Válogatott okosságok

Véget értek a bajnokságok. A világ értő fele Rióra, a futball-világbajnokságra figyel, és többé-kevésbé lázas izgalommal számolja vissza a napokat. Egy elsősorban focival foglalkozó blognak kutya kötelessége ilyenkor ugyanezt tenni, szerencsére ez nem is esik nehezünkre. Különösen úgy nem, hogy váratlan segítséget kaptunk rendszeres olvasónktól, barátunktól, a József Attila díjas írótól, Benedek Szabolcstól. Szabolcs már egészen kisgyerek kora óta fanatikus rajongója a sportágnak, eleinte Szolnokon, majd egyetemista korától Budapesten lett a stadionok állandó látogatója. A mai napig bárki találkozhat vele a Bozsik Stadion korzóján, esetleg a Kanyarban, ahogy biztatja kedvenc csapatát, egyformán figyelve a szurkolókat és a játékosokat – talán épp a következő könyvéhez gyűjt élményeket. Elképesztő historikus és futballtörténelmi ismeretei valóságos élő lexikonná változtatták: középkori regét mesél, vagy épp fejből vágja az elmúlt évtizedek bármelyik Honvéd vagy válogatott kezdőcsapatát. A riói vébét felvezető sorozatunk az ő tollából származik, magyar válogatott részvételeit mutatja be a korábbi világbajnokságokon. Szabolcs eredetileg egy önálló könyvbe írta, végül azonban úgy alakult, hogy blogunknak ajándékozta. Mi pedig hálás köszönettel felhasználjuk, és büszkén nyújtjuk át olvasóinknak. 

A külön forrásmegjelölés nélküli képek forrása Dénes Tamás, Hegyi Iván és Lakat T. Károly Válogatott Gyűjtemény - Száztíz év legemlékezetesebb futballmérkõzései címeres mezben című könyve, amiért nekik is jár a köszönet.

1954

A második világháború utáni első, 1950-ben, Brazíliában rendezett világbajnokságon a szocialista országok közül egyedül Jugoszlávia vett részt.

A 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb időszaka egybeesik a magyar futball legfényesebbnek tartott korszakával. A legenda máig él, azonban, ahogy az a legendákkal lenni szokott, a mítosz keveredik a valósággal. Ma is több helyen szerepel például, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 1950. május 14. és 1954. július 4. között egyetlen mérkőzést sem veszített el. Ez sokáig így volt, sőt a korabeli közvélemény és maguk a futballisták is így tudták. 2001-ben azonban a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége akként döntött, hogy két 1952. májusi, az úgynevezett Moszkva-válogatott ellen megvívott találkozót hivatalos válogatott mérkőzésnek minősít. Ebből a kettőből az egyiket, az 1952. május 27-eit elveszítette az Aranycsapat. Úgyhogy a négyéves veretlenség ma már nem létezik.

Van, aki nem ismeri a klasszikus összeállítást? Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Valójában a magyar válogatott négy alkalommal lépett pályára az összeállításban (háromszor 1953-ban és egyszer 1954-ben), ám egyszer se játszotta végig így a mérkőzést. Ez volt a kezdőcsapat a híres londoni győzelem (6:3) alkalmával is, ám akkor például a 83. percben Grosicsot Gellér váltotta a kapuban. A másik három alkalommal Palotás állt be valamelyik játékos helyett. A mítosz azonban a fenti névsort ismeri Aranycsapat néven, holott a korszak magyar válogatottjában olyan kiváló futballisták is pályára léptek (gyakran kezdőként), mint Börzsei, Csordás, Dalnoki, Kárpáti, Kovács, Machos, Sándor, Szojka, Tichy, Tóth M. és Tóth II, Várhidi és mások.

A közkeletű vélekedés szerint Anglia legyőzése (6:3, London, 1953. november 25.) azért volt mérföldkő, és azért nevezik ezt a meccset az évszázad mérkőzésének, mert ez volt az első alkalom, amikor hazai pályán megverték az angolokat. Ugyanitt szóba szokott kerülni egy 90 éves időtartam is. Nos, az angol labdarúgó-szövetség (The Football Association) valóban 1863-ban alakult meg, az angol válogatott azonban első mérkőzését 1872-ben játszotta – természetesen Skócia ellen, ez volt egyben a világ első válogatott labdarúgó-mérkőzése. Az angolok azonban már a 6:3 előtt elveszítették hazai veretlenségüket, 1949-ben, Írország ellen (0:2). Igaz, azt a meccset Liverpoolban (a Goodison Parkban - a szerk.) játszották, ám két évvel később a válogatott otthonában, a nemzeti stadionban is elúszott a veretlenség, 1951 áprilisában ugyanis a skótok győztek a Wembleyben (2:3). A magyar válogatott mindazonáltal valóban fergeteges játékkal győzte le 1953 novemberében Angliát, a meccset pedig az angol sajtó már a találkozó előtt az évszázad mérkőzéseként harangozta be.

Az Aranycsapat az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerzett. A korabeli szabályok szerint olimpián amatőr sportolók vehettek részt, ez természetesen a labdarúgókra is vonatkozott. Mivel az államszocializmus nem ismerte a profi futball fogalmát (a szocializmusban mindenkinek munkahellyel kellett rendelkeznie, ezért a futballistáknak is volt papíron állásuk és munkahelyük), a szocialista országok a legjobb játékosaikkal állhattak ki az olimpiai tornákon. Ez is az egyik oka annak, hogy 1952 és 1980 között kizárólag szocialista országok szereztek az olimpián futballban aranyérmet. 1952-ben a magyar válogatott is a legerősebb összeállításában vett részt a helsinki játékokon – és verte meg a döntőben a hasonló okok miatt ugyancsak a legjobbjaival pályára lépő Jugoszláviát. A fentiek természetesen semmit nem vonnak le az olimpiai győzelem értékből.

Az Aranycsapat szövetségi kapitánya köztudottan Sebes Gusztáv volt. 1949 áprilisa és 1956 júniusa között, összesen 69 alkalommal ült a magyar válogatott kispadján. Amennyiben azt mondjuk, hogy az Aranycsapat korszaka a berni döntőig tartott, a fenti megállapítás helyénvaló. Csakhogy az élet nem állt meg 1954 júliusa után, a csapat együtt maradt (Zakariás volt az egyetlen, aki a döntőt követően nem lépett pályára címeres mezben), és újabb, másfél éves veretlenségi sorozat következett. 1956 elején tört meg a lendület: februárban jött egy váratlan vereség az addig sehol nem jegyzett törököktől, majd május–júniusban két újabb vereség (Csehszlovákia, Belgium), valamint egy döntetlen (Portugália), amelyek következményeként Sebest Bukovi Márton váltotta a kispadon. Az ő irányítása alatt a csapat öt mérkőzést zsinórban megnyert. A Puskás nevével fémjelzett tizenegy 1956. október 14-én játszott utoljára együtt (2:0-ra győzött Bécsben). Pár napra rá kitört a forradalom, amely után több játékos (a legismertebbek közül Puskás, Kocsis és Czibor) külföldre távozott, helyesebben nem tértek haza a Bp. Honvéd külföldi turnéjáról.

Az olimpia és az 1953-ban elnyert Európa Kupa után nem véletlen, hogy a magyar válogatott első számú esélyesként érkezett a Svájcban megrendezett világbajnokságra (legalábbis a közvélemény szemében, a szakemberek ugyanis esélyesnek tartották az 1950-es vb győztesét, Uruguay-t, valamint ezüstérmesét, Brazíliát is). A kijutáshoz selejtezőt kellett volna játszanunk, ám arra a lengyelek nem álltak ki, így a főpróbát az évszázad mérkőzésének budapesti visszavágója jelentette (1954. május 23. Magyarország–Anglia 7:1).

Az első mérkőzésre június 17-én, Zürichben került sor.

A magyar csapat a kivonulást követően, balról: Kocsis, Budai, Czibor, Palotás, Szojka, Buzánszky, Lantos, Bozsik, Loránt, Grosics, Puskás (forrás: magyarfutball.hu)

Az ellenfél, Korea játékosai meglehetősen bizakodottan nyilatkoztak az összecsapás előtt, ennek ellenére a magyar válogatott hozta a papírformát: a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Budai, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetételű tizenegy Kocsis 3, Puskás és Palotás 2-2, valamint Czibor és Lantos 1–1 góljával 9:0-ra nyert.

A kilenc gól története.

Három nappal később Nyugat-Németország következett. A magyar együttes összetétele annyiban változott, hogy Szojka helyett Zakariás, Budai helyett Tóth II, Palotás helyett pedig Hidegkuti játszott. Válogatottunk könnyűszerrel, 8:3-ra diadalmaskodott, dacára annak, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban játszotta.

Egyik gólunk a nyolcból. Puskás - jobblábbal.

Az 58. percben ugyanis Puskás sérülés miatt kénytelen volt lejönni a pályáról, miután sokadjára ütközött Liebrich-hel. Az is kiderült, hogy a magyar csapatkapitány nem lesz ott a következő mérkőzéseken.

Puskás Öcsi nem egyszer vette palira Liebrichtet...

A negyeddöntőben, június 27-én az előző világbajnokság ezüstérmese, Brazília volt az ellenfél. A klasszikus Aranycsapat-felállástól annyiban tértünk el, hogy a sérült Puskás helyén Czibor játszott, a csatársor két szélén pedig Tóth II és Tóth M. kaptak lehetőséget. Hidegkuti és Kocsis góljaival hamar megszereztük a vezetést, a brazilok még az első félidőben szépíteni tudtak, a 60. percben azonban Lantos tizenegyesből 3:1-re növelte az előnyt.

Castilho, a brazilok kapusa légicsatát nyer Tóth II ellen. A legközelebbi nézõk: Tóth M. és Pinheiro, illetve a másik oldalon Nilton Santos és Hidegkuti.

Öt perccel később Bozsikot és Nilton Santost kakaskodásért kiállította a játékvezető. A brazilok nem sokra rá újra betaláltak, a végeredményt azonban Kocsis állította be a 88. percben: 4:2 Magyarország javára.

Brazilokat verni jó.

A brazilok annyira nem bírták idegekkel, hogy Maurinho nekiesett Buzánszkynak, ami miatt őt is kiállította a játékvezető. A meccs az öltözőben folytatódott: előbb a brazil szurkolók dulakodtak a rendezőkkel, aztán a két válogatott játékosai is összecsaptak.

Ilyen előzmények után találkoztunk június 30-án a világbajnok Uruguayjal az elődöntőben (Történetünk során először játszottunk VB-meccset a regnáló világbajnokkal - szerkesztő megjegyzése). Sebes Gusztáv a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Palotás, Hidegkuti, Czibor összetételű tizenegyet küldte pályára. Nagyon nehéz mérkőzés volt. Czibor és Hidegkuti góljaival már 2:0-ra vezetett a magyar csapat, ám az uruguayi Hohberg az utolsó negyedórában kétszer is betalált Grosics hálójába.

Bizony, volt, hogy foggal-körömmel kellett védekeznünk. Bozsik szinte a leghátsó ember, Kocsis pedig látványos mozdulattal szabadít fel

Az első hosszabbítás nem hozott gólt, aztán a második ráadásban Kocsis kétszer villant, így válogatottunk jutott a világbajnokság döntőjébe. Ez volt az első alkalom, amikor Uruguay világbajnoki mérkőzésen veszített.

A mérkőzésről készült felvétel.

A július 4-ei berni döntőről már sokat írtak, cikkek, könyvek, elemzések és filmek hosszú sora foglalkozik ezzel a számunkra nehéz emlékezetű mérkőzéssel, úgyhogy most álljanak itt pusztán a tények.

A két kapitány, Puskás Ferenc és Fritz Walter felvezetik a csapatokat

Az ellenfél ismét a két héttel korábban már legyőzött Nyugat-Németország volt. Puskás a meccs előtt játékra jelentkezett, így a mieink a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. felállásban kezdték a mérkőzést, amely egyébként úgy indult, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: Puskás és Czibor góljaival a 9. percben már 2:0-ra vezettünk.

A döntő magyar csapata balról: Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkuti, Bozsik, Zakariás, Lantos, Buzánszky, Tóth M., Kocsis, Czibor

A nyugatnémetek tíz percen belül egyenlítettek. A második félidő magyar rohamokat és helyzeteket hozott, a kapuba azonban mégis a nyugatnémet Rahn talált be, aki a 86. percben 3:2-re módosította az eredményt. Egy perccel később Puskás lövése nyomán a németek hálójába került a labda, ám az angol játékvezető lesállás címén nem adta meg a gólt.

A vereség okairól számtalan találgatás napvilágot látott. Egyesek szerint a magyar játékosok idegileg és fizikailag sem bírták a terhelést, a negyeddöntő és az elődöntő különösen sokat kivett belőlük. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy az akkori lebonyolítási rendszer szerint a csoportjában második helyet elért NSZK-nak egy meccsel többet kellett lejátszania. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy egy elmélet szerint Sepp Herberger szövetségi kapitány tudatosan küldte tartalékosan pályára a magyarok elleni első mérkőzésen a csapatát, és azzal a szándékkal veszítette el azt, hogy ezáltal a brazilokat és az uruguayiakat elkerülve a könnyebb ágra kerüljenek. Kérdés, hogy az olimpiai ezüstérmes Jugoszlávia mennyire számított könnyű ellenfélnek… Az okok között föl szokták még sorolni a szerencsétlen szálláskörülményeket is, illetve néhány éve fölmerült, hogy a nyugatnémetek esetleg doppingszereket szedtek (amelyek akkor egyébként még nem voltak tiltva).

Puskás Ferenc átveszi az ezüstérmet Jules Rimet-től

Akárhogy is: Magyarország számára 1954-ben volt a legnagyobb esély a világbajnoki cím megszerzésére, sajnos nem tudtunk élni vele. Az elveszített vb-döntő óriási csalódást okozott: Budapesten zavargások törtek ki. Az elúszott világbajnoki cím máig rányomja bélyegét az Aranycsapat mítoszára – a kor legjobb csapatának, egyben minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának nem sikerült az igazi csúcsra felérnie.

Maradjanak velünk, holnap folytatjuk!