Mivel a ma délután a törökországi Belekben rendezett barátságos mérkőzést egyetlen tévéadó sem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy valódi pénzt adjon ki érte, SZÉP kártyát meg nem voltak hajlandóak elfogadni a janicsárok, kénytelenek vagyunk a saját fantáziánkra támaszkodva beszámolni a mérkőzésről. Bár a helyzet nem ideális, a módszernek megvan az a határozott előnye, hogy minden előre megírható, pontosan úgy, ahogy a legtöbb hivatásos futballtudósító is teszi.
De míg ők csak a meccs után publikálják művüket, kihúzva az alternatív valóságok közül azokat, amik végül nem következtek be, mi bepillantást engedünk olvasóinknak a kulisszák mögé és még a kezdőrúgás előtt megmutatjuk, hogy néz ki egy igazi meccsriport.
A meccs gyengén indult, de a kezdeti tapogatózás után aranylábúinknak/a beloruszoknak több veszélyesnek tűnő helyzetük adódott az első húsz percben, akár több gólos előnyre is tehettek volna szert, de úgy tűnt, a csatárok a mai napon nem a góllövő cipőjüket vették fel.
Később azért a mieink/fehérruszkik is felvették a ritmust és ádáz, bár nem túl eredményes küzdelem alakult ki a középpályán. Az mindenképp a javunkra írható, hogy ügyesen tartottuk a labdát/íveltünk fel a csatárokra/bontottuk meg az ellenfél védelmét mélységi passzokkal, mégha ez nem is vezetett közvetlen gólhelyzethez.
A második félidőre aztán a cserék miatt igen töredezetté vált a játék képe, egyik csapat sem alakított ki tudatos akciót, tőlünk nagyon hiányzott Gera a középpályáról, nem is beszélve arról, hogy mennyivel többre lennénk képesek, ha Vass/Tőzsér/Huszti is behívót kapna. A gyors egymásutánban bekapott/lőtt 2/3/4 gól mindegyike elkerülhető egyéni hibákból született, bár az is feltűnő volt, hogy túl mélyen védekeztünk/lestaktikánk nem működött/Vanczák a pályán volt.
Bár nem szeretünk játékvezetőket kritizálni, mivel tudjuk, hogy mennyire nehéz dolguk van, de a sípmester sporttárs mai teljesítménye kritikán aluli volt. Több véleményes ítéletével is borzolta a kedélyeket, kivívva magának mindkét tábor heves ellenszenvét. A mezőnyben több kisebb hibát is elkövetett mindkét csapat kárára, az asszisztensektől pedig hiába várt segítséget.
A mérkőzés vége fele aztán több játékosunkon kiütközött a meccshiány, különösen az itthon játszókon/külföldön kispadozókon, de összességében a megalázó vereség/kiütéses győzelem ellenére feladatunk továbbra sem változott, hiszen nem a felkészülési meccseken kell villantani, hanem a románok elleni összecsapásra koncentrálni.
Ahol majd mi is együtt buzdíthatjuk fiainkat a tévé előtt/kivetítő előtt/egy jó kis antiszemita tüntetésen.
Sanyi bácsi az angol futballszövetség továbbképző tanfolyamán (fotó: blikk.hu)
kontinensviadalt Izraelnek adni, arról csak találgatni tudok, de mivel a magyar ligaválogatott biztonsági okokból lemondott decemberi egyiptomi túrája után a magyar listavezető Győr januárban Egyiptomban túrázik (friss hír: elvesztek a csomagjaik), úgy gondolom, a fociban nem divat a más kárán tanulni. Egyébként mi magyarázhatná azt, hogy egy olyan övezetben tartanak egy labdarúgótornát, ahová évek óta félnek elutazni az európai csapatok. Izraelnek 2011-ben ítélték oda az Európa-bajnokságot: a 2009-es 570 palesztin rakétatámadás után 2010-ben mindössze 150 rakétatámadás érte Izraelt, ez mindenképpen pozitívan befolyásolta a döntéshozókat. Aztán 2012-ben az Atletico Bilbao már repülőgépre sem mert szállni (a novemberi izraeli katonai akció a Gázai övezetben 175 emberéletet követelt, és zavargások kezdődtek), a magyar légiósok pedig (akik egyébként ma sem félnek jobban egy iráni vagy szíriai kiruccanástól mint egy Felix Magath edzéstől) hazajöttek a Szentföldről.
