Két hét múlva a magyar labdarúgóválogatott nagyon fontos világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik Romániával. Legyünk őszinték: senki sem vár továbbjutást. Nem is tudom, mit kezdenénk, ha valami csoda folytán kijutnánk.  30-40-50 éve nemcsak a kijutás volt elvárható, hanem a világbajnokságon a csoportkörből is tovább kellett jutni, vagy repült a kapitány. Ha most kijutnánk és bekerülnénk egy argentin, angol, ghánai, magyar csoportba – nos fogalmam sincs, mi lenne az értelme egy kiadós turistáskodáson kívűl.

Na jó, Sanyi bá panaszkodna egy sort:

Egervári (zárójelben a szerző fikái): Nem volt szerencsénk, ez egy halálcsoport (nekünk egy Norvégia elleni barátságos meccs is az). Ghánát meg kell verni, bár ma már nincsenek könnyű  ellenfelek (minket leszámítva), és legalább két pontot kell szerezni a másik két meccsen, aztán meglátjuk, mire lesz elég. A játékosok elszántan készülnek és labdarúgásunk felemelkedésének biztató jele az az óriási siker, hogy kijutottunk.

A magyar román meccsnek azonban sokkal nagyobb a tétje mint a világbajnoki részvétel.

Miért kell nyernünk?

1) Hazánk labdarúgása minden szomszédos ország focijánál gyengébb, noha a lakosság számát  összehasonlítva csak Ukrajna sokkal nagyobb nálunk. Itt az ideje, hogy valakit megverjünk. Ezek az országok azok, amelyeknek a társadalmi rendszere és gazdasági ereje összehasonlítható a miénkkel  és a labdarúgásuk színvonala a miénkhez volt hasonló az elmúlt száz évben. 

Elképesztő, de legutóbb 1984-ben nyertünk szomszédos ország ellen tétmeccsen, Ausztria-Magyarország 0:3.

2) Románia ellen különösen rossz a mérlegünk. Most meg kell őket verni. Az utolsó 5 Románia elleni meccset elbuktuk. Előtte sohasem vesztettünk  ellenük.

1999 Eb selejtező Románia - Magyarország 2:0
2001 Eb selejtező Románia - Magyarország 2:0
2001 Eb selejtező Magyarország - Románia 0:2
2004 barátságos Magyarország - Románia 0:3
2009 barátságos Magyarország - Románia 0:1

3) Ha valóban javul a magyar foci, akkor itt az ideje, hogy ne csak egy-egy kicsúszott bravúr legyen (Dánia, Svédország és Törökörszág elleni győzelem), hanem verjük meg a világ felső középmezőnyébe tartozó csapatokat. Ez hitet adna ahhoz, hogy a világbajnokságon is komolyan vehetnek bennünket és van értelme kijutni.

Hogyan nyerhetünk?

Amikor 1999-ben a románokkal játszottunk, a meccsnek román részről az EB selejtezőnél is nagyobb volt a tétje: még soha nem nyertek ellenünk. 

„Sok meccsen voltam világszerte, de az a mérkőzés volt az egyetlen, amelyen féltem. Útban a Steaua focicsapat stadionja felé, ahol a mérkőzést játszották, kollégáimmal nem mertünk magyarul megszólalni. A szurkolók sálain »Magyar vért akarunk!« jelszavakat olvastunk. A találkozó kezdetén az ordítozások miatt nem lehetett hallani a magyar himnuszt, az egész meccsen azt kiabálták, hogy »Ki a magyarokkal az országból!«, »Rátok rontunk, lemészárolunk!«, »Jöjjön Funar, és vessen át a határon!«

Hagi így brillírozott ellenünk

A románok mindent mozgósítottak a sikerért, Hagi is visszajött a válogatottba. Hagi hihetetlenül jó játékos volt, nekünk sajnos most nincs, és talán Albert óta nem is volt hozzá hasonlítható sztárunk. Van viszont egy Husztink, aki ma vitathatlanul a  legjobb légiósunk. Hogy Huszti sérült? Na és, eddig is rendszeresen hívott be a kapitány sérült játékosokat, hogy javítsa a hangulatot és a csapatszellemet. Huszti behívása azért lenne fontos, mert ezzel a kapitány belátná és kijavítaná egy nagy hibáját:

Nincs két válogatottunk

Sajnos nincs két válogatottra elegendő kiemelkedő képességű focistánk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy legyen egy szerethető válogatott ''beilleszthető'' focistákkal és egy nem szerethető válogatott (Huszti, Tőzsér, Vadócz, ...) olyan játékosokkal akik kiemelkedően játszanak, de akiknek a létezéséről a kapitány nem vesz tudomást.  Beilleszhető játékosok sora (Lázár, Elek, Juhász, Rudolf) hozta magát a klubcseréik  körüli huzanovával beválogathatatlan formába. Hónapokig nem edzettek, nem játszottak: az új szerződés az ő megélhetésük, az ő döntésük, de a válogatottat nem segítették vele. Ők beilleszthetők, bennük bízik a kapitány, Vassban, Nikolicsban, Buzsákyban nem. Nem követelem az utóbbiakat  a válogatottba – Buzsákyról azt sem tudom, most hol van –, maga a jelenség ami végigkíséri Egervárit, a nem szerethető válogatott mellőzése a hiba. Tőzsér és Vadócz, ha másra nem, egy fáradt Gyurcsó, Koltai vagy Pátkay helyett jó lenne az utolsó negyedórára.

Győzni kell. A győzelemhez a válogatott keretbe a legjobb játékosokat kell behívni. Nincs előzetes bizalom, önbizalomnövelő behívás, vagy a múltbeli tettek díjazása. Győzni kell. Nincs mellébeszélés, kifogások: ''zárt kapu'', ''majd az EB-selejtezőre érik össze a válogatott''. Győzni kell. Papíron a legjobb 18 magyar labdarúgó semmivel sem gyengébb a románoknál. Hajrá, magyarok!