Hogy rögtön egy méretes közhellyel kezdjem: ez az, amire végképp senki nem számított: rommá vertük Dániát, Dániában, világbajnoki mérkőzésen. Az eredmény még egy kicsit csalóka is, ennél igazából nagyobb volt a különbség a két csapat között. 

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Ha fordított sorrendben lettek volna a mérkőzések, és nem lett volna ott mindenki fejében a tegnapi, Montenegrótól kapott alázás, ez a mai eredmény akkor is vaskos meglepetés volna, így meg végképp. Szerkesztőtársam magyarázatot követel. Erre talán a leghitelesebb magyarázatot az edzőlegenda, Laurencz László adta meg: 2-essel kezdődik a személyi számuk. A történetnek ezt a részét a legkevésbé sem szeretnénk vitatni: két egymást követő napon ilyen szélsőségekre csakis női sportolók képesek, a férfi mezőnyben ilyet nem látni. 

Megpróbáljuk azért kibővíteni az okok lehetséges listáját. Az biztos, hogy egészen másként készítette fel a stáb a csapatot erre a mérkőzésre, mint a tegnapira. Nem is elsősorban szakmailag, hanem pszichésen. Erről persze mi, akik nem voltunk ott az edzéseken, a megbeszéléseken, nem tudhatunk túl sok konkrétumot, de azt tudjuk, hogy tegnap már jóval a mérkőzés megkezdése előtt nyomott volt a csapat hangulata, ma pedig minden rendben volt. A tegnapi megalázó vereség sem tükrözte reálisan az erőviszonyokat, és a mai sima győzelem sem. Ha eddig nem tudtuk volna, ez a két meccs megmutatta, a női mezőnyben mekkora fontossága van a pszichés felkészítésnek. 

Itt egyelőre nincs olyan szoftver, ami most egy az egyben kitolná az orrunk elé a statisztikát, de megkockáztatom, hogy ma mindkét félidőben külön-külön többet dolgoztunk védekezésben, mint tegnap az egész mérkőzésen. Ez pedig fejben dől el. Ha a kilépés rossz ütemű, ha rossz a lövőt megtámadó mozdulat, azok szakmai jellegű hibák, ha állunk és nézzük, mi történik, az a pszichés felkészítésen dől el. Amit a stáb tegnap elrontott, azt ma nagyon jól csinálták. A dánokat pedig az előző napi sima vereségünk valószínűleg elaltatta, egyszerűbb mérkőzésre számítottak, mint amivel aztán a pályán ténylegesen találkoztak. 

És ez meglátszott a játékban is. Nem lőttünk igazán sok gólt, a 30-at sem értük el, és mégis pár perccel a vége előtt tíz volt közte, a vége csak azért lett kicsit szerényebb, mert elhülyéskedtük a végjátékot. Nem baj ez persze, ott helyben talán még megalázóbb, ha látja az ellenfél, hogy az edző az 55. percben felküldi a komplett cseresort, mint bajnoki meccseken az ifistákat, amikor már sokkal vezetünk egy kiesőjelölt ellen - még ha ez utólag az eredményben nem is fog megjelenni. 

Egy sima győzelem, és, ha megnézzük a dán játékosok lövőszázalékait, azt látjuk, hogy mindenkié jó. Még Line Jørgensen és Kristina Kristiansen 3/6-os mutatója is elfogadható, mindenki másé még jobb. Ennek a visszája, hogy nekünk pedig elég gyenge a kapusteljesítményünk. Hogy mégis lehoztuk 22 kapott góllal a meccset, annak egy titka van: a dán válogatott összesen 33-szor lőtt ma kapura, ami egy kirívóan alacsony szám. Mi Montenegro ellen 42-szer, már az sem volt igazán sok. Gyakorlatilag olyan védekezést produkáltunk, ahol az ellenfél a legtöbbször kapuralövési kísérletig sem jutott el. Tapintható volt a teljes tanácstalanságuk a támadásaik alatt. Nagyon sok labdát is adtak el, és ebben élenjárt az irányító, Kristina Kristiansen. "Szerencsénk" volt azzal is (bár erre a helyzetre ez a szó egyáltalán nem megfelelő), hogy a dánok másik irányítójának, Lotte Grigelnek a VB egy korábbi mérkőzésén elszakadt a keresztszalagja, a helyette behívott Anna Sophie Okkels pályáralépésének meg esetleg a férfinézők örültek, de a világbajnokság ritmusát még látványosan meg nem találó játékos a meccshez maximum annyit tudott hozzátenni, hogy még sűrűbben adta el a labdát, mint Kristiansen. A dán szövetségi kapitány, Klavs Bruun Jørgensen, látványosan kifogyott az ötletekből nagyjából az első félidő közepén. Ők alighanem hibáztak, amikor a tavalyi EB után elküldték Jan Pytlicket, de hát ez már legyen az ő problémájuk. 

Végre egyszer Németh András is jól kezelte a csapatot. Láthatóan letett arról, hogy Bulath Anitát, Triscsuk Krisztinát és Planéta Szimonettát bármire is használja (leszámítva Triscsuk büntetőlövéseit), és a szükséges pihentetést konzervatívabb módon oldotta meg, azzal, hogy a három hátsó poszton Tomori Zsuzsát, Görbicz Anitát, Szucsánszki Zitát és Zácsik Szandrát cserélgette, akik közül egy mindig pihent. Németh feltehetőleg a mai meccs előtt döntött erről, és ez jó elképzelésnek bizonyult, még úgy is, hogy Tomori ma nem játszott különösen jól. A kapitány a mérkőzést is jól kezelte, időkérései pontosak és megfelelőek voltak, előrébb tudták lendíteni a csapatot. A győzelem jelentős részben az ő érdeme. 

Mivel Dánia és Montenegró az utolsó fordulóban egymás ellen játszik, a mai győzelemmel már az is biztos, hogy, ha megverjük Japánt, akkor 2.-nál rosszabbak nem lehetünk a csoportban, ezzel elkerülhetnénk Svédországot vagy Hollandiát a nyolcaddöntőben. 

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. A tegnapi mérkőzés után azt írtuk, a mai meccs fogja megmutatni, hogy milyen csapatunk van. Megmutatta.