Válogatott okosságok

Sorozatunk harmadik részében ezúttal olyan testvérpárokat mutatunk be, akik mindketten legalább egy olimpiai éremmel gazdagították a magyar sport történelmét. A lista szerencsére közel sem teljes, így azokról, akik most valamilyen oknál fogva (például azért, mert még további családtagjuk is olimpiai éremmel büszkélkedhet) kimaradtak, természetesen a jövőben még szó lesz.

                                                 A Helsinkiben győztes aranynégyes

A horvát származású Dujmov család két tagja is a Bács-Kiskun megyében található Garán látta meg a napvilágot, azonban egyikük sem ezen a néven vált ismert labdarúgóvá.

Dujmov Iván, azaz Dunai János, aki 1964-ig Dunai I, majd jogi diplomája után már Dunai dr. néven szerepelt a sportsajtóban, 1937. június 26-án született. A Bajai Bácska Posztó NB III-as csapatánál eltöltött fél évtized után Pécsre igazolt, ahol 1959 és 1970 között 266 bajnoki mérkőzésen 70-szer volt eredményes. 1970-ben részese volt a Newcastle elleni továbbjutásnak az Európai Városok Kupájában (0-2, 2-0), a büntetőpárbaj során gólt is szerzett. Utolsó tétmeccsén, a Juventus elleni hazai mérkőzésen a Fabio Capellot is a soraiban tudó olasz sztárcsapat 1-0 arányban győzött, és végül 3-0-ás összesítéssel búcsúztatta el a pécsieket a sorozattól. Az "A" válogatottban egyszer szerepelt, amikor az 1960. május 22-én Budapesten megrendezett barátságos mérkőzésen a magyar válogatott 2-0 arányban legyőzte az angolokat. Hétszer volt tagja az olimpiai válogatottnak. Ebből négy mérkőzés az 1960-as római olimpiára esik, ahol öt góllal vette ki részét a csapat bronzérméből.

Testvére, Dujmov Antal 1943. március 21-én született, és Dunai Antal néven lett a magyar labdarúgás egyik meghatározó egyénisége. Bátyjához hasonlóan a Bajai Bácskában eltöltött évek után a Pécsi Dózsa játékosa lett, ő azonban később a fővárosba költözött, és egy másik Dózsánál érte el a legnagyobb sikereket. Újpesten 326 mérkőzésen 202 gólt szerzett, 1967-ben Európa második, egy évvel később pedig harmadik legjobb góllövője lett. 1969 és 1975 között zsinórban hétszer nyert magyar bajnokságot a lila-fehér csapattal, ezen időszak alatt háromszor a gólkirályi címet is kiérdemelte. Háromszoros kupagyőztes, egyszeres VVK-döntős, Európa-bajnoki negyedik. Harmincegy "A" válogatott mérkőzésén összesen tizenkét gólt szerzett. 1968-ban Mexikóvárosban hat mérkőzésen elért hat góljával tevékeny részt vállalt a magyar válogatott olimpiai bajnoki címében, a döntőben kétszer is eredményes volt. Négy évvel később Münchenben is hozta ezt a szenzációs gólátlagot (hét meccsen hét gól), azonban ez ezúttal "csak" az olimpiai bajnoki ezüstéremre volt elegendő. Visszavonulása után majdnem egy évtizeden át Spanyolországban edzősködött, többek között a Real Betist is irányította. 1996-ban a magyar olimpiai válogatott az ő irányításával jutott ki és vett részt - azóta is utoljára - az ötkarikás játékokon.

Második bemutatni kívánt testvérpárunk tagjai egyszerre lettek olimpiai bajnokok.

Novák Ilona (Budapest, 1925. május 16. - ) Helsinkiben tagja volt a Novák-Novák-Szőke-Temes összeállítású 4x100 méteres női gyorsváltónak. (Szőke Katóról és páratlanul sikeres családtagjairól sorozatunk első részében már beszámoltunk.) A legfényesebb érmet főiskolai világbajnokságokon négyszer, magyar bajnokságokon harmincötször hódította el. A gyorsúszáson kívül háton és vegyesben is kiemelkedő képességekkel rendelkezett. Az olimpiai döntőn kívül még egyszer tagja volt a világ addigi legjobb eredményével győzedelmeskedő váltónak: 1950-ben Budapesten a 3x100 méteres (!) vegyes váltó tagjaként Székely Évával (róla természetesen egy későbbi részben bővebben is szó lesz) és Temes Judittal együtt úszott világrekordot. 1971-től egy éven keresztül a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is volt. Szerencsére még a mai napig közöttünk van, így már életében szobrot kapott: a műalkotás a Ferencváros népligeti sportközpontjában található, a klub olimpiai bajnokainak sétányán.

Húga, Novák Éva (Budapest, 1930. január 8. - Brüsszel, 2005. június 30.) volt az első magyar úszónő, aki világcsúcsot úszott. 1950. október 18-án Székesfehérváron a 200 méteres mellúszás rekordját döntötte meg 25 méteres medencében. Ekkor már olimpiai bronzérmesnek mondhatta magát, hiszen két évvel korábban Londonban ugyanebben a versenyszámban (igaz, akkor természetesen 50 méteres medencében) a harmadik helyen végzett. Pályafutása csúcsát neki is az 1952-es olimpia jelentette: a váltóban elért aranyérem mellett két ezüstöt is begyűjtött, miután 400 méter gyorson és a 200 méteres mellúszásban is a második helyen végzett. Háromszor nyert főiskolai világbajnokságot. A helsinki olimpia alatt titokban összeházasodott egy belga sportújságíróval. A hazaérkezést követően némi huzavona után végül engedélyt kapott a Brüsszelben való letelepedésre, ahol sportpályafutásával párhuzamosan elkezdte szemsebészi praktizálását is. 1956-ban már belga színekben indult az olimpián, de akkor már nem tudott jelentős eredményt elérni. A rendszerváltást követően többször is hazalátogatott, a Népligetben az ő szobra is megtalálható. Végakaratának megfelelően a Farkasréti temetőben nyugszik.

Mai harmadik testvérpárunknak szintén egyszerre akasztották a nyakába az olimpiai érme(ke)t, és az egész sorozatunkban ők az egyetlenek, akiknek téli olimpiáról származik a medáliájuk. Ráadásul két egymást követő ötkarikás játékokon is a dobogóra állhattak.

Nagy László (1927. augusztus 13. - 2005. április 19.) és Nagy Marianna (1929. január 13. - Budapest, 2011. május 3.) Szombathelyen születtek. A Budapesti Korcsolyázó Egylet, a MÉMOSZ SE, a Budapesti Építők, a Csepeli Vasas és a Csepel SC tagjaiként is - ahogyan 1943 és 1958 közötti pályafutásuk során mindig - együtt versenyeztek. A műkorcsolyázó testvérpár 1948-ben vett részt első olimpiáján, St. Moritzban végül a 7. helyen végeztek. 1952-ben Oslóban, majd négy évvel később Cortina D'Ampezzoban egyaránt a bravúros harmadik helyezést érték el, így Magyarország téli olimpiai érmeinek egyharmada az ő nevükhöz fűződik. Kétszeres Európa-bajnokok: 1950-ben Osloban, öt évvel később pedig Budapesten sem találtak legyőzőre. Háromszoros világbajnoki bronzérmesek, és a kontinensviadalokról is van még négy ezüstjük, illetve egy bronzuk. Kétszer nyertek főiskolai világbajnokságot, nyolcszor pedig magyar bajnokságot. Visszavonulásuk után mindketten edzőként maradtak a sportágban. Többek között a világbajnoki bronzérmes és EB-második Almássy Zsuzsa is Nagy László tanítványai közé tartozott. A páros férfitagja még pályafutása idején lett a Sportkórház orvosa, 1973-tól pedig az intézmény vezető főorvosaként dolgozott. A korcsolya - és a síválogatott, valamint nyugdíjba vonulása után az MLSZ orvosa is volt. Marianna a visszavonulása után 1966-ig a magyar Jégrevü vezető szólistájaként szerepelt, ezt követően pedig évtizedeken keresztül edzéssel, utánpótlásképzéssel és szakoktatással foglalkozott.