Válogatott okosságok

Németország Észak-Rajna-Vesztfália nevű tartományában augusztusban már erősen látszik a Covid-19 negyedik hulláma. A fertőzésszámok meredeken emelkednek, igaz, főleg az iskolás gyerekek közt terjed a vírus (a tanítás már augusztus közepén megkezdődött). Hogyan hat a helyzet a sporteseményekre? Teszteltük, a helyszínen.

(A képeket a szerző készítette)

Mint oly sok más sportágban, a német női kézilabdában is a Szuper Kupa (errefelé angolosan Supercup) a szezonnyitó. A tavalyi Bajnok Borussia Dortmund fogadta a kupagyőztes Bietigheim együttesét. A helyszín a Helmut-Körnig-sportcsarnok, pár lépésre a momentán egy szponzor nevét viselő dortmundi stadiontól. 

Míg tavasszal egészen a szezon végéig kötelezően zárt kapus volt minden kézilabdameccs, őszre Észak-Rajna-Vesztfália kormánya enyhítette a meccsre járás feltételeit. A jelenleg akutális szabályok a vonatkozó kifejezések német nyelvű rövidítéséről (geimpft, genesen, getestet) 3G-nek nevezett rendszert követik: az látogathat ki, aki vagy be van oltva, vagy az elmúlt hat hónapban átesett a betegségen, vagy rendelkezik friss negatív teszttel. Több klub azonban, köztük a dortmundiak is, szigorúbb szabályt alkalmaznak: itt csak 2G létezik, negatív teszt nem elegendő, beoltott vagy frissen gyógyult szurkolók jöhetnek a meccsre. Fontos kihangsúlyozni, hogy az oltás itt teljes körú beoltottságot jelent, azaz a második otlást követő 15. naptól számít az ember beoltottnak. Kivételt csak a gyerekek képeznek: mivel őket még nem oltják be, ők belépthetnek negatív teszttel is. A név és az elérhetőségi adatok megadása pedig minden résztvevő számára kötelező. 

Ezen kívül a látogatók számát is korlátozzák. Ebben a csarnokban mintegy kétezer ember tekinthetne meg racionális körülmények közt (erre még visszatérünk) egy kézilabdameccset, de ezúttal csak ötszázan válthatnak jegyet. Mivel az érdeklődés várhatóan ennél nagyobb lenne, a belépést előzetes regisztrációhoz kötötték. Ahogy ez zajlik, az magyar olvasó számára talán furcsának tűnhet. 

Aki ki szeretne látogatni a mérkőzésre, ezt a szándékát egy e-mailben jelezheti - így tettem én is. Meg kellett adni az adataimat, név, cím, e-mail, telefonszám. Egy dolgozó azután a dortmundi irodában bejegyzi ezeket egy Excel-táblázatba, és visszaír egy e-mailt, hogy elfogadták a jelentkezésem. Egyben felhívták a figyelmemet, hogy személyi okmányok és az oltási igazolás szükségesek a belépéshez. 

Dortmund tőlem mintegy százötven kilométerre fekszik. Időben elindulok, a júliusi árvíz után az autópálya még le van zárva, más úvonalon kell menni, és mivel nem egyedül kényszerülök erre, az alternatív útvonalon szombat délben is jelentős a torlódás. Leverkusenig összeszedek egy fél óra késést, de ezzel számoltam is. Onnan tovább azért már lehet haladni, bár a Dortmund felé vezető autópálya is zsúfolt, és az eső is szakad - egyik se meglepetés. Bőven időben oda is értem, majd hosszú időt vesztettem parkolóhely-kereséssel. Van belőle bőven, hiszen a környéken az infrastruktúra a labdarúgó-mérkőzésekre érkező nyolcvanezer néző kiszolgálására van berendezkedve. De ezúttal csak ötszázan jönnek, a parkolók egy része zárva, másutt már nincs hely, kitáblázva meg nemigen van, hogy merre menj. Ez utóbbi a legnagyobb probléma, mert amúgy a csarnoktól kb. száz méterre lévő nagy parkolóban sok üres hely vár. 

Odamegyek a csarnokhoz, még több, mint egy óra van kezdésig. A péztárakban ki van táblázva, milyen kezdőbetűvel melyikhez kell menni. Na igen, a teljes kiszolgálás papíron, tollal történik, mint a huszadik században, így tényleg számít, hogy jó kasszához menj. Megkeresem a nevemnek megfelelőt. A maszk viselése itt már kötelező: műtősmaszk vagy FFP2, más nem elfogadott. Kérik az igazolványom, ellenőrzik, tényleg az vagyok-e, akinek mondom magam. A kinyomtatott Excel táblázatban kikeresik a nevemet, látom, ott van mellette a lakcímem és a telefonszámom is. Mintha fontos lenne, hogy a pénztáros tudja, hol lakom. Tollal bekerül egy pipa a nevem mellé, ezután egy másik papíron kikeresik, hová szól a jegyem, a jegyre tollal ráírják a sort és az ülést. 

15 euró (aktuális árfolyamon kb. 5.260 forint) a belépő, fizetni csak készpénzzel lehet. 

Albániában valószínűleg meg tudták volna már oldani az egészen online, és a helyszínen is teljes egészében digitálisan, Németország technikailag Európa legelmaradottabb országai közé tartozik, és ezzel a dortmundi pénztárban is szembesülhetünk. 

A bejáratnál a biztonsági őrök udvariasan kérik a jegyet, kérik az oltási igazolást, valamint az igazolványomat, amiből ellenőrzik, valóban én vagyok-e beoltva. A három irathoz két kéz nem elég, így csak szépen, sorban, egymás után mutatok be mindent, de ez így is rendben van, végülis ötszáz embert kell egy óra alatt beengedni, nincs komoly fennakadás. Az ülőhelyeket a nézőtéren elszórva jelölik ki, így megvalósul a távolságtartás (hogy a delta-variáns mellett, zárt térben, a távolságtartásnak van-e bármi értelme, azt most ne feszegessük). Aki a helyén ül, leveheti a maszkot, abban a pillanatban, ahogy felállsz, fel kell venni. 

A maszkviselést azért annyira nem veszik szigorúan, a vendégcsapat drukkerei egy tömbben, egymás mellett állva, távolságtartás nélkül, szurkolnak, senkin sincs maszk, és senki nem szól rájuk emiatt. 

Ez alapvetően egy atléteikai csarnok, a kétszáz méteres futópálya meg is határozza a méreteit. Az ülőhelyek egy része már nagyon távol van a kézilabdapályától, ott nincsenek is nézők. De még a pálya melletti lelátók is a futópálya túlsó oldalán, kb. tíz méterre a pályától, kezdődnek. Az alsó sorokban ülő nézők, köztük én, ráadásul a ledfal miatt a pályát magát, és a játékosok lábát nem is látják. Hát, nem ideális. Vonalhibát reklamálni biztosan nem fogok már csak azért se, mert a vonalat ugye nem is látom. 

A helyszín tehát egyáltalán nem optimális egy kézilabda-mérkőzésre, de a BVB az előző szezonban is itt játszotta a meccseit a Bajnokok Ligájában, két hét múlva a Ferencvárost is itt fogadják majd. A tévében is jól látható futópálya segít a nézőknek beazonosítani a női kézilabda szerepét a régióban.

Röviden a mérkőzésről. A Dortmund kerete nyáron erősen meggyengült, a meghatározó játékosok zöme eligazolt. Szinte mindegyiküknek konfliktusa volt az edzővel, André Fuhr nem egyszerű ember. Ráadásul a klub költségvetése is csökkent. A labdarúgók az előző szezont 75 millió eurós veszteséggel zárták (egy év zárt kapu azért megteszi a hatását), és bár a női kézilabdázók összköltségvetése is csak egy töredéke ennek, ők se úszhatják meg a takarékosságot. Plusz ugye a kézilabdázókat is rosszul érinti egy teljes szezon kieső jegyárbevétele. A távozók helyére gyengébb képességű játékosokat igazoltak, míg a Bietigheim még erősíteni is tudott (többek közt a BVB korábbi két kulcsjátékosa, Kelly Dulfer és Inger Smits is náluk kötött ki). Így aztán a két klub kerete jelenleg nincs egy súlycsoportban, a Bietigheim kispadja erősebb, mint a Dortmund kezdője. 

Ez meghatározza a mérkőzést is, főleg a védelmek közti különbség szembeötlő, a vendégek végig vezetnek, végül magabiztosan, tíz gólos különbséggel nyerik meg a mérkőzést, és szerzik meg ezzel a szezon első címét. 

Mikor kijövök a csarnokból, éppen nem esik. Sötétben így is nehezen találok ki a parkolóból az autópályára, főleg az első kilométeren nehéz a tájékozódás. Utána a hazaút már eseménytelen, késő este van már, a forgalom nem nagy. 

A teljes tavalyi szezonban egyetlen kézilabdameccset láttam csak a helyszínen. Ezt a szintet az idén már az első lehetséges alkalommal elértem. Lesz-e több? Reméljük. Két hét múlva jön a Fradi, ugyanide. Hogy arra hogy lehet majd bejutni? Erről a Szuper Kupán csak annyit mondtak, olvassunk szorgalmasan újságot, abban benne lesz.