Válogatott okosságok

Miközben kupacsapataink sorra búcsúznak Európától lehetőleg még nyáron, nyugaton ezt a játékot is nagyobb tétre játsszák: a britek például az egész országukkal. Hogy ez vajon jó ötlet-e vagy nem, és hogy miért nem, azt nem tisztünk kommentálni, de megpróbálhatjuk megtippelni, hogy milyen hatással lehet mindez a futball világára.

Ha a tipikus Brexit szavazót keressük, ez az első Google találat. (fotó: mirror.co.uk)

Igen, tippelni, mert az igazság az, hogy senkinek fogalma sincs semmiről, legkevésbé a briteknek.

De azért egy-két dolgot mégis ki lehet sakkozni. Például azt, hogy a Bosman- és a Webster-szabály mindenképpen marad, mert bár EU-s jogra épül mindkettő, mostanra már a FIFA alapszabályába is bekerültek. Nagy csapás lehet ez a hetvenes-nyolcvanas éveket visszasíró nosztalgiahuszároknak, de reálisan nézve ezt a fogkrémet amúgy se sikerült volna visszapasszírozni a tubusba.

Ugyancsak könnyű helyzetben vagyok a külföldön focizó brit labdarúgók státuszával kapcsolatban: ilyenek ugyanis gyakorlatilag nincsenek. Kb. félszáz brit játékos lehet összesen az EU-s topligákban (és a “top”-ba beleszámoltuk Máltát meg Ciprust is), tehát esetleges távozásuk vagy maradásuk nem fog különösebb hullámokat verni.

Az egyszerűség kedvéért a walesi, észak-ír és skót klubfutball tárgyalásától is eltekinthetünk, külföldiek leginkább csak a két glasgow-i csapatban játszanak, de még ők is egyre kisebb erőt képviselnek nemzetközileg.

Vajon ki hallott a Progres Niederkornról azelőtt, hogy a Rangerst búcsúztatták volna? (fotó: mirror.co.uk)

Marad tehát Anglia.

Angliában EU-n kívüli idegenlégiós elvileg csak akkor kaphat munkavállalási engedélyt, ha a FIFA ranglista top 70 válogatottjai egyikében rendszeresen játszik. Ha ugyanezt a szabályt kiterjesztenék az EU-ra is, száznál is több jelenlegi Premier League játékos nem felelt volna meg a feltételeknek, pl. a tavaly év játékosa Kante vagy a Manchester Unitedben játszó Juan Mata. A Premier League ennek megfelelően gőzerővel lobbizik, hogy a futballisták mindenféle esetleges korlátozás alól kivételt képezzenek. A ligába több pénz ömlik a külföldi tévés közvetítésekből, mint valaha, a belföldi bevételek pedig stagnálni látszanak a jövőben, ezért nyilván nem érdekük a színvonal és a külföldi érdeklődés együttes csökkenése. (Az egyre gyengülő font ugyancsak a külföldi tévés bevételek fele tolja az egyensúlyt.)

A futballszövetség ugyanakkor pont az ellenkezőjét akarja. Érveik nagyjából a Felcsút alapító okiratához hasonló komolyságúak, szerintük a sok gyenge európai játékos elveszi a helyet a hipertehetséges angol fiatalok elől, és a korlátozással ezt majd orvosolhatják. Ez az érvelés igazán ott bukik meg (azon kívül, hogy a tehetséges ifijátékosok mítikus hordája nem létezik), hogy Angliában edzőkrízis is van: a húsz topligás csapatból összesen hétnek van brit edzője. Hiába is lenne a sok jó játékos, ha nincs aki csapatot faragjon belőlük.

Úgy tűnik, az FA ugyanazt csinálja kicsiben, amit az ország nagyban: az évtizedeken át elhanyagolt infrastrukturális fejlesztések helyett a külföldiek nyakába próbálja varrni a saját kudarcát. A francia Clairefontaine-ről mintázott nemzeti utánpótlásnevelő központ például 2003-ra volt betervezve, 2012-ben sikerült végre átadni, ötször annyiba került, mint eredetileg tervezték, és persze semmiféle utánpótlásnevelés nem folyik benne.

És bár az idei utánpótlástornákat sorra nyerték az angolok – tehát bizonyos korig így is működni látszik a szisztéma –, a fiatalon jól teljesítő játékosok felnőtt csapatba beépítésével már gondok vannak. Ráadásul egyszerűen nincsenek elegen ahhoz, hogy száznál is több profi klub teljes utánpótlását biztosítsák. Ezért aztán rengeteg csapat igazol külföldi fiatalokat is, akik ha mégoly tehetségesek is, koruknál fogva nyilván nem felelhetnek meg a válogatottsági kritériumnak. Jó kérdés, hogy ha ennek véget vetnek az új szabályok, hogy fogják például feltölteni az utánpótlást helyi srácokkal az egymástól kőhajításra levő észak-nyugat-angliai klubok.

Liverpool és Leeds között majdnem akkora nyüzsi van, mint Londonban...

És ezzel elérkeztünk az utolsó ponthoz: a játékoskvóták kérdéséhez. Az EU-n belül ilyen kvóták gyakorlatilag nincsenek, mert a Kolpak-szabály alapján az EU-val társulási megállapodást aláíró országok munkavállalóira nem vonatkozhatnak (tehát pl. szinte az egész afrikai kontinensre), arra a kevés maradék játékosra meg már értelmetlen lenne.

Egy esetleges kvótarendszer bevezetése gyakorlatilag bedöntené a krónikus adósságot maga előtt görgető angol profi futballt, de egyes politikusok már eljátszadoztak az ötlettel, és csak idő kérdése, hogy komolyan dönteni kelljen róla.

Hát nagyjából ennyi lenne. Sokat elmond az egész Brexit-folyamat kuszaságáról, hogy csak a játékosokra vonatkozó jelenlegi szabályozások felkutatása és kimazsolázása mennyi időmbe telt, és ez elvileg egy jogilag jól szabályozott, faék egyszerűségű terület. Sok sikert a továbbiakhoz, sorozatunk következő részében pedig azt fogjuk elemezni, vajon milyen hatással lehet Magyarország FIFA rangsorbeli helyezésére egy  amerikai-észak-koreai nukleáris háború.