...és lássuk, mit is tanulhattunk a válogatott két, döntetlenre hozott mérkőzéséből. Amiből furcsamód az előrébb rangsorolt csapat ellenit kudarcként könyvelték el sokan, a tabellán hátrébb kullogó ellenit meg sikernek. Valójában csak első ránézésre furcsa ez, másodjára már sorolhatjuk is az okokat: a törökök ellen idegenben játszottunk, az eredmény is másképp alakult, na meg a török hódoltság egy kicsit régebben volt, rájuk már nem vagyunk annyira morcosak.

De azért mégis érdekes, hiszen a románok ellen sokáig domináltuk is a mérkőzést, míg a törökök ellen gyakorlatilag egy percig sem, Na mindegy, az emberi lélek rejtelmei és a többi.

Kezdjük akkor a tanulságokat hátul: Király még mindig megbízhatóan hozza azt a szintet, amit évekkel ezelőtt is tudott. Hogy ez elég-e vagy sem, arról mindenkinek megvan a véleménye, de amiben egyet lehet érteni, hogy sok másik magyar kapussal ellentétben ő nem kezdett el látványosan gyengülni 30 fölött. A gólokról nem tehetett, mindkét esetben sakk-mattra kijátszotta az ellenfél a helyzetet.

Ami viszont a védelem kérdését veti fel. Vanczák az Vanczák, mellette rendre könnyedén viszik el a labdát, viszont cserébe fejelt egy gólt és fejelhetett volna még egyet, előrejátékban is megütötte a minimum szintet, viszont itt van nekünk rögtön Mészáros. A román meccs után úgy voltam vele, hogy rá többet nem kéne meggypiros mezt adni, a második összecsapás meg csak megerősítette ezt a véleményemet. És még ha el is tekintünk attól, hogy minden gólunkban benne volt (és nem rajta múlt, hogy nem lett több), a laposan semmibe felpasszolt labdáitól a falat kapartam. Nagyon sürgősen kéne itt valami megoldást találni, mert ő egészen biztosan a probléma része.

Pozitív meglepetés volt viszont Kádár játéka: játékhiány ide, hazakullogás oda, rajta meglátszik, hogy Angliában nevelkedett. Keményen lép oda, ami adott esetben önveszélyes is lehet, viszont a beadásai jók és a kissé szabálytalan, de annál nagyobb bedobása, amiből a törökök elleni egyenlítő gólunk született, már-már Rory Delapet idézte.

Új Kádár-korszak jön?

A középpálya megint egy problémás pont. Alighanem az ő lelkükön szárad, hogy képtelenek vagyunk a játék tempóját kontrollálni, gyakorlatilag csak egy sebességet tudunk, az "ami a csövön kifér"-t. Labdatartással lassítani a játékot, majd ebből hirtelen tempóváltással meglepni az ellenfelet, mindez számunkra csak álom. Ha lehet, ez még komolyabb gond, mint a védelemé, mert míg ott egy-két személycserével lehetne javítani valamit, a középpályán taktikai hiányosságok vannak. Gyengébb csapatok ellen még elmegy az, hogy nem tudjuk dominálni a középpálya belsejét, de erősebb, a mienknél gyorsabb sebességen játszó csapatok ellen ez az öngyilkossággal egyenlő.

És akkor meg is érkeztünk a támadósorhoz. Szalai felköpését és aláállását már eleget tárgyaltuk, reméljük, tanul az esetből, mert ennél ő mindenképp többre képes. Szabics is tud ennél jobban játszani, neki alighanem a sérülése is szerepet játszott abban, hogy nem tette. A már ezen a blogon is a keretbe követelt Böde ugyanakkor nagyon jó alternatíva lehet arra az esetre, ha a két másik támadónak mégsem sikerülne újra formába lendülnie. Sőt, bár az idő, amit együtt töltött Szalaival a pályán túl rövid ahhoz, hogy biztosat mondjunk erről, de úgy tűnt, hogy sokkal közelebb játszott egymáshoz a két csatár, a lefejelt labdákkal képesek voltak egymást is megtalálni ahelyett, hogy Laokoón-csoportosat játsszanak három-négy védő szorításában.

Mit lehet hát mondani összességében? Sanyi bácsinak komoly döntéseket kell meghoznia mind személyi, mind taktikai szinten, és ezektől függhet majd, hogy a célegyenesbe érkezve lesz-e még mindig esélyünk a pótselejtezőben szénné égetni magunkat.