Válogatott okosságok

Véget ért a kézilabda-világbajnokság. A magyar csapat 7 mérkőzést játszott, ezeket egyenként is értékeltük, most megkíséreljük áttekinteni a teljes világbajnoki szereplésünket.

Magyar szurkolók a Románia elleni mérkőzésen (Fotó: Lendvai Róbert)

A válogatott egész évét, felkészülését meghatározta Karl Erik Bøhn betegsége. A szövetségi kapitányról februárban kiderült, hogy leukémiás. Azóta sajnos azt is megtudtuk, hogy betegsége nem gyógytható, 2013 első felében azonban még nagy volt az optimizmus, akár az is reálisnak látszott, hogy a decemberi VB-re Bøhn már vissza is tud térni a válogatott élére. Emiatt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nagyon sokáig nem gondoskodott megfelelő helyettesről, ami egyben azt is jelentette, hogy a tavaszi idényben ténylegesen nem volt vezetőedzője a válogatottnak (Bøhn gyógykezelésen vett részt, más meg nem volt).

Emiatt a válogatott közös felkészülési programjainak egy része teljesen elmaradt, egy része pedig olyan felkészüléssel telt (pl. erőnléti edzések), amelyek a csapat játékát igazán nem fejlesztették.

Végül az MKSZ júliusban kinevezte ideiglenes szövetségi kapitánnyá (a decemberi VB végéig) Hajdu Jánost. Hajdu egy pillanatra sem csinált titkot abból, hogy nincsenek neki a válogatottal kapcsolatosan különösebb tervei. El akarta érni azt az eredményt, amit a Szövetség elvárt tőle és a csapattól (legjobb 8 közé jutás), és ennyi. Ő maga nevezte nyilatkozatokban kedves vendégnek magát, máskor arról beszélt, hogy a játékosok teszik a dolgukat, ő meg megy utánuk. A válogatási alapvelvei is egyszerűek voltak: hívjuk azokat, akik eddig is ott voltak. Hogy egy játékos esetleg nincs igazán jó formában, vagy egészségi állapota romlott le, azzal nem törődött, és még kevésbé foglalkozott új játékosok beépítésével a csapatba.

Hajdu János (Fotó: Lendvai Róbert)

A VB-re való felkészülés így szokatlanul rövid lett (2,5 hét ősszel), és nem is túl hatékony. Hajdunak nem voltak különösebb taktikai elképzelései, ráadásul a Szövetség a VB előtti hétvégére nem is kötött le semmilyen felkészülési mérkőzést, így a teljesen meccsmentes tavasz után ősszel is mindössze 3 mérkőzést játszott a válogatott (azokat is egyetlen hétvégén, a Provident Kupán).

És igazából ezek az előzmények határozták meg a VB-szereplésünket. Ez eredményezte, hogy (talán a Spanyolország elleni mérkőzés kivételével) a magyar válogatott lényegében edző nélkül játszotta végig a világbajnokságot. Hajdu János meg sem próbált úgy csinálni, mintha; a Németország elleni meccs utolsó időkérése, amelyben minden felelősséget Görbicz Anita vállára helyezett, gyönyörű összefoglalása volt Hajdu kapitányi működésének. Az elvesztett brazil meccs után (amivel kiestünk) Görbicz Anita egy nyilatkozatban a vereség egyik okaként azt jelölte meg, miszerint a brazilok "többen voltak". Emögött sokan a játékvezetőkre való utalást éreztek, én inkább úgy gondolom, Görbicz itt arra utalt, hogy a braziloknak volt edzőjük, míg nálunk csapatkapitányként, és egyben a keret legrutinosabb játékosaként (Görbicz már 2003-ban is szerepelt a VB-n) ez a szerep is őrá hárult.

Görbicz Anita (Fotó: Lendvai Róbert)

Görbicz számára ez a kettős szerep túlságosan is megerőltető volt, emiatt kulcsfontosságú pillanatokban hibázott - az vesse rá az első követ, aki akár külön-külön is képes lett volna megbirkózni az irányító feladataival.

Szintén a cikk elején leírt okokra vezethető vissza Szamoránsky Piroska beválogatása. A Ferencváros játékosa korábban kihagyhatatlan volt a keretből, most azonban vállának, és főként pedig térdének állapota sajnos még annál is rosszabb volt, mint amit a VB előtt gondoltunk, így gyakorlatilag egy használhatatlan játékost vitt el Hajdu János a VB-re. Bár azon a poszton sajnos nem túl mély a merítési lehetőség, szinte bárkivel előrébb lehettünk volna, mint Szamoránskyval. Vérten Orsolya majdnem pont azt hozta, amire számítottunk: néhány meccsen jól játszott, majd Brazília ellen a meccs legelején megsérült. Mivel a kapitány a másik balszélsőt, Vincze Melindát már Kovacsics Anikóra cserélte, nem volt Vértennek cseréje a keretben - Brazília ellen gyakorlatilag balszél nélkül játszottuk végig a meccset, és ez a későbbi világbajnok ellen nem fért bele.

Leginkább a kevés, és alacsony minőségű gyakorlás számlájára írtható, hogy bár a védekezésben egyenként mindenki egész jó munkát végzett (Szekeres Klára egészen kiemelkedőt, és Tomori Zsuzsanna is csak saját extraklasszisához képest maradt el), a védelem összehangolatlansága miatt sorozatban kaptunk elkerülhető gólokat. A legfeltűnőbbek az emberelőnyből, akár kettős emberelőnyből kapott gólok voltak, némelyiknél egészen látványos volt, ahogy az egyes védőjátékosok nem azonos elképzelés szerint mozogtak. Ezek tanulható dolgok, csak kicsit komolyabb közös felkészülésre lett volna szükség.

A gyenge védelem mögött a kapusteljesítmény is gyenge volt, amin szintén meccsek mentek el. Ez részben a védelem erősítésével lett volna javítható (erősebb védelem mögött a kapus könnyebben védhető lövéseket kap), részint talán azzal, hogy nem feltétlenül ezt a két kapust visszük ki a VB-re - Hajdu János azonban egyáltalán nem vett más kapusokat még számításba sem.

Kiestünk. (Fotó: Lendvai Róbert)

Talán egyetlen olyan gyengesége volt a válogatottunknak, ami nem a kapitánykérdés körüli problémákra vezethető vissza: a Ferencváros játékosai a VB-re is átmentették a csapat gyengébb őszi formáját. Cifra Anita volt képes valamelyest megújulni, de a többiek közül senki nem hozta azt a formát a VB-n, amit tőle várhattunk. Ez a legfeltűnőbben olyan tényezőknél jelent meg, amelyek nem függnek a képességektől: a visszarendeződés teljes hiánya jónéhány kapott gólt eredményezett, és végül közrejátszott a kiesésünkben is. Nem lenne baj, ha mindenki megértené, miszerint még a világ legjobbjának is kötelező visszafutnia védekezni - és ezen a VB-n azért minden játékos messze volt attól, hogy a világ legjobbjának mondhassa magát. A visszafutás nem egy bonyolult dolog, a legtöbbször még Ausztrália is képes volt rá, a magyar sztárok viszont nem. Pedig, látván a nem magyar érdekeltségű mérkőzések nagy részét is, manapság az látszik a női kéziabdában,hogy az fogja nyerni a meccseket, akinek a legjobb a visszarendeződése. A mienk a legtöbbször még rossznak sem volt mondható, olyan jelentős késéssel zártunk vissza.

Nem is nyertünk meg sok mérkőzést.

A legfőbb vigaszunk, hogy ezeknek a hibáknak a nagy része javítható. Egy év múlva megbeszéljük, hogy sikerült-e javítani.