A bajnoki tabellán tegnap óta már éppen annyi pontunk van, mint ahány fordulót lejátszottunk. Jelenleg az eddig megszerezhető pontok egyharmada van a zsebben, ami önmagában még nem egy túlzottan izmos mutató, de az utolsó két meccsünkön szerzett négy pont azért már abszolút vállalható. Ráadásul mindezt úgy, hogy ha létezik kötelező győzelem, akkor aztán a tegnap délutáni kétségtelenül az volt. Fel is csút, le is csút, Öcsi bácsi elégedetten integethet egy felhő széléről!

Miután már én is, mások is többször leírtuk a véleményünket az „Ugyan mit keres Puskás neve Felcsúton?” témakörben, így ezúttal nem szeretnék ezzel foglalkozni. Sajnos a gyalázat attól még ugyanolyan gyalázat marad akkor is, ha sokat beszélünk róla. 

A kispesti és a felcsúti akadémia tavalyi eredményeinek összehasonlítását is megtettem már , azóta annyi történt, hogy az U18-as korosztály számára kiírt II. Honvéd-Merkantil Bank Kupát a mieink fölényesen megnyerték, ugyanitt a felcsútiak a negyedik helyen végeztek. Ebben sincs semmi meglepő, ehhez is hozzászokhattunk már. A feltételek összehasonlítását pedig talán szintén hagyjuk, hiszen mindannyian látjuk, hogy ezek a szegény fejér-megyeiek hiába építenek még további húsz pályát, vagy akármilyen Makovecz-stílusú létesítményt, attól még nem lesz nekik automatikusan jobb helyezésük vagy több góljuk. Egyik korosztályban sem. Persze az is érdekes, hogy egy olyan klub, amelyben a legjóindulatúbb számítás szerint is legfeljebb feleannyi akadémista játszik, mint két-három másik NB I-es csapatban (köztük persze a Honvédban is), hogyan is viselheti az akadémia nevet. Nem csak a név, hanem a létesítmény elnevezése sem illik tehát a nevükbe, viszont ha mindent elvennénk belőle, ami nem oda való, akkor éppen a konkrét nagy semmi maradna…

Mindenesetre úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a „Ha már nincs sikerünk, akkor legalább legyünk végtelenül ellenszenvesek” elvet követik, és ebben aztán már valóban komoly eredményeket is képesek felmutatni.

Szemezgessünk csak az utóbbi napok nyilatkozataiból!

Az első két gondolatmenet Benczés Miklóstól, a diósgyőriek egykori és a felcsútiak jelenlegi vezetőedzőjétől, a Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselőjétől származik. (Érdemes egyébként elolvasni a különböző sporttal foglalkozó fórumok kommentjeit, amelyekben a jelentős többség azon a véleményen van, hogy egy-két év alatt hogyan válhat egy sokak által szimpatikusnak tartott, jó szakemberből egy hiteltelen báb?)

 „Látni kell viszont, hogy szezon közben vagyunk kénytelenek csapatot építeni. Sorra dőlnek ki a meghatározó játékosok. Azt gondolom, nincsen Európában, sőt a világon még egy olyan együttes, amelyet annyi balszerencse sújt, mint a miénket."

„Magyarországon nem jellemző, hogy egy felkerülő csapat ilyen szintű játékosokat szerződtet, így joggal lehetnek irigyek azok, akik ezt felróják nekünk … El sem tudja képzelni, hogy mennyi labdarúgó szeretne a Puskás Akadémiához tartozni.”

Kedves Miklós! Elképzelhető, hogy nagyon sokan vagyunk, akik nem értünk sem a focihoz, sem a politikához. Az is lehet, hogy mi csak manipulált és rosszindulatú híreket olvasunk, ebben az esetben bocsásd meg nekünk a tudatlanságunkat és a gonoszkodó véleményünket. De akkor is azt gondoljuk, hogy bármilyen szövegkörnyezetben gusztustalan, gyomorforgató és bántóan cinikus arról beszélni, hogy a felcsúti klub a világ legszerencsétlenebb csapata. Másrészt pedig be kell valljunk még valamit: mi nem irigyek vagyunk, hanem klubszimpátiától függetlenül mélységesen fel vagyunk háborodva azon, hogy ebben az országban ez (is) megtörténhet. Tudjuk, hogy ezek a vélemények tifelétek senkit sem érdekelnek, de egyetlen dologot azért mégis csak kérnénk: legalább arra a rohadt látszatra adjatok már néha!

                                                      Nem annyira tegnapi felvétel...

És akkor ezek után jöjjön talán a legszebb idézet, amely a felcsútiak honlapján jelent meg:

"Az MLSZ, a Fradi és a Debrecen után legfeljebb a negyedik helyen említhető a felcsúti Makovecz-stadion, amely abban tér el az említett klubok építkezésétől, hogy állami segítség nélkül, kizárólag magáncégek adományaiból valósul meg."

 Azt hiszem, ezt talán inkább nem is kommentálnám… Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy melyek lehetnek ezek a magáncégek, mennyire lehet őszinte és érdekmentes a támogatási hajlandóságuk, illetve egyáltalán tehetnek-e mást, mint kinyitják a pénzeszsákot...

Na, akkor a felcsútiakból elég is lesz ennyi (sok is), foglalkozzunk inkább a saját csapatunkkal!

Amikor az Alapműben, Bacsó Péter „A tanú”-jában a Püspök úr meglepetten jelenti ki, hogy ezúttal tarhonya helyett grenadírmars lesz a vacsora, Pelikán elvtárs csak ennyit mond: „Na látja, van fejlődés!”

És úgy tűnik, tényleg van. Az pedig rövidesen kiderül, hogy ez mennyire lesz tartós. Most két idegenbeli mérkőzés következik, a Paks és a Kaposvár ellen, és ha ezen a két meccsen is legalább négy pontot szerzünk, akkor valószínűleg elmondhatjuk, hogy nagy nehezen tényleg sikerült kijönnünk a rajtgépből. Ha Tandia valóban beáll a sorba (és a védelem közepére), akkor lassan újra rendben lehetünk hátul. A jelek szerint a középpályánk is kezd pofásodni, egyedül a csatársorban van „némi” hiányérzetem. Igazából persze nem is hiányérzet ez, hanem inkább értetlenség.

Igaz, hogy az egy másik kávéház, de az NB III-ban tegnap Gergely-napot tartottunk Erzsébeten. Bobál kettőt, Délczeg egyet vállalt, és miután Koszta Márk is beköszönt, végül 4-2-re nyertünk az ESMTK ellen. A tizennyolcas keretben Délczeg kivételével csak saját nevelésű akadémisták kaptak szerepet. Én mindig azzal a szemmel nézem a második csapatban szereplő visszajátszókat, hogy milyen a hozzáállásuk (van-e lötyögés, sértettség, alibizés) és mennyit tudnak hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Tegnap azt láttam, hogy Délczeg játéka minden tekintetben abszolút rendben volt.

Persze tudjuk, hogy az „ismert okok miatt” megmondták Rossinak, hogy Dél az első csapatnak még csak a környékére sem mehet, és azt is tudjuk, hogy Bobálnak pedig még erősödnie és fejlődnie kell. Mindezek ellenére azért felmerül az emberben a húszforintos kérdés, hogy vajon előrébb lehetnénk-e, ha a D és T kezdőbetűs külföldi csatárok játszanának a harmadosztályban, Gergelyék pedig az NB I-ben. Nekem kicsit luxusnak tűnik ez így, de hát a szakmai stáb nem meglepő módon nélkülem szokta összeállítani a kereteket.

Mindenesetre van még majdnem két hét az átigazolási időszakból, és persze ismét hallani „nagy nevekről”. Persze ilyenkor kicsit szkeptikus az ember, hiszen annak idején Odiáról, Sunnyboyról, Ibrahimáról, Diakitéről és a társaikról is azt hallottuk, hogy micsoda hatalmas tehetségek, aztán láthattuk, hogy mi lett belőlük…

Ennek ellenére azt mondom, adjuk meg az esélyt az esetleges újabb próbázóknak. Hátha találunk még valakit, aki egyszerre felel meg annak a két követelménynek, ami szerintem a legfontosabb. Úgy jelent egyértelmű erősítést a csapatnak, hogy közben nem a saját akadémistáink elől veszi el a helyet.