Válogatott okosságok

Az utóbbi években rendre a női utánpótlásunk szerepelt jobban a nyári nagy seregszemléken, mindazonáltal ennyire aszimmetrikus eredménysorról még a blogon nem számolhattunk be. Bár hiba volna csupán az EB/VB-eredményekből kiindulni, mégis azt mondhatjuk, sosem volt még ennyire látványos a férfi és a női utánpótlás felkészítése közti minőségbeli különbség.

A világbajnok magyar női U20-csapat (Fotó: Ricsováry Takács László)

A számunkra legfontosabb versenyt rendezték időrendben is legkorábban, a női U20-világbajnokságot. Mivel a VB-t Debrecenben rendezték (egészen kiválóan, kiemelkedően jó hangulatú rendezvény volt), akkor is kiemelt jelentőségű lett volna, ha valamely más ország nyer. Ráadásul a magyar válogatott megtörte a régi rossz sorozatunkat, és az utánpótlás-versenyek során először a történelemben, felért a csúcsra, a mi lányaink nyakába akaszthatták az aranyérmet. 

A világbajnokság magyar mérkőzéseit egyenként is elemeztük, majd a válogatott szereplését össze is foglaltuk, így erről most nem írnánk többet. 

A serdülő korosztály válogatottjai számára kézilabdában hagyományosan nem rendeznek nagy versenyeket. Az idén egy hibrid-megoldás született. A svédországi Partillében már hosszú ideje megrendezik nyár elején Európa legnagyobb utánpótlás-seregszemléjét, ahol fiúk és lányok számára különböző korosztályokban rendeznek versenyeket, rengeteg csapat részvételével. Az idei Partille-kupán U16 korosztályú válogatottak is versenyeztek, amit az európai szövetség (EHF) hivatalos versennyé tett European Open néven. 

Ez azért egy fokkal kevésbé volt komoly, mint a magasabb korosztályok számára rendezett EB-k, VB-k. Eleve több kiemelt kézilabdás nemzet részt sem vett, hiányzott például Dánia, ellenben ott voltak olyanok, akikkel a nagyobb versenyeken amúgy nem sűrűn találkozunk: Olaszország, Litvánia, Azerbajdzsán. A lebonyolítás is inkább a nyári felkészülési tornákra emlékeztetett: a magyar csapat nyolc mérkőzését öt nap alatt játszotta le, olyan is volt, hogy egy nap alatt háromszor léptek pályára a lányok. 

Mindenesetre a mieink a csoportkörben és a középdöntőben minden mérkőzést nagyon simán nyertek meg, a Feröer elleni 28-7 tulajdonképpen nekünk volt kellemetlen, de tíz feletti különbséggel vertük Hollandiát is, Romániát pedig a középdöntőben pont tízzel. Így jutottunk a döntőbe, ahol a francia lányok ellen ugyan hosszabbításra kényszerültünk, de végül megnyertük a mérkőzést, és ezzel a Partille-kupát, azaz a European Opent is.

Utolsóként az U18 korosztály világbajnoksága következett, a lengyelországi Kielcében. A magyar válogatott egy éve az U17-ben bronzérmes lett, azóta a játékosok tovább fejlődtek (és a szemünk sarkából láttuk, hogy az Európa-bajnok német válogatott játékosai nem annyira), egyértelműen azzal a céllal utazott a csapat Kielcébe, hogy megnyerje a világbajnokságot. Furcsa helyzetbe kerültek, hiszen előttük a másik két korosztály már megcsinálta. Így egyfelől kívülről került rájuk némi nyomás, hogy nyerjék már meg ők is (mintha ez olyan egyszerű volna), ill. ők maguk is úgy érezhették, muszáj megnyerniük, hiszen minden más esetben az ő szereplésük lesz a leggyengébb a magyar csapatok közül. 

Azt, hogy mi lett volna, ha mondjuk előttük a másik két csapatunk nem nyer, sosem tudjuk meg. Azt viszont láttuk, hogy a válogatottat a csoportkörben, majd a kieséses szakasz elején egy kettősség jellemezte. Egyfelől egyénileg egyértelműen jobbak voltunk bárki másnál, akivel találkoztunk. Másfelől egyértelműen látszottak szerkezeti, és részben egyéni problémák is a csapatnál. A legfeltűnőbb a jobbátlövő poszt volt, ami Afentaler Sára sérülés miatti kiesésével lényegében üres maradt: Bohus Beáta, a válogatott edzője, túlnyomórészt olyan jobbkezes játékosokat játszatott ott, akik számára ez a poszt ismeretlen volt, és hiányzott hozzá a technikai képzettségük is. Még tán Vámos Petra (a Nemzeti Kézilabda Akadémián elvileg Bohus játékosa, de egy sérülés miatt fél éve nem lépett pályára) tudta ezt a feladatot a legjobban megoldani. Nehézséget okozott az is, hogy balszélre nem volt cserénk. De a játékosok jó egyéni képességei és képzettsége okán így is annyira jók voltunk, hogy például az utolsó csoportkörben elvert dán csapat edzője úgy nyilatkozott: büszke a csapatára, amiért a magyaroktól csak három góllal kaptak ki.

A női U18-válogatott

Az elődöntőben, Dél-Korea ellen játszottunk a legjobban. Arról a meccsről virított, hogy nem csak egyénileg vagyunk a hét posztból ötben jobbak a koreaiaknál, de egyben Bohus tökéletesen készítette fel a csapatot erre a mérkőzésre. Az ötgólos győzelem még kicsit csalóka is, a végére kicsit kiengedtünk, de itt az ellenfélnek egy pillanatig nem volt reális esélye a mérkőzés megnyerésére. 

Ugyanezek nem mondhatóak el a döntőről. Oroszország ellen szinte minden játékelemben rosszul teljesítettünk a mérkőzés nagy részében, és alapvető taktikai hibákat is elkövettünk. 29 gólt kaptunk, ebből 17-et két orosz játékos lőtt, szinte mindet ugyanúgy. Itt az U18-ról beszélünk, nem várhatjuk el a játékosoktól, hogy ők találják ki akár a mérkőzés előtt, akár közben a helyes taktikát.

De igazából ez is a képzési rendszerünket dicséri, hogy borzasztó kapusteljesítménnyel, nagyon rossz taktikai megoldásokkal és rengeteg rontott helyzettel is csak két góllal kaptunk ki. És amit az U20 kapcsán írtunk, az itt is igaz, még ha fordított előjellel is: attól, hogy erre a döntőre nem sikerült felkészíteni a csapatot, sem a játékosaink egyéni képességei, sem a kluboknál ill. a NEKÁ-ban folytatott munka minősége nem lett rosszabb. 

Az embernek kicsit keserű a szája íze, hiszen lányaink az egész nyáron egyetlen mérkőzést veszítettek el, csak hát pont a legutolsót. De ezzel együtt is sosem volt ilyen sikeres utánpótlás-szezonunk: a junior korosztályban még sosem nyertünk, az ifiben még sosem játszottunk döntőt, most pedig mindkettő meglett. Bár az U16-eredményt egy fokkal kevésbé kell komolyan venni, de egy fél szemmel arra is tekintve megkockázathatjuk azt a kijelentést, miszerint most az egész világon Magyarországon zajlik a legjobb utánpótlásképzés a női mezőnyben. Két arany és egy ezüst, egyetlen vereség. Legalább maradt valami kihívás a következő évekre is. 

De mindez a(z egyesek által talán túlzónak minősíthető) lelkesedés csak a lányokra vonatkozik. A férfiak mezőnye kétségkívül erősebb, több a jó szereplésre képes ország, szélesebb az élmezőny, nehezebb odaérni az elejére. A magam részéről, ez egy semmivel alá nem támasztott szubjektív vélemény, úgy vélem, a két korosztályos Európa-bajnokságon egy bronz és egy hatodik hely ért volna annyit, mint a lányok eredménysora. 

Csakhogy fiaink ettől igen messze voltak. Az U20 Európa-bajnokságon nem is lehettek nagy elvárásaink. Az 1998-as korosztálynak ez volt az első komoly nemzetközi versenye (itt kifejtettük, hogy miért). És az az U20-ban már számít. Ráadásul, alulról jövet, elég nehéz csoportot is kaptunk, Dániával, Franciaországgal és Portugáliával kerültünk össze. Ez utóbbiakat sem szabad lebecsülni: a csoporban mindenkit megvertek, és végül negyedik helyezést értek el. 

Mi Dánia ellen egy érdekes meccset játszottunk, az első félidőben egyértelműen jobbak voltunk, a fordulás után viszont nem sok közünk volt a meccshez, nagyon sokáig egyáltalán nem lőttünk gólt, és végül szűken kikaptunk. A franciák elleni találkozóról nem érdemes sokat írni: az ellenfél minden szempontból jobb volt nálunk, semmi esélyünk nem volt. Az utolsó fordulóban Portugália ellen már tét nélkül léptünk pályára, annak megfelelően is alakult a mérkőzés, végül kikaptunk, három vereséggel értelemszerűen utolsók lettünk a csoportban. 

Férfi U20-válogatottunk

A korosztályos EB-ken minden helyezésért játszani kell ill. lehet. Ez már csak azért is érdekes, mert az itt megszerzett helyezéssel lehet kvalifikációt szerezni a jövő évi junior világbajnokságra. A magyar fiúk az alsó ágon már jobban szerepeltek, a négy mérkőzésből hármat megnyertek. Sőt, az utolsó napon ismét Dánia ellen játszhattunk, akárcsak a legelején. Ezúttal viszont mi nyertünk, így kijutottunk a VB-re. 

A kép azért egy fokkal jobb, mint amit az eredmény tükröz. Az eredményeinket befolyásolta a vonatkozó tapasztalatok hiánya, valamint az is, hogy láthatóan nem volt összhang a játékosok és Imre Vilmos edző között. A történelmi teherként a csapatra nehezedő rossz besorolás (4. kalap) és nehéz sorsolás sem kedvezett. De láttunk a csapatban néhány jó teljesítményt. Kiemelkedett közülük a jobbátlövő Máthé Dominik, aki az EB gólkirályi címéről is csak egy hajszállal maradt le. A magyar válogatott kielmelkedően legjobb góllövője volt. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy egyedül volt a posztján, míg például balátlövőben ketten nagyjából felezték a játékidőt, beállóban három játékos is szerepelt, de Máthé lövési hatékonysága is jó volt. Szintén dicsérhető a balátlövőben az EB végére meghatározóvá váló Borzas Uros teljesítménye is. 

A férfi U18 Európa-bajnokság hasonlóan alakult a mieink számára, bár talán több lehetőség lett volna ebben is. Gyurka János edző csapata az első meccsen viszonylag simán verte Spanyolországot, majd a második csoportmeccsen esélytelen volt a német válogatottal szemben. Az utolsó csoportkörben az oroszok ellen léphettünk pályára ki-ki meccsen, a döntetlen nekünk kedvezett volna. Szinte végig vezettünk, a második félidő közepén négy góllal is, majd a végén úgy kaptunk ki eggyel, hogy az oroszok pár másodperccel a vége előtt szerezték a győztes gólt. Ezt a meccset meg kellett volna nyerni. 

Ezután itt is a 9-16. helyekért, és ezen belül a VB-kvalifikációért való küzdelem jutott a mieinknek. Három egymás utáni győzelemmel a magyar csapat 10. helyre futott be, ezzel bebiztosította a helyét a jövő évi ifjúsági világbajnokságon. 

Így egymás mellé téve még durvább: miközben a magyar lányok az idén két VB-döntőt vívtak (és az egyiket meg is nyerték), a hasonló korú fiúk számára az a siker, hogy ők egyáltalán ott lehetnek majd a VB-n. Bár ez részben a balszerencsén múlott, de összességében is látszik, hogy játékban elmaradásunk van az elithez képest. A francia ill. német csapatok elleni meccsek a csoportkörből figyelmeztetőek. Egyes elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a fiúknak edzőik (akár ugyanazon intézmény falai között...) kevésbé modern kézilabdát oktatnak, mint a lányoknak, de sokszor úgy tűnik, a játékosok technikai képzettsége is hiányzik például egy gyorsabb játékhoz. 

A női eredményekhez mindenképpen gratulálunk! De mindkét nem esetén adott a szakma számára a feladat. A nőknél nem szabad megelégedéssel hátradőlnünk, és azt gondolnunk, mostantól miénk a világ (három éve a dánok Európa-bajnokok lettek mindkét korosztályban, most mindkettőben hatodikak...). A férfiaknál pedig át kellene tekinteni, mi is hiányzik ahhoz, hogy jobb képességű játékosok kerüljenek ki az utánpótlásból. Mert egy U18-as helyezésnek nagy jelentősége nincs ugyan, de szépen mutat rá, mekkora a lemaradásunk.