1961. május 14-én született Plotár Gyula, a Tatabánya és a magyar labdarúgó-válogatott egykori középcsatára.

A Tatabányai Bányász korábbi kitűnő középcsatára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kurityánban született, vérbeli bányász családból - édesapja bányász volt. A megyei bajnokságban szereplő Szuhavölgyi Bányászban kezdett futballozni, ötödikes korában már úttörő olimpiai bajnoknak mondhatta magát.

Tizenhét évesen került az akkor a harmadik vonalban szereplő Borsodi Bányászba.

A Borsodi Bányászban a guggoló sorban balról a második (forrás: Regős László: Tatabányai futballtörténelem)

Bevonulása után a miskolci Honvéd Papp József SE játékosa lett, ahol számolatlanul szórta a gólokat. Nem véletlen, hogy több NB I-es csapat is felfigyelt rá.

A Honvéd Papp József SE 1982 őszi csapatképén az álló sorban jobbról a második játékos

Többek között a DVTK és az Ú. Dózsa is harcba szállt érte, de a Bányász vezetői azonban mindenkinél kitartóbbak voltak, Plotár Gyula 1983 nyarán a Tatabánya játékosa lett.

Hogy Plotár Gyula végül miért lett a Tatabányai Bányász labdarúgója?
„Idén tavasszal alaposan lázba hozott a nagy esemény, amikor szinte egyszerre érdeklődött utánam a két élvonalbeli klub. Aztán valahogy egyszeresük azt vettem észre, hogy Újpestről nem jön senki a megbeszélt időpontban, ugyanakkor Tatabányáról Háry Laci bácsi újfent megkérdezte: nem lenne-e kedvem a Bányászban futballozni? Akkor már éreztem, semmi reményem nincs arra, hogy a Dózsa játékosa lehessek - pedig megmondom őszintén, ha ők is úgy akarták volna, én bizony, a lila-fehér klubot választottam volna... - ezért nem sokat tétováztam, hanem aláírtam Tatabányára! Biztos elfeledkeztek rólam Újpesten, de hát igazán nem számíthattam én arra, hogy egy ilyen neves, nagymúltú fővárosi egyesület majd pont utánam fog szaladgálni...”)
Így került a 22 éves Plotár Gyula Újpest helyett Tatabányára.

Első bajnoki találkozójára sem kellett sokat várni, az 1983/84-es bajnoki idényben már a 4. fordulóban pályára léphetett, pont egy bányásznapi, Ferencváros elleni (4:3) mérkőzésen. Weimper helyett lépett pályára a második félidőben 1:1-es állásnál és a mérkőzés egyik hőse lett. Beállása után azonnal lendületet vitt a hazaiak támadójátékába, megmozdulásai állandó gólveszélyt jelentettek Zsiborás kapujára. Élete első NB I-es mérkőzésén egy tizenegyes kiharcolása mellett egyenlítő gólt fejelt! Egy félidőnyi játék után a Népsporttól 7-es osztályzatot kapott és bekerült a forduló válogatottjába is.

1983 őszén. Néhány forduló alatt máris szívébe zárt minden tatabányai szurkoló, ő volt az ősz felfedezettje

Pályafutásának egyik érdekessége volt, hogy amikor a korszak két neves atlétája, Bakosi Béla és Pálóczi Gyula 1985 nyarán Nyíregyházáról Tatabányára igazoltak volna, az akkor NB II-es csapat Plotárt kérte volna cserébe értük. Nem árulunk el nagy újdonságot, a Tatabánya elnöke, némi mosoly kíséretében, elutasította a felvetést.

Tatabányán 1983 és 1990 között 174 NB I-es találkozón lépett pályára és 63-szor talált be az ellenfelek hálójába. 

1985 őszén a KEK-sorozatra készülő csapatban az álló sorban balról a harmadik Dombai András és Zircher György között

Átlagosan majdnem minden második találkozón gólt szerzett, ami rajta kívül nem sok csatárnak sikerült az NB I-ben. Ehhez, persze, nagy szüksége volt Csapó és Schmidt átadásaira, Kiprich és Vincze önzetlenségére. A Kiprich-Plotár-Vincze „álomtrió” a nyolcvanas évek közepétől mára már legenda lett.

A legendás csatársor tagjaként

Csapatával 1985-ben tagja volt a Magyar Kupa (MNK)-döntőn második helyezést elért csapatnak. 1987-ben bajnoki bronz-, 1988-ban bajnoki ezüstérmet nyert.

1988-ban az ezüstérmes csapat játékosaként

Tatabányán eltöltött hét szezonja után 1989 nyarán Görögországba szerződött, de csak nyolc hónapig volt az Arisz Szaloniki játékosa.

Az Arisz csapatában az álló sor jobbszélén

Csapata pénzügyi nehézségei miatt a szerződése lejárta előtt hazatért és idény közben újra a Tatabánya játékosa lett. A Tatabányai Bányász színeiben utoljára 1990 nyarán Siófokon lépett pályára. 

Ezután még egy-egy évet Veszprémben és Győrben futballozott. Veszprémben 22 találkozó alatt 6 gólt szerzett.

A Veszprém játékosaként 1990 őszén

A Rába ETO-ban 16 első osztályú találkozón 7 találatig jutott.

Harcban a labdáért ETO mezben

Harmincegy éves korában a Rába ETO játékosaként vonult vissza az élvonaltól.

A Rába ETO 1992 tavaszi csapatképén a felső sorban balról a harmadik

Utána visszatért Tatabányára, de már a frissen kiesett másodosztályú csapathoz. Később megfordult a Bicske NB III-as csapatában, 1998-tól az NB II-be feljutó Komárom FC játékosedzőjeként kamatoztatta NB I-es rutinját.

Már 1984-ben válogatott kerettag lett, de sem a későbbi VB-selejtezőkön, sem a mexikói világbajnokságon, sem pedig a későbbi EB-selejtezőkön nem vették számításba. 1984-ben még eredetileg az utánpótlás válogatott kerettagja volt, de a pécsi Mészáros Ferenc sérülése miatt Mezey György szövetségi kapitány őt hívta be.

Először a válogatott keretben - Kiprich Józseffel a rotterdami VB-selejtező előtt

Hétszeres olimpiai és tízszeres utánpótlás válogatott volt.

1985 tavaszán a hollandok elleni utánpótlás EB-selejtezőn

Egyik legszebb emlékeként őrzi az 1987 nyarán lejátszott Svédország elleni olimpiai selejtezőt (3:1), amelyet nagyrészt az ő két fejesgóljával nyert meg az ötkarikás együttes.

A budapesti magyar-svéd selejtezőn a második gólját fejeli a vendégek hálójába

A nagyválogatott címeres mezét mindössze egy alkalommal ölthette magára, 1987. július 28-án, Lipcsében, az NDK elleni (0:0) barátságos találkozón Verebes József szövetségi kapitánysága idejében. Játékostársai nemes egyszerűséggel csak „Teve” becenéven szólították, amelyet Esterházy Márton „ragasztotta” rá a tatai edzőtáborozások során.

Kapura fejel Lipcsében az NDK-Magyarország barátságos mérkőzésen

A 185 centi magas, 76 kiló testsúlyú játékos az ideális középcsatár típusának megtestesítője volt. Góljai nagy részét fejesből vagy lecsorgó, kipattanó, vagy rosszul hazaadott labdákból szerezte. A játékszer megtartása azonban nem volt az erőssége. A kis területen való cselezés helyett inkább lendületből szerette rávezetni a labdát a védőkre. Egyik fő erénye a gyors helyzetfelismerés volt.

Imádott sportágától aktív pályafutása után sem szakadt el. Letette a játékvezetői vizsgát, életkora miatt azonban nem futhatott be hosszabb karriert. UEFA A- és B-licences szakemberként hatvan év felett is a Tatabánya utánpótlás nevelésében dolgozott. Az SC korosztályos csapataiból a kiemelt, legtehetségesebb fiataloknak tartott heti négyszer egyéni tréningeket. Cikkünk írásakor hétvégenként az MLSZ mérkőzésellenőreként járja az NB I-es, NB II-es vagy NB III-as találkozókat, így állandó belépője van a bajnoki és válogatott meccsekre, ott találkozik a régiekkel.

A "civil" életében pedig egy helyi általános iskolában volt hosszú ideig gondnok és karbantartó, 2023-ban már egy hivatal recepcióján dolgozik. 

Plotár Gyula 2020-ban iskolai karbantartóként - Tatabánya felsőben