Ebben a szezonban bizony kerülni fogom a Mennyei Bajnokság mérkőzéseit. A válogatottban még nem vagyok biztos, de ott is valószínűsítem a távolmaradásomat.

„– Hányszor szidtad a csapatot, mert nem hajtottak?

– Meg sem tudnám számolni. Ezért is maradoztam el.

– Ugye-ugye! Nekik az a dolguk, hogy fussanak, passzoljanak, gólt lőjenek. Mi pedig szurkolók vagyunk. Az a dolgunk, hogy elmenjünk a meccseikre, emlékezzünk a hagyományainkra és szurkoljunk. Emellett dolgozzunk és családot alapítsunk. Ez az élet rendje!”  

Ez a párbeszéd tavaly megjelent regényemben hangzott el – a fejezet végén egyébiránt pozitív kicsengéssel. Mi volt az a roppant esemény, aminek hatására most mégis megváltoztattam a véleményemet és a távolmaradásra bíztatok mindenkit?

Egyrészt semmi különös nem történt, másfelől azt is megértem, aki továbbra is jegyet vesz (előtte regisztrál, tenyérszkennel stb.). Senkit sem buzdítok arra, hogy kövesse a példámat. Azt sem mondom, hogy most már örökre kizárom életemből a „magyarfocit” – sőt, az alacsonyabb osztályokkal kárpótolom magam. De ettől függetlenül még soha nem volt ilyen csömöröm és undorom a magyar labdarúgástól. Lehet, hogy volt már rosszabb is, de ennyire csekély esély még nem volt arra, hogy egyszer majd jobb lesz. Az ok pont, hogy nem egy-két nagy horderejű esemény volt, hanem épp ellenkezőleg: csak a szokásos. Az viszont elapadhatatlanul és minden eddiginél nagyobb mennyiségben.

Ez sem rosszabb és kevésbé stresszes

Távol Európától

A közhiedelemmel ellentétben a szurkoló nem feltétlenül csak a balhé kedvéért, a haverokért, vagy a hangulatért jár meccsre. Az eredményesség igen fontos tényező. El lehet viselni több éves, akár ennél hosszabb időszakot is eredmény nélkül, de ha elveszik az illúziója annak, hogy valaha még lesz feltámadás, akkor megette az egészet a fene. Sőt, ha ez az érzés még azzal is vegyül, hogy egy esetleges jó szereplés a Bohócligában legfeljebb a „sánták között a falábú a király” közhely elsütésére alkalmas, akkor tovább lanyhul a meccsrejárási kedv. Szerencsére minden évben az arcunkba tolják, hogy labdarúgásunk legjobbjai címeres mezben, illetve bajnokságunk kiválóságai hol tartanak egy képzeletbeli európai rangsorban. Leginkább sehol.

Nálam nagyjából-körülbelül Egervári Sándor kinevezésénél tört el valami. Az hagyján, hogy nem kifejezetten kedveltem soha az ősz mestert, de az üzenet egészen riasztó volt: a jelenlegi állapotokat megteremtő futballközeg kinevezésével együtt deklarálta: több pénzt szeretne kikunyerálni az államtól, de semmin sem óhajt változtatni. A Magyar Szakma a körülmények áldozata, mindenki félreérti őket, teljesen szükségtelen változtatni itt bármin is. Ezt sikerült Pintérrel megfejelni.

Gibraltár, Bukarest, Guzmics, „nyócegyezés”, devecsering, tükörsima kiesés oda-vissza vereséggel a szerb-horvát bronzérmestől, montenegrói amatőrök és izraeli bajnok ellen. Gyakorlatilag 2 év alatt eltűntek a légiósaink a topligákból, a híres U-20-as bronzérmeseinkből sem lett semmi. Sorolhatnánk tovább, de minek?

Summa summarum: futballtörpék lettünk. A kétezres években megcsillant a remény, hogy lehorgonyzunk a középmezőnyben, akár annak is az elején, de sajnos nem így alakult a helyzet. Mindez egy olyan periódusban, amikor a kormány önti a pénzt a fociba. Oké, de a válogatott már lassan harminc éve olyan-amilyen és klubcsapataink is elvétve adtak okot arra, hogy büszkék legyünk rájuk. Miért nem várom meg, hogy a befektetett pénz eredményt fialjon?

Mennyei pénzmosoda és fogadóiroda

Mert tényleg áramlanak a milliárdok. Megye háromtól a Mennyei Bajnokságig mindenhová. Új pályákat avatnak, stadionokat építenek, öltözőket festenek ki, országosan megduplázódott az igazolt labdarúgók száma stb. Akkor miért nem lett jobb? Azon felül persze, hogy ilyenkor mindig igyekeznek megnyugtatni bennünket, hogy hamarosan minden jóra fog fordulni, csak várjuk ki türelemmel.

De nem lesz jobb. A pénzözön teljességgel ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen. Hallani pletykákat arról, hogy a papíron utánpótlásba pumpált pénz végül mégis a felnőtteknél köt ki néhány nem is annyira furfangos trükkel. De még ha el is jutna az a pénz a gyerekekhez, akkor mi lenne? A módszerek ugyanazok, mint harminc éve, és kb ennyi ideje tudjuk, hogy valamit tenni kéne az utánpótlással. Kéne. Jön egy nagy lendülettel beharangozott program, ami csak a pénzt viszi, de az alap ugyanaz marad, eredményt meg mi, szurkolók nem látunk belőle.

Az  akadémiák ontják a tehetségeket

Hogy utánpótláscsapataink miként szerepeltek az elmúlt két évben, azt inkább hagyjuk. A lényeg, hogy Róth Antal újra pozícióhoz jutott és koordinálhatja tovább a szakmai munkát az U-csapatoknál.

Nevetséges, hogy neves nyugat-európai klubokhoz igazoló sztároknak pontosan tudjuk a heti fizetését és a vételárát, míg egy Siófok-Szolnok viszonylat hétpecsétes üzleti titok.

Lépjünk túl azon nagyvonalúan, hogy hány magyar és külföldi szélhámos forgolódott a focink közegében és hagyott a háta mögött üres kasszát, tartozáshegyeket. De vannak nekünk valódi Dáriusaink, akik évente százmilliókat fektetnek be NB I-es csapatukba. Csak sajnos semmi jelét nem látom annak, hogy a magyar fociba több-kevesebb pénzzel beszálló magyar Krőzusok eredményt akarnak a  befektetett pénzért cserébe.

Nem értem, miért csinálják. Mi lenne a cél? Mert kispestiként nem látom, hogy Kispesten mit akarnak. Az egész teljességgel értelmetlen. Érdemes az ETO-t pénzzel pumpálni, hogy simán kiejtse őket egy izraeli vagy egy svéd csapat? Pedig Győrben és a Debrecennél ennyi idő alatt akár már reális cél lehetne egy EL-csoportkör, kinőve az NB I-et. Feltéve, ha tényleg ezt akarná a tulajdonos. Például Debrecenben relatíve csekély befektetéssel százmilliókat nyerhettek volna. Pontosan tudták, kik lesznek az ellenfeleik és hogy mennyire szűk/bő a keret. Ha valami vállalható üzleti kockázat, akkor ez az. De végül kiestek a BATE ellenében (ugye, hogy nem sokon múlt?), a bajnokságban pedig máris öt pont a hátrányuk a Videoton mögött. Diósgyőrben idén már összejött a kupadöntő és három kör az EL-ben. Kezdetnek megteszi, de mi lesz a következő lépés, amitől a nemzetközi kupaszereplést érő hely természetes és lehet álmodozni a negyedik körről?

Miért költ valaki százmilliókat és milliárdokat arra, hogy ebben a gyenge bajnokságban legyen egy középcsapata? – lásd Pécs, Pápa. És olyan üzletemberek öntik a pénzt egy feneketlen zsákba, akik a való világban azért már korántsem költekeznek ennyire ész nélkül. Ennyivel csóróbb lenne egy magyar milliárdos, mint közép-kelet európai sorstársa?

Magyarországról a játékosexport gyakorlatilag zéró. Szerintem kapásból fel tudjuk sorolni az elmúlt öt év Nagy Eladásait, Besic-csel bezárólag. Jegybevétel, ajándéktárgyak eladása kvázi nulla. Szponzorpénz... hát az is megérne egy misét. Akkor miért éri ez meg? Csak egy szűk körről tudjuk, hogy nekik miért érte meg „beszállni” a bajnokságba, de attól nem lett jobb a focink.

Az is gyanús, aki nem gyanús

A szűk kör prominenseinek általában csak a monogramja ismeretes. Például B.I, vagy K. Z. Ha a kapus rosszul mozdul ki a kapujából, az már gyanús. Egy öngól gyanús. Két kihagyott ziccer gyanús. Kettőnél több gól nem lehet véletlen. Ha az utolsó öt percben fordít a vendégcsapat, akkor a hazai drukkerek legyintenek és bosszankodnak, hogy nekik senki sem szólt. Tipszmixülnek. A gyanú már levakarhatatlan. Hogy a bundabotrányban csak Siófok, REAC és U-19-es játékosok érintettek, az csak még gyanúsabbá teszi az ügyet. Hol vannak a többiek? A többi csapatban bundázók? Még a rendszeres meccsrejárók sem hisznek abban, hogy ez a bajnokság tiszta, legfeljebb egymásnak bizonygatják, hogy az ő csapatuk kevésbé érintett a többinél.

De a sejtelmes célozgatások és összekacsintások nem álltak meg a határainknál. Vizsgáltak nemzetközi barátságos mérkőzéseket, hírbe hozták már a BL-csoportkörös Debrecent, utánpótlás-válogatottakat, bírókat.

Köszönjük néked...

És a politika. Ez a fentiekhez képest valamennyire újdonság az ezt megelőző 25 év pöcegödréhez képest, hiába tűntek fel politikusok a képernyőn mindig is, ha stadiont pásztázott a kamera. A huligántörvényekkel, vagy néha beléptetőkapukkal bíbelődő kósza honatyák helyett most sáskaként özönlik el a magyar labdarúgás göröngyös pályájának kopottas füvezetét a politikusok. És korántsem csak a legmagasabb osztályban, de az illendőség kedvéért nem kezdek felsorolásba. Oké, egyik-másik csapat kapott egy új stadiont, amivel alapvetően nem is lenne bajom, mert tetszetősek és régóta szükség volt rájuk.

De hogy a vén fatornyos kis falujába a Vezér építtessen magának egy ékszerdobozt, az legfeljebb Észak-Koreában, vagy Romániában (ott is csak 1989 előtt) fér bele a megengedhető kategóriába. Jó, persze, tudom, „magáncégek adományából”. Mondjuk nem csak náluk siettek az állami és magáncégek, hogy eddigi gyakorlatukkal ellentétben sietve sportegyesületeket szponzoráljanak.  És ezen felül az állam a Szövetségen keresztül gyakorlatilag automatikusan küldözget nekik további százmilliókat.

Mezőkövesden kiadták a jelszót: Legyen magyar narancs NB I és lássanak csodát, lett NB I és új stadion is! Ha az Államtitkár Úrnak ez a szívügye, akkor itt van 400 milliócska, az egriek meg így jártak. A FIDESZ Kiszel Tündéje is kisírt egy új ékszerdobozt a Hungária körútra magának és az ősrégi magyar klub még megmaradt 130 szurkolójának.

Mezőkövesd: 400 milla, pipa

Az ügyefogyott ellenzék pedig mintha kizárólag a stadionokkal akarná megfogni a kormány tökeit. Legalábbis ez jön át a politikai témájú kommentekből. Egyszerűen nem lehet olyan témát feldobni, amelyhez ne lenne legalább egy „bezzeg stadionokra van pénz!” hozzászólás. A magyar foci szeretete egy bizonyos szemszögből immáron egyet jelent az illiberalizmussal és a Miniszterelnök Úr feltétlen imádatával. Ez persze nem is csoda, hiszen egy médiamunkás már régen megírta, hogy a Kormány erőfeszítései csupán azért nem értek még célt, mert az elmúltnyócév örökségével kell megküzdeniük. 

Mondj nemet a darálásra!

Biz’isten egész életemben a szurkolók pártján voltam és vagyok a mai napig. De ha az ember nyűgös – márpedig a fentiek azzá tettek – akkor ott sem tud elnéző lenni, ahol alapvetően szívesen tartózkodik. Itt most nem az aktuális Kormány és Futballszövetség véget nem érő harcáról van szó a szurkolók ellen, hanem magukról az érintettekről.

A "ledarálunk minden román csecsemőt" rigmus szimplán gáz, de hogy erről már póló is készült, na az már kurva gáz. És nem, nem arról van szó, hogy küldjünk nekik virágot, de egy szintet tartsunk már! Ha már románok: ez a szép történet  (minden elő és utózöngével egyetemben) valahol nagyon szomorú.

Pedig anno jó ötletnek és jó bulinak tűnt

A szurkolói oldalakról amúgy is dől a politika – pl a Közel-Keletről, pedig az ottani viszonyok pontos ismerete nélkül nagyon nem kéne határozott következtetéseket megállapítani. Ezzel egy időben a szurkolói társadalom vérig sértődik és azonnal tagadni kezd, ha a fejére olvassák, hogy radikális politikai nézeteket vall.

Talán a korom miatt is kialakultak a generációs különbségek. Jönnek azok a tizenévesek, akiket én már nem nagyon értek. A szubkultúra a lassuló fogyás ellenére morzsolódik, fogy. A fene tudja, hogy a külső, vagy a belső harcok bomlasztják jobban. Utóbbiakból is van bőven. Mondjuk mindig is volt, csak az elmúlt egy-két évben olyan drapériák kerültek le a kerítésekről, amelyek nélkül az elmúlt 10-15-20 évben nem rendeztek NB I-es bajnokit. Régi példaképek és barátok hagyták a fenébe az egészet.

Konklúzió

És ezek után még menjek regisztrálni? Mi a rossebnek? Próbáltam keresni egy megfelelő hasonlatot.

Ez valahol olyan, mintha a kövér, csúnya lány komoly feltételeket akarna szabni, hogy továbbra is együtt maradjunk. Pedig eddig is időt és pénzt költöttem rá és eltűrtem, hogy megbámuljanak vele az utcán, vagy megkérdezzék, hogy „miért nem keresel magadnak egy normális nőt?” Azt is pletykálják, hogy megcsal szerbekkel és vietnamiakkal, de az biztos, hogy egy román és egy holland nagyon meg****a, utóbbi ráadásul nyolcszor. Az egyetemen még az évfolyamelsők egyike volt, évek múltán is erre hivatkozik, amikor sorra rúgják ki a munkahelyekről. Általában engem húz le pénzzel, ha elfogy az állami segély. Nem is csodálom, hogy kiröhögnek, mert kitartok mellette harminc-pár éve. Erre hisztit rendez, mert sörözni akarok a haverjaimmal. Pedig megtehetném, hogy megadom az adataimat, kártyát váltok ki, mert nincs takargatnivalóm. Vettem már nem egyszer névre szóló jegyet, alapvetően kibírható procedúra lenne, mégha felesleges is.

Makay Elvira Úrhölgy regisztrált 1902-ben (www.magyarfutball.hu)

De egy jóideig nem fogok. A faszomat, azt! Eredményeket akarok! Válogatott- és klubszinten is. Barátságos stewardokat, könnyű jegyhez jutást, finom sört, parkolóhelyet, meccsnapokra felkészült BKV-t. Átlátható gazdálkodást, lesittelt bundázókat. Nem ezt a szart. Tehát önmagában nem a regisztrációval van a baj, bár ugyanennyit tudnék írni arról, hogy miért tartom baromságnak.

Marad a nosztalgiázás a régi szép időkről. A csodaváráshoz már nincs kedvem.

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk állandó szerzőjének regényét! Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban és az Auchanban. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is!