Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Sorozatunkban már megemlékeztünk a kisvárdai futballviszonyokról. Az 1920-as évek első felében a KSE és KTE mérkőzéseit gyakran kísérték botrányok, melyek híre az országos lapokig is eljutott, sőt, egy Franciaországba kivándorolt futballista révén még a Petit Parisien-ben is írtak egy várdai meccsről.

A húszas évek elején országszerte problémát jelentettek a botrányosan viselkedő szurkolók, és agresszíven játszó futballisták. A nagyobb fővárosi pályákon sikerült rendet teremteni, de a húszas évek közepére másutt, így Kelet-Magyarországon is számottevően csökkent a focimeccseken feljegyzett incidensek száma. Ehhez a bajnokság átszervezése is közrejátszott: 1926-ban bevezették az immár országos profi bajnokságot, ahol a legjobb debreceni labdarúgókból alakult Bocskai is indult. Így a keleti kerületi bajnokság presztízse jelentősen csökkent, hiszen Nyíregyházán, de még Kisvárdán is a jobb debreceni csapatok vendégszereplésére voltak a legtöbben kíváncsiak és a parázs hangulatú meccseken gyakrabban fordult elő balhé, mint 1926 után, amikor a mérkőzések látogatottsága számottevően megcsappant. Nem véletlen tehát, hogy Kisvárdán 1920-23 között jegyezték fel a legtöbb erőszakos eseményt, de más településekkel ellentétben itt a szurkolók később is több botrányt okoztak.

Egy 1923. júniusi Kisvárdai SE-Nyíregyházi KSE mérkőzés után a kisvárdai járás főszolgabírója megvonta az egyesület mérkőzésrendezési jogát, a kerületi labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága pedig három kisvárdai játékost hónapokra, míg egy nézőt fél évre tiltott el a mérkőzések látogatásától. A példás büntetés után három évig nem is történt különösebb rendbontás Kisvárdán, mígnem 1926 decemberében a nyíregyházi kereskedők csapata, az NyKISE volt a KSE vendége. Az eset pikantériája, hogy a mérkőzés menetébe még a község főszolgabírója is beavatkozott:

„A játékosok egymást rugdosták, sorra kellett kiállítania játékosokat, sőt a játék menetébe állítólag beleavatkozott a kisvárdai főszolgabíró is, aki letartóztatta az egyik nyíregyházi játékost, akit csak akkor engedtek vissza a pályára, amikor a KSE kapusa kijelentette, hogy őt nem bántották.”

Az esetről beszámoló Debreceni Hétfői Újság kommentárjában emlékeztetett, hogy régóta rosszhírű pályán történt az incidens:

„Az egyesületek előtt évek óta mumus a kisvárdai pálya. Talán az országban sehol sem olyan fanatikus a közönség, mint Kisvárdán. Több első osztályú egyesület elhatározta, hogy bojkottmozgalmat indítanak a kisvárdai pálya ellen és a legelső botrány alkalmával kérni fogják a kisvárdai egyesületek pályaválasztási jogának felfüggesztését.”

Ilyen szigorú retorzióra azonban nem került sor, de 1928 őszén már ezt sem úszták meg a kisvárdaiak, miután a debreceni vasutasok vendégjátékán a rendőrségnek kellett kiürítenie a nézőteret. A Kelet-magyarországi Sporthírlap tudósítása szerint A KSE-DVSC mérkőzés közben „a közönség többször benyomult a pályára és a II. félidő utolsó percében a dühös tömeg inzultálta a pályán Leitnert, a DVSC halfját”. A bíró jelentése szerint

„a botrány okozója Berger, a KSE játékosa volt, aki a határvonal mentén folytonos ordítozásaival vadította a játékosokat és közönséget egyaránt. A mérkőzés folyamán a rendőrségnek többször kellett közbelépni a rend érdekében és a mérkőzés már kiürített nézőtér előtt fejeződött be. A DVSC játékosok csak a KSE vezetősége és a rendőrség oltalma alatt tudták elhagyni a pályát.”

A keleti kerületi labdarúgó-szövetség vizsgálatából kiderült, hogy a botrányért a KSE főrendezője (!) tehető felelőssé, ezért a KSE mérkőzéseire szövetségi ellenőrt rendeltek ki, és egy hónapra felfüggesztették a klub pályaválasztói jogát. A fellebbezési tanács később visszaadta a KSE pályaválasztói jogát, de 30 pengő pénzbüntetést szabott ki a visszaeső klubra.

Szerzőnk új könyvében a sorozatunk korábbi részeiben megismert történetek is helyet kaptak (további részletek itt)

Még egy év sem telt el, és újabb feljegyzés került be Kisvárda botránykrónikájába. 1929 júniusában az NyKISE volt a KSE vendége. A nyíregyháziak győztek, a vendégszurkolók pedig elkövettek egy végzetes hibát: a pályára futva, énekelve ünnepelték a diadalt. Aztán kőzáporban voltak kénytelenek búcsúzni Kisvárdától…

„Maga a játék csendben folyt le és a baj a csapatok levonulásánál kezdődött. Az NYKISE csapatának jelentékeny számú kísérője a bírói sípjelzés után berontott a pályára és énekelve ünnepelte csapatának játékosait. A vereség miatt elkeseredett kisvárdai közönség aztán ütlegelni kezdte az NyKISE kísérőit és a rendőri készültség kevés volt ahhoz, hogy a botrányt megakadályozza. Amit a közönség a pályán elkezdett, azt a vezetőség az öltözők előtt folytatta. A KSE elnöke az NyKISE védelmére kelt szövetségi ellenőrt és az NYKISE egyik vezetőjét több ízben megsértette, majd a vitába beavatkozott a KSE intézője, aki a szövetségi ellenőrt és a KLSZ-t súlyosan sértő kifejezésekkel illette. A sértések pergőtüzében a szövetségi ellenőr tehetetlenül állott és megelégedett azzal, hogy a tettleges inzultust sikerült elkerülnie. Az autóbuszon átrándult nyíregyházi közönséget kővel dobálták meg és örülhetett a végén, hogy ép bőrrel menekült meg ebből a pokolból.”

A gazdasági válság éveire országos tendenciának számított, hogy a mérkőzések látogatottsága drasztikusan csökkent, a keleti régió bajnoki mérkőzésein sem volt ez másképp. Így nem csoda, hogy évekig nem történ komolyabb rendbontás Kisvárdán. 1934 júliusában a debreceni kereskedők klubja, a DKASE aratott 5:2-es győzelmet a KSE ellen. A kisvárdai intéző ezúttal sem állt a helyzet magaslatán, a mérkőzés után pedig a bíró élt át nehéz perceket. A közönség haragját azzal vívta ki, hogy először 77. percben kiállított egy hazai játékost.

„Ebben a pillanatban a közönség mint egy hangyaboly megmozdult, berohantak a pályára és ott a bírót és a játékosokat megfenyegették. A bíró a KSE intézőjét felszólította, hogy állítsa helyre a rendet, mire anélkül, hogy megkísérelte volna, kijelentette, hogy ő nem tud és nem hajlandó rendet csinálni.” Nem sokkal később újra kiállított egy hazai labdarúgót. „A felindult játékos valósággal biztatni kezdte a közönséget, hogy verje meg a bírót. Biztatása olaj volt a tűzre és többen köveket kezdtek dobálni a bíróra. Az 5:2-es végeredmény a kisvárdaiakat annyira elkeserítette, hogy a pályáról az öltözőbe tartó Schick bíróra valóságos kőzáport zúdítottak. Ez a kőzápor egészen a vasútig kísérte a kocsin menő bírót, akit csak a véletlen mentett meg súlyosabb sérülésektől.”

Ez volt az utolsó jelentős kisvárdai rendbontás a második világháború előtt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a régióban nem csak Kisvárdán fordultak előtt rendbontások, s arra is volt példa, hogy a KSE került szorult helyzetbe. Ennek legabszurdabb példája volt egy 1931-es mátészalkai eset, amikor a KSE az MTSE vendége volt. Persze úgy már könnyebben értelmezhető a kisvárdai Felső-Szabolcs című lapban megjelent eset, ha tudjuk, az MTSE a Mátészalkai Tűzoltók Sport Egylete rövidítése volt, a hazaiak ugyanis „belső erőkre” támaszkodva oldották meg a meccs biztosítását.

„A rendre két lovas rendőr és a hivatalból kivonultatott nyolc tűzoltó ügyel fel. A csendőröknek dolga az utcán álló, nem fizető nézőket legázolni és a pályára jegy nélkül betolakodókat hűvösre tenni. A csendőröktől néhány szép sebes vágtát láttunk, amivel a szántóföldön elhelyezkedett gyerekeket igyekeztek megriasztani. A kivezényelt nyolc tűzoltó a pálya belsején tartja fenn a rendet, olyan értelemben, hogy a mátészalkaiaknak mindent szabad, viszont ha a vendégcsapat vezetői közül bárki a pálya közelébe merészkedne, fecskendőt szegeznek mellének és azzal kényszerítik vissza ülőhelyére. Ha netalán vonakodna a pályát elhagyni, az udvarias tűzoltók hideg zuhannyal kedveskednek.”