Válogatott okosságok

A legjobb négy közé jutásért Németország 20 év alatti legjobbjaival csaptunk össze Kaproncán, a női junior kézilabda VB-n. A Válogatott Blog kiküldött tudósítója mind a négy negyeddöntőt a helyszínen tekintette meg.

Az első két meccsen az 1994-es korosztályt a korábbi versenyeken is uraló két csapat, Oroszország és Dánia viszonylag simán jutott túl aktuális ellenfelén, Hollandia és Franciaország búsulhatott a mérkőzések után. Az oroszok edzője, Vjacseszlav Kirilenko a cseresorát küldte pályára kezdésre, és alig 13 perc alatt 13-3-ra vezettek, és ezzel lényegében el is döntötték a mérkőzést.

Tóth Gabriella lő kapura (Fotó: IHF).

A harmadik meccsen Románia lépett pályára Dél-Korea ellen. Az ázsiaiak még a tőlük megszokottnál is alacsonyabb termetű játékosokkal álltak fel, némelyikük ráadásul kifejezetten fiús kinézetű volt. Játékstílusuk is merőben különbözött attól, amit az európai csapatok játszanak. Fizikálisan óriási hátrányban voltak, míg Románia a legnagyobb termetű játékosokkal rendelkezett a legjobb nyolc közé jutó csapatok közül, addig a koreaiak messze a legkisebbek voltak, átlagosan 20-25 centivel és kilóval voltak kisebbek a románoknál. Fizikai hátrányukat rendkívül gyors mozgással, és Európában elképzelhetetlen védekezéssel egyenlítették ki (védekezésben általában mind a hat játékosuk a kilencméteres vonalon kívül helyezkedett), a román védelemet teljesen lebénították, és végül viszonylag simán jutottak az elődöntőbe.

Ezután következtek a mieink. A két nappal korábban, Szlovénia ellen összeszedett sérülések szerencsére nem bizonyultak olyan súlyosnak, mint ahogy először tűnt, Szemerey Zsófi és Kurucz Ivett is pályára tudtak lépni. Ezúttal, a kései időpontnak is köszönhetően, szépen megtelt a lelátó, a munkából induló, a kezdés körül, vagy akár pár perccel azután érkezőket is beleszámítva kb. 150 magyar szurkoló buzdította a lelátóról a csapatot.

A mérkőzést ugyanaz jellemezte, ami az eddigieket is: nagyszerű védekezés mögött kiváló kapusteljesítmény, nagyon kevés kapott gól, ugyanakkor nagyon gyenge, koncepciótlan támadójáték. Negyedóra alatt 4 gólt kaptunk, ami nagyon jó, viszont csak 2-t lőttünk, ami egyenesen katasztrofális. Hajdu János az első félidő közepére második időkérését is elhasználta (ez a lehetőség aztán hiányzott is a végjátékban), a 19. percben Kim Wahle góljával már 5-2-re vezettek a németek. Úgy tűnt, egyszerűen nem tudunk olyan jól védekezni, hogy kkevesebb gólt kapjunk annál, amennyit lövünk. Ráadásul egyre élesedett a feszültség, a kevés gól miatt már az első félidő közepén lehetett érezni azt, amit máskor csak az utolsó tíz percben: minden gól számít.

Hajdu először lecserélte támadásban mindegyik belső emberét, majd, miután ez egyáltalán nem segített (a szlovének ellen ragyogóan beálló Walfisch Mercédesz például ezúttal 4 kapuralövésből egyetlen gólt sem tudott lőni), visszaküldte a kezdőket. Ez végül segített, az utolsó 8 percben 4 gólt szereztünk (ugyanannyit, mint előtte 22 perc alatt), és 8-8 állással fordultunk a második játékrészre.

A második félidőben érthetetlen játékvezetői ítéletek egész sora is borzolta az idegeket (ezekből általában nem mi jöttünk ki jól), azonban a két átlövő, Szekerczés Luca és Tóth Gabriella jó játékával így is négygólos előnyre tettünk szert viszonylag hamar, 15-11-re vezettünk alig tíz perc alatt.

Ezután azonban teljesen szétesett a játékunk. Ennek több oka is volt.

- Mészáros Rea egy korábban, még a bajnokságban összeszedett sérülés miatt nem tudott teljes értékű játékot vállalni, csak védekezésben volt pályán (ő volt talán az egész VB legjobb belső védője, így azt aligha engedhettük meg magunknak, hogy ő ne játszon), így viszont meghatározó volt, hogy a másik belső védőt (általában Kurucz Ivett) nem lehetett cserélni, mert ezen a szinten senki nem képes mindkét belső védőt cserélni támadás-védekezésre, mi sem. Kurucz azonban támadásban nagyon gyengén játszott, 1/6 gól/lövés, és, bár a posztja irányító, egyetlen gólpasszt sem adott az egész mérkőzésen. Nem sok csapat viselné el, hogy az irányítója csak útban van a pályán támadásban. Semmivel sem jártunk jobban Virág Noémivel sem, 1/4, 2 eladott labda, nulla gólpassz.

- Az átlövők közül egyedül Szekerczés Luca játszott jól (5/7), Tóth Gabriella alulról súrolta az elfogadhatót (6/18), a többiek teljes betli. Kurucz, Walfisch, Virág összesen 2/14, ha a rövid időre belső poszton előforduló Korsós Dorinát is hozzáadom, akkor 2/16, ez borzasztóan gyenge. Ennnek ellenére folyamatosan belül próbálkoztunk, a két szélre a teljes mérkőzésen összesen 2 használható labda ment le, abból lett 1 gól. A beállós megjátszása alig sikerült jobban, összesen, felépített támadásban, 2 passz ment oda. Ez 4 átadás a három nem-átlövő posztra, ennek gyenge összjáték mellett is kétszámjegyűnek kellene lennnie. Az egész támadójátékunknak ez volt a kulcsa: gyenge átlövőteljesítmény, és észrevehetetlenné varázsolt szélsők és beálló. Magyarul a lövők folyamatosan lődöztek, minden látható eredmény nélkül, és a másik három posztot meg sem próbáltuk megjátszani. Ez nem egy junior VB éremesélyes csapatának, hanem egy gyenge serdülő-csapatnak a játéka, ezzel nem lehet érmet szerezni egy világversenyen.

- Rossz visszafutás. Ez tipikus magyar betegség, a felnőtt válogatottat éppúgy jellemzi, mint a Ferencvárost, és a junior válogatottat is. A korábbi meccseken is több elkerülhető gólt kaptunk visszarendeződési hibákból, de eddig ez még belefért, ezúttal azonban már nem.

- Gyenge kapusteljesítmény a második félidőben. Szemerey Zsófi amilyen jól védett az elején, annyira visszaesett a végére. Az utolsó 20 percben 9 bekapott gólra (ebből 1 esetben nem ő állt a kapuban) mindössze 1 védés jutott, ez nagyon kevés. Hajdu János azonban a csereként szóbajöhető Ferenczi Annamáriában nem bízott, pedig Ferenczi legutóbb a szlovének ellen nagyon jól védett, egy cserét meg kellett volna próbálni (az igazi klasszis kapusok az éles meccseken produkálnak jól, Szemereynek ez most nem sikerült, más pedig nem kapott lehetőséget, ez a kapitány hibája)-

- Hajdu János tíz perccel a vége előtt lecserélte Tóth Gabriellát. Ezzel a támadásaink teljesen gólképtelenné váltak, az utolsó negyedórában alig három gólt szereztünk, abból kettőt a frontot még mindig jól tartó Szekerczés, de egymaga kevés volt a német válogatott ellen. Tóth lecserélése teljesen érthetetlen, ha még egy-két percre leülteti, fújja ki magát, igyon egy kicsit, majd visszaküldi, az jó megoldás lett volna, viszont az addigi legjobb góllövőnk (még ha túl sok lövésből is) hiányát a csapat nem tudta elviselni.

De még így is maradt az előnyből egy gól a végjátékra. Bár sok volt a hiba, bár ellenünk fújtak a bírók, 1:20-szal a vége előtt a kezünkben volt a labda, és vezettünk egy góllal. Ebből legalább egy hosszabbítást mindenképpen el kellett volna érni! De nem sikerült.

Két teljesen buta, amatőr hiba. Előbb Virág Noémi, majd Kurucz Ivett lövi el a labdát, teljesen feleslegesen, helyzet nélkül. Mindkettőből az ellentámadásból gólt kaptunk.

Sina Namat győztes gólja (Fotó: IHF)

Az utolsó támadás: 12 másodperccel a vége előtt Kurucz kapura lövi a labdát, előkészítetlenül, helyzet nélkül. Nem volt passzív jelzés, nem kellett lőni. Nem gól, a németek fogják a labdát, rohannak. Mi nem tudunk rendesen visszazárni, Namat ziccerbe kerül, Szemerey nem tud védeni. Ebben a 12 másodpercben az egész mérkőzés benne van. 20-19, kiestünk.

A csapat összeomlik, a lányok a padlón zokognak, a könnyeket még tíz perccel később sem lehet elállítani. A tavalyi EB-n ezüstérmet szerzett csapat ezúttal nem jutott az elődöntőbe. A lelátón síri csend, a németek ünnepelnek, a mieink meredt szemekkel néznek maguk elé. Erre nincsenek szavak.