Tekintettel arra, hogy az Alkotmány Magyarország Alaptörvényének még a sokadik módosítása sem tartalmazza azt az unortodox kitételt, hogy a labdarúgó mérkőzések 90 percig tartanak, az utolsó pillanatok szerencsétlenkedésének köszönhetően valószínűleg ismét elveszítettük az esélyünket arra, hogy a jövő évi világbajnokságon Kassai Viktorékon kívül még további magyaroknak is szoríthassunk. Természetesen nem is mi lennénk, ha nem lenne birtokunkban az a forgatókönyv, amelynek segítségével még becsúszhatunk a pótselejtezőt érő második helyre, azonban az ehhez szükséges váratlan idegenbeli bravúrokra talán nem sokan mernénk feltenni a fizetésünket. Isztambul után mindenesetre kiderül, hogy lesz-e még értelmük a számolgatásoknak, és érdemes-e még egyáltalán várni a bukaresti pontszerzés (vagy inkább győzelem) képében érkező csodát.

Pénteken este az utóbbi évtizedek leggyengébb román válogatottja is ponttal távozott az üres Puskás Stadionból, és ezzel az eredménnyel ellenfelünk minden tekintetben maximálisan elégedett lehet. Két bohózatba illő találattal szerzett pontot az erősen visszafogott teljesítményt nyújtó tartalékos román csapat, nekünk pedig még egy piturca szerencsénk sem volt, bár talán ilyen védelmi megingások és ennyi elhibázott ziccer mellett ezt nem is feltétlenül érdemeltük volna meg. Az elveszített két pont végtelenül bosszantó, és egy tisztességes magyar szimpatizáns természetesen gondolkodás nélkül aláírta volna a három pontot, még akkor is, ha Sanyi bácsi ezzel végérvényesen az egekbe lett volna emelve.

                                                           Ennyi pontot buktunk!

Ősz hajú mesterünk ezen a mérkőzésen az utóbbi évek legtalányosabb cseresorozatát mutatta be. Már a Szabics-Varga cserénél egy belső hang miatt rosszat sejtettem (annak ellenére, hogy Imrének nem volt túl sok értékelhető megmozdulása), Kovács pályára engedésénél viszont már érthetetlenül bámultam a képernyőre. Természetesen nem állíthatom azt, hogy grafikai vonzalmakkal is rendelkező kapitányunknak kötelező jelleggel kiadták az ukázt: "Sanyikám, a kis Kovács gyereknek majd mindenképpen játszania kell, de hát te is tudod, hogy mekkora tehetség!", de azt egyszerűen fel nem foghatom, hogy kiélezett helyzetben, egy sorsdöntőnek számító és egyéb okok miatt is meglehetősen pikáns összecsapáson miért kellett a mély vízbe hajítani ezt a fiatalembert. Persze a második román gól nem az ő lelkén szárad, de ha már Hajnal elfáradt, akkor minimális vezetésünknél az utolsó tíz percre talán egy védekezési feladatokat is ellátni képes játékosnak kellett volna bizalmat szavazni. Amikor aztán a végére még az érthetetlenül favorizált Halmosi is beállt, már nem is lepődtem meg az egyenlítésen, de gyorsan hozzáteszem, hogy a szombathelyi játékos sem tehetett Chipciu góljáról.

Addigra egyébként már legalább két-három góllal kellett volna vezetnünk, de a kapitány például minden addigi bénázása ellenére is a végsőkig kitartott Szalai mellett. Azon persze teljesen felesleges okoskodni, hogy például Böde vagy Nikolics mit kezdett volna az adott szituációkban, mindenesetre a mainzi gitáros azért nyugodt szívvel visszapöröghet egy jóval szerényebb fokozatra. Ismeretes, hogy a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón meglehetősen nagyképű és arrogáns stílusban zárt rövidre egy újságírót, aki arról érdeklődött (egyébként teljesen normális hangnemben), hogy miként játszódik le Szalaiban az utóbbi idők relatív sikertelensége. Nagyon remélem, hogy Isztambulban végre újra betalál, és ha így lesz, akkor azért abban is bízom, hogy nem mutatja majd az egyeseknél ilyenkor szokásos jelet a kameráknak (mutatóujj a száj elé), azaz hogy kussoljatok, firkászok. Persze lehet most mondani, hogy ha Szalai győztes gólt szerez a törökök ellen, akkor az sem baj, ha letolt nadrággal beleseggel a kamerába, de azért mégsem ártana, ha egy szimpatikusnak induló fiatal játékos a kezdeti sikerek után is szimpatikus maradna.

Sanyi bátyánkra egyébként én az utóbbi időben már csak úgy tekintek, mint a szerencse katonájára. Amióta a válogatott kispadján üldögél, tétmeccsen egyszerűen minden kötelezőként elkönyvelt győzelmet hozunk, ráadásul még előzetesen nem várt diadalokra is képesek vagyunk. A hollandok ugyan rendszerint péppé vernek bennünket, de ezeken a találkozókon józanul úgysem számíthatunk pontszerzésre, így az összkép alapján Egervári mester egy rendkívül sikeres kapitánynak számít. Pénteken ismét bebizonyította, hogy a siker és a tudás nem rokonértelmű fogalmak, de ezzel az egy ponttal tulajdonképpen még mindig nem érheti szó a ház elejét. De mondom, bárcsak nyertünk volna, akkor aztán felőlem nyugodtan sütkérezhetne a dicsőségben. Azonban nem nyertünk, és azért könnyen elképzelhető, hogy rövidesen gondolkodni kellene az utódlás kérdésén. Ahogyan tanult kollégám is jelezte az előző írásunkban, az új fiúnak mindenképpen külföldről kellene érkeznie. Egy olyan szakember kellene ide, aki edzőként eddig nem csak turistaként járt világeseményeken, mert ha a jelenlegi kapitányt Gézafiam vagy Róth Anti kaliberű fiatalemberekkel akarják pótolni, akkor inkább maradjon Sanyi bá.

Végezetül nézzük, hogy magyar részről ki hogyan értékelte a pénteki mérkőzést:

Egervári Sándor: Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is lett.  Amennyiben kicsit koncentráltabban játszunk a végén, meglett volna a győzelem. Nem a labdával szemben védekezett a csapat a mérkőzés végén, nem tudtuk megvalósítani ekkor, amit akartunk, így inkább ezért kaptunk gólt, nem a játékvezetői hiba miatt, de azért érdemes lesz visszanézni, elemezni az esetet.  Megviselte a fiúkat a végén bekapott gól, keserűség van a játékosokban, megnyert mérkőzésen vesztettünk két pontot, de holnap már a török meccsre koncentrálunk.

Az eleje közhely. A futballban nincs "ha". MIÉRT nem tudtátok megvalósítani, amit akartatok? A vége pedig agyrém, nem feltétlenül kell minden kudarc esetén öt perc múlva már a következő mérkőzésre koncentrálni, mert mi hejjj de profik vagyunk, hanem néha érdemes lenne elgondolkodni a hülyeségeken és kibeszélni azokat.

Dzsudzsák Balázs: - Most mit mondjak, állandóan így veszítjük el a pontokat. Mondjam a svéd meccset, ott a kilencvenharmadik percben kaptunk ki, most a kilencvenkettedikben egyenlítettek a románok. Mindig ugyanazt a hibát követjük el, nem tudok mást mondani. Kilencvenkét és fél percig jelest érdemeltünk, az utolsó fél percben meg hármast, vagy négyest. Nem tudok örülni az egy pontnak, ha meglenne a három, teljesen más lenne minden. Pont azt vesztettük el, hogy lépéselőnybe kerüljünk, hogy legyen önbizalmunk, hogy féljenek tőlünk a törökök.

Nana, Balázs, azért a svédek ellen nyertünk is már az utolsó percekben, Finnországban pedig éppen te lőttél győztes gólt a hosszabbítás végén, úgyhogy azért nincs itt szó semmilyen magyar átokról! Tőled is megkérdezem: MIÉRT követitek el mindig ugyanazt a hibát? Csak szólok, hogy kilencvenkét és fél percig hármast érdemeltetek, az utolsó fél percben pedig egy büdös nagy karót! Egyébként miért nincs önbizalmatok??

Dzsudzsák Helsinkiben a kupac alján

Király Gábor: Nagyon bosszantó a gól, mert külön felhívták a figyelmünket arra, hogy a románok rengeteg gólt szereztek a lefújás előtt. Az elején talán nem találtuk a ritmust, de aztán nagyon szép gólt szereztünk, és az felszabadította a csapatot. Azt követően jól futballoztunk. A védekezés is rendben volt, egészen az utolsó pillanatig.

Gábor, én azt hittem, azt nem kell nektek külön mondani, hogy egészen a lefújás pillanatáig koncentrálni kell. Még akkor is kell, ha az ellenfél az elmúlt tíz évben nem lőtt gólt a hajrában. A védekezés egyébként NEM volt rendben az utolsó pillanatig sem!

Pintér Ádám: Szerintem jól játszottunk, három pontot érdemeltünk volna. Az különösen dühítő, hogy a románok mindkét gólját szabálytalanság előzte meg. Az első les volt, a másodiknál ellökték Varga Józsit. Talán már nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogy kellett volna a három pont megszerzéséhez.

 Az első román gól előtt valóban les volt. De MIÉRT nem tudtatok koncentrálni???

Kovács István: Nem számítottam rá, hogy meghívót kapok a felnőtt válogatottba, de nagyon örülök, hogy a szakmai stáb bizalmat szavazott és még pályára is léphettem. Azt mondta a szövetségi kapitány, hogy tegyem ünneppé a magam és a többiek számára is az első mérkőzésemet a nemzeti csapatban, ez sajnos nem sikerült maradéktalanul, hiszen végül nem tudtunk nyerni. Személy szerint remélem, hogy ez az út kezdete, és még sokszor segíthetem a magyar válogatottat. Úgy érzem, elvesztettünk két pontot a végén, azt viszont megmutattuk, hogy jobbak vagyunk a románoknál, és idegenben győzni szeretnénk. A végén kapott gól miatt ez a döntetlen felért egy vereséggel, legalábbis érzetre mindenképp. Sajnos ilyen a futball, profi sportolóként ezen túl kell tennünk magunkat, és Törökország ellen adott lesz a lehetőség, hogy javítsunk. Ez a keret alkalmas arra, hogy Törökországban pontot vagy pontokat szerezzen.

Közhelytár, de majd hátha belejön, hogyan is kell nyilatkozni. Ha pedig mégsem, az sem baj, viszont mutassa meg, hogy miért tartják az utóbbi évtized egyik legnagyobb tehetségének.

Természetesen kedden pedig HAJRÁ MAGYAROK!!!