Válogatott okosságok

Ferenc József: Miért van ez a rengeteg ember az utcán?
Belügyminiszter: Labdarúgó-mérkőzésre gyülekeznek, felség.
Ferenc József: Igen? És kik mérkőznek?
Belügyminiszter: Ausztria-Magyarország, felség.
Ferenc József: És ki lesz az ellenfél?

A régi anekdota már-már közhelyes ugyan, de mégis jól szemlélteti, milyen nagy szerepe volt a két ország labdarúgásának fejlődésében az osztrák-magyar meccseknek. A két válogatott a 2016-os Európa-bajnokságon 137. alkalommal találkozik egymással, az angol-skót, az argentin-uruguayi és a belga-holland mellett a futballtörténelem egyik „klasszikus” párharca a magyar-osztrák találkozó. Ausztria és Magyarország labdarúgása a Monarchia felbomlásáig szinte szimbiózisban élt egymással, a két ország versengésének meghatározó szerepe volt abban, hogy Nagy-Britannia után a Monarchia, majd az utódállamai váltak Európa második futballcentrumává.

Mivel Magyarországon nem éltek jelentős számban angolok, akik megtanították volna a futball alapjait, hazánkban csak jelentős késéssel indult hódító útjára a labdarúgás. A BTC sportolói 1897 elejétől kezdtek rendszeres tréningbe, a klub két csapatának első, nyilvános mérkőzését május 9-én, 100 néző előtt, zuhogó esőben rendezték a Millenárison. 1897. október 31-én már közel kétezren látták az első nemzetközi találkozót, ahol a brit játékosokkal teletűzdelt bécsi Cricketers 2:0-ra győzött a BTC ellen.

A BTC csapata 1897-ben, a Cricketers elleni mérkőzésen

Sorra alakultak a futballcsapatok, s míg 1897-ben csak két futballmérkőzést rendeztek Magyarországon, 1898-ban már 14-et, a következő évben 31-et, 1900-ban 92-t. Négy év alatt tehát 139 mérkőzést játszottak hazánkban, ennek közel fele nemzetközi találkozó volt, a klubok ugyanis gyakran láttak vendégül külföldi, főként bécsi csapatokat.

1900-ban már olyan sok mérkőzést játszottak klubcsapataink, hogy szükségessé vált egy szervezet, amely dönt a fegyelmi ügyekről, az átigazolásokról, és bajnokságot szervez. A Ferencvárosi TC szorgalmazására 1901. január 19-én összeült értekezlet döntött a Magyar Labdarúgók Szövetsége megalapításáról. Az MLSZ kiírta a bajnokságot, melynek első osztályában öt, másodosztályában nyolc csapat vett részt. 1901. február 17-én, az első bajnoki mérkőzésen a BTC 4-0-ra verte a BSC-t, a győztesek később elhódították a bajnoki címet is.

Hamarosan sor került az első osztrák-magyar válogatott mérkőzésre is, amely az első találkozó volt Európában, ahol két nem brit válogatott játszott. A labdarúgás történetében elsőként 1872-ben, Glasgow-ban az angol és a skót válogatott találkozott egymással, négy évvel később Wales szintén Glasgow-ban játszott először, majd 1882-ben, Belfastban, bemutatkozott az ír válogatott is. Az 1901-ben rendezett Uruguay–Argentína összecsapás volt az első, nemzetek közötti válogatott mérkőzés a világon, ahol nem brit csapatok léptek pályára, a "kontinentális" debütálásra 1902. október 12-én Bécsben, a Wiener AC pályáján került sor (ezt követte az 1905-ös antwerpeni belga-holland).

A Wiener AC pályája, a WAC Platz 1913-ban (forrás: wikiwand)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1902-es osztrák-magyart csupán 1908-ban nyilvánították országok közötti hivatalos válogatott mérkőzéssé. Ráadásul ekkoriban a klubmérkőzéseknek még jóval nagyobb presztízse volt, ezzel is magyarázható, hogy a WAC Platzon mindössze 500 néző látta, ahogy az osztrák válogatott 5:0-ra győzött a magyarok ellen. Pedig a bécsi szervezők sajátos, mai szemmel nézve elképzelhetetlen hírverést csaptak a találkozónak:

„Ami a magyar Football-Szövetség representativ csapatának fogadtatását illeti, arról jobb lenne nem is beszélni. A pályaudvaron ugyan fogadták a magyar csapatot a bécsi Unio vörös-fehér kokárdás kiküldöttjei. Számszerint négyen. A pályaudvar előtt várt is egy nagy angol vadászkocsi, melynek tetejét magyarjaink elfoglalták. A kocsi a város legforgalmasabb utczáin haladt s elején ülő kocsis nagy kedélyesen különböző nótákat (előzékenységből magyar is volt közötte) trombitált, felkeltvén az érdeklődést nemcsak a kocsi utasaira, hanem a kocsi oldalán fityegő matchet jelző plakátokra is, nagy gaudiumára a Ringstrasse korzózó járókelőinek. De ez még hagyján. Midőn ebéd után a pályára vitte a dressben levő csapatot a kocsi, az előbbi jelenetek megismétlődtek s óriási kerülő úton a legforgalmasabb utczákon vitték a Magyar Szövetség representatív csapatát, mint valami vándorczirkusz csőcseléket, óriási feltűnést keltve mindenütt s élő reklámot szolgáltatva a délutáni football-matchnek. A zötyögős kocsi azután némileg összerázta a különben sem friss csapatot, csupa vendégszeretetből növelvén így a magyarok vereségi esélyeit.”

A magyar labdarúgó-válogatott első mérkőzésének helyszíne, a WAC Platz napjainkban (további fotók: itt)

A válogatott mérkőzések gyorsan nagy népszerűségre tettek szert, számuk évről-évre nőtt, és néhány esztendő alatt a legfontosabb labdarúgó-eseményekké váltak. Az osztrák és a magyar válogatott rendszeresen játszott egymással, amit természetesen a két főváros földrajzi közelsége is lehetővé tett. Nem elhanyagolható szempontról van szó, nem véletlen, hogy az első világháború előtt a La Plata folyó mentén játszották a legtöbb válogatott mérkőzést, az argentin és az uruguayi nemzeti tizenegy 35 meccset vívott egymással. Ezt követi az osztrák-magyar összecsapás 22 találkozóval, míg a belga és a holland válogatott 18 alkalommal, az angol és a skót tizenegy „csak” 12 alkalommal találkozott egymással ezalatt. Tegyük hozzá, hogy a csehek csak azért nem tudtak bekapcsolódni e küzdelmekbe, mert szövetségük az osztrákok vétója miatt nem lehetett teljes jogú FIFA-tag (azaz nem állíthattak ki válogatott csapatot), ezért Csehország mindössze hat mérkőzést játszhatott 1906 és 1908 között.

Európai válogatottak mérkőzéseinek száma 1902–1913 között

A magyar-osztrák összecsapások óriási szerepet játszottak a dunamenti futball fejlődésében. Míg sok helyen a labdarúgásra csak játékként, szabadidős tevékenységként tekintettek, addig nálunk a meccseknek szimbolikus tétje volt: a magyar-osztrák találkozókat a birodalmi hegemóniáért játszották. E meccsek jelentőségét érzékletesen mutatják be a korabeli újságcikkek. 1909-ben például, az első bécsi győzelmünk után így írt a Nemzeti Sport:

A mi sporthelyzetünk Ausztriával szemben különleges és túlmegy a sablonos összeköttetésen, még a sport terén is. Innen van az, hogy itt minden összecsapásnál nemcsak a sport-hegemóniáért küzdünk, hanem a nemzeti becsületért is. És el kell ismernünk, hogy a sport minden terén, de különösen a footballban a nemzet osztatlan érdeklődése, figyelme és lelkesedése kíséri küzdelmeinket. […] A sportok más ágaiban már rég felülkerekedtünk osztrák szomszédainkon. Vívásban a világ hegemóniát bírjuk, atlétikában és úszásban pedig már rég legyűrtük a Lajtán túli népet. Most végre a football-sport mérlegébe, melynek nyelve eddig egészen középen állott, hatalmas súly esett a magyarok javára. Mindig bíztunk fajunk erejében, hogy végre is annak kiválósága érvényre fog jutni ebben a sportágban is. Ez most a beteljesedés stádiumában van.

1902 és 1913 között nyolc európai ország válogatottja játszott tíznél több válogatott mérkőzést hazai pályán. A futball magyarországi népszerűségére jellemző, hogy Európában a legtöbb találkozóra Budapesten került sor, és e mérkőzések látogatottsága dinamikusan nőtt. A walesi és ír nézőszámok lényegében változatlanok voltak a század első évtizedében, a holland stagnált, a belga enyhén emelkedett. Négy ország esetében beszélhetünk számottevő emelkedésről. A skótoknál évről-évre a legmagasabb volt a nézőszám, ami a skót–angol meccsek népszerűségével magyarázható, a glasgow-i Hampden Parkban rendre 100 ezer felett volt a szurkolók száma (az Angliában rendezett angol-skót mérkőzések többször csak félházat vonzottak). Tegyük hozzá: a szimbolikus jelentőséggel bíró összecsapások tétje mindig az „elnyomottak” szempontjából nagyobb, ahogy a magyar-osztrák meccsekre a magyarok, a skót-angol találkozókra elsősorban a skótok tekintettek presztízsmérkőzésként.

Az osztrák-magyar rivalizálásról többet is megtudhat szerzőnk új könyvéből (további részletek: itt)

Ausztriában és főleg Magyarországon folyamatosan emelkedett a válogatott találkozók nézőszáma, olyannyira, hogy az első világháború előestéjén Európában Skócia és Anglia után Magyarországon jártak a legtöbben válogatott mérkőzésekre. Sőt, a háború előtt közvetlenül a magyar mérkőzésekre kilátogató drukkerek száma alig maradt el az angolokétól (ne feledjük: csupán alig másfél évtizede ismerkedtek meg Budapesten a futballal!). Tegyük hozzá, hogy mindez a létesítmények helyzetével is magyarázható, Budapesten az FTC és az MTK már a háború előtt húszezer főt meghaladó befogadóképességű stadiont épített (miután 1921-ben a bécsi Hohe Wartén új stadiont avattak, az osztrák válogatott meccseire többnyire 50-60 ezer néző látogatott ki). Ám a stadionok építését a két nagy pesti klub rivalizálása mellett az osztrák-magyar meccsek is indukálták. A magyar válogatott 1913 végéig 47-szer lépett pályára, ebből 23 alkalommal Ausztria ellen. A "sógorok" ellen rendszeresen megrendezett találkozókra pedig özönlöttek a szurkolók.

Hazai válogatott mérkőzések átlagos nézőszáma 1902–1913 között a 10-nél több hazai mérkőzést rendező európai országokban

Az első világháború alatt - a "harcoló Európában" példátlan módon - egymás után rendezték a két ország közötti válogatott találkozókat, így húsz évvel a nyitány után már az 50. osztrák-magyarra került sor. Ám a Monarchia széthullását követően már nem volt olyan jelentős szimbolikus tétje ezeknek a mérkőzéseknek. Még akkor is így van ez, ha 1927-től tétmeccseket is játszhatott a két válogatott, hiszen az első ízben ekkor kiírt Európa Kupában rendszeresen megmérkőztek a közép-európai válogatottak. Tény azonban, hogy a harmincas évekre kitágult a világ, a magyar válogatott számára az olaszok vagy a csehszlovákok elleni összecsapásoknak legalább akkora presztízse volt, mint a magyar-osztrák meccseknek, és az 1930-tól négyévente megrendezett labdarúgó-világbajnokság is elhalványította a két szomszéd ország párharcának jelentőségét.