Válogatott okosságok

Nehéz az ilyen mérkőzéseket értékelni. Az nyilvánvaló, hogy a dán válogatott kerete sokkal erősebb, mint a magyaré, ez még akkor is így volna, ha a magyar csapatba nem ifjoncok kerültek volna sérülések miatt. Ugyan ez két évvel ezelőtt, amikor szintén ugyanebben a fázisban futottunk össze a világbajnokságon, is igaz volt, de az akkor egy kieséses meccs volt. Az új (igazából régi-új) lebonyolításban viszont középdöntős csoportmeccs. Ez pedig egy óriási különbség. 

Fotó: IHF

Akkor mi is úgy mentünk neki a meccsnek (és nyertünk végül), hogy minden mindegy, nincs hová spórolnunk, nincs min gondolkodnunk, próbáljuk meg, egy életünk, egy halálunk. Most viszont mindkét csapat előtt hosszú út áll még. Minimum két további mérkőzés a középdöntőben. A magyar válogatott számára ráadásul kedvezőtlen beosztással: rögtön másnap kell pályára lépni Tunézia ellen, egy, az olimpiai selejtező szempontjából minden bizonnyal kulcsfontosságú mérkőzésen. Ha vért izzadunk, és a végén kikapunk, azzal elég látványosan csináltunk volna hülét saját magunkból. Viszont az Egyiptom elleni döntetlen után fontos volt, hogy minél kisebb különbséggel kapjunk ki. 

Dániának ellenben a gólkülönbség nem volt fontos, nekik a két pont kellett, és, hogy egy kicsivel se fáradjanak el jobban, mint amennyire feltétlenül muszáj. Igazából ez mindkét csapat számára egy olyan mérkőzés volt, amit le kell játszani, de egyiknek se ez a fontos, pláne, hogy az erőviszonyok azért elég egyértelműek. 

A játék képe nagyjából ennek meg is felelt. A magyar edzők jól oldották meg a feladatot, hogy mindenki mozogjon kicsit a csapatból, de a klucsjátékosok épp csak egy átmozgató edzés szintjén, ne verjen minket rommá az ellenfél, a sérülések miatt becserélt (Szita Zoltán, Máthé Dominik) ill. eddig keveset foglalkoztatott (Juhász Ádám) fiatal játékosok kicsit jobban szokják a VB légkörét. Ezek lehettek a célok, és ezeket mind el is értük. 

A mérkőzés legeleje kiegyenlített volt, nemutolsósorban azért, mert a dán kezdőkapus, Niklas Landin, egyetlen lövést sem védett ki. Aztán le is cserélték, és onnét rendesen fölénybe is kerültek a dánok, a második negyedórát 8-4-re nyerve, ezzel félidőre ötgólos előnyre szert téve. A szünet után látszott, nekik ennyi pont elég is, ha kicsit közelebb jöttünk volna, ők is odaléptek, és megint volt közte öt. 

Ebben a mérkőzésben, véleményem szerint, igazából egy pillanatig nem volt benne, hogy feljöhetünk döntetlenre. A magyar válogatott becsülettel küzdött, odatette magát, a pályán lévők minden dicséretet megérdemelnek. Még Máthé Dominik is, akinek az első négy lövése nem ült. Előszöris, tizenkilenc évesen nagy dolog, hogy nem ijedt meg, hanem ezután is próbálkozott még kétszer, és azokat be is lőtte. Másodszor, igen, most már készültek belőle, és ilyen fiatalon még szerényebb a repertoárja és kiszámíthatóbbak a lövései, ez ebben benne van. 

A dánok a legvégére aztán végképp kiengedtek, az utolsó öt percben nem szereztek gólt, mi kettőt is, így három góllal romlott a gólkülönbségünk, gyakorlatilag kihoztuk a maximumot, amit lehetett. 

Hogy mi lett volna, ha ez élet-halál meccs? Ezt senki meg nem mondja. Talán már a kezdőcsapatok se ugyanezek lettek volna. De ennek ma semmi jelentősége.

Tunézia ellen holnap, vasárnap, 18 órai kezdéssel lépünk pályára, azt a mérkőzést is az M4 Sport közvetíti.