Válogatott okosságok

Joachim Löw, minden idők legsikeresebb német szövetségi kapitánya (előtte senki nem tudott száz válogatott mérkőzést megnyerni, ő a Konföderációs Kupán átlépte ezt a számot), szokásához híven, igen visszafogottan nyilatkozott. Kb. úgy, mintha a lehetséges legerősebb kerettel elveszítették volna az elődöntőt 2-0-ra. 

A kupagyőztesek (Fotó: DFB)

Persze igazából mi tudjuk, meg úgy általában mindenki, hogy a német válogatott megnyerte a Konföderációs Kupát (amit amúgy Németországban angolosan "Confed Cup"-nak neveznek). Bár ez nem a válogatottak számára kiírt versenyek csúcsa, azért mindenképpen figyelemreméltó, hogy a német csapat tulajdonképpen egy B-válogatottal érte el ezt a sikert az Oroszországban rendezett kupán. A német közszolgálati televízió elemzője összerakta a véleménye szerint jelenleg elvben összeállítható legerősebb kezdő tizenegyet, amely a Confed Cup döntőjében Chile ellen pályára lépő kerettel csupán egy ponton mutatott egyezést: Joshua Kimmich szerepelt mindkét névsorban. 

A német egyes csatornán a nem német érdekeltségű elődöntő közvetítésénél az évek óta bevált Mehmet Scholl helyett váratlanul más szakértőt láthattak a nézők. Bár a legtöbben arra gyanakodhattak, Scholl talán hirtelen megbetegedett, gyanakvásra adott okot, hogy a műsorban semmit nem mondtak a hirtelen váltásról, egy fertőzés aligha indokolt volna titoktartást. Utóbb kiderült, hogy Scholl nézetkülönbségbe keveredett a szerkesztővel, ő ugyanis az U21 válogatott sikeréről szeretett volna beszélni a mérkőzés előtti felvezetőben, felsőbb szintről viszont olyan utasítás érkezett, hogy kötelezően az oroszországi dopping legyen a téma. Scholl erre lemondta a szereplést. 

Németországban sokkal jobban beleszól a politika a sportműsorok tartalmába, mint amit Magyarországon megszokhattunk. Míg a magyar tévében esetleg a meccsek szünetében futhatunk bele az egyperces migránshíradóba, addig a német közszolgálati adókon az elemzés jelentős részét is kötelezően az aktuális ellenfél vagy rendező ország politikai viszonyainak kritikája tölti ki. 

Még a futballrajongók közt is akadt, akiben egy-két játékossal kapcsolatosan leginkább az "Ez meg ki?" kérdés merült fel. A fél csapat egyszámjegyű válogatottsággal rendelkezett a torna előtt, olyan is volt, aki a Konföderációs Kupa előtti egyetlen felkészülési mérkőzésen, Dánia ellen debütált.

Szó sincs viszont arról, hogy ez valamiféle csikócsapat lett volna. Bár a német válogatott volt a legfiatalabb a nyolc résztvevő közül, de ez javarészt 22-25 éves játékosokat jelent, a fentebb említett, a válogatottban eddig összesen hat mérkőzést (abból ötöt Oroszországban) lejátszó Lars Stindl pedig egyenesen 28 esztendősen ölthette először magára a a német szövetség sasos címerével díszített mezt. Sokkal inkább az alapcsapat tartalékjait láthatjuk az itt szereplő játékosokban. Olyan tartalékokat, akik a világ szinte bármely válogatottjában legalábbis biztos kerettagok lennének, azonban Confed Cup-győztesként is többen közülük minden bizonnyal a televízióban követhetik majd a Nationalelf szereplését a jövő évi világbajnokságon. 

Már csak azért sem lehetett szó csikócsapatról, mert az igazi fiatalok a Konföderációs Kupával párhuzamosan zajló U21 Európa-bajnokságon vettek részt, és hasonlóan sikeresen szerepeltek, mint idősebb társaik: megnyerték a tornát.

Nagyon úgy tűnik, Németországban valamit nagyon jól csinálnak, ha a fiataljaik legyőzik korosztályos társaikat (sokatmondó, hogy miután a döntőben a spanyol csapat kényszerült előttük fejet hajtani, a spanyol sajtó az egekbe magasztalta a németek játéktudását), a B-csapatuk meg úgy általában mindenkit, miközben a legjobbjaik a strandon süttetik a hasukat. 

Nagyjából ugyanakkor, amikor a németek megújították a saját futballjuk hátterét, Magyarországon is jelentős újításoknak lehettünk tanúi. Először csak egy-két résztvevővel, majd egyre szélesebb bázison indult be az akadémiai rendszer, amelyből mára egy egész sor játékos került ki. 

Mondjuk eredményességben azért elmaradunk kicsit Németországtól. Konkrétan ott tartunk, hogy, ha kiveszünk egy-két kulcsjátékost, akkor kikapunk Andorrától. Ennek a vereségnek a súlyát nem is nagyon kell ecsetelnünk, tele volt vele a közelmúltban a komplett magyar sajtó, talán még a bulvárlapok is arról számoltak be, hogyan szörnyűlködött az eredmény felett valamely aktuális celeb (a feltételes mód használatát az indokolja, hogy jelen sorok szerzője nem tartozik a jelzett lapok leghűségesebb olvasói közé). 

Persze Magyarország sokkal kisebb ország, és - még ha a közvélemény sokallja is a futballra fordított összegeket - a pénzügyi lehetőségek is szűkebbek, mint Németországban. Ebből fakadóan azok az idők, amikor mi oktattuk futballra a világot, (például az évtizedek óta futballhatalomnak számító portugálokat), aligha jönnek vissza, és középtávon se nagyon álmodhatunk világ-, vagy Európa-bajnoki címekről, még ha holnaptól varázsütésre mindenki mindent jól csinálna az utánpótlás-képzésben, akkor sem. Az viszont igenis elvárható volna, hogy, ha nem is stabil, de rendszeres szereplői legyünk az Európa-bajnokságoknak, időnként jussunk ki egy-egy VB-re, folyamatosan hívják a fiatal játékosainkat Európa vezető ligáinak csapatai. És persze verjük laposra Andorrát. 

Mindezeknek mostanság a nyomát se látjuk. Ami tagadhatatlanul azt jelzi, hogy az akadémiákon zajló munka minősége nem éri el a kívánatost. Nem vagyok szakember, nem tudom megmondani, hol vannak a legfőbb problémák. A Double Pass aktuális jelentéséből talán többet megtudhatnánk, de az meg nem annyira nyilvános. Feltehetőleg nem azért, mert a sportág vezetőinek Joachim Löwhöz mérhető szerénysége nem engedi, hogy mindannyian szembesülhessünk a belga szervezet magasztos értékelésével.

De még azt mondom (nem vagyok nagy igényű), hogy ez se baj. Hát, istenem, ezt elszúrtuk, van ez így, másnak se sikerül mindig minden. Sajnos ebben is benne van, hogy azt hisszük valamiről, hogy jó lesz, aztán meg kiderül, hogy annyira mégse. De azért, még az igényeimről fentebb írottak fényében is elvárnám, hogy ne ez a blog legyen már a legmagasabb szint, ahol erről beszélni lehet. Hogy azok, akik ebben illetékesek, a kluboknál, az MLSZ-nél, ill. (nem kéne, hogy így legyen, de a magyar futballban ma kétségkívül ez a legmagasabb szint) a kormányban, csapjanak már oda az asztalra, és próbáljanak már meg valamit, amitől talán jobban fog működni az, ami ma szinte csak szemetet termel. Ellenkező esetben a kettővel ezutáni VB-selejtezőkön, amikor Szalaiék korosztálya is végképp kifut és a madagaszkári másodosztályból behívott Németh Krisztián lesz a legrutinosabb játékosunk, Andorra ellen már papírforma lesz az idegenbeli vereség.