Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Darázsfészek

2022.10.27. 18:00 Fradista Utazó

"Fogd be a pofád" - e szavakkal kezdődött, legalábbis saját bevallása szerint, egy fiatal kézilabdás lány profi karrierje, a kétezres évek vége felé. Vele szemben, a játékos elmondása szerint mintegy tíz centiméteres távolságra, a csapat edzője állt, vöröslő fejjel.

andre-fuhr-dpa.jpg

André Fuhr (Fotó: DPA) 

Persze, aki élsportolónak áll, sok mindent el kell viselnie. De pontosan mit? Még nem is teljesen nagykorúan (az azóta visszavonult játékos ekkor 17 esztendős volt) egy edzőtől, akin kb. az életed múlik, hogy lesz-e belőled kézilabdázó, mit kell eltűrnie? 

Az első bekezdés főszereplője, mint nagyjából bármely ennyi idős lány, természetesen sírva fakadt, és a következő időszakot kínkeservvel, sokat sírva vészelte át a HSG Blomberg-Lippe együttesében, ahol ő akkor játékos volt, André Fuhr pedig a csapat vezetőedzője. 

Pár évvel később a klub egy másik játékosa, Anja Ernsberger, a szilvesztert buli helyett az öngyilkosság gondolatával küzdve töltötte. Őt ezután volt, aki kihúzza a gödörből, de még hosszú évekig kezelésre szorult. Ernsberger semmi kétséget nem hagy afelől, hogy tíz évvel ezelőtti lelkiállapotának egyetlen személy, André Fuhr volt az oka. 

És ez csak két történet a sokból. Fuhr tizenhat éven át dolgozott Blombergben, 2006-ban az ő vezetésével jutott fel a csapat az első osztályba, majd ragadt meg a következő években stabilan a középmezőnyben. Annál feljebb, azzal a költségvetéssel, nem lehetett eljutni. A klub fiatal, akár saját nevelésű játékosai közül sokan tudtak megragadni az első osztályban, többen német vagy holland válogatottak is lettek. Fuhr tehát egyértelműen sikeresnek tekinthető. De milyen áron? 

Amiket ebben a a cikkben írunk, abból a szerző, vagy a blog más szerkesztői, a dolog jellegénél fogva, semmit nem tapasztaltak meg saját maguk. A leírtak közül semmiről sem rendelkezünk bizonyítékokkal. Igazság szerint a teljes cikket, néhány nyilvános életrajzi adat kivételével, feltételes módban kellene fogalmaznunk, folyamatosan a "mondja a játékos", "az érintett játékosok szerint", és hasonló mellékmondatokat alkalmazva. Az olvashatóság kedvéért ettől eltekintünk, de ezúton is felhívnánk a kedves olvasók figyelmét arra, miszerint a leírtak teljes egészében André Fuhr egykori játékosainak elbeszéléséire támaszkodnak. 

Fuhr kedvenc szokása volt Blombergben, hogy hétfőn edzésen felolvastatta a játékosokkal a helyi újság hétvégi meccsről írt beszámolóját. Mindig azt a játékost jelölte ki olvasásra, aki a cikk szerint rosszul játszott. Ha az érintett ezt nehezen viselte, Fuhr trágár kifejezésekkel gyalázta őt a teljes csapat előtt. 

Miért igazoltak mégis újra meg újra fiatal játékosok Blombergbe? Mind abban reménykedtek: két évet valahogy csak kibírnak ott, aztán utána talán megnyílik előttük az út máshová, a német kézilabda Bundesligában, vagy akár külföldön. Volt, akinek összejött, és volt, aki nem bírta ki. Fuhr fiatal blombergi játékosai közül sokan hagytak fel teljes egészében a kézilabdázással. És nem feltétlenül a tehetségtelenek - ráadásul Németországban, ahol nagyon széles a sportág bázisa, akár a tehetségtelenek is játszhatnának mondjuk a negyed- vagy a hatodosztályban, ha éreznének hozzá kedvet. De pont ezt, a kedvet vette el tőlük Fuhr. Gondolni se akarnak többet a kézilabdára. 

Egy játékos arról beszél, sokat sírt Fuhr miatt, ami miatt Fuhr aztán még jobban megalázta őt, nem elég hogy rossz játékos, még hisztis is. De legalább megtanulhatták tőle a német nyelvben létező összes trágár kifejezést. Egy játékos bement a klub elnökéhez, Torben Kietschhez, és elpanaszolta, hogy bánik velük Fuhr. Kietsch erre annyit mondott, ez itt így szokás, csak ők, hollandok nem bírják ezt. Nem egy játékos szorult az őt ért atrocitások hatására pszichológiai kezelésre, ezt azonban Fuhr megtiltotta nekik, így csak titokban jártak. Ha valaki lebukott, hamar megtudhatta, az egész csapat előtt, mennyire semmirekellő, értéktelen ember ő valójában. 

Fuhr szerette ellenőrizni, játékosai sportolóhoz méltó életmódot folytatnak-e. Időnként körbejárt, és megnézte, idejében leoltották-e a lámpát, ott áll-e az autójuk a ház előtt. Egy játékos arról számol be, egy alkalommal elaludt a tévé előtt, a másnapi edzésen Fuhr (aki ablakon át csak azt látta, késő este is ég a villany és megy a tévé) hosszasan gyalázta emiatt. Egy másik lányt, aki az edző szerint túlsúlyos volt, olyan diétára kényszerített, ami miatt ma, jópár évvel később is táplálkozási zavarai vannak - pedig rég nem kézilabdázik már. 

Fuhrnak mindig voltak kedvencei. Ezek a játékosok mindenben élvezhették az edzőtől kapott előnyöket, cserében információkkal látták el Fuhrt. Ami (és sokak feltételezése szerint ez Fuhr kifejezett szándéka is volt) nyilvánvaló feszültségeket szított a csapatban, és minden egyes edzésen és mérkőzés előtt, után, síri csendet az öltözőben. Ugyan ki merne megszólalni, ha tudhatja, bármi, amit mond, egyenesen megy tovább az edzőhöz? 

Ennek a cikknek nem célja, hogy katalógust állítson össze André Fuhr pszichés hadviselésének elemeiből. Már csak azért se, mert a már ismert elemek is meghaladnák egy ilyen cikk kereteit - és akkor mennyi minden lehet, amiről még nem is tudunk. És a cikk így sem rövid. De talán az eddig leírtak is rámutatnak: Fuhr kíméletlenül visszaélt a helyzetéből fakadó előnyökkel, ráadásul sok esetben bármiféle racionális cél nélkül, egyszerűen azért, hogy megalázza a játékosokat. 

Felmerül persze a kérdés: miért tűrték ezt el a játékosok? Egy fiatal, pályakezdő kézilabdázó számára (és Blombergben azért túlnyomórészt ilyenek játszottak) az edző nagyjából élet és halál ura, rajta múlik a játékos jövője, teljes pályafutása. Pláne igaz ez egy ilyen zárt világban, mint a női kézilabda. Ez a környezet össze se hasonlítható a profi labdarúgással, amelynek világában bizonyára több olvasónk is valamelyest kiismeri magát. Itt megközelítőleg sincsenek olyan alternatívák. Hová mehetne egy ismeretlen, fiatal kézilabdázó, néhány, esetleg néhány tucat első osztályú meccsel a háta mögött? 

Aztán, amikor volt már kiút, mentek. Nem sokan maradtak két szezonnál tovább Blombergben. Aki ennyit se bírt ki, feladta, leadta a szerelést, és nem hallottunk róla többet. 

André Fuhrt, tizenhat blombergi év után, leszerződtette egy másik csapat a német első ligából, a TuS Metzingen. Fuhr itt se változott meg, a körülmények viszont igen: Rott Ferenc, a klub magyar ügyvezetője a beszámolók szerint a játékosok mellé állt, és ahol lehetett, visszafogta Fuhrt, majd egyetlen szezon után szerződést is bontott vele (utóbb Rott, egyedüliként a szereplők közül, elismerte a hibáját az ügyben). Voltak játékosok, akik ezt nem várták meg, menekültek Metzingenből. Kelly Vollebregt és Isabell Roch örömmel fogadták el a Borussia Dortmund ajánlatát. Képzelhetjük, mit éreztek, amikor bejelentették: a BVB szerződteti André Fuhrt. 

Mit tudhatott ekkor Reinhard Rauball, a klub, és Andreas Heiermann, a kézilabda-szakosztály vezetője? Biztosat erről nem írhatunk, de úgy hírlik, Rott, nemhivatalosan, nem javasolta nekik Fuhr szerződtetését. 

A következő évek viszont páratlan sikereket hoztak Dortmundba. Amikor legutóbb írtunk róluk, 2020 februárjában, egyenes úton jártak a klub első bajnoki címe felé. Sem mi, sem ők nem tudták, hogy annak a bajnoki szezonnak két héttel később váratlanul vége lesz, és a női liga nem hirdet végeredményt. A hőn áhított bajnoki cím így is meglett, egy évvel később, 2021-ben, 100%-os teljesítménnyel, a bajnokságban minden mérkőzést megnyerve. 

Mit kellene tennie egy edzőnek, hogy két ilyen szezon után elküldjék? Dortmundban annak ellenére is ragaszkodtak hozzá, hogy minden játékos, akinek lejárt a szerződése, ment is. Szinte példátlan, hogy egy bajnokcsapatból minden lejáró szerződésű játékos eligazoljon. Három átigazolási szezonban (2020-22) több, mint húsz játékos távozott Dortmundból, és csak kettő hosszabbított. Voltak páran (Kelly Dulfer például), akik szakmailag és pénzügyileg jobb helyre tudtak igazolni, a legtöbben viszont lefelé, rosszabb helyre váltottak, mégse maradtak. És a távozók helyére leginkább olyanok jöttek, nem kis részben a skandináv országokból, akik számára Dortmund a kiugrás lehetőségét kínálta. Ismeretlen játékosok, akik itt akartak ismertté válni. És, tegyük hozzá, valahol Svédországban, nem is igen értesültek arról, milyen ember André Fuhr. Aztán, amint megtudták, mentek is. És aki Dortmundból a francia másodosztályba igazol, azt aligha a karrier hajtja.

Az ügyben mellékszálnak tűnik, de Fuhr rendszeresen kezdeményezett szexuális kapcsolatot a játékosaival. Volt, aki kötélnek állt, de aki nem, azokat is folyamatosan molesztálta. Amikor egy játékos megkereste Heiermannt, és bepanaszolta, hogy Fuhr többször is erőszakkal megcsókolta, Heiermann állítólag azt mondta neki, nincs ebben semmi érdekes. És, hogy Fuhr párkapcsolatban él? Ugyan már, a megcsalás manapság természetes - legalábbis így emlékszik a klubvezető szavaira a játékos. Volt játékos, akinek mindig egy adott frizurát viselve kellett játszania, mert Fuhr szerint ez szexi, másoknak előírta, milyen nadrágban játszanak, mert abban formás a hátsójuk. Gondolhatjuk, mit érzett egy ilyen játékos, mindahányszor háttal állt a kispadnak. 

Fuhrt közben kinevezték a junior válogatott élére is. Érdekes epizód volt, amikor a 2020-as felnőtt EB előtt, a közvetlen felkészülés alatt, Henk Groener akkori szövetségi kapitány Covid-fertőzés miatt nem dolgozhatott a válogatottal, a szövetség pedig, az ilyenkor megszokott módon, a junior csapat edzőjét, Fuhrt kérte fel beugrásra. Ami ezután történt, arra nem mindenki egyformán emlékszik: egyesek szerint a játékosok fellázadtak, a szövetség képviselőjének emlékei szerint Fuhr sikeresen dolgozott a csapattal. 

2022 nyarán több játékos is lemondta az U20 világbajnokságon részvételt, egészen mókás okokra hivatkozva, egyikük pl. egy, a VB alatt Hamburgban tartott bulit érzett fontosabbnak. Utólag úgy tűnik, inkább a Fuhrral eltöltendő hetek alól akartak valahogy kibújni. 

A legérdekesebbnek én Maik Schenk, a rivális Thüringer HC ügyvezető igazgatójának nyilatkozatát tartom: Schenk elmondta, több olyan játékost is szerződtettek, akik korábban dolgoztak Fuhrral, és mind beleíratták a szerződésükbe, miszerint az azonnal, egyoldalúan felbontható, ha a klub le találná szerződtetni André Fuhrt. 

Fuhr helyzete mégis stabil volt. Egészen 2022 késő nyaráig. Ekkor két fiatal német játékos, Mia Zschocke és Amelie Berger, egyoldalúan felmondta a még futó szerződését, és egy, a pszichés erőszakkal foglalkozó szervezethez fordult. A játékosok elmondása szerint ez egy fontos lépés volt, mert a nevezett szervezettől rengeteg segítséget kaptak, pszichéset is, nemutolsósorban pedig jogit. Ami fontos volt, mert a klub mindent tagadott. Heiermann először még úgy nyilatkozott, a játékosoknak nincs kedvük maradni, ezért találnak ki mindenfélét, a klub pedig a szerződésüket érvényesnek tekinti. És egyébként is,  nem hiszi, hogy ez igaz, és nem is hallott soha ilyesmiről. Zschocke ellenben azt állítja, ő már tavaly beszélt Heiermannal, aki viszont őt elhajtotta, és mindent egy az egyben továbbadott Fuhrnak. Fuhr ezután megfenyegette Zschockét, ha nem marad csendben, nem fogja játszatni, amivel a játékos minden bizonnyal kikerült volna a válogatott keretből, és elvesztette volna egy jobb átigazolás lehetőségét is. 

Végül, ahogy növekedett a nyomás, mégis mindkét játékos eligazolhatott, méghozzá azonnal. Fuhr szerződését Dortmundban felbontották, a junior válogatottól ő lépett vissza. Az edzői pályafutása 2022 októberében jó eséllyel itt, 51 éves korában, véget is ért.

Az ügy eddig a pontig nagyjából vihar volt egy pohár vízben. Alaposan felkavarta a német női kézilabda világát, de azon nem nyúlt túl. Márpedig ez egy eléggé belterjes közeg. A női kézilabda rangja, a sportág iránti érdeklődés Németországban jóval kisebb, mint Magyarországon. Magyar értelemben vett sportsajtó nem is létezik, csak labdarúgással foglalkozó, a televíziós sportműsorokban sok esetben kizárólag labdarúgásról tudósítanak. Női kézilabda bajnoki meccset legfeljebb a városi tévé közvetít, és például a tavalyi világbajnokságról egyáltalán nem volt Németországban tévés közvetítés, még a német válogatott meccseit sem adták. De még a kézilabda iránt érdeklődők is rendszerint csak a férfi szakágat követik, egy kézilabdázó szavait idézve: "női kézilabda nincs". A férfi másodosztály nézőszámai is meghaladják a női Bundesligáét. A női kézilabda nemigen érdekli itt az embereket, és így a fentebb leírtakkal sem találkoztak sehol. A holland sajtóban többször is szerepelt a téma, na, de ki olvassa azt Németországban? 

Mígnem 2022 október 22-én a Spiegel című közéleti hetilap ötoldalas cikket közölt az esetről. Ennek a lapnak van ugyan sportrovata, de ott sosem az eredményekkel foglalkoznak, hanem a sport gazdasági, társadalmi vonatkozásaival. A Spiegelt olyanok is olvassák, akik a női kézilabdáról annyit tudnak, hogy ott lányok játszanak, és a labdát nem rúgni, hanem dobni kell. Robbant tehát a bomba. A Spiegel riportját pillanatok alatt átvette a komplett német sajtó, olyan helyeken foglalkoztak az esettel, ahol egy hete azt se tudták, hogy létezik ez a sportág. 

Több játékos is nyilatkozik a Spiegelben Fuhrról (a cikk elején írottak részben a Spiegel cikkén alapulnak). Ketten viszont nem: Mia Zschocke és Amelie Berger nem tehették. Mint a Spiegel kiderítette, a szerződésük felbontásának feltétele volt a klub részéről egy hallgatási nyilatkozat aláírása, eszerint a játékosok a BVB-ról és Fuhrról senkinek semmit nem mondhatnak. 

Jelen sorok szerzője személyesen is ismeri Mia Zschockét és Amelie Bergert, valamint mindkettejük szüleit, még abból az időből, amikor nevezettek a Bayer Leverkusen ificsapatában szerepeltek, még ha ez az ismeretség meglehetősen felületes is.

Az, hogy mindkettejük családi háttere stabil, minden értelemben, sokat segített nekik ebben a helyzetben. 

A közösségi oldalakat keresztül-kasul bejárta a Spiegel cikke. Kézilabdázók, köztük Fuhr korábbi játékosai, tömegesen osztották meg. Zschocke és Berger pedig olyan elismeréseket kapott, mintha legalábbis személyesen küzdöttek volna meg a lernéi hidrával, nyugodtan kimondhatjuk, hőssé váltak a sportág keretei közt. Végre, valaki, aki oly sok év után ezt felvállalja, és a nyilvánossághoz fordul. 

És egyre többen nyitják ki a szájukat, egyre többen mondják el: bizony, ők is Fuhr miatt igazoltak el más klubhoz. 

A Spiegel cikkét jegyző két újságíró, szokatlan módon, egy külön megjegyzést fűzött az íráshoz. Azt írják, miközben a témát kutatták, úgy érezték, mintha darázsfészekbe nyúltak volna. Ahányszor beszéltek egy játékossal, két másik jelentkezett, hogy neki is volna mondanivalója, és egyre megdöbbentőbb nyilatkozatokkal találták magukat szemben. 

Az újságírók azt látták: sok lány ma, évekkel a közös munka befejezése után is fél az edzőtől, egyesek pánikrohamot kaptak, miközben az emlékeikről beszéltek. 

Erre a helyzetre már muszáj volt reagálni. Torben Kietsch, Blombergben, közleményben határolódott el Fuhrtól, egyben kijelentve, ő semmiről nem tudott. A Német Kézilabda Szövetség (DHB) közleménye szinte szó szerint azonos. Ugyan úgy tudni, Zschocke már tavasszal beszélt a DHB részéről a női válogatotthoz delegált tisztségviselőkkel, ők ilyesmire nem emlékeznek. A DHB egyben mindenkit felszólított, az ügy helyett foglalkozzanak inkább a küszöbön álló idei Európa-bajnokságra való felkészüléssel. 

A klub hallgatási nyilatkozatot írat alá, a szövetség szerint nincs itt semmi látnivaló. Az ügy súlyához illő vizsgálatról és eljárásról nekünk mindenesetre mások az elképzeléseink. 

Pörögnek az események. Cikkünk megírása után Andreas Heiermann bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Heiermann lemondó nyilatkozatában személyes okokról beszélt, és arról, hogy szükséges a kézilabda-szakosztály működésének átalakítása. Rauball ebből az alkalomból méltatta Heiermann eddigi tevékenységét a szakosztály élén. 

A jelenlegi válsághelyzetről egyikük sem ejtett szót.

Andreas Michelmann, a DHB elnöke is kiadott egy közleményt. Michelmann szinte kizárólag a férfi kézilabdával foglalkozik, így neki akár el is hihetjük, hogy nem tudott Fuhr ügyeiről. Most egy közleményben jelentette be, hogy a szövetség vizsgálatot kezdeményez az ügyben, mégpedig nem belsőt, hanem egy független külső szereplőt fog erre felkérni. Michelmann azt is jelezte, kapcsolatban áll a válogatott két csapatkapitányának egyikével, Emily Bölkkel. A másik kapitány, Alina Grijseels, a BVB játékosaként és kapitányaként közvetlenül is érintett lehet az ügyben, míg Bölk évek óta külföldön játszik, és korábban sem dolgozott soha Fuhrral. 

Az egészben talán nem is igazán Fuhr személye, az őt ért vádak, az érdekesek. Van ilyen. Ami igazán feltűnő, az az egész közeg zártsága, nagyon erős összetartása. Ahol senki nem tudott semmiről. Miközben közismert, hogy ebben a bőven átlátható világban, ahol nagyjából mindenki ismer mindenkit, az is három nap alatt elterjed, ha valakinek lyukas a zoknija. Miközben jelen sorok bennfentesnek erős túlzással se nevezhető szerzője már évekkel ezelőtt értesült Fuhr módszereiről - még ha nem is ismerte azokat minden részletében. Miközben minimum vaknak és süketnek kell lenni, hogy valakinek ne tűnjön fel: Dortmundból egymással versengve igazolnak el a játékosok. 

A közeg, ahol mindenki összezárt Fuhr védelmében, amíg ez egyáltalán tartható volt, amelyik őt két teljes évtizeden át a felszínen tartotta, és ahol utólag mindenki mossa kezeit, és senki nem felelős semmiért. 

André Fuhr soha többet nem lesz edző. De ezzel az ügy nem lett megoldva. Mert ez az ügy nem André Fuhrról szól, még ha ő is a főszereplő. És az országos sajtó érdeklődése nem fogja hagyni, hogy az ügy lezáruljon, és Fuhr egyedül vigye el a balhét. Talán egyszer valaki megszólítja majd a BVB és a DHB vezetőin túl azokat a játékosokat is, akik évekig játszottak Fuhrnál, többször hosszabbítva: milyen szerepet töltött be a történetben Franziska Müller vagy egy Alina Grijseels? 

A másik gondolat: jó, ez Németország. De a magyar olvasó, ha kicsit kiismeri magát a női kézilabda világában, talán nem is érti, a németeknél ebből miért lett ügy, és bizonyára arra gondol most: amiket leírtunk, abban van talán egy-két extrém jelenség, de úgy általánosságban a kelet-európai közegben tíz-tizenöt éve még normálisnak számított, és ma se keltene feltűnést. De erről most nem írnánk többet. Hisz amit leírhatnánk, abból semmit nem tudnánk bizonyítani. 

Mia Zschocke időközben Norvégiában, a Storhamar együttesében játszik. Jól érzi magát. Jó barátnője, Tina Abdulla hívta oda. Együtt játszottak Dortmundban is, de a norvég lány szerződése már lejárt. 

Címkék: német kézilabda


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr5417963508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása