Válogatott okosságok

Mindig különös elismerés illeti azokat a sportolókat, akik közel a negyedik ikszhez, vagy éppen már azon túl is képesek világszínvonalú teljesítményt nyújtani. Az olimpián is lehet találkozni néhányukkal, közülük mutatunk be most párat.

A biatlonkirály újra szárnyal

Ole Einar Björndalen a múlt hónap végén ünnepelte 40. születésnapját. A norvég sílövő már az 1994-es, hazai rendezésű olimpián is rajthoz állt, akkor még kevés sikerrel. Négy évvel később, Naganóban azonban már behúzta a sprintszámot, míg a váltóval második lett. A 2002-es Salt Lake City-i játékokon pedig négy aranyérmet is begyűjtött, ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott. Noha 2006-ban "csak" két ezüst- és egy bronzérem került a vitrinbe, négy éve Vancouverben a váltóval ismét felállhatott a dobogó tetejére, az egyéni indításos verseny ezüst mellé. Szocsiban pedig néhány napja, meglehetősen váratlanul megnyerte a 7.5 km-es sprintet, megszerezve ezzel 12. téli olimpiai érmét, így Björn Daehlie-vel együtt az örökranglista élére került. Bár honfitársa, a korábbi sífutó-klasszis, eggyel több arannyal rendelkezik, még csak a játékok elején járunk, a gyűjtemény könnyen bővíthető, nem beszélve arról, hogy 2018-ban is még csak 44 éves lesz Björndalen. A mai napon élről kezdte a 12.5 km-es üldözésest, végül a negyedik hely jutott neki.

Versenyzésére általában az volt a jellemző, hogy teljesen átlagos lövőteljesítménye mellé fantasztikus futás társult, amellyel akár 2-3 büntetőkörös/büntetőperces hátrányt is képes volt ledolgozni. A 2000-es évek első felében élményszámba menő csatákat folytatott a francia Raphael Poirée-vel, akinek elsősorban miatta nem sikerült olimpiai aranyat szereznie. Ole Einar barátunk olimpiai sikereinek méltatása mellett nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a világbajnokságokon is utolérhetetlen teljesítményt nyújtott, amit 18 arany-, 11 ezüst-, és 9 bronzérem fémjelez. A margóra még az is odafér, hogy hat összetett Világkupa-elsőséget számlálhat. Érdekesség, hogy sífutó-versenyeken is indult, nem hiába, hiszen ott is sikerült neki Világkupa-versenyt nyerni.

Japán repülő

Az 1990-es évek elején egy fantasztikus japán síugró-generáció kezdte bontogatni szárnyait, ide tartozott többek között Funaki Kazujosi, Harada Maszahiko, Okabe Takanobu és hősünk, Kaszai Noriaki. Furcsa fintora a sorsnak, hogy közülük pont csak Kaszai nem lett olimpiai bajnok, ettől függetlenül nagysága vitathatatlan, és még Lillehammerből azért rendelkezik egy csapatban szerzett ezüstéremmel. Sajnos világbajnokságot is csak egyet sikerült nyernie, két ezüst- és négy bronzérem mellett. Pályafutása egyik első szezonjában, az 1991-92-esben a harrachovi óriássáncon rendezett sírepülő-világbajnokságot tudta megnyerni. 2004-ig 16 egyéni Világkupa-sikert hozott össze, ezt egy csaknem 10 esztendős pauza követte. mígnem idén január 11-én, Bad Mitterndorfban győzni tudott, mi másban, mint sírepülésben. Ezzel éppen korábbi bajtársát, Okabét szorította le a legidősebb világkupa-győztes megtisztelő pozíciójáról. A korábbi első még 2009-ben, 38 évesen és 135 naposan diadalmaskodott Kuopióban, Kaszai 41 éves és 219 napos volt eddigi utolsó győzelme idején. Ugrásait minden alkalommal csodálatos stílusban prezentálja, a szinte hibátlan kivitelezés nagy erősségének számít. Szocsiban tegnap a normál sáncon indult, és az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg.

És már tervezi, hogy négy év múlva is indul...

Bámulatos győztes ugrása a múlt hónapból

A Kannibál

Bár a férfiak szánkóversenye leginkább a hazai veterán favorit Gyemenyenkó – akire a pletykák szerint szinte rászabták a pályát – és a fiatal német óriás, Felix Loch közötti csatáról szólt, a tabella harmadik helyén egy sokkal ismerősebb nevet pillanthatunk meg: Armin Zöggelerét.

Bár neve alapján akár svájcinak vagy osztráknak is hihetnénk, a Kannibál becenévre is hallgató dél-tiroli Zöggeler olasz színekben kebelezi be ellenfeleit immáron húsz éve. Hat olimpián vett részt, és elsőként a téli játékok történetében mind a haton érmet szerzett: kétszer aranyat, egyszer ezüstöt és háromszor bronzot.

Az egyszeri tévénéző persze erre tán legyint is... jó, a gyors induláshoz erős felsőtest kell, de azért fekve könnyű, úgy én is tudnék negyven évesen sportolni. Egészen az első nagyobb kanyarig, ahol öt(!) G gyorsulás húzza le a versenyzők fejét a jég felé, ami nagyjából a Forma 1-gyel azonos terhelés. Ahhoz, hogy ennek valaki ellen tudjon tartani, igencsak erőteljes hát- és nyakizomra van szükség.

Fekve könnyű...már ha szélesebb a nyakad a fejednél (fotó: www.palledicuoio.com/)

Zöggeler szerint a hosszú pályafutásának a titka, hogy sok almát eszik. Higgyük el neki, hogy ez a lényeg, és még véletlenül sem az, hogy edzés közben száznegyven kilókat nyom ki fekve? Persze az ő sikere nem kizárólag a nyers erőnek köszönhető, hiszen az csak arra elég, hogy kibírja a futamot sérülés nélkül, precizitása és hidegvére is legendás. Hiába no, az a svájci határ nincs messze!

A kakukktojás

Áttekintésünk utolsó versenyzője soha nem nyert semmit. Még csak érmet se szerzett, se világkupán, se olimpián. De Hubertus von Hohenlohe nem csak azért került be válogatásunkba, mert neve fiatalságunk olcsó, de annál csúnyább berúgásait idézi fel. De nem is azért, mert 55 évével az idei téli olimpia megkérdőjelezhetetlen korelnöke. És még csak nem is azért, mert a von Hohenlohe családnév viszonylag ritka Mexikóban. 

Nem, hősünk születésétől fogva mexikói állampolgár, mivel szülei akkor épp az ottani Volkswagen-leányvállalatnál dolgoztak, és bár idejének elenyésző részét tölti csak az országban, a mexikói síszövetség aligha fogja megkérdőjelezni indulásának jogosultságát, lévén hogy a szövetséget magát ő alapította 1981-ben. 1984-ben pedig már az olimpián is indult mexikói színekben, amiket azóta is jórészt egymaga képvisel, már amikor engedik elindulni.

Egy biztos, ő nem fog beleszürkülni a mezőnybe. 

Míg a többiek az elképesztő akarat és elkötelezettség megtestesítői, ő pont az ellenkezője: a síelés mellett főállású playboy, popzenész, herceg és fotóművész, mintha legalábbis a Rejtő-névgenerátorból pattant volna elő. És bármennyíre is csodáljuk az éremhalmozó versenyzők profizmusát, von Hohenlohe önfeledt, harsány és öncélú amatőrizmusa ugyanúgy hozzátartozik az olimpia szellemiségéhez.