Válogatott okosságok

Igen sokszor elsütöttük mi és mások is az alábbi közhelyt: a VB mától kezdődik. Véget értek a csoportküzdelmek, kialakult a nyolcaddöntők párosítása. Lehet töprengeni aktuális ellenfelünk erején, vagy már tovább gondolkodva elkezdhetünk reménykedni abban, hogy csodát téve meglehet az elődöntő is. Mert az eddigiek alapján ez csoda lenne.

Papírforma harmadik hely

A mi harmadik helyünk is papírforma, bár titkon bíztunk, hogy egy-két bravúrral elkerülhetjük a francia-dán párost a negyeddöntőben és önbizalomtól duzzadva ronthatunk a lengyelekre –őket egyébként már szombat reggel kisorsolták nekünk a VB hivatalos honlapján, meg sem várva az esti meccseket. Pedig a sorrend nagyon is sokat változhatott és akár mi is alakíthattunk volna rajta.

Először is: hiába lettek csoportelsők az A-jelű hatosban a németek, változatlanul mindenki a franciákat akarta elkerülni a dánokkal egyetemben. Ehhez nekünk jó lett volna a csoport második helye –ehhez legalább egy győzelem kellett volna a spanyol-horvát kettős ellen. 

Ehhez képest a horvátok végtelenül simán ütöttek agyon minket A spanyolok ellen legalább egy félidőn át reménykedhettünk, de egy 7-0-s roham semmivé foszlatta a magyar nagycsapatról szövögetett álmainkat  . 

Haragudhatunk ezekért a vereségekért Nagy Laciékra? Nem, egyáltalán nem. Ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor elismerjük, hogy a horvátok és a spanyolok még a jelenlegi, ismert körülmények ellenére is előttünk vannak. Sőt, ismerve a nekünk ellenfelet adó C-csoportot (teljesen mindegy, kit kapunk) még lett is volna értelme kímélni a fiúkat, hogy ne kifacsarva kelljen nekivágni a már tényleg éles egyenes kiesés szakasznak. Míg riválisaink szó szerint gyilkolták egymást egy héten keresztül, addig mi kivételesen frissen várhattuk őket –ami nagyon nem mindegy a hétfői nyolcaddöntő szempontjából. A mindössze egy napos pihenő miatti fáradtság pont elég lehet egy egy-két gólos meccs eldöntéséhez.

Ám itt nem a pihentetésről volt szó. Egy „pihenő” válogatott nem védekezik szigorúan és mondjuk sok átlövés-gólt kap, mert a védők nem lépnek ki eléggé erélyesen a lövőkre. Vagy mondjuk nem lépnek oda elég keményen a betörő támadókra. De semmiképpen sem azzal kellett volna ennek járnia, hogy teljesen tanácstalanul toporognak az ellenfél falánál, majd jobb híján nekik ajándékozzák  a labdát. Hiába védekeztünk keményen és jól, ha fel tudtunk állni. A horvátok és a spanyolok indításokból tíz perc alatt el tudták dönteni az egész meccset. Ezt a rövid, szakmai elemzést feltétlenül tudom ajánlani a kézilabda-barátoknak. Tényleg egyszerű játék a kézilabda… Ezek a hibák egyébként Algéria ellen is előjöttek, amit az afrikaiak több indítás-góllal büntettek - ami már több, mint ijesztő.

Ami egyedüli pozitívum volt ezeken a meccseken az a kapusteljesítmény – ez igaz volt egyébként az összes eddigi meccsünkre.

Tehát megint ne áltassuk magunkat: messze vagyunk a világ elitjétől. Császár Gábor és Nagy Kornél játéka egyelőre csalódás a nehéz meccseken, ahogy Putics Barnától és Iváncsik Gergőtől is többet vártunk. Mindenkinek voltak felvillanásai, de senki sem tudott húzóemberré válni. A kiegészítő emberek úgy általában sem hozták magukat –most tekintsünk el Krivokapics és Szöllősi villogásától az Ausztrália elleni edzőmeccsen, ismerve ellenfelünk erejét .  Rengeteg hétméterest hibáztunk el, a bal szélső védekezésünk továbbra sem az igazi –bár ott az irányító Császár védekezik. Nagyobb baj, hogy visszarendeződésünk eddig csak nyomokban létezik, tehát sebességben nagyon el vagyunk maradva a legjobbaktól. Egyetlen vigaszom volt, hogy Cupic a spanyolok ellen is ott folytatta, ahol ellenünk abbahagyta, így nem csak a mi életünket keserítette meg.

Nagy Lászlóra viszont nem lehet panaszunk. Nemcsak sok gólt lő, hanem jól is védekezik, blokkol, irányít. Ő játszott egyedüliként jól a spanyolok ellen ráadásul igazi sztár Spanyolországban. A hivatalos honlapon többször is megszólaltatták –a kérdésekre egyébként is tökéletesen tud spanyolul felelni.

Tehát a bravúrok egyelőre nem jöttek, így egy másik lehetőség ötlött fel az egyszeri szurkolóban a félelmetes dán-francia szörnyetegek elkerülésére: ki kell kapni Algériától.

Megérte tisztességesnek lenni?

Ez viszont már nem csupán erkölcsi aggályokat vetett fel. Megmondom őszintén, nekem kevésbé lettek volna fenntartásaim a  vereség miatt, mivel ezt már számtalanszor eljátszották már a legnagyobbak is, ha éppen kedvezőbb sorsolást akartak kiügyeskedni maguknak –és volt, aki így szépen pofára is esett.  Sőt, minket ejtettek is már ki hasonló módon. De nekünk még ebben sem volt szerencsénk, mert nem tehettük meg, hogy kikapjunk Algériától. Itt nagyon szépen le lett írva, hogy mivel járt volna ez a fajta huncutság. És ki is emelném belőle a legfontosabbat:

„A Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét úgy hívják, hogy dr. Hasszán Musztafa. Egyiptomi. Ha Egyiptom válogatottja ma este csalódott lesz, akkor bizonyára csalódott lesz Musztafa úr is.”

Kezdődik!

Ez van. Annak rendje és módja szerint megvertük Algériát és készülhetünk a nyolcad- döntőre Lengyelország ellen. Azon túl pedig vár ránk a Dánia-Tunézia meccs győztese.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Mocsai Lajos csapata gyakorlatilag minden csoportkörét ugyanúgy tudja le: csúnya vereségek az erősebb gárdák ellen és sima győzelem a gyengébbek felett.

A velünk azonos kategóriába sorolt együtteseket azonban mindig vertük, amikor vernünk kellett, ezért sem izgulok túlságosan a lengyelek ellen –lásd még a lengyelek, németek, macedónok, szlovének, szerbek, izlandiak, norvégok elleni sikereinket VB- és olimpiai-selejtezőkön, világversenyeken, vagy az Olimpián. Egyetlen –és nagyon fájó- kivétel a svédek elleni vereség az olimpiai elődöntőben. Bár ezzel párhuzamba állíthatjuk a spanyolok elleni döntetlent és a franciák legyőzését a tavalyi, szerbiai Európa-bajnokságon.

A trend azonban elég egyértelmű így pillanatnyilag az előzetesen megjósolt hatodik hely tűnik reálisnak. De ahogy koránt sem biztos a nyolcba kerülésünk, ugyanúgy nem lenne lehetetlen Dánia legyőzése –bár szívesebben venném Tunézia diadalát ellenük.

De nagyon-nagyon bizakodom még mindig, hogy Mocsai csapata egyszer végre egy nálánál sokkal esélyesebb együttest múl felül, mert ezzel kapcsolatban hiányérzetem van. Tudom, tudom, Izland legyőzése Londonban életem öt legmeghatározóbb sporteseményei között van, de Izland „mindössze” a mumusunk volt és senki sem bánta, hogy ők jönnek a franciák helyett.

Mocsai Lajos azért elég nagy mágus ahhoz, hogy most is kifőzzön valamit. A dánok speciel majdnem el lettek kapva az Olimpián. Most új meccs jöhet új reményekkel. Feltűnt már önöknek, hogy gondolatban már a legjobb nyolc között vagyok? Abban is bízom, hogy a válogatott azért nem így gondolkozik.