Válogatott okosságok

Bekövetkezett, amit a versenykiírásból mindannyian ismertünk, de elképzelni se tudtuk igazán, hogy tényleg valóra válik. A női kézilabda NB I-ben a Ferencváros és a Győr csapatai egyaránt megnyerték minden meccsüket, az egymás ellen lejátszottak kivételével - ez utóbbiak pedig összesítésben döntetlen, 51-51 eredményt hoztak. 

Fotó: Ricsováry Takács László

Azaz a bajnoki címről a gólkülönbség fog dönteni. Rémálom - minden szereplő számára. Pár éve egyszer már beszámoltunk hasonlóról. A Bundesligában eleve nem számít az egymás elleni, hanem egyből a gólkülönbség, ha a pontszám azonos. De az (legalábbis a férfiaknál) egy eléggé kiegyensúlyozott bajnokság. A női NB I-ről ugyanezt nem mondhatjuk el. 

Bár talán, amikor a versenykiírást összeállították, arra számítottak, az lesz. Talán volt is rá némi alapjuk. A 2010-es évek elején néhány éven át a Győri ETO egyeduralkodó volt: 2009. február 1. és 2013. szeptember 1. között, négy és fél éven át nem veszítettek mérkőzést (egy döntetlenjük volt). Aztán jött a TAO és a többi állami támogatás korszaka, amikoris joggal számíthattunk arra, hogy az igencsak bőkezű állami támogatásokkal ellátott klubok legalábbis közelítenek az ETO-hoz. Az eredmény: a Ferencváros, bár korántsem sima és egyenes úton, de felzárkózott. Az idei szezonban háromszor csapott össze a két csapat (a két bajnokin túl a Magyar Kupa elődöntőjében), a kupameccs utáni hétméteres-párbajt leszámítva az eredmény teljesen egyenlő, 76-76. 

A többiek viszont sehol sincsenek. És mintha nem csak az eredményesség, de a motiváció is hiányozna. Az Érd ráadásul mintha negatív trendben lenne, egy-két évvel ezelőtt motiváltabbnak tűntek, mint mostanában. A mezőnyt jellemzi, hogy így is sorozatban hatodszor lesznek bronzérmesek a két nagy mögött, és ők ezzel minden bizonnyal elégedettek is. Siófokon évente lecserélik a fél keretet és az edzőt, a csoda se érti, mit is akarnak ott igazán, de ami ebből témánkba vág: még a négy közé kerülés se mindig jön össze. Dunaújvárosban is más célokat tűznek ki inkább. 

Miközben emlegetjük, hogy a magyar a világ legerősebb bajnoksága a női mezőnyben, a gyakorlatban azt látjuk, hogy a pénz megvan, az eredményességnek nyoma sincs. Nemzetközileg se, és a hazai mezőnyben se. A Fradi és az ETO messze kiemelkedik a mezőnyből, jobban, mint ahogy azt bárki el tudta volna képzelni. Hacsak kettejük összesen öt hátralévő mérkőzésén valami egészen extrém dolog nem történik, egyikük második helyen fogja befejezni a bajnokságot, mindössze 2 pontot veszítve az egész szezon alatt. 

Fotó: Ricsováry Takács László

Egyetértve azokkal, akik szerint nem szerencsés, ha két, ennyire a saját ligájában játszó csapat közt a többi szerencsétlen ellen játszott meccsek eredménye dönt, egyben azt is gondolom, korántsem volt törvényszerű, hogy egy kétcsapatos, és egy külön tizenkét résztvevős bajnokság jelenjen meg az NB I keretei közt. A férfiaknál, ahol mindenki arra számított, hogy a Veszprém és a Szeged letarolja a mezőnyt, be is iktattak egy külön bajnoki döntőt a szezon végére. Ma már szinte evidens, hogy a nőknél is így lett volna célszerű, csak hát utólag ugye könnyen okos az ember. Véleményem szerint ez a kétségkívül idióta szituáció leginkább azért alakulhatott ki, mert senki nem látta előre, hogy a Fradi és a Győr is 50-50 ponttal fog végezni, és ezen kívül ráadásul még az egymás elleni eredményük is egál lesz. A korábbi években, legalábbis az alapszakaszban, erre sosem volt példa, az FTC általában elhullajtott egy-két pontot itt-ott, Győrben pedig (a 2015-ös döntő kivételével) az ETO rendszeresen elpáholta őket, tavaly például 28-19-re (pedig akkor a félidőben még a Fradi vezetett). Fogalmazzunk így: a Fradi élt a lehetőségeivel, a mögöttük lévő mezőnyből viszont senki, emiatt pedig a második helyezett mögött nagyobb szakadék van, mint az utóbbi években bármikor, és nagyobb, mint amire bárki is számíthatott a bajnokság kezdete előtt. 

Az eremény mindenképpen keserű lesz. Akármelyik csapat nyer, a másik szurkolói bundázással fogják őket vádolni. Sőt, a jövő idő használata indokolatlan: Győrben már most meg vannak róla győződve, hogy a Fradi Érd elleni nagyarányú győzelme (32-15) bunda volt, pedig azt még a győri rangadó előtt játszották, amikor kevesen gondoltak arra, hogy a gólkülönbség számítani fog. De a Győr Fehérvár elleni 18 gólos sikere kapcsán is a vendégcsapatnak juttatott Audikat emlegetnek a fővárosiak szurkolói. Nem hiszem, hogy bármelyik vádnak volna bármi alapja, de így se vezet semmi jóra, ha a bajnoki cím azon múlik, a győzelemre teljesen esélytelen csapatok mennyire könnyen adják meg magukat. Hogy a már említett német példára utaljak: ha négy éve a Füchse Berlin csapata Kielben nem úgy áll fel már a kezdéshez is, hogy nekik mindegy, mi történik itt, akkor talán a Löwen két évvel előbb szerezte volna meg első bajnoki címét... 

Fotó: Ricsováry Takács László

Igazságtalan lesz az eredmény azért is, mert a győri rangadó előtt senki nem gondolt komolyabban arra, hogy a gólkülönbség számíthat, és a két nagy a simán megnyert meccsei végét általában már lazára vette. Még a már említett, Érd elleni meccset is meg tudta volna nyerni a Fradi a már teljesen szétesett érdiek ellen akár 25 góllal is, ha akarta volna, ehelyett Elek Gábor inkább a fiataljainak adott lehetőséget - ma már talán bánja. 

Sőt, még a kellemetlenebb mérkőzések, például az ETO dunaújvárosi vendégjátéka, vagy az FTC - Debrecen találkozó is azért alakultak így, mert az esélyesebb csapat már eleve úgy állt hozzá a meccshez: itt úgyis nyerünk, csak ne legyen sérülés, legyen meg a két pont, és jól van. A túlzott könnyelműség pedig majdnem visszaütött.

Ha, például a 2013/14-es szezonhoz hasonlóan, a Ferencváros és a Győr egymás elleni meccsei az 1. és a 14. fordulóban lettek volna, akkor 12 meccse lett volna mindkettejüknek a gólkülönbség alakítására. Nagyon komoly mészárlást láttunk volna hétről hétre, rendszeresen húsz gól körüli, nem egyszer a feletti különbségekkel. De még akkor is nagyjából azon múlt volna a bajnoki cím, hogy októberben melyikük mennyivel verte meg a Kecskemétet - amikor senki nem gondolta, hogy ennek bármi jelentősége van. 

Mindenki keserűen fog visszaemlékezni erre a szezonra, a vesztesek pedig különösen is. De ez a hajó elment, ez az év már ilyen lett. Van-e ennek tanulsága? Át kell gondolni, milyen női bajnokságot szeretnénk, és mire számítunk a következő évekre. Jó lenne, ha két klub nem tudna ennyire kiemelkedni a mezőnyből. Hogy ez megmarad-e egy jámbor óhaj szintjén? Tartok tőle, hogy igen. Bármennyi pénzt is önt az állam a többi tizenkét csapatba is. Csak hát akkor tegyük fel a kérdést: mire is jó ez az egész?