Tegnap délután az MLSZ erre illetékesnek nevezett bizottsága azt a jogerős döntést hozta, hogy az élvonalbeli tagságát már biztosan elveszített Lombard Pápa és Győri ETO mellett a Nyíregyháza Spartacusra, a Kecskeméti TE-re és a PMFC-re is kiadja a kilövési engedélyt. A pályán elért eredmények alapján a felsorolt csapatok közül egyedül a Pápának kellene búcsúznia az élvonaltól. De hát éppen ideje volt már azzal az illúzióval is leszámolni, hogy a magyar labdarúgásban a tabellán elfoglalt helyezésnek bármilyen szerepe is van.

Az utóbbi időben egyre több, a labdarúgás környékén dolgozó tébláboló ember szájából hangzott el a 12 csapatos élvonal gondolata. Micsoda különös véletlen, hogy a hat kiesővel (szombaton este a Dunaújváros-Haladás-Honvéd trióból valaki még csatlakozik az Ötök csoportjához) és a két feljutóval ez a szépnek és nemesnek tűnő kezdeményezés azonnal megvalósulhat. Az pedig egyértelműen csakis a vakszerencse számlájára írandó, hogy azoknál a csapatoknál, amelyekről bizonyos megfontolások miatt úgy gondolják az urak, hogy „szükség van” rájuk, valahogy mindent rendben lévőnek találtak.

Természetesen a szabály az szabály, és ezek betartása mindenkire nézve kötelező erejű. Nincs és nem is lehet semmiféle kivételezés, hiszen az erkölcs és a tisztesség évszázados alapelvnek számít a sport területén is. Egy pillanatig se gondoljuk tehát, hogy ha nem egy szabolcsi vagy baranyai megyeszékhely, hanem például – tegyük fel – „csak” egy Fejér megyei falu csapatáról lenne szó, akkor az Igazság és a Törvény ökle nem ugyanilyen erővel sújtott volna le.

A licenchez jutás feltételei persze tiszták és világosak. Aki megfelel ezeknek, az maradhat, aki nem tudja teljesíteni a feltételeket, annak mennie kell. Mindenkit egyenlő mércével mérnek, hiszen a lehetőségek is egyenlőek. Természetesen minden másképp lenne, ha például a szövetséget és/vagy a csapatok nagy részét befolyásos üzletemberek vagy az éppen aktuális politikai hatalom irányítói és kiszolgálói vezetnék. Ebben az esetben a sok-sok fröcskölődő, rosszindulatú, rágalmazó és irigy ember akár nagyon-nagyon csúnya kifejezéseket is használhatna. Ilyeneket például: pénzmosás, korrupció, lopás, csalás.

Szerencsére ilyesmi nálunk, Európa szívében nem fordulhat elő.

Ha mégis előfordulna ilyesmi, akkor az egy nagyon csúnya világ lenne. Ebben a világban még az is elképzelhető volna, hogy pénzzel, befolyással és pillanatnyi hatalommal rendelkező dilettáns és mohó emberek kaparinthatnák meg játszóház gyanánt a különböző csapatokat. Egy ilyen világban bizony még az sem lenne kizárt, hogy a szurkolókra csak szükségtelen rosszként tekintenének, akik mindannyian potenciális bűnözők, ráadásul nem süketek, nem vakok és még véleményük is van. Tehát csak a baj van velük.

 Egy, a kizárás kapcsán érintett csapat szurkolója tegnap este ezt írta nekem:

 „Én egyébként csak azt nem értem, hogy jutott az egész idáig? Én gyerekkoromból teljesen másképpen emlékszem a magyar focira! És az jó volt, mindenki szerette, a pályán dőltek el a dolgok. Ez meg, ma már csak a pénzről szól. Nem a nézőkről, a szórakozásról, a sportra nevelésről, vagy a foci szeretetéről. És ez az, ami igazán szégyen!”

 Mit lehetne még ehhez hozzáfűzni? Az az egy hibája van, hogy nem én írtam.

A magyar labdarúgást kitartó és aprólékos munkával az utóbbi évtizedekben sikerült módszeresen tönkreverni. A fejetlen, ész nélküli kapkodás mellett csak egy valami, ami állandó: vannak, akik ebből kitűnően megélnek. És mára már arra is rájöttek, hogy ehhez a szurkolókra nincs is szükség.

Ezért hát inkább elvesznek tőlünk mindent.

Elvették a meccsre való készülődés örömét.

Elvették a lehetőséget, hogy ha kedvünk tartja, akkor bármikor, bármelyik meccsre, szabadon bejuthassunk.

Elvették tőlünk azt a jogot is, hogy a barátainkkal közösen nézhessünk meg egy meccset a lelátón és közben zrikálhassuk is egymást, mert nem ugyanannak a csapatnak szurkolunk.

Elvették tőlünk az emberi méltóság jogát is, mert bűnözőként tekintenek szinte kivétel nélkül mindannyiunkra.

Elvették a hitünket, hogy csakis az számít, ki mennyi pontot gyűjtött össze a mérkőzések során.

Elvették a kiszámíthatóság érzését is, hogy biztosan lesz még csapatunk holnapután is.

Elvették a zászlóinkat, a dalainkat, a kellékeinket. Ha pedig nem, akkor büntetnek érte.

Elvették a lelkesedésünket, az összetartozás érzését.

Elvették a régi nagyok emlékét.

Elvették a hangulatot.

Elvették a szabadságunkat.

Elvettek egy darabot a szívünkből.

Elvették a szerelmünket.

Hát mégis mit akartok még?

Még több pénzt?