Válogatott okosságok

Írhatnánk persze meccselemzést is, hogyne írhatnánk, csak éppenséggel minek. Mert ugyan a közismert sportriporteri népbölcsesség azt mondja, a győzelmet nem kell megmagyarázni, de bizonyos határon túl ez már a vereségre is igaz.

Nyolc kapott gólnál már egészen biztos.

Viszlát! (fotó: vidamrikkancs.com)

Inkább emlékezzünk hát arra, hogy valamivel több, mint három évvel ezelőtt Erwin Koemant ennél két góllal kevesebbért menesztették, pedig az egy jóval erősebb holland válogatott ellen esett egy uli-buli (legalábbis nekünk) barátságos meccsen. Persze ne legyünk álnaívak, Koemant aligha ezért menesztették valójában. Ő egész egyszerűen nem a Mi emberünk volt, mennie kellett, hogy a Mi emberünk odaülhessen a székbe.

Ugyanakkor ne legyünk teljesen igazságtalanok sem Egervárival szemben (pedig egy ilyen égés után akár lehetnénk is, de volt gyerekszobánk): bár szakmailag vajmi keveset tett azért, hogy kiérdemelje ezt az állást, az első selejtezősorozat eredménye alapján teljes joggal kapta meg a bizalmat a második próbálkozásra. 

És most ugyanígy joggal lehet, sőt, kell tőle ezt a bizalmat azonnal megvonni. Nem azért, mert hirtelenjében dühösek vagyunk, hogy az általa dirigált válogatott gyors egymásutánban kétszer is szégyent hozott minden szurkolójára. (Pedig dühösek vagyunk.) Nem is azért, mert annyira karakteres és karakán ember, hogy fél év kellett ahhoz, hogy a külföldi tévéstábok ne tévesszék össze a csapatorvossal. Hanem azért, mert higgadtan végiggondolva be kell lássuk, hogy a szerethetőség és a beilleszthetőség, mint egyetlen válogatási kritérium nem vezet eredményre. 

Mennyiiiii? (fotó: duol.hu)

Van ez a csúnya szó, hogy kontraszelekció, ami még véletlenül sem azt jelenti, hogy akiket beválogatnak, azok jók az ellentámadásban. A hideg futkos a hátamon tőle, annyira ronda. De bármilyen csúnya is a szó maga, a magyar futballt és azon belül is a válogatottat ez az egy szó jellemzi a legjobban. És bár ezt ideig-óráig még ellensúlyozni tudja az, hogy a ha kell-ha nem kiválasztottak klassz kis összetartó közösséget alkotnak, de a varázs mostanra már végérvényesen megtört, nincs értelme továbbmenni ezen az úton. 

Egervári Sándornak mennie kell.

De amit nagyon fontos lenne szem előtt tartani a következő napok várható monnyonle-cunamija közepette is: mindez nem szabad a személyének szóljon, hanem kizárólag annak a mentalitásnak, amit képvisel. És ábrándozzunk néha kicsit arról, hogy bölcs vezetőink legközelebb nem a gombhoz választják a kabátot.

Mire elkészült a fenti szösszenet, Egervári már le is mondott, ami becsületes és tisztességes volt tőle. Ám az első reakciók alapján azt is sejteni véljük, hogy sajnos bölcs vezetőink továbbra is politikai kérdésként óhajtják kezelni a válogatott ügyét, ami alapján sok jóra a következő selejtezősorozatban sem számíthatunk.