Válogatott okosságok

Tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával készülhettünk erre a mérkőzésre. Nem feltétlenül azért, mert Románia ellen esélytelennek kellett éreznünk magunkat (bár a mérkőzés azt igazolta, hogy mégis), hanem, mert nulla pontról indulva a középdöntőre már bármilyen komolyabb helyezéshez csoda kellett volna. 

Ehhez képest a meccsen az esélytelenséggel szembenézhettünk, a nyugalomnak azonban kevés jelét láttuk. 

Fotó: EHF

A két csapat két héttel ezelőtt találkozott utoljára, Kolozsváron, a Kárpát-kupán. Még a játékvezetők is ugyanezek voltak. Ott viszonylag simán nyertünk, ami a sportágat csak felületesen ismerő és/vagy a szenzációra mindenáron vevő sportújságírókat lázba hozhatta, de a mai meccsen, rögtön a legelején, szembetalálkozhattunk egy igen fájdalmas különbséggel: a kolozsvári meccsen nem játszott Cristina Neagu. A main igen.

És tulajdonképpen ez volt a mérkőzés legmeghatározóbb tényezője. Úgy kb. a második félidő elejéig, amíg Neagu minden román támadásban pályán volt, az volt az egyetlen komolyabb kérdés, hogy tud-e egymaga több gólt lőni, mint a teljes magyar válogatott. Nem tudott, félidőben 9-7-re "vezettünk" Neagu ellen, és a magyar csapat 10, ő pedig 8 gólnál járt, amikor Ambros Martín, a románok edzője, először leültette pihenni. 

Neagu végül 10 góllal zárt (15 lövésből, mind átlövés), és az is feltűnő volt, hogy amikor ő nem játszott, nagyjából kiegyenlített volt a találkozó folyása. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy a román válogatott a mérkőzés ezen szakaszában megnyugtató előnnyel rendelkezett. 

A nagyon magas és erős román fallal szemben túl sok jóra nem számíthattunk, és ténylegesen ott teljesen esélytelenek is voltunk. A statisztika is visszaigazolja ezt: egyetlen betörésünk sem volt az egész mérkőzésen, és a beállóst is csak kétszer tudtuk megjátszani. Érdekesség, hogy mindkettő a meccs utolsó szakkaszában pályán lévő Mészáros Rea nevéhez fűződik (a hivatalos statisztika szerint 0 másodpercet töltött a pályán, ennek ezúttal ne higgyünk), előtte Kisfaludy Anett olyan szinten tűnt el a falban, szinte észre se vettük, hogy ott van. Megjátszható nem volt egyáltalán, zárni csak hellyel-közzel tudott. 

Mit lehet csinálni? Lehet próbálkozni távolabbról lőni, a majd' harminc átlövési kísérlet is mutatja, hogy kínunkban elég sokszor kényszerültünk erre a megoldásra (és meglepően sok gólt is értünk el innét, 12-t). Ill. meg lehetne játszani a széleket, ha középen nagyobb a nyomás, valahol csak lesz több hely. Csakhogy ahhoz olyan szélsők kellenének, akik időnként gólt lőnek. Vagy legalábbis a kaput eltalálják - az első két szélsőlövésből ez sem sikerült, és úgy összességében is elég siralmas az 50 százalékot el nem érő mutató (6/13). 

És persze csinálhatunk elöl bármit, ha annyi gólt lő az ellenfél, amennyit akar. Mintha nem is készültünk volna Neagura, nem tudtuk volna, ki az. Sorra lőtte a gólokat, gyakorlatilag akadálytalanul. Sajnos az EHF erről nem vezet statisztikát, de úgy érzésre nem volt az egész meccsen összesen tíz megállító faultunk, anélkül meg nem nagyon lehet védekezni. Elég hozzá egy klasszis átlövő, és vége a dalnak. Ha megpróbáltuk egyénileg kivenni, gyakorlatilag azonnal leválasztották róla az embert (láthatóan készültek erre), attól kezdve pedig a védelmünkben senki nem találta a helyét, és simán gólt kaptunk. Sajnos a kapuban se sokat mutattunk: Kiss Éva az elején hét gólt kapott védés nélkül, mire becserélték helyette Szikora Melindát. A Ferencváros kapusa frissen érkezett Svédországba, nem tudott komolyabban felkészülni a mérkőzésre, és a védelemmel se nagyon volt összhangja. Nem lehet jó érzés úgy lejátszani életed első EB-meccsét, hogy egy Neagu lövöldöz a kapudra, takarás és fault nélkül folyamatosan. 12 kaput találó lövéséből 2-t sikerült védeni. Összességében Szikora 6 védéssel fejezte be a mérkőzést (25 lövésből, 24%), egy kivétellel minden védése átlövésekből jött, szélről és ziccerből 11 lövésből 10 gólt kapott. Nem vernénk el rajta a port, de tény, hogy nem tudott sokat segíteni ő se. 

A "mi lett volna ha" kérdését nem érdemes feltenni, a Neagu nélküli román válogatott ellen nem kellett pályára lépnünk ezen az EB-n. Vele együtt pedig esélyünk se volt. Még úgy se, hogy a román válogatott fennmaradó része azért támadásban egyáltalán nem volt meggyőző. 

Ezzel Dánia és Románia már egészen biztosan előttünk végez a csoportban, így az elődöntőhöz már az se lenne elég, ha a hátralévő két mérkőzést megnyernénk, és a többi csapat minden meccsén mindkét résztvevő nulla pontot kapna. De amúgyis, a norvég és az orosz válogatott ellen éles helyzetben is szerények volnának az esélyeink. Szóval tényleg próbálkozhatunk játszani egy jót, kipróbálhatunk ezt-azt, az eredménynek már olyan rettenetesen nagy jelentősége nincs. 

És különbenis, amíg volt, addig se sokat tudtunk nyerni.