1961. augusztus 1-én született Kurucz Ádám, a Békéscsaba, a Rába ETO és a magyar olimpiai válogatott egykori csatára.
Kurucz Ádám, aki tizennégy évesen került Kondorosról Békéscsabára, csapatában 1979-ben, tizennyolc évesen mutatkozott be az első osztályban. Sokan mondták róla, Törőcsik András üstökösként történt berobbanása óta hasonló tehetség nem volt a magyar labdarúgásban. Első 10 bajnokiján 6 gólt rúgott.
Kurucz Ádám élete egyik legjobb meccsén, 1981-ben, mikor 3:1-re legyőzte a Békéscsaba a Ferencvárost
Négy szezont töltött el Békéscsabán, összesen 85 bajnoki találkozón játszott és 24 gólt szerzett.
A Békéscsaba 1982/83-as csapatképén az álló sorban balról a harmadik
1983 és 1985 között a Verebes-féle Rába ETO csapatában játszott, két szezon alatt 48 elsőosztályú mérkőzésen szerepelt, 9 gólt rúgott. A legemlékezetesebb győri mérkőzését 1983 őszén, Szombathelyen játszotta, amikor egymaga 3 gólt szerzett, és a mezőny legjobbja volt.
Az ETO 1985-ös, ezüstérmes csapatképén az álló sorban jobbról a második Horváth Béla technikai vezető és Mészáros Bubu között
Kurucz, sajnos, addigra igazi „nehéz fiúvá” nőtte ki magát, akkori rossz nyelvek szerint Verebes Józsefnek egyedül vele annyi gondja volt, ha nem több, mint az összes többi játékossal együttvéve.
Az 1985/86-os bajnoki idényben nagy reményekkel igazolt a frissen UEFA Kupa döntős Videotonhoz.
Kurucz-portré Videoton mezben
Csak fél évet maradt a csapatnál, nem tudott beilleszkedni az akkori közösségbe. Egy UEFA Kupa mérkőzésen szerepelt, a Legia Warszawa ellen, és 7 bajnoki találkozón. Kurucz rövid időn belül másodszor szalasztotta el, hogy a kor akkori valamelyik nagycsapatában gyökeret verjen…
Az idény második felét már a Debreceni MVSC-ben töltötte. Akkor a helyi szurkolók nagyon sokat vártak a Kurucz-Mörtel csatárduó összeállásától. Utólag Kurucz számára Debrecen sem tűnt jó választásbak, fél év alatt 10 bajnoki meccs, 2 gól, idény végén pedig szakítás.
Kurucz ezután visszatért Békéscsabára, ahol örömmel várták.
Kurucz Ádám 1987-ben a Békéscsaba csapatképén az álló sorban a két kapustól jobbra
A viharsarki lila-fehérekkel megjárta a poklot és a mennyországot. Kupagyőzelem, kiesés, visszakerülés az első osztályba. 1993-ig 62 NB I-es mérkőzésen 11 gólt szerzett. És a várva várt áttörés Kurucz életében megint elmaradt. Az utolsó lehetőségét sem tudta megragadni...
Bemelegít az utolsó NB I-es bajnoki mérkőzése előtt, 1993-ban Csepelen (forrás: http://bcscsl.blogspot.de)
Ezután még alacsonyabb osztályban focizott, például a megye kettes Csanádapácai Előrében a régi játszótársakkal, Kanyári Zoltánnal, Melis Bélával.
15 alkalommal szerepelt a magyar ifjúsági válogatottban, majdnem ugyanennyiszer az utánpótlás válogatottban.
1980 nyarán az ifjúsági válogatottban jobbról a második a görögországi EB-selejtezőn
Háromszoros olimpiai válogatott volt 1983-ban Mezey Györgynél. Az A-válogatottba soha nem kapott meghívást.
Kurucz Ádám így vallott magáról 1983 tavaszán a Labdarúgás című szaklapban
Kurucz pályafutása befejezése után eltűnt a labdarúgás térképéről, hírek szerint bohém életvitelével mindvégig nem szakított...
Pályafutásának két meghatározó csapata éppen egymásnak feszült volna, mielőtt jött a hír. 2018 szeptemberében, ötvenhét éves korában, váratlanul hunyt el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szkófild 2019.08.01. 09:05:48
Pengés focista volt,én nagyon bírtam az ETO-ban is.
Ajánlott bejegyzések: