Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Az első világháborút követően egyre kezelhetetlenebbül elharapózó erőszak jórészt a kültelki pályákra, vagyis külvárosi, nem első osztályú mérkőzésekre koncentrálódott. 1918 és 1920 között sok játékvezetőt ért támadás és heves szurkolóiknak köszönhetően olyan csapatok kerültek reflektorfénybe, mint az URAK, vagy a Wekerletelep.

1921-ben azonban egyre gyakrabban szóltak a híradások élvonalbeli találkozókon történt rendbontásokról. A sort az 1921 februárjában rendezett VII. ker.–Terézvárosi TC mérkőzés nyitotta:

„Csúfos botránnyal végződött a két csapat küzdelme. Ugyanis a bíró a mérkőzés végét jelző sípolása után Procenkó arculütötte Juhászt, a VII. kerület hátvédjét, mire az visszaütött. Pár pillanat alatt a tömeg betódult a pályára és parázs verekedést rendeztek.”

Két hónappal később a Budapesti AK–Kispesti AC meccsen ismét beavatkoztak a nézők egy játékosok közötti konfliktusba, a rendőrségnek kellett rendet tennie:

„A II. félidő 40. percében Erbstein (BAK) Eisenhofferral összeütközve megsérül; a földön fekvő játékosnak Boldog, a KAC volt játékosa segélyt akar nyújtani, mire Erbstein arcul ütötte. Erre a közönség a pályára rohant, úgy, hogy a rendőrségnek kellett beavatkozni.”

Szeptembertől pedig jóformán minden élvonalbeli fordulóra jutott valamilyen komolyabb botrány. A MAC–MTK találkozók ekkoriban igazi presztízsmeccseknek számítottak, a szélsőjobboldali lapok keresztény-zsidó „világnézeti harcnak” titulálták e találkozókat. A MAC hívei két évvel korábban az FTC elleni meccsük zsidó származású bíróját próbálták sétapálcával megütni, 1921. szeptember elején az MTK szintén zsidó származású, 47-szeres válogatott játékosát, Kertész II Vilmost és feleségét inzultálták, s ezúttal a MAC egyik játékosának a bírót is sikerült az öltözőfolyosón sétapálcával megfenyítenie.

A következő fordulóban ismét a terézvárosi Procenkó lépett támadásba, ezúttal a Terézvárosi TC–Kispesti AC meccsen:

„A második félidő 25. percében Procenkó durván hasba rúgta Vargát a KAC kapusát. A bíró kiállította Procenkót, akit az öltözőbe menet a közönség soraiból többen inzultáltak. Erre a különben is ideges és izgatott hangulatban levő két tábor összecsapott. Botok törtek a fejeken, női sikoltozások hangzottak, formális csatatérré alakult a nézőtér."

Érdemes egy kisebb kitérőt tennünk, hiszen egy figyelemreméltóan renitens játékossal van dolgunk: egy 1928-as cikk szerint Procenkó tizenöt éves pályafutásából csak ötöt töltött a pályán.

„1913-ban egy dorgálással és egy intéssel startolt a terézvárosi futballista. Ám a következő évben már egy sebészeti kórház matrikulái között találjuk első áldozatának nevét. A sebészeti klinikákon egész orvosgenerációk nevelkedtek fel Procenkó »beszállásainak« nyomait studírozva. 1917 májusában és júliusában egy dorgálást találunk Procenkó rubrikájában. 1921 februárjában ítélethozatalig, márciusban pedig az ellenfél tettleges bántalmazása miatt három hónapra függesztették fel a játékjogát. 1921. szeptember 22-én súlyos bírósértésért és durva játékért nyolc hónapot szabott ki rá a fegyelmi bizottság. Körülbelül öt hétig játszott büntetésének kitöltése után a jeles futballista, amikor sportszerűtlenség címén újabb háromhavi pihenőre internálta a fegyelmi bizottság. 1923-at írtunk a következő esztendőben. Ekkor ismét a fegyelmi elé került Procenkó, de csak a túl erélyes játékról szóló szakaszt tudták ráhúzni, ezt azonban egyhónapi kényszerpihenővel büntette a bizottság. 1924. május 14-én súlyos bírósértésért egy esztendőt szabtak ki rá. (…) 1927 júniusában hét hetet jegyez fel Procenkó terhére ellenfél megsértéséért, majd 1928 május 23-tól június 8-ig súlyos sportszerűtlenség címén élvezett rövid ideig pihenőt a derék futballista.”

A szintén ekkor, szeptember elején rendezett MAC–UTE találkozó botránya fordulópontnak bizonyult az erőszak kezelésében. Abból a szempontból nem történt kirívó eset, hogy nem a szurkolók okoztak botrányt, nem verekedtek össze játékosok, és a bíró is sértetlenül megúszta a meccset. Az viszont nem volt szokványos, hogy egy 51-szeres válogatott labdarúgó (az újpesti Fogl II) eltörje egy másik sokszoros válogatott játékos lábát (Bodnár Sándor 20 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben). Mivel a szándékosságot nem tudták megállapítani, fel is mentették Foglt, Bodnár beszámolója szerint azonban az újpesti játékos rendkívül vehemensen játszott:

„Szemléltető módon úgy írhatnám le a rúgást, mint amikor valaki el akar törni egy erős lécet és ferdén nekitámaszt a falnak, teljes erővel beleugrik. Hosszú futballszereplésem alatt még soha nem láttam ilyen durva és erőszakos mozdulatot. Csak így lehet megérteni, hogy nemcsak a sípcsontom tört el, hanem a szárkapocs is. (…) Ujváry lehetetlenül bíráskodott, az UTE azért foultolt olyan bátran. Az első kornerünknél Fogl II ököllel úgy beleboxolt a kis Krempels arcába, hogy az a fájdalomtól felordított. Mint csapatkapitány, odaszaladtam a bíróhoz és kértem szigorú intézkedést, a válasz a következő volt: »hja kérem, a futball férfias sport«. Így aztán nem lehet csodálni, hogy Fogl II nyugodtan vett célba engem. Hogy Fogl II. utazott rám, abból is láttam, hogy a lábtörésnél már másodszor jött át az ő oldaláról énhozzám. Különben jellemző az UTE játékosokra Királynak, az UTE balhalfjának kiszólása, amit alig pár perccel lábtörésem előtt tett: »maguk nagyon meg fogják itt járni«.”

A források alapján nem tudjuk biztosan, de valószínűleg az a tény, hogy két válogatott labdarúgó volt az eset főszereplője, ráadásul a szenvedő fél a hatalom számára legkedvesebb klub, a MAC játékosa volt, továbbá a labdarúgó szövetség szemlátomást nem tudta kezelni az erőszakos eseteket - együttesen vezettek oda, hogy a budapesti államrendőrség főkapitánysága átiratot intézett az MLSZ-hez:

„Az utóbbi időben az egyes sporttelepeken megtartott futball mérkőzések alkalmával több olyan, súlyosabb beszámítás alá eső esemény történt [amelyből arra lehet következtetni], hogy egyes játékosok meg nem engedhető durvasággal, személyes bosszúból, nemcsak a játékosoknak, hanem még a nézőközönségnek testi épségét is veszélyeztetik és ez által magát a futball sportot is teljesen népszerűtlenné teszik. [Ezért a rendőrség be fog avatkozni, amikor] úgy egyes személyek, mint a nagyközönség testi épsége veszélyeztetve van, [sőt] a rendőrség köteles be is tiltani a mérkőzést, ha a folytatás súlyosabb következményekkel járna.”

A Nemzeti Sport illusztrációja (1921. október 15.)

Azonnal volt is példa arra, hogy az ügyeletes rendőr beavatkozott egy mérkőzés menetébe, tegyük hozzá, szabályellenesen. A BTC–VAC első osztályú mérkőzésen a lefújás előtt egy rendőrtisztviselő ment be a pályára, a játékvezető elmondása szerint:

„Felszólított, hogy vezessem erélyesebben a mérkőzést, különben kénytelen lesz a játékot beszüntetni. Tiltakoztam e figyelmeztetése ellen, mondván: »Önnek joga van a mérkőzést beszüntetni, de nincsen joga az én bíráskodásomat felülbírálni.« (…) Felszólítottam a rendőrtisztviselőt, hogy szíveskedjék a pályát elhagyni, melynek megtörténte után a mérkőzést zavartalanul befejeztem. Nem áll tehát az, hogy a mérkőzés csak pillanatra is be lett volna szüntetve. Jelentést tettem az MLSZ-nek is az esetről, kérvén intézkedését, hogy ez a hatásköri túllépés a rendőrtisztviselők részéről a jövőben ne forduljon elő.”

Valószínűleg a rendőrségen ekkor már tudták, hogy a hatalom még magasabb szinten kívánja kezelni a futballerőszak kérdését. A budapesti rendőrség átirata után egy héttel ugyanis a belügyminiszter körrendeletet adott ki (84.447/1921. B. M. sz.), „A football-mérkőzéseken tapasztalt durva játékmód megszüntetése” címmel, ami pedig már nem csak a budapesti mérkőzésekre vonatkozott, hanem országos hatályú volt.

„Egyes football-mérkőzéseken az utóbbi időben oly kíméletlen és durva játékmodor kezd meghonosodni, amely amellett, hogy súlyosan veszélyeztetik a játékosok testi épségét, a nézőközönség kevésbé fegyelmezett részének lelkületére is káros hatással van és sokszor a közrendet veszélyezteti, nem éppen épületes jeleneteket idéz elő. (…) Felhívom alispán/polgármester urat, közölje a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, illetőleg a hatósága területén működő valamennyi labdarúgó egyesülettel, hogy ezentúl az egyes játékosok által elkövetett durvaságokért elsősorban azt az egyesületet fogom felelősségre vonni, amelyhez az illető játékosok tartoznak. (…) Amennyiben tehát azt tapasztalnám, hogy az egyesületek e tekintetben nem járnak el kellő gondossággal és szigorral, azt alapszabályellenesnek fogom tekinteni és az illető egyesületekkel szemben a főfelügyeleti jogomból folyó megtorló intézkedéseket fogok foganatosítani. (…)

A Magyar Labdarúgó Szövetség köteles a mérkőzéseket vezető bírókat utasítani, hogy a mérkőzések folyamán szándékosan durván, kíméletlenül játszó játékosokat – minden előzetes figyelmeztetés nélkül – nyomban állítsák ki. (…)

A mérkőzéseket vezető bíró köteles a mérkőzésre kirendelt ügyeletes rendőrtisztviselőnek a mérkőzés zavartalan menetére, illetőleg a rend fenntartására vonatkozó utasításait minden ellenkezés nélkül pontosan teljesíteni. Ellenkező esetben az ügyeletes rendőrtisztviselő jogosult a mérkőzés további folytatását azonnal beszüntetni.”

A rendeletet a budapesti rendőrfőkapitányság egy irat kíséretében küldte meg az MLSZ-nek, melyben utasították a sportegyesületeket, hogy „minden nyilvános mérkőzésre az előzetes engedélyt a főkapitányságtól kérjék ki, mert ennek hiányában az engedély nélküli mérkőzéseket be fogom szüntetni.”

Miközben az MTK Európa egyik legerősebb klubcsapata volt, a válogatottunk pedig bárkit képes volt legyőzni, csak a rendőrség által engedélyezett meccseket lehetett rendezni, a bírónak utasításokat adhattak a rendőrök, a belügyminiszter pedig „megtorló intézkedésekkel” fenyegette a klubokat: ide jutott 1921-re a magyar futball.

Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.