2021 nyarán három utánpótlás-világversenyt rendeztek kézilabdában. Ez eggyel kevesebb, mint a szokásos, ugyanakkor pont hárommal több, mint amennyi tavaly, 2020-ban megrendezésre került. 

Az U19 Európa-bajnokok (Fotó: MKSZ/Cseh Péter)

Ami az eseményeket illeti, mi, magyarok igazán sajnálhatjuk, hogy így alakult. Hiszen az idén nálunk lett volna az utánpótlás-rendezvények királya, a férfi U21 világbajnokság. Ezt azonban, az U19-cel együtt, a szervező Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) lemondta. Indoklásuk szerint a járványügyi helyzetben nem lett volna okos dolog, hogy különböző földrészekről érkező válogatottak utazzanak össze-vissza egy utánpótlás-rendezvény miatt. 

Semmi kétségünk, hogy Magyarország a következő lehetséges alkalommal meg fogja kapni egy ugyanilyen világbajnokság rendezési jogát. De egyfelől az már nem lesz ugyanaz, mint amire lehetőség lett volna egy fél évvel a hazai rendezésű felnőtt kézilabda EB előtt, másfelől a Magyar Kézilabda Szövetség mostanában elég sok utánpótlás-versenyre pályázott, az így, kárpótlásul kapott U21 könnyen lehet, hogy más, szintén hazainak remélt eseményt golyóz majd ki. 

Az európai szövetség (EHF) beugrott, és legalábbis az U19 korosztálynak spontán kiírt egy Európa-bajnokságot. A férfiaknál ennek a korosztálynak alapesetben nincs EB-je, de miután tavaly az EB-jük (értelemszerűen U18 lett volna), idén a VB-jük elmaradt, az EHF kitalált egy ilyen beugró versenyt. 

A magyar válogatott szereplése vegyesen értékelhető. Kárpáti Krisztián edző együttesének különösen a védekezéssel akadtak problémái, nagyon sok gólt kaptunk, főleg a torna elején. Ráadásul az első két mérkőzést, Svédország és Spanyolország ellen is úgy veszítettük el (a svéd meccset 36-35-re!), hogy simán meg is nyerhettük volna, csak a végjátékban buta hibákat követett el a csapat. Utána sorozatban öt győzelem következett, de az első két meccs elveszítése után ez csak a 9. helyre volt elég. Nem túl fényes szereplés, és igaz ugyan, hogy a hét meccsből csak kettőt veszített el a magyar válogatott, de az öt győzelem az alsóházban (ill. a nagyon gyenge izraeliek ellen) jött össze, ahol értelemszerűen a gyengébbek vannak, szóval igazán erős csapatot egyet sem sikerült megvernünk. 

Ugyanakkor emlékezhetünk arra, hogy pár éve egy majdnem pontosan ugyanilyen (mindenesetre szintén 9. helyezéssel végződött) szereplés után kiemeltünk pár játékost, akik közül azóta Szita Zoltán, ifj. Rosta Miklós és különösen Máthé Dominik azóta a felnőtt válogatott erősségei, fiatal koruk ellenére. A mostani csapatban is volt egy-két figyelemreméltó teljesítmény. Ha jön pár jó játékos, akkor utólag mindegy is lesz, hányadik helyen végeztünk. 

Egészen más volt a helyzet a lányoknál. Három éve, a debreceni U20 világbajnokságot értékelő cikknek az "Ami még nem volt" címet adtuk, hiszen, bár előtte is rendszeresen jól szerepelt a magyar utánpótlás, nagy tornát akkor sikerült először megnyerniük lányainknak. Azóta viszont - szinte már unjuk. Na jó, ez az amit nem lehet megunni. 

Farkas Johanna az U19 trófeájával (Fotó: MKSZ/Cseh Péter)

Lőjük le rögtön az elején a poént: az idén megrendezett két női Európa-bajnokságon, az U19 és az U17 korosztálynál is, a magyar csapatok minden mérkőzést megnyertek, és így elhozták mindkét Európa-bajnoki címet is. Csakúgy, mint két évvel ezelőtt. És még csak igazán meg se szorította a mieinket egyetlen ellenfél sem. 

Az U19-ben (ezt rendezték előbb) a magyar csapat védekezésével igazán egyetlen ellenfél sem tudott mit kezdeni. Korábban meccseket simán hozó csapatok váltak tanácstalanná és bizonytalanná a mieink ellen, más meccseken tündöklő játékosok azt se tudták, hol vannak. 

A támadójátékban is uraltuk a mezőnyt, de itt azért már lehetünk kicsit kritikusabbak. Nem is a konkrét teljesítményt tekintve, az messze felülmúlt minden más ellenfelet. Senki nem volt képes ilyen sebességgel és ilyen passzpontossággal játszani, mint a magyarok. Viszont ez tipikusan ifi-játék volt, ami ráadásul nemutolsósorban arra épült, hogy a belső emberek a Boglári Akadémia színeiben az előző szezonban mind ugyanabban a csapatban szerepeltek. Ifj. Kiss Szilárd, aki az akadémián és a válogatottnál is vezetőedző, gyakorlatilag már szezon közben is az EB-re készíthette fel a csapatát. Ez még akkor is óriási előny lenne, ha nem láttuk volna, hogy más országokban közben akár be is volt tiltva a kézilabdázás. Vitán felül áll, hogy az EB-n a mienk volt a legjobb csapat, de kérdés, van-e ebben perspektíva, hiszen az utánpótlás-nevelésnek azért igazából nem az a célja, hogy megnyerjük a különböző U-versenyeket. 

És tulajdonképpen éppen azért tetszett annyira az U17, mert szinte teljes ellenpéldáját láttuk ugyanennek. 

És persze azt, hogy a mieink a legtöbb játékelemben jobbak voltak, mint bárki más ezen az EB-n. Mindezt annak ellenére, hogy az élmezőnyben szereplő 6-8 csapat a korosztályhoz képest kimondottan magas színvonalú kézilabdát játszott, azaz nem a vakok közt félszemű effektussal találkozhattunk. Az élcsapatok sebessége jó volt, és olyan taktikai ill. technikai elemeket láthattunk, amikkel tipikusan csak az U19-ben találkozhatunk a lányoknál. És ebből voltunk mi a legjobbak. 

Farkas Júlia, a legjobb játékosnak járó díjjal (Fotó: EHF)

Ráadásul, bár Bohus Beáta csapatát is a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) játékosai dominálták, ráadásul az edzőnek volt is pár, nehezen indokolható döntése a közvetlenül az EB-t megelőző keretszűkítésnél, azért így is egyértelműen elmondhatjuk, hogy a játék nem a NEKÁ-n megszerzett összeszokottságra épült. Kapásból a teljes mezőny (tehát nem csak a magyar csapat) legjobb játékosának jelölt Farkas Júlia nem az Akadémia játékosa, ahogy a szintén kiemelkedően szereplő Simon Petra és a fontos pillanatokban a csapatnak sokat segítő Csernyánszki Liliána és Bucsi Lili sem. 

És a játékosok egyéni teljesítménye, ill. képzettsége is előremutatóbbnak tűnt, mint az eggyel felettük lévő korosztály esetében. A távoli átlövések terén kicsit el vagyunk maradva egy-két másik ország (elsősorban az ezüstérmet is megszerző német lányok) mögött, de itt is inkább ők azok, akik óriásit léptek előre korábbi U17-ekhez viszonyítva, és mi csak kevesebbet, de az irány nálunk is megfelelő. 

Ráadásul, míg korábban az U17, U18 korosztályoknál rendszeresen komoly kapusproblémáink voltak, ezúttal Zaj Klára és Sass Kincső személyében két kiemelkedő kapusteljesítményt is láthattunk. Sokat elmond, hogy megengedhettük magunknak, hogy a döntőben ne az amúgy az EB legjobb kapusának jelölt Zaj álljon a kapuban. 

A magyar csapat védekezése itt is kiemelkedett a teljes mezőnyből, még Oroszország mutatott valami hasonlót talán. Korábban azért ennél a korosztálynál a védekezés oktatása még jellemzően el volt maradva, más játékelemekre került a hangsúly, most ebben is egészen figyelemreméltóan állunk, ráadásul jól láthatóan nem csak a NEKÁ-nál, de más kluboknál is. 

Az U17 Európa-bajnokok (Fotó: EHF)

Négy nyár alatt, hat egymást követő női világversenyen összesen egyetlen találkozót veszített el a magyar csapat, az utolsó négy korosztályos EB-t egyaránt hibátlan teljesítménnyel hoztuk. Ilyenre példa még a női kézilabda történelmében nem volt. Még az sem fordult elő eddig soha, hogy akár az U17-et, akár az U19-et egymás után kétszer ugyanaz az ország nyerje. 2005 óta, amióta egyazon évben van ez a két rendezvény (mindig a páratlan években), csak egyszer sikerült egy országnak elvinnie mindkét címet, Dánia volt ilyen sikeres 2015-ben. És most a magyarok, kétszer egymás után. Soha nem látott dominancia a női utánpótlásban. 

Nem, nem fogunk örökre megnyerni mindent, előbb-utóbb a többiek utol fognak érni minket. De egyrészt ezeket az éveket már senki el nem veheti tőlünk, másrészt semmi nem szól amellett, hogy aztán tartósan el is tűnjünk a színről. Ha jól dolgozunk (és miért ne lenne így), tartósíthatjuk a helyünket az élmezőnyben. 

Bár már négy korosztályunk, azaz összesen nyolc egymást követő évfolyam (1998-2005) nyakában lóg aranyérem, ebből egyáltalán nem következik, hogy majd pár év múlva felnőtt szinten is mi leszünk a legjobbak. Ezt majd később egy másik cikkben jobban elemezzük, azt viszont már most kijelenthetjük: az alapok megvannak, és ezt a magyar női kézilabdázás 2021 nyarán is egyértelműen világossá tette.