Válogatott okosságok

Hat éve történt.... nem csak a DAC-ot verte a Slovan Bratislava, hanem a magyarországi szurkolókat is a szlovák rendőrség. Felidézzük az ott történteket szerkesztőtársunk könyvén, a Városok, stadionok kocsmák "Mad'ari za Dunaj!" fejezetén keresztül. (részlet a fejezetből)

"...

Dörgő tapsvihar, „Ria-ria Hungária!”, illetve megy a „Slovan do-to-ho!”, piros-fehér-kék lufiparádéval megspékelve.

– Kädväs nézőink! Most olyán koreogräfiät láthátnák, ámi näm csák á Csállóközbän, hánäm ägész Szlovákiábán näm volt még! – lelkendezik a hangosbemondó.

– Eszméletlen jó ez a tájszólás! – örvendezik Albert az élőkép hivatalos felvezetése után.

A meccs nem túlzottan köt le senkit, ezért természetes, hogy az unatkozó utazók a slovanosokkal vannak elfoglalva.

– Ez a bajnokság még a magyartól is gyengébb – húzza el a száját Martin.

– Ehem. Ráadásul ez a Felvidéki Bilbao hasonlat is sántít egy kicsit. Az a két hátvéd vagy a fekete hunok egy oldalágáról származik, vagy csak szimplán négerek. A tulaj is arab.

– De a szurkolók magyarok és ez a lényeg. Amúgy ez tényleg dögunalmas meccs!

A Tribün alatt ácsorgó ezernyi anyaországbéli „Ria-ria Hungáriában” tör ki, majd jön az örökzöld „Nincsen hazátok, szlovákok nincsen hazátok!”. Újabb unalmas percek. Majd némi mozgás a nemrégiben megnyitott szektorban.

– Tolják ki nyíregyháziakat! – mutat oldalra egy magas, szemüveges kispesti.

– De nem csináltak semmit!

– Basszus, mindenhonnan jönnek a droidok!

Valóban. Eddig csak a Slovan szektor mellett feketéllettek, de most elindulnak. Egyszerre, vezényszóra. A magyarok tessék-lássék kezdik kiüríteni a szektort, mert nem igazán értik, hogy mi történik. Aztán kénytelenek megindulni, mert váratlanul felgyorsul a plexifal és viperák villannak meg a rendőrök kezében. A Tribünön döbbent csend. A kispestiek egy része lefelé indulna, de egyrészt esélytelen a lejutás, másrészt egy hátsó bejáraton újabb menetoszlop ront a menekülő szurkolók közé.

Albert lecsatolja a derékszíját és a csuklójára köti. Sokan követik a példáját, de egy percen belül egyértelművé válik, hogy ez a csata már elveszett. Kitör a pánik. Fújolás, tüntetés, de ez teljesen hatástalan az arctalan robotrendőr-hadsereg ellen.

A tribün vérmesebb része eldobálja a náluk lévő öngyújtókat, de a rendőröknek valószínűleg fel sem tűnik, ahogy az apró szerkentyűk koppannak a sisakjukon.

– Nézzétek, az a gyerek meghalt! Most viszik ki a mentősök!

Mindenkiben forr a düh. A tehetetlen düh. A fradimezes fiúhoz ugyanis egy lila pólós ugrott volna újraéleszteni, de egy rendőrbakancs fejbe rúgja, így véres fejjel elterül a füvön. A menekülőkaput okosan bezárták, így még jobban feltorlódnak a kétségbeesett magyar szurkolók. Még szerencse, hogy a kapu előbb enged, mint a bordák és koponyák. Próbálnak sorfalat állni a szlovák rohamrendőrök, de rajtuk keresztül is menekül mindenki, így csak a tömeg egy részét tudják a kerítésen belül tartani. Vannak olyanok, akiknek komolyan el kell gondolkozniuk a kiürítés alatt álló szektor tetején, hogy megkockáztassanak-e egy több méteres ugrást.

Martin keserűen néz maga elé. Néha lengyelül szidja a nekibátorodó és tapsoló pozsonyiakat, de többnyire csak üveges szemmel nézi az alant hullámzó tömeget. Szerencsénk volt! – gondolja magában. De nem érzi magát szerencsésnek. Szerencséjük volt, hogy jobb híján felpréselték magukat a Tribünre, és kimaradtak a szórásból.

A roham megáll. A kedélyek ettől még nem nyugszanak meg, mert véres emberek tántorognak egy szűk területen belül. Akit az előbb újra akartak éleszteni, az még mindig mozdulatlanul fekszik az egyik kapu mögött. A vendégtáborban fáklyák gyulladnak meg és állnak röppályára. A kómában lévő fiút célozzák.

– Gyáva férgek! Patkányok! – üvöltik hazai oldalról, de a gúnyosan vigyorgó rendőrök miatt senki sem rájuk ugrani.

Közben a meccs is újra indul. A DAC tényleg alig üti meg a magyar átlagot, mert a bűnrossz Slovan is tetszés szerint rugdossa nekik a gólokat. Örvendezik az ezer vendégszurkoló, a tízezer hazai pedig egykedvűen veszi tudomásul, hogy mind a pálya szélén, mind a pályán igen súlyos verést kapnak a magyarok.

– Legszívesebben már most hazamennék – néz maga elé sötéten Drón.

– Azért várjuk meg, mi lesz a meccs után…

– Mi lenne? Ott már shotgunnal állnak a kommandósok. Ezek összegyűjtöttek ma minden rendőrt egész Szlovákiából. Ha egyet-kettőt meg is borítanánk közülük, agyonlőnének, ha úgy állna a szénájuk.

– De akkor is megvárjuk a meccs végét!

– Persze, hogy megvárjuk…

– Fenyőéket láttad lent? – aggodalmaskodik Albert.

– Derelyét láttam egy pillanatra, de szerintem nem a dolgok sűrűjében forgott. Tegnap este felírtam a telefonszámát. Csak lemerült a telefonom. Vagy csak beütöttem valahová. De nem tudom felhívni.

– Remélem, nem lett semmi bajuk. Azt is remélem, hogy ez a rohammentő és nem a halottszállító – néz fel az égre a közeledő helikopter láttán.

Van, aki harci helikoptert vizionál. Például a meccs elején Martinékat kiosztó öregúr.

– Ezt akartátok? Mindjárt közénk lőnek! Már úton vannak a tankok is! Ezek ma eldöntötték, hogy innen kisöpörnek minket. Vissza a Duna mögé!

–  Hallgasson már, Tata! – ordítja valaki hátulról.

– Te csak figyelj! Én már tegnap megmondtam. Sőt, már egy hete megmondtam! Szépen, csendben kellett volna szurkolni és nevetni a bratislavaiakon. Ezeket meg feltartóztatni a határon… – itt alighanem a Tribünre felkéreckedő kispestiekre, és az alattuk szorongó ezer magyarországira gondol.

Senki sem helyesel és senki sem tiltakozik. Minden arcon egykedvűség, vagy szomorúság. A helikopter valószínűleg mentőhelikopter, mert egy hordággyal a stadion mögé rohannak, ahol a leszálló gép hangja hallatszódik. De vajon kit vittek el?

– Most jött a hír, hogy az a srác, akit kiütöttek az előbb, meghalt!

Egy zöld-fehér sálas fiatalember emeli magasra a mobiltelefonját, mintha abban lenne az igazság. Nincs szükség megerősítésre, mindenki hisz neki.

Gyilkosok! Gyilkosok! Gyilkosok! – skandálják elkeseredetten a stadionban helyet foglaló magyarok. A DAC tábor próbálja visszaterelni a dolgokat a rendes medrükbe, és folytatják nagyon hangos, nagyon lelkes és nagyon nyolcvanas éveket idéző szurkolásukat.

Pénztárgép szalagok. Otthon már tizenöt éve nem divat. Petárda. És a dalok. De mégis fogyasztható. A gond csupán az, hogy közben már négy góllal vezetnek a pozsonyiak.

„Édesanyám, kedvesanyám, csak az a kérésem…”

Ferencváros, picske! Ferencváros picskice! – a Slovan fanatikusainak mániája a fradisták kóstolgatása. Pár fradista beugrik, de a csillogó sisakok láttán visszakoznak. Ezért senki sem hibáztatja őket. És végre felharsan a megváltást jelző sípszó. Vereség, megaláztatás. Lehajtott fejjel bandukol hazafelé tízezer ember...."

Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban és az Auchanban. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is!