Válogatott okosságok

Nagy érdeklődéssel várhattuk a 2017-es férfi U21 világbajnokságot. Az 1996-os korosztály utolsó fellépése volt ez, amelyen végképp megmérettethettek a fiúk. Többségüknek erre igazából már nem is volt szüksége. 

A férfi U21 válogatott a világbajnokságon. Fotó: MKSZ

Bár pár éve a Szövetség még inkább az eggyel korábbi, '94-es korosztályt preferálta, hamar kiderült, hogy az 1996/97-es évfolyamok jobbak. Néhány éve az U19 világbajnokságot Magyarországra is vitték, hogy ott a '94-esek megmutathassák magukat, és hát nem arrak átütő sikert. Ők ma 22-23 évesek, és felnőtt szinten, talán Bánhidi Bence kivételével, egyikük sem vitte még igazán sokra, bár Borbély Ádám, Faluvégi Rudolf vagy Stranigg János helyzete még biztató. A felnőtt válogatottban csak Bánhidi tudott egyelőre gyökeret verni. Az utánuk következő korosztályból ellenben Ligetvári Patrik már egy ideje stabil válogatott, a legutóbbi EB-selejtezőn Győri Mátyás is berobbant - és alighanem kihagyhatatlanná is vált. Szintén kerettag, sőt, általában kezdő Juhász Ádám is, igaz, ő igazából nem a saját posztján. Mert úgy tűnik, a profi sporttól az idén, 35 évesen visszavonult Iváncsik Gergő óta nem sikerült Magyarországon válogatott szintű balszélsőt kinevelni. 

A junior válogatott gyenge pontját éppen a szövetségi kapitány, Gyurka János jelenthette, legalábbis az előző versenyek tapasztalatai alapján ezt várhattuk. És pont ő szolgált az Algériában rendezett világbajnokság legnagyobb pozitív meglepetésével. Gyakorlatilag minden mérkőzésen azt láthattuk, hogy jól készítette fel a csapatot, megfelelően reagáltunk az ellenfél taktikájára, néha még akár a mérkőzés közben bekövetkezett változásokra is. 

A VB és az EB egészen különböző műfajok. Egy Európa-bajnokságon minden mérkőzés nehéz, és egyben mindegyik fontos is, a legelső csoportmeccs eredménye közvetlenül is befolyásolhatja (továbbvitt pontok formájában), hogy bejut-e a csapat az elődöntőbe. Egy VB-n a csoportkör inkább csak a leggyengébbek kiszűrésére szolgál, ott akad mindig néhány laza meccs, és szinte elég is azokat hozni, hogy aztán majd az egyenes kieséses szakaszban dőljön el minden fontos kérdés. 

Ennek megfelelően a csoportban a Norvégia elleni meccset eldobtuk a második félidő elején, Korea ellen jól felkészülve simán nyertünk, aztán nyertük a többi kötelező meccset, és ott álltunk a nyolcaddöntőben. Az utánpótlás VB-k kegyetlenek: a teljes kieséses szakaszt mindössze öt nap alatt kell lejátszani, egyetlen pihenőnappal. A nyolc közé jutásért Szlovéniával játszottunk egy végletekig kiélezett mérkőzést. Meghatározta a találkozót, hogy a legjobbunkat, Győrit, a második félidő elején a lelátóra küldték a játékvezetők - teljesen jogosan. 

A közhiedelemmel ellentétben, ha hétméteresdobásnál a lövő fejbedobja a kapust, akkor nem kell szándékosságot feltételezni a piros laphoz. Ha a kapus nem mozdul el, és a labda fejbetalálja, akkor a lövőnek piros lapot kell adni, méghozzá a mérlegelés lehetősége nélkül. Ha igazából a bal alsó sarkot akarta lőni, csak ügyetlen, akkor is. 

A csapat nélküle is kiharcolta a továbbjutást, de ehhez egyrészt a kulcsembereknek nagyobb terhet kellett vállalniuk, másrészt 2×5 percet rá kellett húzni a rendes játékidőre, ugyanis döntetlen után hosszabbítással dőlt el a továbbjutás. 

És ezután jött, pihenés nélkül, másnap a negyeddöntő Spanyolország ellen. A hosszabbításig itt is eljutottunk, de aztán a ráadásban egy góllal alulmaradtunk. A spanyolok később megnyerték a VB-t. Persze a világ leghülyébb kérdése, hogy mi lett volna, ha..., de az ember óhatatlanul elgondolkodik: ha Győri végig tudja játszani a nyolcaddöntőt, arányosabb teherelosztással a rendes játékidőben megverjük a szlovéneket, és akkor pont annyival jobbak vagyunk a negyeddöntőn, hogy ... De ezt már sosem tudjuk meg. Mindenesetre az 5-8. helyért mindkét mérkőzést megnyertük, és végül az ötödik helyen zártuk a világbajnokságot. 

Ebben a lebonyolításban nem mindig a legjobbak nyernek, hanem azok, akik a legjobban bírják erőnléttel. És ebben most, egy hajszállal, de alulmaradtunk. Ezzel együtt rendkívül biztató volt, amit láttunk, férfi világversenyen a junior korosztályban rég nem értünk el ilyen szép eredményt.

A jövő szempontjából fontos volna, hogy azok, akik felnőtt korban is szép pályafutás elé néznek, folyamatos játéklehetőséget kapjanak a klubjaikban. Főként a nemzetközi élvonalhoz tartózó Veszprém esetében lesz jelentősége, hogy Ligetvári és Győri sokat játszanak, ráadásul védekezésben és támadásban is. A világbajnokság is megmutatta, hogy Ligetváriból védekezőspecialistát gyártani, és Győriről védekezésben lemondani egyaránt hiba volna. A korosztályból még néhány játékosnak van reális esélye arra, hogy egy-két év múlva a felnőtt válogatott keretébe juthasson. Összességében, a csalódást okozó tavalyi és tavalyelőtti szereplés után szépen búcsúzott ez a korosztály az utánpótlás-versenyektől. 

A férfi U19-ben sajnos nem voltunk érdekeltek. Ráadásul úgy, hogy erre még esélyt se kaptunk. Amikor pár éve az EHF bejelentette az utánpótlás EB-k átalakítását, az új rendszer teljesen jónak tűnt. Végre nincsenek selejtezők, ahol a komolyabb kézilabda-nemzetek csapatai húsz góllal verik a nem annyira jól felkészülteket, ellenben mindenki részt vehet az EB-n, még ha nem is az "igazi"-n, hanem csak a B-csoportban, amit az EHF hivatalosan angolul Championship-nek nevez (az EB pedig az EHF Euro). 

Csak hát... lehet, hogy nem pont 16 komolyan vehető ország van (ennyi az EB létszáma), és elég kellemetlen pont 17.-nek lenni a ranglistán. Mert akkor mész a Championshipbe. És, mivel az U19 világbajnokságra az U18 EB-ről lehet kvalifikációt szerezni, te meg azon ott se voltál, garantált a következő nyárra a gondtalan pihenés. 

Ez a sors jutott a magyar 1998-as korosztálynak idén. Jó hír, hogy mivel ők tavaly megnyerték a Championshipet, ezzel jövőre biztosan ott lesznek az U20 Európa-bajnokságon, és egyben feljebb csúsztunk annyival a ranglistán, hogy az U18 mezőnyébe is be fogunk férni. Nagy kár ezért az elvesztegetett két évért.

(A női U19 és U17 EB összefoglaló értékelése néhány nap múlva következik)