Folytatjuk dominikai kalandozásainkat (melynek első részét itt olvashatják), melynek végén P. barátunk egy egészen egzotikus párosítást tekintett meg a santo domingoi Felix Sanches stadionban. Ám addig hosszú út vezetett, és ezen az úton számtalan kulináris különlegességgel, egy kakasviadallal és egy kvázi bordélyvárossal is találkozott külsős szerzőtársunk. Milyen a vidéki Dominika? Megmutatjuk! 

Az úr Supermanes sapkában egy átlagos dominicano biztonsági őr 

A lányok, a lányok , a lányok…?!

Az ott élő cimborám mondta, hogy az egész ország olyan, mint egy nagy bazár. Mindent megtalálsz, de mindenhol kötelező alkudni. Hasznos tanácsait megfogadtam, és működtek is.

Szállást az általam meglátogatott helyek egyikére sem foglaltam előre. Rengeteg szoba, apartman található, ami nincsen fent az interneten és élőben még jobb árakat lehet kifogni. 10-15 percnél többen sehol sem kellett keresgélnem. 
Az utcákon is nagy a por, a szemét, vannak olyan részek, ahol aszfaltozott út sem található. A kábelek mindenhol lógnak, alacsonyan is vannak az európai mértékhez képest. A vezetékek úgy össze van gabalyodva, hogy Ariadné fonala ahhoz képest semmiség.

Nem darázsfészek, csupán némi kábel

Nagyon hamar sikerült pótolni elveszett napszemüvegemet, rögtön kettő „eredeti” RayBant vételeztem, átszámítva 1200 forintért, összesen.

A piacokon a levágott, legyek által beköpött állatfejektől kezdve tényleg mindent lehet kapni, bár a hűtés az állandó hőség miatt problémát jelent. Akármennyire is igyekeztem friss ételeket, vagy annak látszóakat fogyasztani, a gyomorrontást kétszer sem tudtam elkerülni. Szerencsére 1-1 nap után ezek el is múltak.

Gusztusos húscafatok

Nagy divat a csirke, de ugyanúgy kapni disznót, babot és főzőbanánt. Utóbbit a karibi országokban köretként használják, az íze szinte teljesen semleges, talán a burgonyához tudom hasonlítani.

Fiatalember, vegyen banánt!

A trópusi gyümölcsök nagy kedvelője vagyok, ezért itt sem hagyhattam ki a vásárlásukat. Szinte mindenhol autók hátuljáról vagy utánfutóról történik az árusítás. Samana szigetén egy ilyen eladónál, megláttam egy általam még nem ismert terméket. Mondja, hogy ez a sapote. Fogalmam sem volt róla, soha nem láttam ezelőtt ilyet, így hát megkóstoltam - ízlett. Mire félreérthetetlen módon mutatni kezdett a középső koronaékszerem felé az öklével. Azt szerette volna mondani, hogy potencianövelő. Erről nem találtam infókat, viszont elhittem. Magyar oldalakon olyanokat írtak, hogy olyan az íze, mint a csokoládénak. Ezzel azért tudnék vitatkozni, de valóban ízletes.

Ilyen a sapote

Itt is léteznek kínai boltok, illetve utcai árusok,minden méteren, elsősorban a már említett ázsiai ország remek minőségű Abibas, Neki, Laicoste  termékeire gondolok.

Egy idő után kissé idegesítővé vált, hogy úton-útfélen, sőt boltokban is, kábítószert szerettek volna a derék dominikaiak eladni. Percenként jöttek oda hozzám mutogatva a tasakokat, sokszor 11-12 éves kölykök, hogy Marijuana, vagy La Coca?! A kíváncsi olvasóknak sajnos nem tudok beszámolni árakról, mivel ezt a szolgáltatást nem vettem igénybe.

Sokan nem tudják, de a kakaó és a szivar termelésében a világ egyik vezetője a Dominikai Köztársaság. -(Egészen pontosan kakaóban a 10. szivarban viszont a második!)  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kakaóültetvények nagy részét megvásárolta a Nestlé.

A legtöbb férfitársamat, tudom, hogy az a kérdés érdekli a legjobban, hogy  milyenek a lányok, ebben a részben picit próbálok kitérni bővebben a témára. Második éjszakámat Bavaro, Fruisa nevű részén töltöttem, a helyiek által javasolt jó nevű La Pasion hotelben. A környék nem volt túl bizalomgerjesztő, aszfaltozott utak hiánya, legelő állatok, igazi vadromantika. 

Egy kupac kacat

Otthonos rendetlenség

A hotel mellett, életemben itt láttam először élőben leprás embert. Maga az épület és a szobák, viszont minden igényt kielégítettek. Nagyképernyős TV, rajta az összes amerikai sportcsatorna műsorával. Miután elfoglaltam a szobát, készülődtem a strandra, kopogtak az ajtón. Meghozták a szappant, a törölközőt és 2 darab gumióvszert. Valahogy éreztem, hogy jó helyre kerültem. Ez volt az éjszakában dolgozó lányok munka szállodája, afféle szerelmi fészek :) Napnyugta után kitódultak az utcára és keresték a kuncsaftokat. Én amúgy is szeretem a latino lányokat, de itt tényleg eljött a kánaán, sosem akarok hazamenni, gondoltam magamban.

Az óriási Viagra reklámok már sejtetnek valamit

A nemzetközi helyzet csak fokozódott, mikor Sosuára értem, hogy találkozzak a már említett, régen látott ismerőssel.  Sajnálatomra a nagyon várt kakasviadal elmaradt, igazából ez volt az oka, hogy oda látogattam. Az arénához (itt egy ház hátsó kertjét kell érteni, berendezve székekkel kb 100 főre és egy színpaddal) érve a helyiek nagyban kockáztak, 1-2 kakas kukorékolt. Érdeklődtünk, hogy mikor kezdődik az esemény. Fél óra elteltével közölték, hogy ma nincs elegendő kakas, így sajnos nem láthatjuk a viaskodó állatokat.

Kétségbe nem estem, folytattuk a megkezdett rumozást a parton és sztorizgattunk. Nem kevés hölgy érkezett hozzánk, hogy testét kínálja eladásra.  Egyébként a település úgymond szex paradicsom. Itt már viszonylag sok európai él. Szállásadóm Bernhardt volt, aki a szomszédos Bécsből települt ki. Valahogy a neve nem állt a számra, ezért mindig Gerhardnak szólítottam, gondolom az ex Forma 1-es pilóta, Gerhard Berger  után.  Állandóan szivar lógott a szájában és ránézésre is minimum 20 évvel fiatalabb dominikai feleségével a saját villáját rendezte át hotellé. Első este rögtön jelezte felém, nem baj, ha nem egyedül töltöm az éjszakát, csak ne legyünk hangosak.

A város főutcáját úgy kell elképzelni, mint egy nő piacot. Éjszaka beindul az élet, ameddig a szem ellát mindenhol lányok állnak. Hívogatnak, simogatnak, riszálják a formás hátsójukat. A megboldogult józsefvárosi piac jutott eszembe,annyi különbséggel, hogy ott nem a „hello bébi és a „hello papi” szavakat kiabálták formás hölgyek, lenge ruhában, hanem fogatlan kínai és vietnami árusok szájából jött hangos a „Hallo kocsi” Itt is megtalálható fiatalabb korosztály idősebb, fehér férfiakkal, vagy éppen fehér, korosodó nők helyi férfiakkal.  A kínálat mindig megtalálja a keresletet. Az árak, akárcsak a „termékek”, barátságosak.

Vissza a fővárosba

Miután kiszórakoztam magam minden tekintetben, dzsungeltúrák, szikra ugrálások és bálnales után ideje volt továbbállnom a Santo Domingoba.  Ide már nem guaguaval tettem meg a körülbelül 4 órás busz utat, hanem légkondicionált busszal, ahol olyan hideg volt, hogy kénytelen voltam pulóverben vacogni. A televízión pedig valamilyen nagysikerű, helyi műalkotás ment, ami nekem spanyol nyelvtudás nélkül nem kötötte le a figyelmemet, viszont az utasok hangosan nevettek.

12:00 előtt kevéssel érkeztem meg a fővárosba. Előzetesen azt a tanácsot kaptam, hogy azért itt már figyeljek jobban merre mászkálok, és a belvároson kívül ne nagyon mozogjak. A szállást ezért a Colonial Zona közelében néztem ki, A taxisok tényleg aranyárban dolgoztak, ezért gondoltam, majd itt is a guagua szolgáltatást veszem igénybe. Az emberek össze-vissza irányítgattak, ez megy erre, meg az amarra. Végül kilyukadtam a metrónál, az egyetlen vonal végállomásán, de azt mondták, hogy ez nem közvetlen arra jár. Végül felszálltam a kedvenc közlekedési eszközömre, biztosítottak róla, hogy ez bizony a jó járat és jeleznek, ha a célomnál vagyunk. Körülbelül egy óra zötykölődés után kezdett gyanússá válni a dolog, az utazóközönség pedig szemmel láthatóan kicserélődött és nem a felső 10000 szállt fel a járatra.

Az ablakon kinézve is furcsa látvány fogadott, favellákhoz hasonló, lemezekből összetákolt házak, az aszfaltozott út is megszűnt, mindenhol utcakölykök és egyre több csodálkozó szempár nézett rám.  Kérdeztem a sofőrtől, hogy messze van még a Zone Colonial, mire nagyot nevetett és közölte, hogy elfelejtettem szólni és ezt már régen elhagytuk. Ekkor már a többi buszozó is hangosan röhögött. Végül jó fej volt és megállított egy szembejövő járgányt, amivel 1 átszállással végül eljutottam a várva várt helyre. Szerencsére a bámuló tekinteteken kívül, nagyobb bajom nem esett, legalább láthattam olyan dolgokat, amiket sokan messzire elkerülnek.
Santo Domingo „egynapos” város, szállást gyorsan találtam, majd várost néztem még a találkozó előtt. Magamhoz vettem a kötelező üveg rum-kólát és elindultam a fő eseményre.