Válogatott okosságok

 Következzen egy friss beszámoló Pölös barátomtól. Íme egy igazi elhivatott Ultra átlagos idegenbeli válogatott meccse. reméljük, nem csak a jövőbeli túrákat írja meg Pöli barátom, hanem félreteszi a lustaságot és beszámol a soproni srácok andorrai és moldáviai kalandjairól. Szóval Pöli, köszönjük, hogy nem csak szurkoltál helyettünk, hanem még az élményeidet is megírtad. Hajrá Magyarok, Hajrá Sopron!

Nagy várakozás és rövid szervezkedés után két autóval, nyolcan indultunk útnak Sopronból a magyar-román zártkapus meccsre Budapestre. Az út és az egész este számunkra jó hangulatban telt, köszönhetően az elfogyasztott italmennyiségnek is. Az eredményt mindenki tudja, sajnáltuk mi is a végét, de számunkra itt még nem volt vége a kalandnak, mivel négyen, plusz egy Pesten élő soproni társunk, tervbe vettük az isztambuli selejtezőmeccs megtekintését is. Ennek megfelelően egy kisebb pesti duhajkodás és alvás után egyenesen Szegedre vettük az irányt, ahol egy finomat ettünk a méltán híres Halászcsárdában. Gyorsan feltankoltunk ételt és alkoholt a kellő mennyiségben, és délután négykor a megbeszélt időben el is indultunk busszal Isztambulba.

A buszon a számunkra már megszokott összeállítás volt: Szeged-Makó-Sopron-Tamási városokból verbuválódott brigád indult útnak összesen 29 fővel a fedélzeten. Mivel 1200km állt még előttünk, nem is tétlenkedtünk, óriási italozásba kezdtünk, hogy elviselhetőbbé tegyük az utazást. A határátkelések kicsit nehézkesen mentek, nem szeretik sehol a fociszurkolókat. A legkeményebb és meghatározó akadályba a bolgár-török határon (Edirne-Kapikule) ütköztünk, ahol majd' egy órás várakozás után közölték, hogy ez a busz nem mehet tovább, mivel 20 évesnél idősebb jármű nem gurulhat be török területre, a miénk pedig 23 éves volt.

Persze előre tudtuk, hogy ha átérünk, rengeteg sokkal idősebb járművel fogunk találkozni, tehát ez a szivatás egyik formája. Gyors telefonálgatás, segítségkérés után igazából meglepő módon hamar rendeződött a sorsunk: valahonnan küldtek nekünk egy török buszt a határra a közelből. Gyalog sétáltunk át török oldalra, a vámos óriási szemekkel, megrökönyödve nézte ahogy a bőröndök tetején húzzuk át a határon a tálca soproni söröket és a boroskannákat. Talán 3-4 ember csomagját ellenőrizték, mire kapott egy jelzést valahonnan, hogy elég, engedjen át minket, úgyis meg vagyunk szopatva már. Úgyhogy gyorsan kihúztuk török földön egy mecset előtt a hosszú Szeged és Sopron zászlókat egy fotó erejéig, és már ott is volt értünk a cserebusz.

Ezzel nagyjából fél órát utaztunk az autópályán, mikor egy pihenőben félreállva közölték, hogy át kell szállnunk egy menetrendszerinti buszra, ami már ott várt minket ,több utassal a fedélzetén. Átcuccolás közben sajnos 2 korsó sör elborult az első buszon és véletlenül eltört egy pálinkásüveg is, ami még félig volt, így finom illatanyagokat hagytunk búcsúzóul.

Átszállás után közölték,hogy ezen a buszon tilos az alkoholfogyasztás. Cserébe ingyen kávét, üdítőt, péksüteményt szolgáltak fel. Nagy sikert nem arattak ezzel, mert nagy rutinnal felcsempésztünk egy táska sört és egy palack pálinkát, úgyhogy nem volt kérdés, Isztambulig megoldódott az ellátás. Úgy 200 km volt még előttünk, közülünk nagyon sokan kidőltek,a kitartóbbak ittak, beszélgettek és fotóztak.

Isztambulban egy buszpályaudvarra vittek minket, ahol egy újabb járgány gurult elénk, ami csupán 20 férőhelyes volt, csomagtér nélkül. Sok jó ember kis helyen is elfér: emberek, csomagok egymás hegyén-hátán, így indultunk meg a szállásunkra, ahová egy óra múlva meg is érkeztünk, vasárnap délután 3 órakor. A kipakolás és felfrissülés után egy török barátunk vezetésével (nevezzük Bandikának, ő innentől végig velünk volt, mindenben segített, a buszokat is ő szervezte nekünk, sok köszönet és ezer hála neki!) kicsit bepillantottunk a város belsejébe, aztán kisebb csoportokban szétszóródva városnézésre indultunk.

Mindegyikünk várta hogy helyben kipróbálhassa az igazi kebabot, de ebben óriási csalódás ért minket, mivel ilyennel nem találkoztunk. Inkább dürümöt lehet kapni. Ha mégis pitában kéred, az eleve szar, mert a pita hideg, kicsi,és átverés az egész. De ez jellemző volt egész idő alatt míg kint voltunk: ott basszák át az embert ahol tudják. Példa: kebab ár az étlapon 3 líra, de ha kérsz bele húst, akkor már 6 líra, de ha kérsz még bele húst, akkor minden csipet plusz 1-2 líra. Igényes étteremben étlapon a főételek ára 12-18 líra. Miután kiválasztottuk az ételt, máris 43 török lírás (kb. 7000 ft) számlát tettek elénk. Amúgy az ételekről annyit  hogy extrém fűszeresek, pár emberünknek komoly problémákat okoztak.

A nem túl sikeres étkezés után elindultunk kocsmázni, ami újabb csalódás volt, mivel ilyet nem találtunk. A helyiek alapból nem isznak. A legkisebb utcákba is betévedtünk annak reményében, hátha találunk egy zugkimérőt, de csak néger csoportok klubhelységeit láttuk, ami hasonlított, de ez nem az volt amire mi vágytunk, azt hiszem finoman fogalmaztam. Feltűnő volt a sok kóbor kutya és lent a parton rengeteg gazdátlan macska, akik pihengetve várták az újabb halászhajó kikötését némi zsákmány reményében. Nagyon sok perecárus és sültkukoricás mozgóbolt volt, amit a helyiek előszeretettel vásároltak is. De azért hamar feltaláltuk magunkat, mivel elég komoly készletünk volt a szálláson, úgyhogy este ahogy kell, megcsináltuk rendesen.

Másnap reggeltől fix programok voltak: először a nagyobb mecsetek, múzeumok megtekintése, délután pedig egy 2 órás hajókázáson vettünk részt a Boszporuszon, onnan kiváló rálátás nyílt a városra. Partraszállás után egyből az óriási fűszerbazárba vetődtünk, itt már kipróbálhattuk magunkat alkudozás terén kisebb-nagyobb sikerrel. Ez a nap hosszúra és fárasztóra sikeredett, így alig vártuk már hogy pihenés mellett végre elfogyasszunk pár pohárka frissítőt. Pálinka- és sörkészletünk minimálisra fogyott, így bevásároltunk EFES sörből és Yeni Rakiból pár flaskával, amit becsületesen ki is végeztünk, ezzel együtt magunkat is. A hotelszobánk ablaka a Boszporuszra nézett, ezzel együtt a párkány is a mi szintünkön volt, amin rengeteg nemzet zászlaja ki volt tűzve. Itt egy gyors átrendezést hajtottunk végre, wc kefénk nem volt, így kapóra jött a román zászló. Helyére kikerűlt Sopron város zászlaja.

Másnap délelőttre hagytuk az ajándékok beszerzését, így újra nekivágtunk a bazárnak. Óriási tömegek, milliónyi bóvli portéka mindenütt. Mivel itt már nemzeti cuccokban sétálgattunk, így az árusok egyből elővették meglepő magyartudásukat. Voltak olyanok, akik 10-20 évet is éltek nálunk, egyből a raktárba kísértek minket, hogy onnan válogathassunk nyugodtan,soron kívül klubsálak és zászlók közül. Feltűnő volt, hogy mennyire szeretnek minket: és nem csak azért, mert potenciális vásárlót láttak bennünk, hanem páran csak azért jöttek oda, hogy lepacsizzanak velünk és közöljék, hogy "Friendship!" Amúgy hétfőn és meccsnapon is sok kisebb magyar csoporttal futottunk össze a bazársorokon.

Mivel saját buszunk továbbra sem volt, így óriási variálások után végül letisztult a program. Délután négyre jött értünk egy járgány a szállásra, amibe már a bőröndjeinket is bepakolhattuk és elindultunk a Boszporusz ázsiai oldalára a Fenerbahce stadionjába. Az út sörözéssel és természetesen esélylatolgatással telt. A sofőrünk bemutatta a nagyváros szűk utcáiban a vezetés csínját-bínját, ezzel párhuzamosan a helyiek is a segítőkészségüket, hogy kell kis egymásra figyeléssel, összefogással minden problémát gyorsan kiküszöbölni. Respect nekik ezért.

Bő 2 órával a meccs kezdése előtt a Fener stadion hátsó parkolójában lehorgonyoztunk. Semmiféle attrocitás nem ért minket, leszámítva pár török hülyegyereket, akik fanatikusan mutogatták hogy 5-0-ra leszünk kipicsázva. A rendőrök egyből kiszúrtak minket, barátságosak és segítőskészek voltak. Közölték hogy piálásra, elmászkálásra nincs lehetőségünk, egy kis körbezárt parkolóba kísértek minket, ahova pár perc múlva megérkezett a CB busz is [Carpathian Brigade - a szerk], így már vagy 100-120 fővel, rendőri kísérettel a vendégszektorba irányítottak minket. Jegyellenőrzés a kapuban, ráccsal sűrűn borított alagúton végigséta ,aztán jött egy beléptető kapu. Ott már látszódott, hogy komolyan veszik az ellenőrzést. A nálunk szokásos tilalmak mellett se aprópénzt (persze a büfében már apróban adtak vissza, tehát értelmetlen faszság ez is), se öngyújtót nem lehetett bevinni, ezt szigorúan ellenőrizték is. Cipőket is le kellett venni,és háromfrontos motozáson mentünk keresztül. Ennek ellenére persze az ügyesebbek behoztak hanggránátokat,és gondolom mindent, amit akartak.

Elnézést, erre van a férfi WC?

Ha nehézkesen is ,de kezdésre 3/4-ig megtelt a szektor, amit én olyan 4-500 főre tippelek. A szektorunk mellett a hazai oldalon helyezkedett el egy 50 fős, idióta hülyegyerekekből álló török csoport, akik csak azért jöttek, hogy minket idegesítsenek. Fő fegyverük a mutogatás mellett az volt, hogy amikor mi rázendítettünk, egyszerre elkezdték ütni tenyérrel az előttük húzódó bádogot, amivel kellő zajt csaptak ahhoz, hogy tompítsák a hangunkat. Szerencsére Böde gólja után bekussolt az addig elég hangos és aktív hazai oldal, így a fent említett retardáltak is szépen abbahagyták a zajkeltést. Ezután már a miénk volt a pálya, legalábbis a lelátói hangulatot már mi komponáltuk. Értetlenül álltunk mi is az utolsó 5-10 perc időhúzása előtt,nem értettük miért olyan jó nekünk az egy pont, mikor végre voltak helyzeteink és kis szerencsével nyerhettünk is volna.

Ezt a drapit öröm lehet mosni

Meccs után még 1 órát a vendégszektor alatt rostokoltunk, gyér szurkolással múlattuk az időt. Ezután szabad utat kaptunk, a buszok a kijáratnál vártak minket. Így ha esetleg akartak is valamit a hazaiak, esélyük sem lehetett rá, bár szerintem nem volt semmi próbálkozás a részükről.

Elindultunk tehát haza, újabb 1200 km-es garantáltan fárasztó út vette kezdetét Szegedig. A kölcsönbuszunk átvitt minket a határ bolgár oldalára, ahol aztán újra felszállhattunk az addig ott rostokoló "öreg" buszunkra. Búcsúzóul a bolgár határőrök pofáncsaptak pár üveg minőségi borunkat, remélem belefulladnak,de legalább félrenyelik. A szerb határig kis piálással, később masszív alvással töltöttük az időt.

Ott aztán jött egy újabb meglepetés: a szerbek, miután megtudták hogy szurkolók vagyunk, parkolópályára állítottak minket. Ez tartott 1 órán át, mire jött egy rendőrautó és közölte, hogy kövessük. Akkor még nem sejtettük, de később kiderűlt, hogy egészen Röszkéig kapunk rendőri felvezetést. Mivel sikerült pár wc-szünetet kiharcolnunk, így még jól is jött ez a "segítség", mert gond nélkül, rugalmasan tudtunk haladni, több korlátozást figyelmen kívűl hagyva. Így 20 óra alatt Szegedre értünk,ahol még egy finom vacsora és pár sör-pálesz kombó után rövid alvás következett. Másnap reggel meg simán ledaráltuk a maradék 400 km-t Sopronig, így ha fáradtan is,de 1 ponttal és újabb élményekkel gazdagodtunk.

Köszönetet érdemel a szegedi szervező barátunk, hogy ismét egy jó programot állított össze, köszönet török barátunknak, "Bandikának", a sok-sok segítségért, amivel kirántott minket sok szarból, és köszönet a barátaimnak, akikkel átélhettem újra egy remek kirándulást!

Hajrá MAGYARORSZÁG!!!