Én vagyok az ismét, mivel a Magyar Labdarúgás Fórumán elhangzott „Új szemléletű játékvezetés” című szeánszról még adós vagyok a beszámolóval.

A kólás teremben ezúttal is Petur András moderált, aki az egybegyűlteken végignézve megállapította, hogy ez már-már egy belterjes eszmecsere lesz, mivel az érdeklődök nagy része a Szakmából kerül ki. És tényleg, az első sorokban ott ült a magyar játékvezetés színe-java Andó-Szabótól Vad II-ig, Négyszeres Sándorról már nem is beszélve. A női vonal illusztris képviselői is szépen felöltözve, ezúttal fütyülő nélkül a szájukban figyelték az előadókat.

A sort George F. Hemingway nyitotta, aki egyszerre több minőségben is jelen volt. Egyrészt az MLSZ NB I-es Bizottságának elnöke, másrészt már közel 50 éve vezet alacsonyabb osztályú labdarúgó-mérkőzéseket, nem utolsósorban pedig a Budapest Honvéd tulajdonosa. Lássuk be, azért nem a megye II-ben levezetett meccsek gázsijaiból kuporgatta össze a klub megvásárlására valót, pláne mivel információim szerint ezt a játékvezetősdit olyannyira hobbiból tolja, hogy még a díjazást sem szokta felvenni. Az öregnek ez a tevékenysége egyébként egyértelműen a szerethető tulajdonságai közé tartozik. Kell azért ugyanis némi fanatizmus ahhoz, hogy valaki már túl a hatvanon többek között Monorra meg Kistarcsára járjon meccseket vezetni, ott másfél óráig fel-alá szaladgáljon, és még azt is vállalja, hogy a helyi erők néha egyesült erővel küldik el a puttonyba.

Gyuri bácsi azzal nyit, hogy mindenki tíz perces időkeretet kapott, és ezt ő majd jól be is tartja, pedig Los Angelesben peres ügyvédként anno 3-4 órákat is gond nélkül végigbeszélt mindenféle papír nélkül. De most aztán direkt készült egy kis cetlivel, amit látványosan le is tett maga elé a puhlpitusra, mellé tette még az óráját is (ránézésre nem egy hong-kongi kvarcóra a Józsefvárosiról), és még egyszer megígérte, hogy tényleg betartja a tíz percet. Ezzel a színjátékkal el is ment vagy másfél.

Ezután azt mondta, hogy a magyar játékvezetés nemzetközi szinten is jól működik, viszont az a nagy büdös helyzet, hogy a szakmai megítélésük a határainkon túl egyértelműen jobb, mint itthon. Szerinte ugyanis az NB I játékvezetése is jó, ezt viszont az alacsonyabb osztályokban már egyáltalán nem lehet elmondani. (Pedig ugye ő is ott tolja.) Úgy látja, hogy pszichológiailag és alkatilag is nagyon sokan már eleve alkalmatlanok arra, hogy ráeresszék őket a zöld gyepre, oszt mégis ott vannak. Ezután a technológiai újításokról beszélt, ezeket ő feltétlenül támogatja. Gólbírót, lesbírót, mindent a világon. A plusz két játékvezetős felállást viszont „badarságnak” nevezi, szerinte ezzel még a hibázás lehetősége ugyanúgy benne marad a sporik működésében. Olyat is mond még, hogy az ember tökéletlen, egy jól működő gép viszont tökéletes.

Ezután belenyúl a kollégák zsebébe, és megállapítja, hogy ott bizony nem nagyon talál semmit, a játékvezetők  csúnyán alulfizetettek.

A hivatásos játékvezetők foglalkoztatásának örül, de csak akkor, ha ezek a profik a fiatal kollégákat folyamosan felkarolják, segítik és képzik.

Később még azt is megemlítette, hogy Orbán Viktor egyszer imígyen nyilatkozott ki őelőtte: A magyar labdarúgás legfőbb problémája a futballkultúra hiánya.

George F. az edzők és sportvezetők tűrhetetlen stílusban előadott kritikáival kapcsolatos véleményével zár. Szerinte az ilyen személyekre egyáltalán nincs semmi szükség, először egy-két meccsre, aztán pedig egy-két évre kell őket eltiltani. Neveket nem említ, mindenki gondoljon arra, akire akar. Én elsősorban egy kétszeres BL-győztes portugál exfodballistára gondoltam, fene a gusztusomat.

Hemi bátyánk azt ígérte, hogy betartja a tíz percet, és lőn.

Most a Maestro Collinával közös fodrászhoz járó Hanacsek Attila következik, aki az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke. Na majd kiderül, hogy mennyiben HAJAZ a mondanivalója Gyuri bácsiéval.

Úgy tűnik, nagyon. Miszerint azzal kezdi, hogy az előtte szóló már mindent elmondott. Na, hát akkor ezek szerint ez ennyi volt, ugorgyunk.

De nem, hirtelen nosztalgiázni kezd. Kiderül, hogy 1903-ban már volt nálunk bíróbizottság, és eddig összesen öt olyan világbajnokságot rendeztek, amelyiken nem működött magyar játékvezető. Hát ja, olyanból mondjuk tényleg több volt, ahol labdarúgónk nem működött...

Ezután számokat mond. Az elmúlt öt évben 3500 játékvezető vizsgázott le, és ebből nagyjából 150-200 maradt a szakmában. A lemorzsolódáshoz a csekélyke fizetésen kívül az is hozzájárul, hogy a többség viszonylag nehezen viseli, amikor megye III-ban anyuka foglalkozásának megtippelgetésén túl még különböző kellékeket is lóbálnak feléjük.

Létrejött ám egy Játékvezető Akadémia is, amit Négyszeres Sándor vezet. Mostanában amúgy arra is rájöttek, hogy leginkább a mentális képességek a döntőek, így ez egy új és kiemelt területe lesz a játékvezetők képzésének, ezzel kapcsolatban akarnak nagyfokú eredményeket elérni.

A hat játékvezetős rendszer szerinte segíteni fog, mivel már a jelenlétük is visszatartó erővel bírhat. Úgy magyarázza ezt ki Árpi Attila, hogy a traffipaxnál is lassítunk, ha tudjuk róla, hogy ott van.

A végén a bírókat még annyiban védi meg, hogy a négyszázhetven kameraállásból mutogatott szuperlassítások után már könnyű véleményt alkotni, sőt, néha még akkor sem lehet egyértelműen.  Ez tény, kár is lenne vitatkozni vele. A Szakma is tapsol.

Dénes Tamás sportújságíró zárja a sort.

Egy 1926-os idézettel kezd, amely szerint a játékvezetők a legigaztalanabbul megvádolt emberek a világon. (Én 2013-ban még annyit tennék hozzá, hogy szerintem az édesanyjuk is nekik csuklik a legtöbbször.)

Ezután tiszteletét fejezi ki a magyar játékvezetők előtt, akik szerinte jobb teljesítményt nyújtanak, mint a magyar labdarúgók. Jó, ezzel azért nincs annyira magasan a léc.

Azzal folytatja, hogy a mai világban minden eddiginél fontosabb a játékvezetők szerepe, a dolguk azonban egyre nehezebb. Egyrészt azért, mert gyorsabb lett a játék, másrészt pedig a számtalan lassítás miatt könnyedén lehet a fotelban üddögélve megítélni a teljesítményüket.

Ezután az első magyar játékvezetőről beszélt, akit Speidl Zoltán néven anyakönyveztek. Egyúttal arról is megemlékezett, hogy az első Magyarországon lejátszott nemzetközi mérkőzésen (BTC - Wiener Cricketer und Football Club 0-2) is volt már két alapvonalbíró. Úgyhogy úgy néz ki, hogy ezt a dolgot már több mint 115 éve kitalálták.

Dénes azzal folytatta, hogy a legutóbbi EB-n az öt játékvezetős rendszernek köszönhetően 97,5 % volt a jó döntések aránya. (Ez szép eredmény, a hiányzó 2,5% egyébként ott ült a hallgatóság soraiban.)

Ezután a rasszizmus problémájával foglalkozott, ahol a világos szabályok ellenére kevés példa van azok érvényre juttatására. Szerinte sokkal több a nézőtéri inzultus, mint a tényleges szankció, és érzése szerint a gyakori zsidózás-cigányozás-huhogás-románozás-szlovákozás stb. miatt fordulónként akár 2-3 meccset is félbe lehetne szakítani.

A magyar-izraeli végtelenül barátságos mérkőzés kapcsán annyit mondott, hogy a szurkolók ezzel egyetlen közösséggel tettek jót: a románnal.

Ezután még lehetőség lett volna kérdezgetni az uraktól, azonban annyira belterjes volt a közösség, hogy ez tulajdonképpen elmaradt, úgyhogy inkább Petur kolléga tett fel kérdéseket az előadóknak. A végkövetkeztetés nagyjából annyi lett, hogy még maga Hanacsek mester sem tudja pontosan, hogy az új rendszer majd hogyan fog kinézni, de a közvéleményt majd a kellő időben tájékoztatni fogják.

Na hát nagyjából ennyi volt a szerdai nap. A kijáratnál a kislányok még a kezembe nyomtak három határidőnaplót ajándékba, meg abból a 442 névre keresztelt nyomtatványból is osztogattak szép számmal. Hát, ha már pénzért nem fogy, akkor ez dicséretes dolog, úgyhogy én is elhoztam kettőt. Megettem még vagy tíz pogácsát is, és azt is megtudtam, hogy Illés Bélának nagyon szép pulóvere van. Úgyhogy hasznos nap volt ez, mondjuk ki!