Az Orbán-kormány regnálása idején jelentősen (a sokszorosára) nőtt a kézilabda sportág számára juttatott állami támogatások összege, és ennek már most is világosan látszanak az első eredményei. Ezt igyekszünk áttekinteni, bemutatni, értékelni.

Orbán Viktor miniszterelnök (bal oldalon, sötét zakóban) és Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke (jobb oldalon, kockás nyakkendőben). (Fotó: Beliczay László)

A kézilabdába alapvetően (a futballhoz hasonlóan) két fő csatornán folyik állami pénz.

Az első, amikor állami cégek szponzorálnak egy csapatot. Különösen ott feltűnő ez, amikor a támogatás mögött nyilvánvalóan nincs kereskedelmi érték. Ilyen lehet például az MVM szerepvállalása a veszprémi férfi és a győri női csapatnál. Nem valószínű, hogy bárki is emiatt fogyasztana több áramot.

A másik, ami már sokkal érdekesebb és bonyolultabb (ráadásul összességében valószínűleg nagyobb tétel is), a társaságiadó-támogatás (TAO). Ezzel a lehetőséggel elvileg az öt látványsport élhet, egyikük a kézilabda. TAO-támogatást alapvetően két fő célra lehet kérni: utánpótlás-nevelésre ill. létesítményfejlesztésre.

Ebből a létesítmény a tisztább ügy. Bár az elnyerhető támogatási összegből egy komoly, nagy csarnok sehol nem jön ki, de több helyütt is belevágtak úgynevezett "munkacsarnok"-ok építésébe. Ez egy olyan csarnokot jelent, ahol van egy rendes kézilabdapálya, lehet teljes értékű edzéseket tartani, esetleg edzőmeccseket tartani nézők nélkül (vagy maximum tíz-húsz nézővel).

Siófoki játékosok pózolnak az épülő (azóta már elkészült) munkacsarnokban. Fotó: Nemzeti Sport

Ez különösen a másik témával összeadva lesz fontos: sok helyütt növelnék a foglalkoztatott gyerekek számát, de nincs hely, ahol edzéseket lehetne nekik tartani. Ezen is segítenek ezek a munkacsarnokok.
Itt a támogatások felhasználásának ellenőrzése is viszonylag egyszerű: ha elkészült a létesítmény, akkor rendben van, ha nem készült el, akkor szabálytalanul használták fel a támogatást.

Kicsit összetettebb a kérdés az utánpótlásnál. A törvényi határ egymillió forint minden, az utánpótlásnál foglalkoztatott gyerek után. Ennyi pénzt tudomásom szerint senki nem tudott ténylegesen is összeszedni, de a TAO révén a sportágba áramló pénzek így is sok változást hoztak.

Paradox módon a legkevésbé az utánpótlásnál. Hogy ez hogyan lehetséges?

Utánpótlással eddig is foglalkozott valamilyen szinten minden klub. Már csak azért is, mert ez kötelező: az NBI-es kluboknak három (a lányoknál U20, U18, U16, a fiúknál rendre egy évvel magasabb korhatárokkal), az NB I/B osztályúaknak kettő (U20, U16, a fiúknál itt is U21 ill. U17) csapatot kell versenyeztetniük a versenykiírás szerint. A legtöbb klub ezen még túl is lépett, alacsonyabb, általános iskolás korosztályú csapataik is vannak. A serdülőtől (U16/U17) lefelé már lehet a bajnokságokba klubonként akár több csapatot is nevezni, amivel sokan élnek is. (Budapesten előfordulhat Budapesti Honvéd SE IV - FTC IV mérkőzés is a fiúknál)

Mindezeknek költségeik vannak, és voltak eddig is. A vonatkozó jogszabály pedig nem azt írja elő, hogy a TAO-támogatás összegét pluszban, a korábbiak felett kell utánpótlásra költeni, tehát a korábban, más forrásból az utánpótlás működtetésére fordított összegeket ki lehetett váltani a TAO-ból befolyó pénzzel. Sőt, minden klubnál vannak olyan eszközök ill. felhasznált szolgáltatások, amiket a felnőtt és a junior, ifi csapat is használ. Ezeket a legtöbb helyen most az utánpótlás-kasszához írják be, tulajdonképpen teljes joggal, mert az utánpótlás-csapatoknak szükségük van rájuk, így pedig TAO-forrásból is finanszírozhatóak.

Ezekre tehát immáron nem kell saját, ill. szponzori forrásból költeni, az így felszabaduló pénz pedig szabadon elkölthető a felnőtt csapat keretének finanszírozására: több, jobb játékosokat lehet szerződtetni. Ha pedig a klub anyagi lehetőségei egyébként a gazdasági válság hatására szűkültek, akkor a TAO segítségével a legtöbb esetben még mindig meg tudják tartani az eredeti szintet.

Összességében az utánpótlásra fordítható TAO-támogatás egy-két klubnál hozott csak valódi előrelépést az utánpótlás-nevelés terén (persze, ha csak egy-kétszáz gyerek került be emiatt pluszban az utánpótlás rendszerébe, akkor máris hasznosnak nevezhető az utánpótlás terén is!), leginkább a felnőtt kereteknél jelent meg a hatása. És akkor még arról nem is beszéltünk, ha esetleg volna olyan klub, amelyik nem is teljesen az előírásoknak megfelelően használja fel a TAO-t (természetesen mi ilyenről nem tudunk, az ezzel kapcsolatos, itt-ott megjelenő rosszindulatú pletykáknak pedig nem hiszünk).

Eközben a világban...

A kézilabda, bár Magyarországon sokan szeretik, nem egy igazán jól finanszírozott sportág. Sokhelyütt azt látjuk, hogy helyi kisvállalkozások, városi vagy regionális önkormányzatok tartják fenn akár a BL-ből ismert csapatokat is. Egy női élcsapat, amely mondjuk reálisan reménykedhet a BL megnyerésében, költségvetése évente kb. 3 millió euró lehet (a Vardar Szkopje minden bizonnyal efelett van), a férfiaknál kb. ennek a háromszorosára van szükség. Egy stabil BL-résztvevőt a nőknél akár egymillió euróból, a férfiaknál 2-3 millióból fenn lehet tartani - ezek olyan összegek, amiket tényleg, már-már haveri alapon is össze lehet akár szedni.

Aztán jön a gazdasági válság, a kisvállalkozók csődbe mennek, de legalábbis meghúzzák a nadrágszíjat, az önkormányzatok elkezdenek a sporttal takarékoskodni, és máris itt a baj.

A BL-győztes Slagelse

Az utóbbi idők leglátványosabb összeomlásait Dániában ill. Spanyolországban láthattuk: A Slagelse FH (később Slagelse Dream Team) háromszor nyerte meg a női BL-t (2004, 05, 07), majd, többévnyi vegetálás után 2013-ban mentek csődbe. A klub ma már nem létezik.

A BM Ciudad Real is történelem ma már

A férfiaknál a BM Ciudad Real szintén háromszor nyert (2006, 08, 09). Amikor kezdődtek a pénzügyi problémák, akkor, telephelyváltással, besorozódtak az Atletico Madridba, de végül ez sem segített, és 2013 nyarán végleg vége lett a dalnak.

És nem csak ezt a két csapatot tépázta meg a válság, ők csak a leglátványosabb példák. Nagyon rövid idő alatt omlott össze a spanyolországi klub-kézilabda, úgy a férfi, mint a női vonalon. A Ciudad Real mellett megszűnt már az Itxako női csapata is, ők BL-döntősök voltak három évvel ezelőtt. Sok más klub megmaradt, de míg pár éve még a BL-ben a jobbak között voltak, mára amatőr szinten szerepelnek. Egyedül a Barcelona maradt meg csúcsszinten, őket a klub gyakorlatilag a futballcsapat asztaláról lehulló morzsákból tartja fenn (kb. a futballcsapat költségvetésének 2%-ából működik a világ egyik legjobb kézilabdacsapata).

Hasonló trükkel, egy futballklubba betagozódva menekült meg a nagy tradíciókkal rendelkező dán női csapat, az Ikast (jelenlegi nevük FC Midtjylland, ahol az "FC" pontosan azt jelenti, amire a kedves olvasó elsőre is gondolt). A Viborg látszólag él és virul, a paravánfal mögött azonban egyre komolyabb adóssághegyeket halmoz fel, amiről momentán senki se tudja, hogy ki és miből fogja visszafizetni.

De a Balkánon se csodás a helyzet. Az Olthcim Vâlceát nem egészen egy éve még nagyon kevés választotta el attól, hogy tönkretegyék a Győri ETO szezonját, aztán a szezon végén ez a csapat is az enyészeté lett (a romjain alakult egy új kezdeményezés, igen távol az európai élvonaltól). A tavaly a BL-döntőről a románokhoz hasonlóan lemaradó Krim Ljubljana szintén komoly anyagi gondokkal küzd - bár egyelőre úgy néz ki, ők talán túlélik, még ha összébb is kell húzni a nadrágszíjat.

Egy csak egy legény: a férfi Bundesliga, és annak élcsapatai egyelőre stabilan állnak, semmi jele nem látszik annak, hogy a Bundesliga össze akarna roppanni. Mások meggyengüléséből a bajnokság még hasznot is húz: a német csapatok tele vannak külföldiekkel, majd' mindenhonnét megéri Németországba igazolni.

És a végeredmény

Mi fel, (majdnem) mindenki más le. Ennek csakis egy következménye lehet: a magyar klubszintű kézilabda nemzetközi összevetésben is kiemelkedik.

A nőknél ez teljesen egyértelműen így van, ma a magyar csapatok kínálják a világon a legmagasabb fizetéseket (egy-egy külföldi klub, például az egy orosz milliárdos által pénzelt Vardar Szkopje, föléjük nőhet, de országszinten minden kétséget kizáróan a magyar bajnokságban van a legtöbb pénz). Hogy a magyar csapatok eredményességén miért nem tükröződik ez vissza, az egy nagyon is helyénvaló kérdés, de a megválaszolása túlmutat egyfelől a szerző lehetőségein, másfelől a cikk terjedelmi lehetőségein is (így is túl hosszú lett, igaz?). A magyar csapatok már olyan játékosokat tudnak igazolni, akik korábban mifelénk szóba se jöhettek.

Magyarországon elvileg a teljes első osztály profi, azaz a játékosok a kézilabdázásból élnek. Elvileg, mert minden évben (az idén is) van olyan csapat, amelyik nem igazán fizet, ráadásul az idei bajnokság két sereghajtója már legfeljebb látszatszinten őrzi a professzionalitást. De így is kiemelkedünk Európából, ahol a legtöbb bajnokság vagy színamatőr, vagy legfeljebb egy profi csapata van. De még a dán első liga alsó felében is természetes, hogy a játékosok dolgoznak a kézilabda mellett, nem is beszélve a Bundesligáról. Az Érd csapata épp a napokban verte meg simán a Buxtehudét, mindkét csapat a 3-4. helyen áll a saját bajnokságában. Csak míg az érdiek profi körülmények között készülhetnek, addig a németek munka vagy iskola után járnak edzésre, esténként. Más világ.

A férfiaknál kevésbé éles a helyzet, a Bundesliga fényévekkel a magyar bajnokság előtt áll. De a német élcsapatok már tele vannak, több is 10-12 külföldit foglalkoztat közülük (egy olyan sportágról beszélünk, ahol 7 játékos van egyszerre a pályán), a német középcsapatokat pedig a Veszprém vagy a Szeged már felül tudja licitálni. Mindkét magyar élcsapatnak spanyol edzője van (odahaza már ebből a szakmából nem nagyon tudnának megélni), jönnek a spanyol játékosok is, sőt, immáron északabbról is tudnak mindketten igazolni. A Szeged például néhány napja igazolta le a svéd Jonas Källmannt, aki annak idején a Ciudad Realban is játszott, svéd válogatott játékos. 

És mindezt javarészt állami pénzből.

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk két állandó szerzőjének regényét. Lepje meg szórakoztató magyar könyvekkel szeretteit, barátait Újévre, születésnapra, vagy névnapra!Városok,stadionok kocsmák. Igazi magyar futballregény, a magyar labdarúgás egy igen sötét évtizedéről - számtalan olyan örömről, bánatról, amit csak egy magyar szurkoló ismerhet és élhet át. Facebookon is. A linkre kattintva minden további információ megtalálható a könyvről (ajánló, részlet, hol kapható?). Ezen felül ajánljuk blogunk másik állandó szerzőjének e-könyvét is, melynek címe, a Nagy titok.