Ha sporttal kapcsolatban felvetődik Dél-Amerika, akkor szinte biztosan Brazília, vagy Argentína játékosai, klubcsapatai, válogatottjai, vagy szurkolói jutnak eszünkbe. A földrész harmadik legnagyobb országáról legfeljebb az inkák ugranak be. Az információhiány egyébként kölcsönös, mert legjobb esetben is csak Puskás neve cseng ismerősen Peruban -még a gulyásról sem hallottak. Azon szabályosan megdöbbentek, hogy Albert aranylabdás volt és van két VB-ezüstünk. Ennek ellenére barátságos emberek lakják ezt a hatalmas országot. Ezek az emberek ráadásul remekül főznek-sütnek és válogatottjuk még a miénknél is régebben szagolt bele világbajnokság levegőjébe. Nosza, nézzünk szét!

 Rövid országismertető

Előrebocsájtom, hogy az inkák mellett bádogvárosokról, lövöldözésről, gerillákról, égig érő szemétről és drogról sem lesz szó. Peru nem Kolumbia, pláne nem az életveszélyes Venezuela. A kilencvenes években azért volt itt hiperinfláció, a gazdasági bajok mellett korrupciós ügyekkel átszőtt Fujimori-kormány, valamint az ország közel felét ellenőrző, egymással is rivalizáló kommunista gerillák – a japán nagykövetséget megszálló Tupac Amaru és a Fényes Ösvény (Sendero Luminoso). Ellenük CIA-ügynökökkel és katonai "megfigyelőkkel" megtámogatott "önvédelmi paraszt-milíciák" vették fel a harcot, ami kölcsönös mészárlásokba torkollott, de végül a gerillák húzták a  rövidebbet. Manapság a dzsungel mélyén belátták, hogy a maoizmusra manapság rossz idők járnak, így szimpla drogkartellé silányodtak. Ha a maoizmust nem is, a drog-kereskedelmet jól csinálják. A gazdaság masszívan növekedik, Fujimori elmenekült, majd letartóztatták. Problémák azért még akadnak bőven, de a közbiztonság latin-amerikai mértékkel nézve kifejezetten jó. Lima feltűnően tiszta és egymást érik az építkezések, bevásárló- és üzleti negyedek. A tisztaság és a rendezettség azért még mindig elsősorban a belvárosra igaz, de ez legalább több budapesti kerületnyi területre terjed ki. A lakosság nagy része mesztic, indián és spanyol, de nagy a kínai jelenlét, valamint élnek itt japánok is. Érdekesség, hogy a XIX. században több hullámban horvátok telepedtek itt le, így a legnagyobb közép-európai közösséget ők alkotják. Ebből a bábeli kavalkádból egy rendkívül jó konyhaművészet jött létre. Ami kifejezetten balkáni, az a közlekedés. Hiába a széles utak és az egyirányúsított utcák, a 9 milliós nagyváros autótömegét nem tudják elvezetni. De legalább a legcsinosabb rendőrlányok szem előtt vannak, mint jelzőlámpa-kiegészítő, bőszen sípoló kellékek. További érdekesség, hogy a második legnépszerűbb sportág a röplabda.

Támogassa Ön is a perui rendőrséget és igyon Inca Kólát!

 A perui bajnokságról

Ezt tényleg nem szeretném bő lére ereszteni, de magához a beszámolóhoz sajnos elengedhetetlen. A bajnokság három legmeghatározóbb csapata egyaránt fővárosi – összesen öt limai van a jelenlegi első osztályban. Az Alianza Lima 22, az Universitario 25 a Sporting Cristal pedig 16 alkalommal lett bajnok. 2012-ben a Cristal ünnepelhetett bajnokságot, de azelőtt a legészakibb első osztályú csapat, a Juan Aurich – nekik ez volt az első és utolsó címük. A mai beszámoló egyik főszereplői amúgy ők lesznek. Most nagyon úgy néz ki, hogy a cuzcoi Real Garcilaso ír történelmet, de mögöttük igen szoros a mezőny. Az Alianza és az Universitario messze a legnépszerűbb csapatok Peruban és vidéken is szép számú szurkolótáborral rendelkeznek. Érdekesség, hogy balhék gyakorlatilag csakis ezeken a vidéki kiruccanásokon történnek manapság, a két ősi rivális nem nagyon foglalkozik egymással Limában. Ezen az oldalon nagyon szépen össze van foglalva a földrajzi elhelyezkedés, a bajnokság állása, a stadionok mérete és minden egyéb lényeges információ.

Az esti meccs előtt két üveg Cusqueña sör (egyébként jó!) társaságában megtekintettem két középcsapat, az Inti Gas és a Sport Huancayo összecsapását, csak hogy nagyjából képben legyek a bajnokság színvonalával és körítésével. A két vidéki csapat meccse a színvonalat, a hangulatot, de még a stadion méretét és a nézőszámot is elnézve nagyjából egy Kecskemét – Kaposvárnak felelt meg, ami némi félelemmel töltött el a későbbiekre. Szerencsére ezek a félelmek túlzóak voltak. Limában érdemes meccsre menni!

Alianza es Peru, peru es Alianza

A peruiak kedvességére és közvetlenségére mi sem jellemző jobban, hogy már perui tartózkodásom első hetében kollégáim folyamatosan magukkal vittek ebédelni, este focizni, munka után sörözni. A szombati meccs-invitálásra is azonnal igent mondtam. Bár munkatársaim erősen megosztottak voltak abban, hogy első élményem az Alianza katlanjához kötődjön-e, mivel többségük az irodában Universitario-drukker. De eszem ágában sem volt nemet mondani Manuelnek, így a már fentebb említett két üveg sör benyakalása után máris rohantam a taxihoz, amelyben Manu és öccse várt rám. Az Estadio Alejandro Villanueva bár végső soron valahol a város közepén van, mégis erősen külvárosi báj lengi körül. Az Alianza mindig is a Pueblo csapata volt, vagyis a külvárosi munkásoké. Bár a környék azért már messze nem volt olyan szemet gyönyörködtető, mint pár kilométerrel arrébb, semmivel sem volt rosszabb, mint jó néhány budapesti csapat stadionjának környezete – itt nem akarok senkit megsérteni, ezért nem írok csapatot. Ha teljesen őszinte akarok lenni, egyedül azért nem szívesen sétáltam volna arra sötétedés után.

A munkás múlt egyébként egy érdekes, saját magukra aggatott gúnynévben is visszaköszön. Nagyon sok zászlón szerepelt a "Grone" szó, ami a "negro", vagyis fekete szótagjainak felcseréléséből jött össze. Egyébként Limában nagyon kevés feketét láttam, tehát ezt nem szó szerint kell érteni, inkább a portól, olajtól és kosztól sötét képű melósokat jelenti. Annál is inkább így van ez, mert egy országban, ahol ilyen mértékű a keveredés, a rasszizmus teljességgel értelmetlen lenne. Barátom, Manuel is fehér bőrű sok Alianza szurkolóhoz hasonlóan, így én sem lógtam ki a tömegből.

Nemcsak a szurkolók mondják, hanem a stadion belső falára is méretes betűkkel van felfestve, hogy "Alianza es Peru, Peru es Alianza", ami nemes egyszerűségel annyit jelent, hogy az Alianza maga Peru és Peru az Alianza. Ezt teljesen komolyan gondolják.

A stadion környéke. Háttérben a kandeláberek.

A stadion nyugati oldala

Jobb- és baloldalon is sál-, mez-, sapkaárusok

 Maga a stadion egyszerű, de a funkciójának tökéletesen megfelel. Nem fedett, de Limában gyakorlatilag alig esik csapadék, így senkinek sem hiányzik a tető. Mi középen foglaltunk helyet, a legnyugodtabb környéken – így legalább mindent láthattam és hallhattam. Manu meglepett egy mezzel és egy sállal, de bentebb már csoportsálat is sikerült szereznem – nem olcsón, de egy Comandos Sur ereklye sok pénzt megér. Alkoholt a stadionon belül nem lehet kapni. A motozás rövid, de alapos. Mivel a családi szektorba megyünk – rám és főleg Manu kisöccsére való tekintettel – így megtarthatom az övemet. Normál esetben kint kellett volna hagynom.

A stadion belül is puritán, de a WC mindennel felszerelt és tiszta. Egyébként a feljárónál közvetlenül egy Szűz Mária oltárt is találtam. Olyannyira nem véletlenül van ott, hogy októberben egyfajta búcsújárást tartanak ott nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is, ráadásul a bajnokin a nézők egy sajátos öltözékben jelennek meg a stadion védőszentjének tiszteletére.

Amikor beérünk, még a tarcsik játszanak. Egy-nullra nyer az Alianza, megszólalnak a hangszórókból az indulók, lassan csordogálnak befelé a nézők. A rendőrök látványosan unatkoznak, a székek között gyerekek rohangálnak. Családok szép számmal képviseltetik magukat.

 A kezdésre a 30 ezres stadionnak valamivel több, mint fele telik meg. Mély csalódottságomra a két évvel ezelőtti bajnok Juan Aurichet senki sem kisérte el Limába. A bíró sípjelére aztán beindul a Barra Bravas – nevezhetném őket az egyszerűség kedvéért ultráknak, de nem azok. Az Allianza legnagyobb és leghíresebb csoportja a Commandos Sur. Nevükből is adódik, hogy a stadion déli lelátóját foglalják el. Szurkolásuk jellegzetes dél-amerikai, amely európai fülnek talán szokatlan lehet, ám én személy szerint nagyon szeretem. Főleg a dobok és cintányérok adnak sajátos aláfestést. Az alábbi videó nem ezen a meccsen készült, de érdemes meghallgatni, mivel ezt a dalt többnyire az egész stadion átveszi.

A Comandos Sur teljesen megtölti a déli kanyart

A fenti képen látható a new yorki és a new jersey-i szekció drapija is, illetve itt nem látszik, de egy Chile feliratú zászló is feszült a szélen. Peru lakosságának mintegy 10%-a emigrált külföldre a boldogtalan kilencvenes és kétezres években, de sokan még mindig őrzik perui identitásukat.

Némi meglepetésemre velünk szemben is berohant mintegy száz szurkoló és dobbal, valamint egy trombitával felfegyverkezve kezdtek neki a szurkolásnak. Megtudtam, hogy ezek a módosabb szurkolók nem nagyon akarnak a kiemelt rendőri figyelem miatt közösködni a Comandos-sal, viszont szurkolni szeretnek, így alapítottak külön csoportot (képen lent).

 Ami viszont számomra igazi meglepetés volt, az az északi lelátó. Nem is a kék füstbomba és a színes, bedobált szallagok, hanem hogy több zászlójukat is Dávid-csillag ékesítette. Értetlen kérdéseimre a helyiek csak a vállukat vonogatták. Szemlátomást fogalmuk sem volt, hogy az mit jelent. Szerintük egyszerűen jól mutat a zászlón – a lenti képen nagyjából középen álló, magányosan zászlót tartó szurkoló lobogójának bal szélén.

A dél-amerikai táborok többségével ellentétben a Comandos Sur nem baloldali – leginkább semlegesek a politikától. Abban is lehet valami, hogy a Dávid-csillag egyszerű dekorációs eszköz, mert a Comandos Sur sálján is vörös csillag van, de itt is csak értetlen pillantásokkal találkoztam, amikor mögöttes tartalmat kerestem mögötte. Ez egy más világ, így ezt el is fogadtam.

A "Corazon Alianza Lima..." mellett gyakran hallottam a "cucha tu puta madre!" kifejezést is, ami többnyire az Alianza volt játékosainak szólt – akadtak bőven a vendégcsapatban. Az iram nagyobb volt az itt megszokottnál, különösen tetszetősek voltak a szélen történő megindulások és a gyors labdajáratás után betörések. Az Aurich kihagyta a kihagyhatatlan helyzeteket, amit két góllal büntettek a hazaiak – ez nem szokásuk, mivel minden csatárukat eladták már, így lőttek mindössze 28 gólt 27 forduló alatt. Bár a második félidő elején ráijesztettek a kényelmeskedő limaiakra egy gyors góllal, a harmadik hazai gól mindent eldöntött és az addig kimondottan szórakoztató meccs ellaposodott. Közben körülöttünk folyamatosan jártak.keltek étel-ital-cigaretta-édesség árusok. Aki megéhezik, vagy megszomjazik, annak fel sem kel kelnie. Hangsúlyozom, hogy a tisztaságra nagyon adnak errefelé, így kockázat nélkül lehet enni-inni.

Volt még a népszerű "el que no salta un gallina" rigmus is, amikor az egész stadion ugrált. Ez kb. a "ki nem ugrál büdös román" megfelelője, mivel a gallinák, vagyis tyúkocskák az Universitario-szurkolók gúnyneve Limában (ahogy Argentínában a River Plate drukkereié).

Külön érdekesség, hogy fölöttünk, a közvetítőállásokból több képernyőt is a nézők felé fordítottak, így vitás ítélet esetén azonnal vissza lehetett nézni, illetve gyönyörködhettünk a három Alianza gólban. Tegyenek így önök is – a Juan Aurich gólja sem volt semmi.

Meg lehetett nézni ezt a meccs közben is 

Hazafelé aztán szemtanúja voltam egy sikeres rablásnak. Velem együtt körülbelül százan követték szemmel a menekülő fiatal srácot – nem tudtam eldönteni, hogy az utána szaladó két fiatal bűntárs, vagy áldozat volt-e. Kedvesen figyelmeztettek, hogy azért én se felejtsek el vigyázni értékmre, mert a külvárosokban sötétedés után még a fegyver is előkerülhet – a belváros ellenben márcsak a nagy rendőri jelenlét miatt is teljesen biztonságos.

Ettől a kis közjátéktól eltekintve remekül éreztem magam és valószínűleg itt leszek két hét múlva is a záró fordulóban. Ha szerencsém van és sikerül jegyet szerezni, akkor 80 ezer perui között szoríthatok házigazdáim sikeréért Uruguay ellen szeptemberben. Nem lesz könnyű. A perui győzelem se, de a jegy megszerzése főleg. A Monumentalt két éve korszerűsítették és tették alkalmassá 80 ezer fő befogadására. Mi meg Felcsúton építünk mesestadionokat. Mindenesetre nem kizárt, hogy szeptember hatodika a két tékozló fiú, Peru és Magyarország nagy napja lesz. Úgy legyen!

A másnapi újságok nagyjából három sorban elintézik a két másik szombati mérkőzést, míg az Alianza - Juan Aurich a címlapon kap helyet. Mind a játékos, mind a mérkőzés értékelés a nálunk megszokott tízes skálán történik. A meccs hatost kapott, a játékosok közül legjobb osztályzatot a két gólt szerző "El Zorrito" Aguirre kapta. Érdekesség, hogy a csapatban ketten is a 27. fordulóban debütáltak - nem is rosszul egyébként. A másik egész oldalas cikk a ma délutáni Pacifico - Universitario meccsel foglalkozott, illetve megemlítették, hogy a már bajnok Real Garcilaso történelme során másodszor készülhet a Libertadores küzdelmeire -az első két csapat szerez erre jogot. A kommentárokban a szurkolók háborognak, hogy egy ilyen senkiházi csapat miért fogja égetni a perui labdarúgást külföldön és a limai nagyok miért csak a második számú Copa Sudamericana-sorozatra készülhetnek (már ha egyáltalán). Ismerős?