Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Könyvajánló! - Városok, stadionok, kocsmák; Magyar futballvalóság másfél évtizedben

2013.07.09. 18:22 Rich.mond

Blogunk állandó szerzője több évnyi munka után végre megjelenteti regényét, amelyben a kispesti focicsapaton és  magyar labdarúgó válogatotton keresztül mutatja be a botrányokkal és bundákkal sújtott, de nekünk mégis oly kedves hazai labdarúgást. Félig kívülállóként, félig bennfentesként: nem a klubok háttérmunkáját elemezve, de szurkolói szemmel, mintegy másfél évtizedet felölelve –a kilencvenes évek végétől napjainkig. A könyv címe: Városok, stadionok, kocsmák.

Városok, stadionok kocsmák... a szurkolók szentháromsága. A magyar szurkolóké. Lehetne ez a három legfontosabb dolog akár a jó futball, a minden igényt kielégítő stadion és jó sör is, de jól tudjuk, hogy ez csak egy másik dimenzióban, vagy Uram bocsá’ egy másik országban van egyszerre jelen. Néha persze felcsillan a remény, hogy talán nálunk is gyökeret ver valami hasonló, de csapatunk menetrend szerinti hullámvölgye és a nemzetközi porondra való kilépés, no meg a félidő végére megmelegedő és kicsit savanykás sör mindig helyretesz minket. De ez a futball akkor is a miénk! „Egy barátom megkérdezte tőlem: szereted még a futballt? Imádom! Visszakérdezett: ezt a mait? Mit mondhattam volna neki? B...meg, itt élek! Ennyit tudunk, de én ezt is szeretem, engem ez is kielégít. Nem élek Barcelonában, sem Londonban. Én magyar ember vagyok, és ez a futball az enyém.” - nyilatkozta anno a klubhűség egyik mintaképe, Szurgent Lajos.

És ne felejtsük, hogy a helyzet még ennél is volt sokkalta rosszabb. Még ennél is? Bizony! Valamiért biztos vagyok benne, hogy a magyar labdarúgás legsötétebb bő évtizedén már túl vagyunk. De ezt az bő egy évtizedet vétek lett volna nem megörökíteni, mert sokunk szívének ez egy igen kedves időszaka volt. Annyira, hogy képesek vagyunk nosztalgiával gondolni rá. Nem a körülmények miatt, hanem mindazok ellenére. És nem utolsósorban azért szeretnék emléket állítani, hogy az idő múlása se szépítse meg túlzottan azokat az éveket, mert sokszor bizony kínunkban nevettünk.  

A ma húszas, harmincas korosztályok ugyanis már csak az almanachokból és az idősebbektől hallottak magyar labdarúgó sikerekről –egyáltalán VB-szereplésről. Ezek a srácok minden tiszteletük ellenére talán már kicsit unják is azokat a „bezzeg-időket”, és az öregek okoskodását. „Én erre már nem megyek ki...én még láttam Puskást, Albertet, Fazekast játszani...”

Rég volt, talán igaz sem volt...

Mit tegyünk, amikor nekünk csak ez jutott? Kortársaink nagy része már a fotelbe menekült, hogy a sportcsatornák foci-dömpingjét csodálva elszakadhasson a hazai sikertelenségtől és kilencven perc +a reklám erejéig részese lehessen a nyugati futballgigászok dicsőségének. A maradékunk lába alatt porlottak el az egykor zsúfolásig telt stadionok. Csapatok, csapatnevek, szerencselovagok váltották egymást ugyanazon a helyen. Csupán a szurkolók maradtak. Ki a kapu mögött, ki az oldalvonal mellett. Ünneplésre a legritkább esetben volt okunk. Az előbb említett, helyüket sűrűn változtató egyének és csapatok ugyanis többnyire káoszt, adósságot és bundagyanús meccseket hagytak maguk mögött.

A hűséges szurkolók a kitartásukért való elismerés helyett pedig a társadalom perifériájára szorultak, mivel a lelátói szubkultúra még mindig tökéletes talány az Emberek számára. A mérsékeltebb, az ultrákkal gyakran konfrontálódó oldallelátó népét előszeretettel csapták hozzá a kemény maghoz, ugyanazt a bélyeget sütve a homlokukra. A karhatalom pedig ezen felbuzdulva gyakran érezte úgy, hogy ezt a megbélyegzett, tarkasága ellenére is egyen-feketére festett forgataggal szemben mindenféle fellépés megengedett, hiszen ezt várja el a  többség. Nem tudom, hogy Európában, vagy a világon van-e még egy ország, ahol a meccsrejáráshoz ennyi negatív asszociáció tartozna, mint Magyarországon.

Megesik, hogy ez a helyzet...

Ez a könyv árnyalni fogja ezeket a sztereotípiákat? Talán igen, talán nem. Aki erőszakos és rasszista elemeket keres a stadionokban, az a könyvben is meg fogja találni őket. Aki romantikus hősöket, a politikára fittyet hányó, de a csapatukért mindenre kész fiatalokat, családapákat és öregeket lát a lelátók népében, az is megtalálja a neki kedves szereplőket. Mert ez nagyon nem homogén tömeg. Szurkolóink, nézőink hol lelkesek, hol végtelenül megkeseredettek. Hol nagylelkűek és nagyvonalúak, hol kicsinyesek és sértődékenyek. Végső soron ők is csak azt teszik, mint bárki más: szeretnek, gyűlölnek, buliznak, unatkoznak, reménykednek, beletörődnek. Hol eszmét és tapasztalatot cserélnek más táborok képviselőivel egy üveg sör mellett, hol sörösüveggel dobálják egymást. Ki raktárból, építkezésből, gyárból, kórházból, ki az iskolából, egyetemről, ki az irodából indul el a találkozóhelyre, hogy a kezdő sípszó előtt a „torkát sörrel mossa”. Egy a lényeg: mindig ott vannak, ahol a csapatuk. Bármilyen városban, bármilyen stadionban. A kocsma már adja magát.

Miért pont a Kispest másfél évtizedét öleli fel a könyv? A személyes élmények mellett azért is, mert talán mert itt a legszembetűnőbb a hanyatlás a régi Aranykorral szemben. A fokozatos lecsúszás, fogyatkozó nézőközönség, csőd, kiesés, csodavárás a külföldi befektetőtől, újabb hanyatlás, újabb csőd, újabb külföldi tulajdonos. Bundák, élősködők, perek, unott játékosok, unott szurkolók. A megszűnés és az elköltözés állandó veszélye. Napi rendszerességű demonstrációk a tulajdonos, labdarúgó szövetség, a csapaton meggazdagodó ügyeskedők ellen. Harc a többi tábor ellen, harc a táboron belül, feszültség a kapu mögötti szektorok és az oldallelátók között. Érdektelen mérkőzések mellé néha egzotikus túrák –legyen az Magyar Kupa, vagy UEFA Kupa/Európa Liga.

Arra, felfelé, a csillagos égig...

De a kispesti esetekhez hasonló történeteket tudna mesélni sok-sok szurkoló a saját együtteséről is. A történetekben fel-fel tűnnek ők is. Most őszintén: kinek nincs fradista, vagy újpesti ismerőse? Ki ne tisztelné szíve mélyén a diósgyőrieket?

És ha egy hosszú éveken keresztül vergődő klub adta szenvedés még nem volna elég, akkor ott van élményfokozónak a válogatottunk. Több történet szól idegenbeli kalandozásokról a messze Északtól a Balkán szívéig. Ez is a miénk. Ráadásul jót tehet a változatosság, ha netalántán elunnánk a magyar stadionokat. A külföldi és a magyarországi túrák között sajátos kategóriát képvisel Dunaszerdahely. Az emlékezetes, Mindenszentek Napján megrendezett DAC-Slovan-nak is szentel a könyv egy fejezetet.

És természetesen fejet hajtunk az internet előtt is - különös tekintettel a Drukkerkocsma fórumaira. Bár a  hivatalos álláspont szerint a "szurkolói élet nem az interneten zajlik", azért a virtuális tér is komoly küzdelmek  és okoskodások színhelye.

A több, mint 400 oldalas könyv műfaját tekintve regény, kitalált szereplőkkel. Ugyanakkor talán sokan rá fognak ismerni magukra és bizonyos eseményekre. Vagy pontosan el tudják majd képzelni, hogy az a történet hogyan esett volna meg a valóságban. Hangsúlyozom, nem szerettem volna megszépíteni semmit erről a közegről és a társaságot is szerettem volna úgy visszaadni, ahogy látom őket. Vagy ahogy ők látják magukat. Mivel ez nem napló, és nem egy ember élményeit foglalja össze, ezért főszereplőből is több van. Több szem pedig többet lát. És a lelátót vizslathatjuk női szemmel is, hiszen semmi okunk arra, hogy a lányokat kizárjuk a társaságból. Miért tennénk, amikor ugyanúgy közöttünk állva, vagy ülve nézik végig a meccset?

Nem az volt a célom, hogy megírjam a magyar Football Factoryt, vagy a magyar Focilázat. Ez nem ultra-könyv, ahogy meccsekre sem kizárólag ultrák és huligánok járnak. A társadalom elé sem akarok tükröt tartani, vagy huligánkrónikákkal lerántani a leplet a lelátók sötét világáról. Csupán emléket szeretnék állítani egy korszaknak, csapatoknak, barátoknak. Közben pedig szórakoztatni.

A könyv tervezett megjelenése: szeptember elseje. 

Címkék: Könyvajánló


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr825389976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása