Többen kérdezték, hogy miért írtam egy olyan indulatosra sikeredett bejegyzést, ami pusztán egy pletykán alapul. Ráadásul olyan pletykán, amiről később kiderült, hogy nem igaz – vagy legalábbis nem úgy igaz. Lényeg a lényeg, lesznek vendégszurkolók a zárófordulóban Debrecenben. Hogy tényleg szó sem volt arról, hogy az összes vendéghelyet a hazaiak kapják, vagy csak utólag viszakoztak az érintettek, pontosan soha nem fogjuk megtudni, de a végeredmény szempontjából nincs jelentősége. Aminek jelentősége van, hogy lehet az utazást tervezni – bár ahhoz nem ártana tudni a mérkőzés pontos időpontját. A jegyre például más dátum van nyomva (május 31), mint ami az MLSZ hivatalos honlapján szerepel (egységesen június elseje). De ez nem újdonság, tavaly pontosan ez volt a kispestiek szombathelyi túrája előtt. Hajh, tavaly azt az utolsó fordulót mennyire más szájízzel vártuk...

No, visszakanyarodva az eredeti témára: én tényleg kinéztem az Öregből (George F. Hemingway-t szokták így hívni nemhivatalos körökben), hogy ezt meglépi? Nyilván igen, különben nem püföltem volna a klaviatúrát, mégiscsak hobbiból írok blogot. A „miért tételeztem fel ilyesmit Hemiről” gondolatmenet elég szépen ki volt fejtve a múlt heti bejegyzésben, úgyhogy most nem ismételném magamat. Hogy az Öregről mit lehet feltételezni, abban Kispesten sem mindenki értett velem egyet – míg voltak olyan nem-kispestiek, akik igen. Ezzel természetesen semmi baj sincs, miért pont Kispesten értene mindenki egyet mindenben?

Ha már véleménykülönbség: míg az általam amúgy kedvelt Taccs lát valamiféle megoldást a tulajdonos és a szurkolók közötti ellentétek feloldására, addig én nem. Valamikor hittem benne, most már nem. Szerény módszereimmel megpróbálok rávilágítani arra, hogy miért nem hiszek a Kispesten soha nem létező párbeszédben és miért lett elegem Hemingwayből.

Who is who?

Egyet már az elején le akarok szögezni: bár tényleg nem kedvelem Hemingwayt és pozitív irányban vagyok elfogult a Kanyarral kapcsolatban, de nem tartom a Boss-t Patás Ördögnek, és döntéseit nem a született gonoszságának tulajdonítom.

Továbbá nem feltétlenül csak Hemingway-t okolom a kialakult konfliktusért és a Kanyarban sem kedvelek mindenkit. De ettől még a jó öreg George személyiségénél fogva alkalmatlan arra, hogy a szurkolóival egy harmonikus, vagy akár csak „korrekt-semleges” viszonyt tudjon kialakítani hosszú távon. Az eszköztára és a forrásai pedig kevesek ahhoz, hogy a csapat eredményei hosszabb időre elhallgattassák a kritikusokat. Módszerei működhettek volna az MTK-nál, Pápán, Pakson stb., de Kispesten jobban belegondolva már az elején bukásra volt ítélve az egész.

Az azért sokatmondó, hogy a szintén nem igazán könnyű személyiség Pietro Pinivel is sokkalta később jutottak el a nyílt kenyértörésig a vérmesebb drukkerek, pedig ott nem volt se hot-dog, se normális WC. Sőt, valójában csapat, néző és jövő sem.

A hat éves háborúskodás állomásait bár felesleges még egyszer részletesen felidézni, azért csak kanyarodjunk vissza a történet kezdetéig. Ez a cikk több, mint hat éves. Látszik, hogy a nagy várakozásokkal és óvatos optimizmussal fogadott és végső soron sikeres belépő után hamar rossz irányba kezdtek fordulni a dolgok – a Vincze-ügyre még visszatérünk. Az is látszott, hogy Hemingway tényleg nem megrögzötten szurkolóellenes  és minden vágya, hogy tömött lelátók előtt futballozzon a Budapest Honvéd. Ezen szándékát én nem is vitatom.

 Ennyien ritkán voltak Kispesten

De valahogy soha nem sikerült megértenie a szurkolói lélektant - ezt ő sem vitatja. Nem tudom eldönteni, hogy ez a túl sok Amerikában eltöltött időből vagy a vállalatirányítási módszereiből ered. Valószínűleg mindkettőből. Lényeg a lényeg: a szurkolókat fogyasztónak tekinti, akiknek igyekszik mindent megadni, ami jár. Cserébe elvárja tőlük, hogy azok maradéktalanul magukénak vallják az ő filozófiáját és lehetőleg ne tegyenek fel kellemetlen kérdéseket. Hemingway egyszerre szíves vendéglátó és olyan étteremtulajdonos, aki keményen szétcsap a konyhában a kukták és a placcon a pincérek és a takarítók között. A gond az, hogy nem mindig tudja megkülönböztetni a vendégeket a személyzettől.

 Maga engem néz? Ne nézzen, okéy?!

Hogy maradjunk az étterem-tulajdonos metaforánál: szívesen eldiskurál a vendégekkel az ülésekről, az étteremben szóló zenéről, az asztalokról – sőt, kész lépéseket tenni az elégedettség növelése érdekében. Ugyanakkor az étlaphoz olyannyira ragaszkodik, hogy kész a legalpáribb vitába is belemenni, hogy megvédhesse a somlóit az aranygaluska ellenében. Amíg az étlapról megy a vita, addig legalább senki sem firtatja az alapanyagok szavatosságát és eredetét.

Hemingwayről sok mindent el lehet mondani, de egészen biztosan nem ostoba. Nem kizárt, hogy sajátos és néha kifejezetten ijesztő blogbejegyzéseivel csak tematizálni szeretné a klubról alkotott véleményeket. Ezeknek a bejegyzéseknek egyetlen fő üzenete van: itt van ő, a keménykezű, az üzleti világban sikert-sikerre halmozó tulajdonos, aki nem csak megálmodja, hanem a köz javára végigviszi azt, amit már máshol is régen meg kellett volna tenni. Fiatal, tehetséges, szerethető akadémistákra építve jön el újra a Honvéd napja, gyerekek, családok töltik meg a lelátókat, a bunkókat pedig kidobja a Bozsikból.

A vele egyet nem értők és a szép jövőt vitatók szerinte kivétel nélkül a zsidózó suttyók közül kerülnek ki – bár néha oda-odamondogat a sportsajtónak is, ha a vörös-feketékről alkotott kép nem annyira rózsaszín.

Tehát a felületes szemlélődőnek – legyen az kispesti vagy nem kispesti – az alábbiak „jönnek át” a XIX. kerületi cicaharcról:

1.       Pro: a tulajdonos erélyesen fellép a rasszizmus és homofóbia minden formája ellen. Ehhez nem csak joga van, hanem ez egyenesen a kötelessége is. Egyrészt nyilvánvalóan nem akar feleslegesen fizetni, másrészt sok esetben tényleg primitívek ezek a megnyilvánulások. A szurkolók ráadásul tényleg rasszisták, hiába próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Tényleg volt huhogás, buzizás, cigányozás, gágogás. Többször próbált kibékülni a táborral (kitiltások felfüggesztése, Kanyar többszöri újranyitása, néha pozitív nyilatkozatok a szurkolásról), de mindannyiszor félreütötték a békejobbot. Ezekkel nem lehet tárgyalni. Különben is jó úton járunk. Ha ez nem látszik, az kizárólag azért van, mert máshol történetesen több a pénz. Egyszer majd Kispesten is lesz.
2.       Kontra: a tulajdonos túl sokat foglalkozik a szurkolókkal. Módszerei több, mint diktatórikusak, következetlenül büntet és csak a marék ocsút veszi észre a tengernyi búza között – tehát elfelejti a tömött Kanyart, a parádés hangulatot, a csapat melletti kiállást. Ráadásul megöli a hangulatot és emiatt nem, hogy nem jönnek többen meccsre, hanem még többen fordulnak el a csapattól. Általában kollektíve büntet, minősíthetetlen hangnemben. A szurkolók ráadásul egyáltalán nem rasszisták, hiába próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant blogbejegyzéseiben, TV-szereplései alkalmával, vagy interjúiban. Ilyenkor kizárólag szereplési vágyát éli ki. A szurkolók többször is próbáltak normális viszonyt kialakítani a vezetőséggel. Tárgyalni akartak már az elején, de GFH félválról vette őket. De még így is kijárnak szurkolni és egyúttal igyekeznek elkerülni az MLSZ büntetéseit, a stadionban soha nem balhéznak stb. De a vége mindig ugyanaz: egy jól sikerült rangadó után jön a mocskolódás és a szektorbezárás Hemingway felől.

A színfalak mögött

Most lehetne mondani, hogy az igazság valahol félúton van. És tényleg. Tényleg? A szurkolók között tényleg van rasszista szép számmal. De a közhiedelemmel ellentétben nem nem mindig akarnak belemenni szélmalomharcba és elsősorban a csapat jó szereplése tenné őket boldoggá. Illetve ha ez a jó szereplés nem korlátozódna néhány hónapra. Nem a „cigányozáshoz való jogot” akarják kicsikarni a hajthatlan tulajdonostól, másfelől a Kanyar politikailag is meglehetősen vegyes képet mutat. Bár ez a lelátói politizálás téma már annyira elcsépelt, túltárgyalt, hogy szinte hihetetlen, hogy idestova hetedik éve ugyanazt a gumicsontot rágjuk.

Pedig volna itt jó néhány apróság. Hemingwaytől elsősorban azt vártuk, hogy sikeres csapat alapjait rakja le. És ha már idejött ebbe a magyar posványba odaátról, akkor kapunk tőle szép, átlátható, úgymond nyugati viszonyokat (bármit is jelentsen ez). Ez részben meg is történt. Senki sem sírja vissza a régi WC-ket, a zöldellő betonlépcsőket, a rothadó padokat. De elképzeltünk valamiféle transzparens gazdálkodást, működést és igazoláspolitikát. El nem ítélhető módon akartuk, hogy az Öregnek legyen bőven pénze, amit hajlandó a csapatra áldozni. Ez persze tűnhet a más ...-val a csalánt szindrómának, de vékony pénztárcájú lelkes jótevővel Dunát lehet rekeszteni. Akkor már inkább maradjon a klubért végig kiálló Kiss Zsolt. 

Ehhez képest ha a külcsínt lebontjuk, kaptunk egy olyan mutyi-klubot, amire még B. Krisztián volt Fradi-vezér és a többek között Vácott jeleskedő H. is elismerően csettintene. Ha ő túlbecsülte a magyar szurkolói kultúrát, akkor én ugyanezt teszem az amerikai üzleti kultúrával. Hogy ott mit csinál, arról fogalmam sincs, de itt ugyanazt az összekacsintós, sumákoló Uram-Bátyám módszert alkalmazza, mint... szóval mint sokan mások.

Persze pozitívum, hogy a Honvéd még mindig NB1-es és végső soron (az elmúlt másfél évtizedhez képest) voltak sikeres időszakai is. Ámde... minden pozitív időszak után jött egy végeláthatatlan vereségsorozat. Ott volt a szörnyű 2008-as év, a Morales távozása utáni interregnum 2010 végén, 2011 tavaszán (Supka második edzősködésének kezdete), illetve itt van a mostani rekord, aminek tényleg nem látjuk a végét.

Tehát a sikeresség kérdése. Volt annó a dicsőséges 2007-es év, amikor a jól összerakott csapat MK-t nyert, tavaszi első lett, ősszel pedig listavezetőként még a bajnoki arany sem tűnt elérhetetlennek. Pedig nyáron volt néhány sajnálatosan távozó játékos és pár érthetetlen igazolás – pl. a 2008-as cikkben már említett, végig kispadozó, casus bellivé előlépő Vincze Gáboré. Vele együtt érkezett még néhány olyan „fodbalista”, akiket a szaknyelv csak „alibikirályként” jellemez. Az ősz végére aztán be is csúszott pár érthetetlen vereség, amit sikerült megkoronázni a 16 forduló után első győzelmét (1:3-ról 4:3) épp a Kispest ellen besöprő Tatabánya elleni kudarccal.

És jött a tavaszi vesszőfutás, bajnokból majdnem kiesővé avanzsálás, Supka távozása. Sok-sok gyanús vereség, egy 7-0-ás mészárlás itthon a Debrecentől. Jött Sisa. A folytatás nem lett jobb, komolyan fenyegetett a kiesés réme, de ennek ellenére behúztuk a kupadöntőt 2009-ben, tömött lelátók előtt. Jöttek a pletykák a kupa áruba bocsájtásáról, edzőbuktatásról. Pletyka, pletyka mindenhol... csak éppen Rabóczki, Szmiljanics és Herczegfalvi hogy-hogy nem csapaton kívül találta magát. A klub hallgatott. Tényleg, itt mi történt? Miért bukott meg Supka (képen) után Sisa is?

Érdekes meccs volt ez is, érdekes eseményekkel...

Uncle Sam párbeszéd helyett inkább átváltott támadásba, amikor azt találgattuk, hogy miért távozott olyan gyorsan a Sisát váltó, nem is sikertelen kispesti edzősködést (pl. egy tíz meccses veretlenségi sorozatot) maga mögött tudó, sejtelmesen nyilatkozó Massimo Morales? És nem ez volt az egyetlen időszak, amikor a fizetések elmaradásáról pletykáltak – már megint pletykák...

Végül Marco Rossi is feladta. Marcot és Aldot nagyon szerettük, Massimot többnyire elismertük. Mindhárman kurtán-furcsán léptek le. Úgy látszik, Hemingway szereti az olaszokat búcsúztatni, mert Morales után Rossi is megkapta a magáét.

De maradt még olaszunk. Tesdardiról, Bottonéról és Andrejafijamról jut eszembe: ki ez a Cordella? Mi neki a szerepe a klubnál? Tényleg miatta kellett játszatni a csapat egyértelmű kerékkötőit?

Jönnek a fiatalok?

És itt érkeztünk el az idegborzoló légiósdömpinghez és talányos igazolás-politikához. Minden félszezonban új összeállítások. Íme ebből egy kis válogatás. Az alábbi labdaművészek legalább egy Ligakupa-mérkőzésen pályára lépetek Kispest-mezben, de a nagy többség bizony bajnokin is 2007 és 2013 között. A felsorolás nem teljes.

Alfi, Rouani, Cuerda, Coira, Moreira, Akassou , Tavars, Lacalle, Rufino, Maróti, Magoc, Arnsejevic, Stojakovic, Danilo, Pablo, Renato, Sadjo, Botis, Cséke, Ndjodo, Moldovan, Palásthy, Zsolnai, Berdó, Magasföldi, Lee, Esad, Adewunmi, Durica, Borel, Menska, Tchami, Gebro, Hajdú, Hrepka, Macko, Vukmir, Pastva, Fazekas, Fritz, Stevko, Nagy Z., Takács Á, Bajner, Yacubu, Vaccaro, Gohér, Iancsuk, Dyjan Carlos, Kleiber, Rábold, Thiago, Madar, Avezedo, Frizoni, Remes, Sarnyai, Haruna, Zelenka, Bright, Nagy G., Novák, Sekulic, Bjelkanovic, Harmony, Kostolani, Diaby, Marshal, Johnson, Vidovic, Ceolin, Hadzic, Bozovic, Porcari, Diarra, Rajic, Kostic, Toe „Sunnyboy” , Tandia, Odia, Diakite, Bottone, Pascariu, Testardi, Daud, Job, Godoy, Perea, Mensah.

By the way, amelyik légióst pénzzé tudtuk tenni, azt többnyire még Pininek köszönhetjük – Diego, Abraham, Benjamin.

Jöttek-mentek...

Untuk a légiósokat, de mindig jött a megnyugtató válasz: várjuk ki a végét, jönnek a tehetséges, minden korosztályban bajnok akadémisták! Azért lassacskán eltelt hét év. Oké, játszanak, szeretjük őket, de amióta Magyarországon az akadémiáktól várják a megváltást, azóta soha nem látott mélységekbe zuhantak az U-válogatottjaink. És még mindig nem látunk egy Torghelle, Vadócz-szintű játékost – ebből is látszik, hogy kicsivel is beérném. Hidi Patrik is még „régi eresztés”, így utólag a kis Koós, vagy Vólent semmivel sem tűnt akkor kevésbé reményteljesnek, mint most Vernes, Vécsei, vagy Baráth Boti. Idén nyáron úgy tűnt, hogy végre mégis révbe érünk. A légiósok némi selejtezés után hasznára váltak a csapatnak, és összejött a bronzérem az egy évvel korábbi negyedik hely után. „Valami megmozdult!” mondogattuk és készültünk Újvidékre.

Ahogy lenni szokott, a pillanatnyi idill pillanatok alatt hullott darabjaira. Az hagyján, hogy a szerb bronzérmes erőlködés nélkül szedte szét a nyáron szétszedett csapatunkat és utána megint volt szektorbezárósdi, de most a second hand afrikai import helyett jött az olasz légió. Lanzafame és Martínez (vagy akár a szintén ki nem fizetett Vaccaro és talán-talán Alcibiade) után ez rövid ideig bocsánatos bűnnek tűnt, de sajnos csak Mancini és Testardi jött. Martínez meg ment. Hogy Tandia hova és miért ment el, arról fogalmunk sincs, pedig érdekelne. Minden idők egyik legjobb kispesti légiósa volt, a védelem jórészt őrá épült. Pereát és Godoyt miért nyelte el a föld? Mi a biztosíték arra, hogy Keita visszatér majd Budapestre a nyaralásból?

Mielőtt végleg elmegyek...

Egyáltalán mi a cél Kispesten? Félig-meddig el tudom fogadni, hogy a klubvezetés nem enged bepillantást nyerni a Honvéd gazdálkodásába – bár nálam ez is beletartozik a transzparens működésbe, de mindegy, üzleti titok és miegymás. Fogjuk rá, hogy a bundaügyeket próbálták elsimítani, hogy ne bélyegezzék meg a csapatot. Fogadjuk el, hogy a Boss annyiból gazdálkodik, amennyiből, ezért kellenek (most már) a fiatalok és ezért fog itt tobzódni januárban és júniusban fél Csád-Külső és a Serie Z. Hátha beválik valamelyikük. A politika csecsére való ráakaszkodást is húzzuk be a „szükséges rossz” rovatba, úgysem fogjuk megtudni, hogy mire, kitől mennyi pénzt kapunk és azt mire költöttük el.

De akkor ne nézzük hülyének a szurkolókat. Hemingway előszeretettel hirdeti magáról, hogy ő karakán, őszinte és egyenes ember. Nem az. Mint mondtam, a szurkolók nem buták. Szépen lassan maguktól rájönnek, hogy itt a cél a bennmaradás, mazsolázgatás a légiósok között. Ha jó, akkor gyorsan eladni, ha közepes, marad, ha rossz, akkor megy. Valahogy kinevelni olyan játékosokat az állami pénznyelőből, akik legalább idehaza eladhatóak. Ebből kicsúszhat egy jobb szereplés a Magyar Kupában, a nagy számok törvénye alapján tíz évente egy dobogó, de ez a maximum. Akinek van egy jó fél szezonja, az hamar dobbant, kezdődhet az építkezés előről. A klub lélegeztetőgépen, amiről az állam bármikor leveheti – több másik csapattal egyetemben.

És nem látom, hogy nyártól mitől lenne jobb. Lehet, hogy lesz egy 8-10 meccses jó sorozat. Na és? Idén volt a Pécsnek, Haladásnak és most a Paksnak is zsinórban néhány jó meccse. Ilyen sorozatunk még a Pini-érában is volt.

Ez az út nem vezet sehová. Lehet bunkózni a szurkolókat, távozó edzőket, újságírókat, bloggereket, de ezekben nem kapunk választ a kérdéseinkre. Az ő szempontjából teljesen igaza van. Beszéljen mindenki a lezárt állóhelyi szektorról, a vendégjegyekről, nácikról és az UFO-król. A többit fedje jótékony homály. Hemingway Úr, köszönöm, hogy megmentette a csapatot a „Vasas-léttől”! Köszönöm a stadion felújítását, a kupagyőzelmeket, kétszer is a kisinyovi túrát, a Szombathelyen ünnepelt bronzérmet. A rossz dolgokról ne essék több szó! Búcsúzáskor szeretnék a szépre emlékezni. Ha talál egy fizetőképes vevőt, ne habozzon a tenyerébe csapni! Kedvenc kosárlabdacsapata úgyis éppen most néz új, garantáltan nem rasszista tulajdonos után

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk állandó szerzőjének regényét! Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban- bővebb információ a vásárlási lehetőségekről pedig itt. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is