Hőseinket akkor hagytuk magukra, amikor 24 órás buszozás és kellemes tiranai városnézés után bebocsájtatást nyertek a Kemal Stafa Stadionba. A játékvezető jelt ad és mintegy húszezer vörösbe öltözött albán és nagyjából 4-500 magyar szurkoló előtt kezdetét veszi a roppant fontos világbajnoki-selejtező. Ha győzünk, hét pontra ellépünk Portugália előtt. A napközben barátságos albánok kezdenek elborulni.
Negyed óra telik el az első eldobott tárgyig. Himnuszunk szétfütyülése sem volt barátságos gesztus – a magyarok megtapsolták a házigazdák nemzeti himnuszát – de ez tényleg nem volt benne a pakliban. A kihagyott hazai lehetőségek, és a folyamatos magyar kórus ennyi idő után kezdte ki a szkipetárok idegeit, ám hamar partnerre találtak a magyarokban. A „dobd vissza kenyérrel!” elv ugyanis nem a Balkánon fogant meg.
Egy albán védő suta mozdulata után a labda Torghelle elé pattan, ő pedig maga elé teszi a játékszert, és…góóóóóóóól! Extázis! Egyszerre robban ki mindenkiből a feszültség.
A videón látszik is a jobb felső sarokban tomboló magyar tábor és a fellobbanó tüzek
Az albánokat ez még hevesebb dobálásra készteti, a rendőröket némi ütlegelésre, a magyarokat pedig őrjöngésre, és görögtüzek begyújtására. Az első tüzet egy újpesti dobja át az albánok közé. Tényleg úgy reagálnak, mint az ütlegelt darázsfészek.
Miután átdobták a görögtüzet... (www.ultrashun.hu)
Mivel kövek, törött zászlórudak, flakonok landolnak közöttünk, az időközben szintén begyújtott fáklyák és görögtüzek is röppályára állnak, ami tovább bőszíti a tőlük két méterre acsarkodókat. Egyelőre csak ugrálnak és magyaráznak -persze a dobáláson felül. Egy nem túl jólöltözött albán próbál lent támadást intézni, de elrángatják a pocakos rendőrök.
A rendőrök némi lökdösődés, rohangálás és rábeszélés alkalmazásával akarják lecsillapítani a kedélyeket, de jó pár találat éri őket is hazai oldalról, így kezdik türelmüket veszíteni. Meglepő módon egy idő után már nem alkalmaznak erőszakot, könnygázt pedig nem is látok náluk. Peckesen hajlítgatják gumibotjukat és a gesztusok alapján az anyjukba küldik a dobálózókat. Olyan rettenetesen sok tekintélyük nincs. De ez most kit érdekel, amikor itt az előny!
Ennyi hely volt az albánok és magyarok között
Európa messze van
Zúg az Aida, előttünk ünnepelnek a játékosok – ez egy időre új célpontot jelent az albánoknak. Újabb tüzek gyúlnak, amik szintén a túloldalon landolnak.
Most már jó pár tucat helyi kemény figura méreget, de a nem túl baráti közhangulat ellenére sem tartok attól, hogy tettlegességre vetemednének. Vigyorgok egy sort néhány teátrális mozdulatokkal szitkozódó kamaszon, és járó szájat mutatok kezemmel egy családfőnek, aki ezt megelőzően feltehetőleg hetedíziglen megfogadta, hogy hetedíziglen is vérbosszút fogad ellenem és családom ellen.
Ők csak szurkoltak
A szünetig megnyugszanak a kedélyek, ám a pauza újabb munícióval látja el a napközben oly’ barátságos tiranaiakat. Kár, bár nem csodálkozom. A Balkánon már megtanultam, hogy a meccs alatt nincs barátság.
Pedig szurkolni is tudnak ám! Dobhártyarepesztően szólt a „Shquiperi! Shquiperi!” (ejtsd: skipri) rigmus, az FK Tirana ultrái görögtüzeztek, a gólunkig ment az egész stadionos hullámzás. Azonban Torghelle mindenkit elcsendesített, nem hiába zúgott a „Saaaanyi! Saaaanyi!” a Kemal Stafa arénában. A "skiprit" egyébként többen is "Gyppsy"-ként értelmezik a vendégszektorban -csak a barátság kedvéért.
A szünet alatt már két fronton tart a harc, mert a másik oldal is támadásba lendül. Az első félidőben láttunk egy magyar zászlót a hazaiak között, ami a későbbiekben eltűnt. A felénk dobált tárgyak gyakran a másik albán csoportosulásban landolnak, tehát még jobban bedühödnek.
Jó pár közénk csapódott ajándékcsomag postafordultával visszafordul.
„Cigányok! Cigányok!” – jön a verbális riposzt, de mégsem ez, hanem a már minden magyar által kiabált „Európa! Európa!” rigmus veri ki a biztosítékot a velünk szemben álló sorokban.
Valamit ők is kiabálnak felénk, amely tartalmazza az „Unkari” szót, de mivel nem beszélem az ékes albán nyelvet, ezért csak tippelni tudok, miről szólhatott.
- Átmegyek, beszélek velük! -jelenti ki egy tökrészeg pécsi srác.
- Eszednél vagy?
- Á... csak beszélni kéne velük, hogy ez az egész felesleges. Hogy erre nincs szükség. Normálisan meg kell beszélni...
Többször is elindul, hogy elhozza a békét. Az albán szurkolók félreértik. A rendőrök is. Végül utóbbiak pár pécsivel egyetemben többször is meg tudják állítani
Lassan telik az idő, nyomnak a szintén holland Arie Haan fiai, de mindig odaér egy magyar fej, vagy tanárian mozdul ki kapujából Babos Gábor. Tagadhatatlan, hogy némi szerencsénk is van, de Torghelle is elpuskáz két ziccert a másik kapu előtt. Legyen már vége!
Lassan abbamarad a dobálózás, hazaindul a csalódott hazai publikum, pedig még van hátra jó pár perc – számomra órák.
A változatosság kedvéért a játékvezető is holland, megunja a nem túl szórakoztató második félidőt. A hármas sípjel mennyei muzsika minden magyar számára. Győztünk!
Olyan csapatot vertünk meg kétszer, amelynek Portugália és Svédország sem tudott betalálni. Ott Christiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovics próbálkozott eredménytelenül, mégis csak Torghelle Sanyi járt túl Bequaj kapus eszén. Boldog játékosok jönnek ki ollézni egyet, utána Himnuszéneklés – még az albánok is megállnak egy pillanatra. Amúgy többen „bravo!”-t kiáltanak, bár nem tűnik túl őszintének ábrázatuk. Megértem. Mindenesetre abban a pillanatban elhittem, hogy sem a svédek, sem a portugálok nem fognak tudni utolérni minket.
Sajnos nem figyelünk eléggé a kerítésre, így az ünneplés alatt egyszerűen elkötnek néhány magyar zászlót a hazaiak. Olyan villámgyorsan dolgoznak, hogy mire észbe kapunk, már három zászlónak is nyoma vész.
Repül a nehéz kő…
Buszaink épségben állnak a Művészetek Múzeuma előtt, bár a sötét, és a fedetlen csatornanyílások csaknem több sérülést okoznak, mint a kövek. Egy negyvenes útitársunk eltűnik egy csatornában -a fedőt ellopták már régen. Utóbb kiderült, hogy medencetörést szenvedett, óriási fájdalmak kínozták, amíg hazaért és kórházba került.
Még boldog perceket szerzünk a rendőrkordonon leleményesen átcsúszó mozgó sör és süteményárusnak, a kispestiek albánokkal keresik a kontaktust, a rendőrök pedig unják jelenlétünket: mehetünk haza. Előkerülnek a sörök, elkezdődik a nótázás, rendőri felvezetéssel indulunk hazafelé.
– B…meg, itt nem voltunk már egyszer? – csakugyan, kissé talányos a rendőrök útvonalterve. Nem arra megyünk ki, amerről jöttünk. Ez még nem meglepő, mert Montenegró helyett Macedónia felé távozunk. De letérünk a főútvonalról és zsákutcába jutunk. A busz erőlködésére figyelünk fel.
– A francnak forgolódunk itt?
Puff! – nagyot döndül a busz oldala, az előttünk lévő busz fékez. Dobálás!
– Nyisd ki az ajtót! – üvölti mindenki, elégtételre szomjazva. De nem nyitják. A többi buszról azonban leugrálnak az emberek, de a maroknyi kisgyerek szétrebben, csupán egy tucat lakótelepi keménylegény magyaráz biztos távolból. Marha sokat ért az előttünk villogó rendőrautó védelme. A mi buszunknak csak az oldala horpadt be, ám a kettes busz több ablaka is betört, egy srác vérzik.
Az egyik kő oldalról hatolt be, és hátul távozott. Ha az fejet talál, könnyen tragédia lehetett volna. A rendőrök azóta sem tanultak meg angolul, a sofőrök, és a busztársaság vezetője veszi át az irányítást. Egyértelmű, hogy azok az ablakok az első döccenő után végleg kihullnak, így nem indulhatnak el.
Ez bizony betört. Erről kár lenne vitát nyitni
Ők végül egy műhely felé veszik az irányt, az ablakra fólia kerül. Nem túl kellemes így leutazni 24 órát, de legalább neki lehet vágni az útnak. Mi nem várjuk be őket, egyenesen a határra kísérnek.
Még nagyon messze van Magyarország… ájulásszerű alvás bocsát némaságot az egyes számú buszra, ám Macedóniában ébredezik a társaság, tovább folyik a vidámságfokozó eszmecsere. Bármelyik stand-up comedybe elmenne az Uri Geller paródia, vagy a Csillagok Háborúja átdolgozása. Mivel mindenki hullafáradt és nekilát elpusztítani a maradék alkoholt, ezért közepes erősségű poénok hatására is percekig vihog eszelős tekintettel a közönség. A szerb határőrök már nem tudnak végigmenni pecsétjükkel a buszon, mert masszív kipárolgásunktól hátrahőkölnek. Belgrádban beragadunk a dugóba, így van idő a forgalom közepén is kirámolni a csomagtartónk maradékát. Az Indul a bakterház megadja a kegyelemdöfést.
Hajnalban érünk vissza Budapestre -péntek kora délutáni indulásunk után hétfő hajnalban. Szerdán már vár ránk a Málta elleni hazai meccs. Elővételben minden jegy elkelt!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: