Ha harc, legyen harc, gondoltam magamban, miközben elrendezgettem az asztalon a becherovkával teli felespoharakat 4-1-3-2-es felállásba. Amíg a srácok megvívják a maguk csatáját a Puskás stadionban, addig én is velük leszek lélekben és küzdök a csehek ellen.

Miként a csapatok a pályán, úgy én is lazára vettem az első pár percet, kibontottam a Drobny kapust jelképező pilzenit, komótosan kortyoltam és épp rátértem volna a középhátvédekre, amikor a fél cseh csapat besétált labdával együtt a védelmünk mögé – Bogdán reflexeinek volt csak köszönhető, hogy nem kerültünk rögtön hátrányba.

Pár perccel később a saját tizenhatosunkon belül Vanczák teszi le a labdát udvariasan Kozáknak, aki viszonozza az udvariasságot és kigurítja az alapvonalon túlra. Hívhatnánk kapuralövésnek is, de minek. Ezért most gyorsan megiszom Kozákot, abból baj nem lehet.

– De már nem lehet berúgni, hiszen szöglet. – mondja a szpíker. – Én azért megpróbálom – gondolom magamban, miközben azt próbálom kitalálni, hogy vajon honnan vette a szpíker, hogy a Kiskovács árnyékéket játszik. Mert ha tényleg azt próbál játszani, akkor nem magyarázták el neki, hogy valahol a középpálya elé kéne helyezkedni. Apropó helyezkedés, Csányi ma este szabadnapot vett ki főuzsorási állásából és Orbán Viktorral együtt nevetgél. Jó ezt látni, szívet melengető, mint a húzóra leküldött abszint.

Labdaundor (MTI/Illyés Tibor)

– Kéz, az ott kéz! – kiáltok fel olyan hangosan, hogy a poharak összecsörrennek. Lassítás alapján az "ezt tízből nyolcszor befújják, pedig a szabályok szerint nem kéne" kategóriába sorolom be, és kiürítem a Sivokot jelképező poharat is.

Na de mi ez, már jönnek is a csehszlovákok – mint kés a vajon – át a védelmünkön, Juhász védekezés helyett megpróbál egy csípődobást, de inkább úgy dönt, hogy elesik, Jirácek középre ad és hát mégiscsak hiba volt Kozákot felhörpinteni az imént, mert így üresen marad és lazán bebombázza a vetődő Bogdán fölött a kapunkba.

A játék képe most már kellőképp kibontakozott ahhoz, hogy ne kelljen túlzottan a képernyőre koncentrálni: a csehek akkor és úgy jutnak el a kapunkig, ahol és ahogy akarnak, kivéve ha Dzsudzsáknál van a labda, aki szinte megállás nélkül csinál hülyét Gebre Selassie-ból. Hukk! De mivel semmiféle nyomást – szaknyelven presszingelést – nem gyakorlunk a labdát birtokló játékosra, így amikor épp nem Bogdánt tesztelgetik, a csehek vígan és zavartalanul adogatják a labdát hátul.

Az első elment becsúszni, a második is elment becsúszni, a harmadik nézte, a negyedik meg meglőtte (MTI fotó)

Hmm, vajon mit csinálhat a két szűrő középpályásunk? Mert hogy nem szűrnek, az tiszta sor, pedig külön-külön még nem is játszanak rosszul, csak épp az egész nem működik. Dzsudzsákot mutatják lassított felvételen, amint forgalomirányító rendőröset játszzik, aztán Szalai unja el az egészet és visszajön egészen hátra, labdát szerez, kioszt pár kokit, kicselez három cseh vitézt, majd  titkos árnyékékünkhöz passzol, akit felborítanak. De legalább megvan a labda!

És akkor egyszercsak, mintegy varázsütésre, elkezdünk letámadni az első félidő utolsó öt percében. A csehek meg is zavarodnak, spontán és nem várt focimeccs alakul ki az egyoldalú labdázgatásból. Hogy miért csak most eszméltünk rá, hogy esetleg meg kéne próbálni megszerezni a labdát, elvégre nem a spanyolok ellen játszunk? Talán még Sanyi bácsi se tudja, mindenesetre gólban kifejezhető eredménye ennek sincs, de legalább picit jobb érzéssel vonulhatunk be az öltözőbe.

Szünetben elküldöm a knédlit és a dinsztelt káposztát melegíteni

Második félidő, két szűrő helyett csak egy és jön Böde, aki már akkor elkezd küzdeni, amikor a tartalék játékvezető felemeli a tábláját. A küzdést a meccs hátralevő részében folytatja is egyenletes és magas intenzitással, ezzel jelentősen megnehezítve a cseh védők dolgát, akiknek most már nem elég csak a labdát nézni és arra figyelni, hogy Szalaitól távol tartsák.

Cicicsavarás (MTI fotó)

Most már mi is támadhatunk, de így is majdnem mi kapunk gólt, a Jirácek-pohár is kiürül annak örömére, hogy névadója bekerült a karácsonyi bakiparádéba mesterien kihagyott ziccerével. És ugye a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat – a védekezésben gyenge, de támadásban annál erősebb Vanczák tör be a tizenhatoson belülre, visszakapja a labdát egy jó kényszerítő után, fellökik, tizenegyes.

Dzsudzsák az ítéletvégrehajtó, kétkapufás gólt próbál lőni, de csak egykapufásat sikerül. Nem baj, majd legközelebb, Balázs!

'SZECSŐ! (MTI fotó)

Védekezésnél már nem is vacakolunk szűrőkkel, a két csatáron kívül mindenki hátramegy, elöl viszont egész szépen zárkózunk fel a támadásokhoz, az első félidő utolsó öt perce után ez az első dolog, ami bizakodásra ad okot. Na meg az, hogy Dzsudzsák megeszi a védőit reggelire, hihetetlen energiával és lelkesedéssel vezetgeti a támadásokat

– Stopli? Rendben van. Mezszám?

– Tizennyolcas.

– Neve?

– Nevem Van... nevem van: Petrovics.

Szóval Vanek úr a pályán, és a cserék lassan, de biztosan – ahogy az lenni szokott – teljesen szétzilálják a játékot. A csehek azért biztos ami biztos alapon kihagynak még pár ziccert, vagy ha úgy tetszik, Bogdán véd hatalmasakat, aztán már tényleg vége.

Most mondhatnám, hogy csehül állunk meg ilyesmik, mert pár kivétellel (Dzsudzsák-Bogdán-Szalai) tényleg bitang rossz volt, amit műveltünk, de amiben azért mégis bízhatunk, hogy a románok valószínűleg még nálunk is nagyobb trutyiban vannak.

Búcsúzom hát Limonádovy Joe szavaival:

Jaj, alkohol!