Végre úgy igazából is megkezdődött a kézilabda világbajnokság a magyar csapat számára. Rögtön egy óriási mérkőzéssel, és egy győzelemmel.

Fotó: IHF

Már majdnem egy hete zajlik a VB, sok jó meccset láttunk már. Konkrétan a magyar válogatott csoportja eddig eléggé langyosan csordogált. Igaz, ezt már a sorsoláskor sejthettük, hiszen a négycsapatos csoportban Uruguay és a Zöld-foki Szigetek nem képviselnek komoly játékerőt, a magyarok és a németek pedig az első két fordulóban ellenük léphettek pályára. Illetve a németek még azt se feltétlenül, hiszen a Zöld-foki Szigetek csapata sok Covid-19-fertőzés miatt az első forduló után visszalépett a világbajnokságtól. Uruguayt pedig mindkét európai csapat könnyen verte. 

Összesen három válogatott lépett vissza a VB-től koronavírus-fertőzések miatt. Az USA és Csehország helyére még az utolsó pillanatban (egy nappal a kezdés előtt!) behívták Svájcot és Észak-Macedóniát, a Zöld-foki Szigetek csapatát már nem pótolták. Mi nagyon jól jártunk ezzel, hiszen a helyükre Hollandia lett volna a beugró, akik ugyan szerényebb játékerőt képviselnek, mint a magyar válogatott, de azért felkészülés nélkül játszani ellenük rögtön az első meccsen nem lett volna éppen egy leányálom.

Az utolsó csoportmeccsen jött el a magyar és a német válogatott számára is az első komoly mérkőzés. Az már a VB kezdete előtt világos volt, hogy hol van a németek gyenge pontja: a járványhelyzetre hivatkozva a THW Kiel mindkét beállósa, Hendrik Pekeler és Patrick Wiencek is lemondta a világbajnokságon való részvételt. Ez éles vitát váltott ki Németországban, és, ami a magyar válogatott szempontjából fontosabb: ezzel eltűnt a német csapat védelmének tengelye. Alfreð Gíslason, a németek izlandi edzője, nehéz helyzetbe került, végül úgy döntött, Sebastian Firnhabert és Johannes Gollát állítja a két hármas posztra. Nem csak mindketten gyengébb védők, mint hiányzó társaik, de egyben jóval kevésbé összesszokottak is, mint az évek óta a klubjukban is egymás mellett jászó Pekeler és Wiencek. A magyar válogatottban pedig ott van a világ egyik legjobb beállósa, Bánhidi Bence. Adta magát tehát, hogy hová is kell koncentrálni a magyar támadásokat. 

Kulcsfontosságú volt, hogy a magyar irányítót, Lékai Mátét, a német védelem rendre nem tudta lekövetni lábbal. Ettől kezdve a magyar támadás mindig helyzeti előnyben volt, amit általában jól is használtunk ki. Szinte mindig meg tudtuk találni azt a játékost, akire nem jut védő. Ez azért a játék ilyen sebességénél, ennyire közel a falhoz, nem könnyű, de azért segített, hogy viszonylag sok volt a hely. 

Hogy az irányító, Lékai, sorozatban osztja ebből a helyzetből a gólpasszokat, az se feltétlenül magától értetődő. Mindenképpen kiemelendő viszont a jobbátlövő posztján játszó Máthé Dominik, aki szintén sorozatban tudta megjátszani a játékostársakat. Feltűnően fiatal életkora ellenére kifejezetten érett játékot mutatott. 

Máthé Dominik 1999-es születésű, még nem töltött be a 22-t.  A nőknél is fiatalnak számítana, a férfi mezőnyben pedig kirívóan. A német csapatból a már említett Golla volt a legfiatalabb, ő is másfél évvel idősebb, mint Máthé. Juri Knorr Máthénál is fiatalabb, de ő ma, bár nevezve volt, nem lépett pályára. 

Egymás után tudtunk tiszta lövőhelyzeteket kialakítani, a magyar játékosok pedig éltek is ezekkel a lehetőségekkel. Bánhidi az egész meccsen egyetlen lövést sem hibázott (8/8), Máthé is csak kettőt (8/10), ami átlövő posztról egészen kiemelkedő. Ők hárman, Lékai, Máthé és Bánhidi, voltak az eredményes magyar támadójáték fő letéteményesei. Sokat mond, hogy a német válogatott két kapusa, Andreas Wolf és Johannes Bitter, egyikük se a nevenincs kapuvédők közé tartozik, összesen hat labdát tudtak megfogni az egész meccsen, annyira pontosan lőttek a magyar játékosok. 

Az első félidő nagy részén a magyar védekezés is eredményes volt, labdákat is tudtunk szerezni, abból lerohanásokat vezetni. Jól használtuk ki, hogy Golla a németek első számú beállósa, aki jó játékos, de ezen a szinten még elég rutintalan. Golla az egész meccsen egyszer lőtt kapura, emellé két eladott labdája volt, a középső védekezésünket nem érheti kritika. Nagyobb különbséggel is vezettünk, és, ha nincs egy kisebb hullámvölgyünk az első félidő legvégén, ha Pedro Rodriguez a létező legtisztább ziccerben nem Bittert dobja fejbe, hanem gólt lő, és nem hibázunk el több emberelőnyös támadást is egymás után, szinte a félidőre eldőlt volna a meccs. De talán jobb is így, mert nem engedhettünk ki, tudtuk, hogy élesnek kell lenni a második félidőre is. 

Gíslason is felismerte természetesen, hogy középre összpontosul a magyarok támadójátéka, ezért jobban összevonta a csapata védekezését. A magyarok ennek ellenére sem változtattak, sőt, szélsőbefutásokkal csak még jobban betömörítették a falat, miközben a befutó szélső ritkán tudott megfelelő zárást adni és emberelőnyös helyzetet biztosítani. A magyar szélsők ezen a mérkőzésen összesen kétszer lőttek kapura, és abból se lett gól. Elég ritkán lehet meccset nyerni úgy, hogy a csapat szélsői egyetlen találatot sem szereznek. 

A német védelem dinamikusabbá vált, többet és messzebbre léptek ki, és a szélső védők beljebb húzódása nyomán ennek ellenére sem lett túl sok üres hely középen. Ez meg is zavarta a magyar támadójátékot, Lékai is elbizonytalanodott a második félidő közepén. Volt egy elég hosszú gólcsendünk, igazából a félidő középső tíz percében csak egyszer találtunk be a németek kapujába Különösen fájdalmas volt, hogy két emberelőnyt is szerzett gól nélkül játszottunk végig. Az egész meccsen feltűnő volt, mennyire rosszul használjuk ki az emberelőnyöket - ez nyilván összefügg a szélek megjátszásának teljes hiányával is. Bánhidi és Lékai gyakorlatilag végigjátszották a meccset, Máthé is nagyon sokat volt pályán, elkerülhetetlen, hogy legyen egy időszak, amikor kicsit visszaesik a játék szintje. 

Eközben a magyar védelem fáradni látszott, Sipos többször is lemaradt, és főleg, amikor Bodó Richárd is pályán volt, többet hibáztunk, több elkerülhető gólt kaptunk. 

A németek még egyszer meg is tudták fordítani az állást, egy góllal vezettek. A magyar kapuban Mikler Roland több német szélsőziccert is hárított, ez ebben az időszakban különösen fontos volt, így sosem tudott az ellenfél komolyabb előnybe kerülni. 

A végjátékra a magyar védelem megint valamivel feszesebbé vált. A németek hat percig nem tudtak gólt szerezni - ebben segített az is, hogy két kiállítást is összeszedtek az utolsó tíz percben (összesen hármat, de ebből a legutolsót 59:57-nél). Máthé és Bánhidi pedig a végjátékban lőttek összesen öt gólt, ez döntő volt. 

Az utolsó fél percben a győzelemért támadhattunk. Lékai betört a falba, talált egy kis helyet, és faultból, kissé sután lőtt ugyan kapura, de bement, a magyar csapat megnyerte a mérkőzést. 

A csoportból való tuvábbjutásunk nem volt kérdéses, a Zöld-foki Szigetek visszalépése után pedig már matematikailag is lehetetlen lett volna kiesnünk (három csapat jut tovább a csoportból). A mai győzelem ennek ellenére fontos volt, hiszen a szerzett pontokat továbbvisszük a középdöntőbe, így ott 4 ponttal indulunk. Ellenfeleink Brazília, Spanyolország és Lengyelország lesznek. Egyik meccset sem vehetjük lazán. Az biztos, hogy kétnaponta, tehát csütörtökön, szombaton, és jövő hétfőn játszunk, a pontos kezdési időpontok még változhatnak.