Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Kis pesti gondolatok XXII.

2015.03.02. 15:47 Nóbádi iz der

Ha meg kellene nevezni egyetlen embert, aki George F. Hemingway Kispestre érkezésétől kezdve egészen a közelmúltig - akár magánbeszélgetések során, akár a nagyobb nyilvánosság előtt - az esetek döntő többségében a Budapest Honvéd FC tulajdonosának adott igazat, akkor szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ez az ember bizony én vagyok. Ráadásul mindig, amikor az öreg mellett érveltem (vagyis hát megpróbáltam érvelni), akkor ezt meggyőződésből tettem, mert úgy gondoltam, hogy az idő majd úgyis őt igazolja. Az utóbbi hónapok történései azonban fokozatosan elültették a fülemben a bizonytalanság mocskos kis bogarát, erre az elmúlt hetek eseményei csak egyre jobban ráerősítettek, az utóbbi néhány nap során pedig már odáig is eljutottam, hogy lelkem piciny szélkakasa Lipták Zoltánt meghazudtoló módon 180 fokos fordulatot vett. El kellett engednem Gyuri bácsit.

reggeli_start.jpg

Az elmúlt hétvégén mindkét felnőttcsapatunk elkeserítő vereséget szenvedett. A kiesés ellen menekülő kirakatcsapat (volt ugyan, aki megtette, de legalább mi ne söpörjük már azzal a szőnyeg alá a szart, hogy 20 percig emberhátrányban voltunk...) mindhárom pontot Nyíregyházán felejtette, az NB I-es játékosokkal és új csodafegyverekkel „megerősített” NB III-as csapat pedig a Salgótarjántól kapott egy jókora kokit a füves edzőpályán. Attól a Salgótarjántól, amelyet a téli szünetben elhagyott a főtámogatója, ahonnan több mint egy csapatra való játékos távozott és majdnem egy csapatra való érkezett (nem nehéz kitalálni: nem sztárigazolásokkal erősítettek...), és akiknek az egyik edzője néhány napja azt nyilatkozta a klub tavaszi terveiről, hogy „…a végén pedig a Jóisten mondjon ítéletet az elvégzett munkánk értéke felett”.

Most persze gyorsan megnyugtathatnánk magunkat azzal, hogy az akadémiai korosztályok viszont 4-1-1-et produkáltak a hétvégén, csak hát az akadémiai korosztályok gyakorlatilag az MFA indulása óta, fordulóról fordulóra legalább ilyen eredményeket produkálnak. Ennek a hosszabb távú eredményét pedig szintén látjuk.

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy saját magamat is megunjam, ezért most nem kezdem el újragombolyítani azokat a gondolatfonalakat, amelyeket - akár ezeken az oldalakon is – korábban már újra és újra megtettem.

hemi.jpg

Csipegessük fel viszont Gyuri bátyánk legújabb gondolatmorzsáit, amelyeket ma reggel a Digi Sport Reggeli Start című műsorában szórt le az érdeklődők elé. Elsősorban megtalálta Az Éppen Aktuális Bűnbakot, ezúttal Mátyus János személyében. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy tulajdonosunk - akár a rendszeresen vezetett blogjában, akár a média egyéb területein - időről-időre megrajzol egy ellenségképet, akikbe aztán minél nagyobbakat próbál meg belerugdosni. A Nyíregyháza vezetőedzőjéről (annak egy kétségtelenül szokatlan, de egyébként semmi sértőt vagy felháborítót nem tartalmazó gondolatmenete után) többek között az alábbiakat fogalmazta meg:

„…Bohócokra nincs szükség, az ilyen figurák ártanak a magyar futballnak… Ez az ember cirkuszt akart, nem hiszem, hogy aljas megfontolásból hazudozott volna… Tudom, hogy a pro licences képzéseken észt nem osztanak, de egy profi edzőnek meg kell tanulni felelősségteljesen nyilatkozni… A Mátyushoz hasonló figurák kapcsán viszont el kell gondolkodni, hogyan osztják a licenceket…”

Ez egyébként egészen szürreális, hogy a magyar labdarúgásnak tulajdonképpen már nincsen olyan szereplője, akit a tulajdonosunk virtuálisan ne köpködött volna már meg (kivéve természetesen Viktort, mert azt mindig megemlíti, hogy ő micsoda jótevője a magyar labdarúgásnak).

Mindezek után nem sokkal az utóbbi évek legnagyobb sírásójának, FC-nek a menesztéséről az alábbiakat mondta:

„Cordellát a Csábi Józsiról tett nyilatkozata miatt küldtem el. Azt mondta, Csábi jó ember, de rossz edző. Egyrészt ez nem igaz, Csábi jó szakember, másrészt ilyet nem lehet mondani. Nincs szükség tiszteletlen emberekre.”

Ebben a harminchárom szóban mondjuk nem csak az a kemény, hogy közvetlenül előtte bohócoz és gyakorlatilag hülyéz le egy embert, aztán utána azonnal elítéli a tiszteletlenséget, hanem azért az sem egyszerű, hogy amíg az olasz megmagyarázhatatlan módon éveken keresztül hancúrozhatott szabad kezet kapva a Bozsik Stadionban, addig ezzel semmi baj sem volt, mert a gond csak azzal volt, ahogyan egy volt edzőnket minősítette. Akinek az eltakarítását most talán szintén hagyjuk, pedig hát felettébb gusztustalan történet az is.

Úgyhogy jöjjön inkább még egy idézet, ezt viszont nem is fogom kommentálni. Mert hát ezt mégis minek?

„A kispesti tulajdonos az interjúban elmondta azt is, hogy a Honvédnak nem lesznek kiesési gondjai tavasszal, mert megerősítették a keretet. A kispesti nevelésű fiatalok közül pedig néhányat sikerült NB II-es együttesekhez kölcsönadni, ezáltal rendszeres játéklehetőséget biztosítva nekik – hozzátéve, hogy az NB I-es gárda keretében így is számos ifjú labdarúgó maradt.”

Na és akkor a pont az i betűn, a hab a tortán, a meggy a sütin:

„Remélem, idén elkezdődik az építkezés – mondta Hemingway a Honvéd új stadionjáról. – A munkálatok alatt kölcsönkenyér visszajár alapon az MTK pályáját használhatjuk a hazai mérkőzésekre, de Csepel, Újpest és Felcsút is szóba jöhet átmeneti otthonként.”

Na hát ez az a mondat, amelynek aztán végképp nem lett volna szabad elhangoznia. Az odáig rendben van (van a lófaszt!), hogy nincsenek nézők és csapatunk sincs, de akár csak ötletszinten is megemlíteni azt, hogy Puskás Ferenc klubja bármikor is ebben a Fejér megyei faluban játssza a hazai meccseit, az már bőven felér a legenda emlékének újbóli leköpésével. (Viccből ezt nem mondhatta, mert ez még annak is durva lenne.)

ernest.jpg

Tekintettel arra, hogy én a világért sem szeretnék tiszteletlennek tűnni (mert tudjuk, az ilyen emberekre nincs is szükség), ezért ennél többet most nem szeretnék elmondani. De álljon itt a végén még két Hemingway-idézet, bár ezeket egy másik, egy Nobel-díjas vetette papírra:

 

Mindenkinek igaza van, míg be nem bizonyosodott, hogy téved.

 

Ami történt, megtörtént. Most már arra kell gondolnunk, hogy mi a dolgunk.

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr337233709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása