Bár már évek óta repedeztek az alapok, a Ferencváros női kézilabdacsapatánál sokáig, nagyon sokáig tartotta magát egy illúzió. Annál jobban fájt, amikor tavaly ősszel mindenki számára világossá vált, vagy legalábbis válhatott volna: ez az út nem járható. Sokan ezzel máig nem tudtak, vagy akartak szembenézni. 

A fák mögött a Fradi-pálya. Kép: Google Streetview

A Fradi évek óta azzal határozza meg saját magát, hogy ők az a klub, ahol kevés külföldi játékos szerepel. Ez az utóbbi egy-két évben kissé azért megbicsaklott (erre még majd visszatérünk), de a közvetlen riválisokkal, a külföldi jáétkosokkal telerakott Győrrel, Siófokkal, korábban Érddel szemben azért szépen megállt, hogy lám, itt egy csapat, túlnyomórészt magyar, kevés külföldi játékossal, és képes felvenni velük a versenyt. 

A Fradi utoljára sok évvel ezelőtt csúszott csak le az első két helyről a bajnokságban, bár tavaly ettől leginkább csak a Covid-19 mentette meg a népligeti zöld-fehéreket: a bajnokság félbeszakításakor a harmadik helyen álltak, és saját erőből már a második helyet nem érhették volna el, ahhoz a Siófok botlásaira is szükség lett volna. Igaz, a bajnoki cím is csak egyszer jött össze az Elek Gábor vezetőedző nevével fémjelzett időszakban, és most, Elek 13. szezonjában sem igazán nekik áll a zászló. De azért, bár kaptak időként nagyon durva pofonokat, végig ott voltak az ETO nyakán, 2018-ban egy gólon múlt a bajnoki cím, egyszer összejött a kupagyőzelem is, a BL-ben többször is döntetlent játszott a két csapat, de még a legutóbbi, győri bajnoki is nyitott volt a második félidő közepéig. 

Szóval, ha itt-ott meg is bicsaklott a történet, azért összességében tartotta magát a kép, hogy majdnem tisztán magyar játékosokkal is versenyképes lehet a Fradi a világ legjobbjával is akár. És bár a nagy versenyképességből tulajdonképpen egy örök vesztes csapat képe rajzolódott ki, mindig, mindent el lehetett adni azzal, hogy igen, de nálunk magyar játékosok vannak. 

De ez a dolog igazán csak akkor működik, ha mindenki ezt a gondolatot követi. Az irányvonal megosztotta a szurkolókat: miközben a klub labdarúgócsapatában csak mutatóban akad magyar játékos, elég nehéz felvállalni olyan véleményt, miszerint az az igazi Fradi, ahol kevés a külföldi. Ennek megfelelően sok divatszurkoló is csapódott a kézilabdacsapathoz, akik igazából nem is fradisták, csak a kevés külföldit tartják szimpatikusnak. Sokan közülük hangsúlyozzák is, hogy ők kizárólag a kézilabdacsapatnak szurkolnak, és fociban valamely más klub drukkerei. A legtöbbjük kézilabdában is simán váltana, és más klubnak szurkolna, ha a Fradiban lenne sok külföldi, és amott kevés. 

Nehéz kora este azonosulni a kézilabdacsapat filozófiájával, aztán este kilenckor majd teli torokból szurkolni a futballistáknak. Kizárt dolog, hogy erről valaha is készült volna bármilyen statisztika, de megkockáztatom, sose volt a kézilabdacsapat szurkolói közt ilyen erős az ellenérzés a saját klub labdarúgóival szemben.

És ami ennél is fontosabb: a játékosok sem feltétlenül osztják ezt a nézetet, miszerint az a lényeg, hogy sok magyar legyen a csapatban. Egyesek, akik érzik, hogy egy esetleges stratégiaváltás után pillanatokon belül lecserélnék őket egy náluk jobb és olcsóbb külföldire, védik a saját érdekeiket, de alapvetően a magyar játékosok nagy része számára sem igazi érték, hogy kevés külföldi szerepel a keretben. 

A legelső sérülés az egységfronton akkor keletkezett, amikor Faluvégi Dorottya Győrbe igazolt. Faluvégi serdülőkorúként érkezett a Fradiba egy kiscsapatból, itt lett belőle előbb NB I-es, majd válogatott játékos - hogy aztán az első hívó szóra lépjen, és az ETO-ba igazoljon. A jobbszélső nem volt kulcsjátékos a Ferencvárosnál, távozását a klub minden további nélkül kezelni tudta volna, de Győrbe igazolásának elsősorban szimbolikus értéke volt: jelezte, hogy a klub filozófiája korántsem feltétlenül köti le a legjobb magyar játékosokat, még a többé-kevésbé saját nevelésűeket sem. Faluvégi győri szempontból is inkább a csali szerepét töltötte be: ha telnek, múlnak a hónapok, és mindenki látja, a fiatal játékost Győrben nem ették meg a külföldiek és fel sem áldozták őt az isteneiknek, ezzel csökkennek a többi kiszemelt játékosban a gátlások. 

És valóban: egy évvel később követte őt a Fradi másik jobbszélsője, a szintén serdülőkora óta itt játszó Lukács Viktória. Ez már mindenképpen érzékeny veszteség is volt: Lukács a Fradiban kiemelkedő, nemzetközi szinten is magasan jegyzett játékossá vált, a Népligetben még külföldről sem tudták őt hasonló értékben pótolni. Faluvégi, majd Lukács távozása rámutatott: a játékosok akár felvállalják, hogy sok külföldivel játszanak egy klubban, ha ott magasabb fizetést kapnak és magasabb célokért küzdhetnek - sőt, igazából ezeknek a magasabb céloknak az elérése szinte garantált. A magyar bajnoki cím több évre előre beírható, a BL-győzelem is, ha az egyik évben esetleg nem lesz meg, akkor majd a következőben - a legutóbbi hét befejezett szezonból ötször a Rába partján kötött ki a trófea.

Lukács Viktória átigazolása komoly pofon volt a Fradinak. Kisebb korrekcióra is késztette a klubot. Míg korábban az volt a mondás, hogy a csapatban három, esetleg négy külföldi szerepelhet, a 2020/21-es évre már négy új külföldi játékost igazoltak (a korábbiak mind távoztak), mindegyiküknek meghatározó szerepet szánva. A téli-tavaszi időszakban az alapcsapatban már négy külföldi játékos védekezett egymás mellett, a külföldiek alapvetően meghatározták a Ferencváros játékát. Még a külföldi játékosok súlyát tudatosan lehúzó értékelések is csak annyit tudnak írni, hogy a tíz magyar mezőnyjátékos összesen általában több gólt lő, mint a négy külföldi, és eljutottunk oda, hogy egy-egy külföldi játékos jó vagy rossz játékán múlhatnak mérkőzések.

Német játékosok a Fradiban (Fotó: Ricsováry-Takács László)

A régi megkülönböztetés is már csak felfelé igaz: a tabellán a Ferencvárost üldöző csapatok egyikében sem lépett jó régóta több, mint négy külföldi játékos pályára, legtöbbjüknek nincs is ennyi igazolt külföldi játékosa. Igaz ugyan, hogy ehhez a Siófok nem éppen tudatos és önkéntes szétesése is kellett, de mostanság az NB I 14 csapatából csak a Győr épít jobban a külföldi játékosokra, mint a Fradi, azaz, szemben a három-négy évvel ezelőtti állapotokkal, a budapesti zöld-fehérek már korántsem tekinthetőek a magyar értékek képviselőjének a mezőnyben. 

Mivel hónapok óta minden meccs zárt kapus, a szurkolói reakciókat közvetlenül nem láthatjuk. Most mondhatnánk vicceskedve, hogy lám, amióta ilyen komoly szerepet játszanak a külföldiek, azóta egy néző sem váltott jegyet a mérkőzésekre, de, komolyra fordítva, akár még szerencsés is lehet, hogy nincsenek szurkolók a meccseken. 

Aztán ősszel robbant a bomba: bejelentették, hogy Schatzl Nadine és Háfra Noémi is Győrbe igazol. Ezzel három egymást követő évben már négy válogatott kézilabdázó cseréli az egyik zöld-fehér mezt a másik fajtára. Ha bárkinek lettek volna még illúziói azzal kapcsolatosan, hogy a játékosok bizony olyan klubban szeretnének játszani, ahol sok a magyar, azok legkésőbb ezzel a bejelentéssel végleg szertefoszlottak. A játékosok bajnokságot, BL-t szeretnének nyerni, sok pénzt szeretnének keresni, és, ha ennek az az ára, hogy meg kell tanulni néhány norvég kifejezést (Faluvégi Dorottya utalt erre egy korábbi nyilatkozatában), hát úgy is jó. 

Már régtóta benne volt a levegőben: addig jó a Fradinak, amíg a Győr nem igazol magyarokat. Most elvisznek összesen négy játékost, ebből három egyértelműen kulcsjátékos volt a Fradiban, és ezt a Fradi már nagyon megérzi. Megérzi, egyrészt, mert nem tudja igazán pótolni őket. És különösen megérzi, mert ennél sokkal látványosabban nem derülhetett volna ki: a játékosoknak nem célja a Fradiban, nem célja egy túlnyomórészt magyar játékosokból álló csapatban játszani, ez számukra nem olyan érték, ami komoly szerepet játszana a döntéseikben. Bognár László, a klub korábbi ügyvezető igazgatója elmondta: Háfrának mindent megadtak volna, amit a klub tud, a 14 éves kora óta itt játszó Háfra a Ferencvárosnál klubikonná válhatott volna akár. Csakhogy Háfra nem Fradi-ikon akart lenni, hanem BL-t nyerni és sok pénzt keresni. 

És ezáltal a Ferencváros eddig útja: magyar játékosokkal eljutni oda, hogy legalábbis versenyképesek legyenek a Győrrel, végképp járhatatlanná vált: azok a játékosok, akik elég jók ehhez a célhoz, nem éreznek rá késztetést, hogy ezt az utat járják. Ezen az úton nem lehet továbbmenni, ennek itt a vége. 

A klub válaszút elé került. Továbbra is stabilan a másodikak a magyar mezőnyben, és úgy látszik, amíg az Úristen és a ninivei hatalmak nem engedik, hogy újabb magasra törekvő klub, akár sok külföldivel, felnőjön melléjük ill. akár eléjük, addig ezt a pozíciót meg is fogják tudni tartani. Ha az eddigi igazoláspolitikát folytatják, a BL Final Four elérése, csakúgy, mint a bajnoki cím, irreális marad, a Győr elleni meccsek pedig ritkán jelentenek majd többet puszta formalitásnál. Bár hangosan kimondani tán sose fogják, de a Győr utolérése, a nemzetközi élmezőnyhöz való felzárkózás, egyaránt hosszabb távra lekerülhet a napirendről. Ez már középtávon is ki fog hatni a motivációra is, és még inkább erősíteni fogja a Fradi ugródeszka-jellegét. Azok a játékosok lesznek igazán motiváltak, és azok fogják húzni a Fradit, akik esélyt látnak arra, hogy feljebb igazolhatnak, ez pedig erősíteni fogja a fluktuációt is. 

Ha a klub felső vezetése, Kubatov Gábor és Nyíri Zoltán, úgy látja jónak, boríthatja az egész eddigi filozófiát. Bognár menesztése talán az első lépés lehet efelé - de erről jelen cikk írásakor még semmit nem tudunk. A 2021/22-es szezonra új játékosokat igazolni már nem könnyű, a labdarúgással ellentétben ebben a sportágban a jobb játékosok általában már télen elkelnek - vagy még előbb, lásd Háfra és Schatzl váltását. Külföldről azért még egy-két játékost talán most is lehetne találni, ha volna ilyen szándék. Meglátjuk. Mindenesetre nem volna meglepő, ha ez lenne az új irány, és az eredményesség válna az elsődleges céllá. 

Gyakran felmerül, hogy tartsa meg a csapat fő feltételt: legfeljebb négy külföldi játékos, de azok a külföldiek legyenek világklaszisok, akik a Final Fourba tudják vinni a Fradit. Csak hát, tegyük fel a kérdést, ugyan miért igazolna egy ilyen külföldi klasszis a Fradiba? Az FTC lényegesen több pénzt nem tud neki kínálni, mint azok a klubok, amelyekkel jobb eredményekre van kilátás, mert a többiek is jó játékosok. 

Egy-két éve Elek Gábor arról beszélt, azért nem igazol a Fradi külföldi klasszist, mert az illető egyből azt keresné, hogyan lehet továbbállni, és a Fradi magyar játékosainak is telebeszélné a fejét, őket is elcsábítaná. Elek egy dolgot jól látott, egyben viszont nagyot tévedett. Jól érezte, hogy egy külföldi klasszis, ha a Népligetbe is igazolna, az első pillanattól azt keresné, hogyan igazolhat tovább, feljebb, és nem motiválná igazán, hogy a Fradi sikeres legyen.

Abban viszont tévedett Elek, hogy azt hitte, ha a csapata fiatal magyar játékosait ilyen csábítás nem éri, maradnak. Erre a tévedésre épített a Ferencváros az előző években. Most pedig ott állnak, és nem látszik, hogyan tovább. Ugyanígy aligha.