Az angol abszurd humorral – mint sok más honfitársam – először a kilencvenes évek elején találkoztam; a Holló Színház előadását tekintettük meg osztályfőnökünk vezényletével. Nagyon más volt ez a műfaj, mint a mi hagyományos kabarétréfáink, Hofi vagy Markos-Nádas, amiken felnőttem, és valamiért mégis azonnal ismerős volt, mi több, egész egyszerűen kibaszott vicces.

A BBC elnézést kér a "kibaszott" szó indokolatlan használata miatt. A BBC tisztában van azzal, hogy felelősséggel tartozik a fiatal generációk morális fejlődéséért, ezért elfogadhatatlan, hogy olyan szavak hangozzanak el az adásában, mint "kibaszott", "kurva", "buzi", "dózsás" illetve "Semprini".

Még egyszer elnézést, ha bárkinek a nyamvadt kis mimózalelkébe gázoltunk volna.

Utána jött persze a Monty Python Repülő Cirkusza, a Gyaloggalopp, Brian Élete, Galaxis Útikalauz, Not the Nine O'Clock News, A Bit of Fry and Laurie és a többi. És legvégül a krikett.

A krikettről sokan balgán azt hiszik, hogy egy sport, pedig valójában az angol humor egy kifinomult manifesztációja, ami fokozatosan alakult ki a tizenhatodik(!) század óta, ahonnan az első írásos említés származik erről az időtöltésről. Mindenhol létezett persze hasonló játék, a mi métánk is ugyanarra az alapgondolatra épül: valaki dob egy labdát, az ütőjátékos meg minél messzebbre próbálja elütni, aztán pedig fut, miközben az elkapók megpróbálják visszajuttatni a labdát és "kiütni" az ütőt. A krikett ehhez az univerzális recepthez adagolt egy nagy adag helyi abszurd humort.

Legnemesebbnek tartott alakjában ("test cricket") egy meccs öt napig tart, bár léteznek rövidebb formái, köztük egy egész gyors és látványos is ("T20" avagy "Twenty-20" néven, általában mindössze három óráig tart egy összecsapás), de ezek talmi csillogását az igazi krikettszurkoló megveti. Régen voltak "időtlen meccsek" is, ahol addig játszottak, amíg valamelyik csapat javára el nem dőlt a meccs. Nem azoknak lett kitalálva, akiknek dolgozni kellett menni hétfő reggel, annyi biztos.

És itt jön az első királyi tréfa: krikettet nem lehet esőben játszani. Illetve hát játszani épp lehet, de csak nagyon amatőr szinten szokás.

A "teszt krikett" további különlegessége, hogy a két csapat egyforma – fehér – öltözékben lép pályára, jelentősen megnehezítve a laikus dolgát, ha a tévét nézve próbálja kibogarászni, hogy mik lehetnek a szabályok.

A jó krikettjátékosnak elsősorban állóképességre van szüksége, a szó legszorosabb értelmében: egy elkapónak két-három napot kell végigálldogálnia meccsenként, de a jobb ütőjátékosok, mint a nyugat-indiai Brian Lara, szintén nem ritkán egy egész napot töltenek a dobók megalázásával. És ha vége a körnek, akkor "térfélcsere", az eddigi ütőkből dobók és elkapók lesznek, és további hosszas ácsorgás következik.

Nyugat-India? De hát ilyen ország nincs is!

Krikettben van. A tucatnyi karibi államot és tartományt képviselő "Windies" hagyományosan igen erős csapat, főleg a krikett rövidebb formáiban. Úgy tűnik, ha az ember a Karib-tenger valamelyik szigetén lakik, akkor kevésbé vonzó program öt napon át püfölni egy labdát.

Brian Lara itt épp azt magyarázza Obamának, hogy a dobó kezét figyelje, ne az emailjeit.

De akármilyen jók is a karibiak, akármekkora tétje is van minden egyes India-Pakisztán meccsnek, a legnagyobb durranás a krikettben az Ashes: egy kétévente megrendezett, ötmeccses monstre összecsapás Anglia és Ausztrália között. A világ alighanem legrégebbi versenysorozatáról van szó, aminek neve egy 1882-es túra során született: miután az angolokat csúnyán elkalapálták az odalátogató ausztrálok, az egyik újság "eltemette" az angol krikettet, a hamvakat ("ashes") pedig a vendégeknek adták.

A krikett vonzerejét elsősorban az adja, hogy az álldogáláson kívül a játékhoz szükséges alapképességek egyszerűek: dobás, ütés, futás, elkapás.

Ezek után talán senkit nem lep meg, hogy 1863-ban rendeztek egy különleges meccset: a Féllábúak csapata mérkőzött meg a Félkarúakkal. A Féllábúak nyertek, de a krónikák szerint a mérkőzés meglepően kiegyenlített volt.

A legenda szerint az apartheid idején a dél-afrikaiak még egy féllábú norvég játékost is beválogattak, mert legalább nem volt fekete. A legenda téved: Buster Nupen az 1920-as években volt tagja a válogatottnak és nem volt féllábú. Félszemű volt. De legalább tényleg norvég.

A világot jelentő trófea (fotó: sportzwiki.com)

Öt darab öt napos meccs igencsak megterhelő tud lenni, nem csak a versenyzők, de a tévések számára is. Mivel a krikett a mai napig főleg az iskolázott emberek sportja Angliában, a kommentátorok többnyire nem "profi" riporterek, hanem volt játékosok. Ennek megfelelően az üresjáratokat statisztikák helyett  anekdotázással töltik ki, ami már önmagában is felüdülés.

De van úgy, hogy ezekből is kifogynak, ilyenkor olyan bizarr jeleneteknek lehetünk fültanúi, mint amikor az egyik volt ausztrál világsztár tizenöt percen keresztül mesélte el a legapróbb részletekbe menően, hogy mit evett ebédre.

Figyelem, a fenti videó a nyugalom megzavarására alkalmas méretű melleket tartalmaz!

Cikkünknek van persze aktuális apropója is: Angliában épp most zajlik az idei kiírás (felváltva rendezik Ausztráliával, az ottani sorozatok december-januárban vannak, európai idő szerint az éjszaka közepén, ilyenkor nagyon sok angol "betegszik meg" és hagy ki egy vagy több munkanapot).

Mivel az első két meccset a házigazdák már megnyerték júliusban, a harmadikon elég volt egy döntetlen ahhoz, hogy címvédőként megtartsák a kupát. Az ausztrálok erősen kezdtek, az utolsó napnak olyan elánnal vágtak neki, hogy az angolok pánikban próbálták kivédekezni a támadásokat, aztán a reggeli egy óra játék után ... ESŐ!

És csak esett, esett és esett, az angolok meg csak még több esőért imádkoztak, végül helyi idő szerint háromnegyed ötkor a makulátlan öltönyű bírók kisétáltak a pályára és úgy döntöttek, hogy ma már nem lesz játék. Győzelem! Lelki szemeinkkel láthatjuk, amint a közönség eksztázisban tombol a lelátókon, sikerült kihúzni a napot játék nélkül, esernyők röpködnek, esőkabátokat pörgetnek örömmámorban.

Nincs még egy ilyen sport a világon. És nincs még egy ilyen kupa sem a világon.

Az örömünnep tavalyelőtti, Ausztráliában legalább lehet vaku nélkül fényképezni. Igen, az ott a kupa. (fotó: Daily Mail)