mint amit a labdarúgóknál is látunk. A kézilabda BL csak 16 csapatos, így itt szűkebbek voltak a kvóták, de a rendszer felépítése nagyon hasonló volt.

Egy idei BL-mérkőzés kulisszái. Fotó: Ricsováry Takács László

A rendszer alapja az egyszerű logika: vannak országok, ahol a sportág hangsúlyosabban van jelen, erősebb, mint másutt. Aki ezekben az országokban bajnok lesz vagy jó bajnoki helyezést ér el, az szükségszerűen egy erősebb csapat. 

Ez már a klasszikus időszakban se volt teljesen igaz. Pláne a női kézilabda szűk mezőnyében több ország került úgy az élmezőnybe, hogy a ranglista-pontjaikat teljes egészében egyetlen klub gyűjtötte be, ilyen volt például Ausztria, Észak-Macedónia, Szlovénia, Montenegró. Az egész látványossá is vált, amikor pl. a Budućnost sikerei nyomán Montenegró olyan helyzetbe került, hogy egy második csapatot is indíthatott volna a BL-ben, azonban az országban nincs más profi kézilabdacsapat, az amatőr sportolók szabadidős testmozgását szolgáló bajnoki ezüstérmes klub pedig nem is vállalta a BL-részvételt. 

Az egykori jugoszláv tagköztársaság, Macedónia, 1991-ben lett független. Függetlenségét és területi integritását sosem kérdőjelezték meg komolyabban, az ország nevével kapcsolatosan azonban közel három évtizeden át komoly vita zajlott. Végül 2019-ben az ország neve Észak-Macedónia lett. Az egyszerűség kedvéért a cikkben visszamenőlegesen ezt a nevet használom az 1991-2019 közti időszakra is. 

Egész komoly fennakadások jelentkeztek, amikor az ország vezető klubja átmenetileg, vagy akár végérvényesen meggyengült, eltűnt. Ezekben az esetekben feltűnő lett, hogy a Hypo (Ausztria) vagy a Kometal (Észak-Macedónia) sikerei mögött mennyire nincs semmiféle hátország, és a nagy klub által korábban gyűtött ranglista-pontok alapján amatőr egyesületek léphetnének az eltűnésük után a helyükre. Azaz, hogy a kvótarendszer mögött nincs, vagy csak részben van valós háttér. 

A 2000-es évek végének pénzügyi válsága tovább bomlasztotta a kvótarendszert. Szinte pillanatok alatt tűnt el a spanyol kézilabda a térképről. Míg a kétezres években még megszokott volt két spanyol csapat a BL-főtáblán, most már évek óta sosincs egy se. És voltak évek, amikor a pontszámaik a ranglistán még éltek, a kvótájuk akár két csapatra is élt, de be se neveztek. Vagy ilyen volt, amikor a francia bajnok egyből a bajnokság megnyerése után csődbement, és a BL-be már be se nevezett.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a változásokra előbb ad hoc intézkedésekkel reagált, majd kialakított egy vegyes rendszert, ahol még a kvóták voltak a meghatározóak, de már azon felül, egyedi elbírálással is adtak ki szabad kártyákat csapatoknak. Az EHF a már ebben a cikkben is leírtakat összefoglalva arra hivatkozott, túl gyorsan történnek változások a kézilabdában ahhoz, hogy egy kvótarendszer ezeket teljesen le tudná követni. Nehéz volna vitatni ennek az állításnak a valóságtartalmát. 

Csak egy példa: a jelenleg is zajló, 2019/20-as szezon női ranglistáján Észak-Macedónia a nyolcadik helyen áll. Eközben az ország a BL-ben egyáltalán nem indított csapatot, a második számú versenysorozatban, az EHF-kupában indított két egyesületük pedig egyaránt az első lehetséges alkalommal búcsúzott, a Metalurg egészen durva, 87-28-as összesítéssel esett ki. Azzal, hogy a PAOK kiverte a török Muratpasát, szintén az EHF-kupa első körében, Görögország már jobban szerepelt az idén, mint Észak-Macedónia. A ranglistán Görögország a 27. (A PAOK-ot aztán kiverte a szerb Jagodina, akiket a Debrecen nagyon simán győzött le a harmadik fordulóban). És Észak-Macedónia a ranglistán még a 2021/22-es évben is viszonylag elöl lesz a meglévő pontjai alapján. 

Az EHF-kupa idei eredményei adnak még egy komoly érvet a kvótarendszer ellenfeleinek kezébe. A Bajnokok Ligája négy csoportjának utolsó helyezettjei az EHF-kupa csoportkörében folytathatják. A négy kieső közül a cseh Banik Most, a német Bietigheim és a lengyel Lublin egyaránt utolsók lettek még egy versenysorozattal lejjebb is a csoportkörben, a csehek és a lengyelek ráadásul az EHF-kupában meccset se tudtak nyerni. Azaz nemhogy a BL-ben, de még egy szinttel lejjebb sem bizonyultak versenyképesnek. Akkor pedig mi keresnivalójuk lenne a királykategóriában? 

A tapasztalatokat összegezve az EHF úgy döntött, tovább szűkíti a kvótarendszert, szinte teljesen felszámolva azt. A kétezres években még 32 klub volt jogosult alanyi jogon nevezni a BL-re. Bár már akkor se nevezett mindig mindenki, de így is két selejtezőkörre volt szükség a főtábla előtt. Az idei szezonra ez 22 csapatra szűkült. 

2020-tól a selejtezőket teljesen eltörlik, a BL egyből a főtáblával indul. Ehhez a résztvevő csapatok számát tovább kellett csökkenteni. A 2020/21-es évre már csak a ranglista első kilenc országának bajnoka, azaz összesen 9 klub lesz automatikusan jogosult a részvételre (igaz, ők mind egyből a főtáblára, hiszen selejtező már nincs is). A továbbra is 16 csapatos BL-be további egy helyet nyer az az ország, amelyik az előző három évben a legjobban szerepelt az EHF-kupában, a fennmaradó hat helyre pedig szabad kártyákat adnak ki. 

Bár a precíz részletek még nem ismertek, az EHF már jelezte, mik a szabad kártya kiadásának főbb kritériumai. Az EHF piacot szeretne a BL-nek, és ez lesz a legfőbb döntési szempont: médiajelenlét (van-e tévéközvetítés az adott országban a meccsekről?), sportcsarnok, nézőszám, marketing.

Ezen kívül figyelembe veszik még az előző években a nemzetközi mezőnyben elért eredményeket. Ez a kitétel nyilván arra szolgál, hogy, ha egy erős BL-szereplő hirtelen a saját országában nem lesz bajnok, akkor ezen az úton benn tarthassák a BL-ben. Sőt, felkészültek arra is, mi van, ha egy rájátszásos rendszerben (például Franciaországban) egyetlen meccs, ahol például sérülések miatt a favorit nem szerepel jól, a második helynél is hátrábbra sodorja az érintettet: az EHF deklarálta, a szabad kártya odaítélésénél a bajnokságban elért helyezés már nem szempont, nem számít. 

A logika érthető, még csak teljesen alaptalannak se mondanám. De, ha jobban utánanézünk, komoly kérdéseket vet fel ott, ahol nem az a vita tárgya, mely ország csapatai szerepelhessenek, hanem az, hogy egy adott országból pontosan kicsoda. És mintha az EHF pont ebbe nem gondolt volna bele. Amíg a 2020-as évtől bevezetendő rendszert aszerint vizsgáljuk, hogyan enged egyes országokat a tűz közelébe, minden rendben, ahogy az országokon belüli leosztást kezdjük nézni, baj van. 

Jó, az első kilenc ország bajnokai fixen ott vannak, és minden komolyan vehető bajnokság ott van az első kilencben. Szóval a bajnok mehet a BL-be, eddig jó. És ki még? 

Mondjuk Magyarországon a marketing, média, stb., nem igazán döntő, hiszen ezek a lehetőségek minden klub rendelkezésére állnak. Az, hogy a bajnoki szereplés nem számít, az előző évek nemzetközi szereplése viszont igen, abszurd helyzetet eredményezhet: az a klub, amelyik nem szerepel a BL-ben, nyilván nem is tud ott jól szerepelni. A bajnokságban pedig, ha nem lesz bajnok, mindegy is, mit csinál, mert a bajnoki helyezés nem számít. Ez a kritérium tehát lényegében bebetonozza azt a klubot, amelyik jókor volt jó helyen, hiszen a rendszerből fakadóan, ha akár csak egyetlen döntetlent is elérnek a BL-ben, már garantáltan jobb eredményeik lesznek nemzetközileg, mint riválisuknak. Mondhatni: Indulhatsz a BL-ben, mert eddig is ott voltál. 

Az EHF-kupás szereplés alapján kiadott plusz hely elsőre logikus: az az ország, amelyik éveken át jól szerepel az EHF-kupában, nyilván egy erős mezőnnyel rendelkezik, jó ötlet lehet tehát egy plusz hely. De ez a logika csak akkor áll meg, ha ez tényleg egy hozzáadott, egy plusz hely, az érintett ország tényleg eggyel több csapatot indíthat a BL-ben, és ez nem egyenlítődik ki a szabad kártyáknál. 

Mérkőzés az EHF-kupában. Fotó: Ricsováry Takács László

Papíron tiszta sor: nem az EHF-kupában jól szereplő klub, hanem az adott ország kapja a plusz egy helyet. És ha az adott ország eleve két csapatot indíthatott BL-ben, akkor a bajnok mellett másodikként kit indítson? Azt, aki eddig is a BL-ben volt (és értelemszerűen semmit nem tett hozzá az EHF-kupás szerepléshez)? Ebben az esetben az a klub, amelyik esetleg egy-két kupagyőzelemmel kiharcolta ezt a plusz helyet, másvalakinek kaparja ki a gesztenyét. Ha viszont, mintegy jutalomként, ők indulhatnak, akkor vesztessé válhat valaki, aki éppenséggel rosszkor volt rossz helyen. Ebben az esetben az az abszurd helyzet alakulhat ki, hogy a BL-résztvevő klubnál azon kell szurkolniuk, hazai vetélytársaik minél előbb essenek ki az EHF-kupából. 

A döntés mindenképpen az EHF kezében lesz. Már 2019 nyarán is így volt. Pedig akkor még elvileg a hazai szövetségnél lett volna labda, az előírások alapján egy ország csak egy klubot nevezhetett volna szabad kártyáért. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azonban három nevezést is beadott, az EHF pedig ezt tudomásul vette, és végül ők választották ki a Ferencvárost, ill. vetették el a Siófok és az Érd kérelmét. 

Az EHF persze a helyzetet többféleképpen is feloldhatja. Például úgy, hogy visszatér a 2012 előtti helyzethez, és odaenged egyszerre három csapatot azonos országból, ha úgy alakul. A döntési szabadságuk ezúttal még kicsit nagyobb is lesz, hiszen az észak-macedón bajnok, bár papíron erre jogosult volna, aligha fog nevezni, így minden bizonnyal nem is hat, hanem hét szabad kártyát lehet majd kiosztani. A szlovén Krim és a horvát Podravka számára kiosztott szabad kártyák szinte biztosra vehetőek, akárcsak egy francia szabad kártya, de még ezen felül is maradna négy lehetőség. A svéd, a lengyel és a cseh bajnokot aligha látjuk jövőre a BL-ben, spanyol és török csapat részvétele is valószínűtlen. Miért ne lehetne két-két román, dán, és három magyar (egy szabad kártya még így is fennmarad)? 

A saját buta szabályuk által teremtett feszültséget a saját jó döntésükkel számolhatnák fel legegyszerűbben. A lehetőségük megvan, a részletes versenykiírás majd csak tavasszal jelenik meg.