Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Lépéskényszer

2020.11.16. 17:00 Fradista Utazó

Nyár elején mi is beszámoltunk a 2020/21-es bajnoki szezonra kiadott versenykiírásról. Akkor azzal a végkövetkeztetéssel zártuk sorainkat: a Szövetség azt szeretné, ha a járvány a 2020/21-es szezonban már nem éreztetné a hatását. Hát, november közepére a valós helyzet ettől az elképzeléstől lényegesen távolabb nem is nagyon lehetne. 

elekgyula_ures_szerkesztett.jpg

Még el sem kezdődött a bajnokság, amikor már látszott, nem lesz ez olyan sima, mint remélték. Augusztus végefelé elkezdett emelkedni Magyarországon a fertőzöttek száma, és, nem utolsósorban az egyik főszponzor nyomására, úgy látták, intézkedéseket kell hozni. Világossá vált, hogy lesznek mérkőzések, amik el fognak maradni. Már azzal is számoltak, lehet, hogy megint félbe kell szakítani a bajnokságot, hetekre. A nyomás viszont a szponzorok és a politika (mivel a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke egy ismert politikus, a politika elvárásai egészen közvetlenül csapódnak le a Szövetségnél) irányából is erős volt: a bajnokságnak ezúttal, akárhogy is, de végig kell mennie, be kell fejeződnie. 

A férfi és a női versenynaptárt is besűrítették. A válogatott időszakok kivételével heti két fordulót írtak be. Viszont csak december végéig töltötték ki a naptárt, a férfiaknál 19, a nőknél 20 fordulót. Hogy utána mi lesz, annak megjóslására az MKSZ sem vállalkozott. 

Világos, hogy így több idő marad az elmaradt meccsek pótlására, ill. akár egy hosszabb leállás is belefér, hogy a szezon végéig befejeződhessen a bajnokság. De ami ezután jött, azzal senki nem számolt. 

Szeptemberben már elmaradozott egy-egy meccs fertőzésgyanús esetek miatt. Főleg a nőknél merült fel gyanú, hogy valamelyik klub inkább csak szeretett volna egy szabadnapot magának, aztán bejelentették, hogy az egyik játékos köhög és lázas. A meccs elmaradt, másnap a játékos koronavírus tesztje negatív lett. 

A férfiaknál viszont már szeptemberben beütött a krach. Az Eger egy, a Komló két bajnoki forduló után kidőlt, miután a keret jelentős része elkapta a koronavírust (a két csapat az első játéknapon egymás ellen játszott). A Szeged is csak egy kicsivel húzta tovább, szeptember közepéig. A játékosok egy része ténylegesen ágynak esett, mások könnyebben vészelték át, de még a teljesen tünetmentesek se játszhattak hetekig. A nőknél, szeptember végén, a Ferencváros volt az első, testületileg kieső csapat. 

Eközben a Győr női ill. a Veszprém férfi csapatát a Bajnokok Ligája és a nemzetközi utazások miatt hetente többször tesztelték. Mivel számukra minden bajnoki mérkőzés fertőzési kockázatot jelentett (egy fertőzés pedig a tesztelések miatt a BL-részvétel korlátozását), nyomást gyakoroltak az MKSZ-re, hogy csak bizonyítottan negatív játékosok ellen léphessenek pályára a bajnokságban. Ahogy szeptemberben elindult felfelé a görbe, és egyre többen fertőződtek meg Magyarországon, egy világosabb volt, hogy ebből a kézilabda se tud kimaradni. A sorra járványgóccá váló csapatok pedig ennek élő bizonyítékaivá váltak. 

Bevezették hát a kötelező tesztelést, hetente egyszer. És itt be is ütött a mennykő. Elég egy pozitív teszt, és a teljes csapatot karanténba küldte az egészségügyi hatóság tíz napra. Az MKSZ és a Liga közösen úgy módosították a versenykiírást, hogy egy csapat köteles kiállni a meccsekre, kivéve, ha 8 vagy több játékosuk karanténban van egyszerre (a konkrét szabály ennél bonyolultabb, de ez a lényege). Eredetileg a fertőzésgyanús esetekkel trükközőkre is gondoltak a szabály megalkotásakor, de a kötelező tesztelés bevezetése, az egyre több pozitív teszt, majd az ehhez csatlakozó karantén gyakorlatilag leállította a bajnokságokat. 

Sőt, mivel tíz nap karantén után rögtön másnap játszani nem tűnt jó ötletnek (veszélyeztetné a játékosok egészségét), ezért megengedték, hogy a karantén lejárta után nyolc napig még ne lépjen pályára az adott csapat. Elég lett tehát egyetlen pozitív teszt, és az egész csapat kiesett 18 napra. Heti két fordulóval számolva ez 5 bajnoki fordulót jelent (kivéve persze, ha pont akkor szünet lenne, például a válogatott programja miatt). És voltak olyan első osztályú klubok, ahol a 18 nap lejárta után lett újra egy pozitív teszt. 

És még az se segít, amit, más sportágból és/vagy más országból az újságban olvasunk, hogy álljon ki a klub az ifivel. A legtöbb klubnál az ificsapat legjobb játékosai a felnőtt kerettel edzenek, azaz ők is kontaktszemélynek számítanak, fertőzés esetén ők is karanténba kerülnek. Küldjük a serdülőt is a vágóhídra? Sőt, az eddig tapasztalatok azt mutatják, ha az NB I-es meccs előtt végigtesztelnék az ifit, akkor sok esetben mennének ők is a karanténba a felnőtt után. Aztán teszteljük a serdülőt is (már aki el nem szalad sírva, amikor látja, hogy tesztelés címén egy hosszú pálcát készülnek feldugni az orrába), az eredmény sejthető. Elég egy pozitív, és mehet szépen mindenki haza. 

Az eredmény lehangoló. A női bajnokság szinte teljesen leállt. Október eleje, a kötelező tesztek bevezetése óta alig rendeznek mérkőzéseket. Komplett fordulók maradtak el, a 11., 12., 14. fordulókban egyetlen mérkőzést sem rendeztek meg. Amikor ezeket a sorokat írom, a november 14-15. hétvégén a 17. bajnoki forduló lenne esedékes. Minden mérkőzés elmarad.

A férfiaknál egy árnyalattal jobb a helyzet. Ugyan még most is több a férfi a fertőzött játékosok közt, de ők "tömbösítve" kapták el, míg a nőknél többször is egy-két játékos fertőződött meg egy csapatból, de majdnem mindegyikből, addig a férfiaknál mindig volt pár csapat, aki tudott játszani. 

A Bajnokok Ligájában is maradnak el meccsek fertőzések miatt, az FTC, a Szeged és a Veszprém is kényszerült már halasztásra. Másoknak az utazási korlátozások okoznak problémát: a novég Vipers együttese sorra mondja le a meccseit, mert a szigorú norvég egészségügyi szabályok miatt csak irreális feltételekkel utazhatnának el, és ugyanez vonatkozik a vendégcsapatokra is. 

Ott ráadásul még szorosabb a versenynaptár, jelenleg nem is látszik elkerülhetőnek a lebonyolítási rendszer megváltoztatása. Az EHF egyelőre hallgat. 

November közepére viszont már mindkét bajnokságban egyértelműen kritikussá vált a helyzet. 

Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. A bajnokság elvileg mindkét nemnél 26-26 fordulóból áll, illetve fordulókról a rengeteg halasztás miatt talán már nem is beszélnénk, fogalmazzunk tehát így: minden csapatnak 26 mérkőzést kell lejátszania. 

Ténylegesen a nőknél a Győr, a Ferencváros és a Békéscsaba egyaránt 5-5 lejátszott meccsnél tart, nekik tehát még 21-21 van hátra. A férfiaknál az Eger 2, a Komló, a Dabas és a Veszprém-Felsőörs (ez nem a BL-résztvevő "nagy" Veszprém, hanem egy másik klub) 3-3 alkalommal lépett pályára, nekik 23-24 meccset kellene még lejátszaniuk. Az MKSZ részéről Novák András már bejelentette, hogy, az eredeti naptártól eltérően, június 30-ig kell befejezni a bajnokságot, de még így is világos: a nemzetközi kötelezettségeket is figyelembe véve a hiányzó 21-24 meccs elég nehezen illeszthető be a naptárba. 

Hogy miért június 30? A kézilabdázók szerződése általában akkor jár le. A futballtól eltérően a játékosok zöme már tavasszal (sőt, sokan már előző ősszel) aláírja a következő idényre szóló szerződését, általában július 1-i kezdéssel. A nyáron klubot váltók a fociban is okoztak nehézséget (gondoljunk pl. Timo Wernerre, aki a BL-elődöntőn már nem állt a lipcseiek rendelkezésére, mert közben Londonba igazolt), kézilabdában ez tömeges jelenség lenne. 

Még akkor is, ha optimisták vagyunk, és abból indulunk ki, tavasszal, nyár elején, már rendesen lehet játszani. Nem volna teljesen alaptalan az optimizmus. Egyrészt nem biztos, de reálisan elképzelhető, hogy márciusra be lehet oltani a játékosokat a Covid-19 ellen. Továbbá olyan nagyon sok játékos esett már át a fertőzésen, hogy tél végére szükségszerűen csökkenni fog az esetek száma a kézilabdázók között (bár elvileg egy másodszori megfertőződés nem kizárt, de a valószínűsége alacsony). Ha tavasszal is ilyen kaotikus lesz minden, mint ősszel, akkor mindegy is, mert akkor a bajnokság lezárása teljesen reménytelen. Ha lényegesen jobb lesz a helyzet, akkor azért nem megoldhatatlan a feladat. 

program.JPG

De minél tovább csúszik a bajnokság lezárása, annál nagyobb lesz a kockázat, hogy az utolsó hetekben beüt egy-két halasztás, és elúszik az egész. Fontos lenne tehát, hogy az MKSZ ill. a Liga reagáljanak a helyzetre, és minden egyes elmaradt meccs növelné ezt az igényt. Egyelőre viszont mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben zajlana. Úgy hallani, a Liga és a Szövetség is tárgyalt a helyzetről, de semmi nem nyilvános. Mondhatnánk, a régi mondást adaptálva: a szurkoló mindent megtud, ami rá tartozik: semmit. 

De egyáltalán, vannak konkrét tervek, amik nem csak általánosságokat fogalmaznak meg, hanem ténylegesen közelebb visznek a bajnokság befejezéséhez? Vagy csak várjuk az oltás és a nyájimmunitás képében jelentkező sült galambot? 

Egy biztos: a mostani helyzet tragikus. És talán nem is sokan mondanák, hogy ennek így, ebben a formában, volna bármi értelme. Valamit talán kellene lépni. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr3216285740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2020.11.17. 08:12:11

Az Éles féle kis Veszprém 6 hét után játszott meccset az nb1-ben, ki is kaptak.

RnD 2020.11.17. 16:31:15

Mennyire mondhatjuk fertőző gócnak a kézilabda meccseket (ha valamelyik csapatban COVID-os játékos is pályára lép)....?

Ki tudja...

A női NBI-ben

-- szeptember 16-án szerdán a Fradi játszott bajnoki meccset a Békéscsabával a Népligetben. Másnap elutaztak Norvégiába BL-meccsre, ahol még ugyanezen a héten több játékosuk is pozitívan tesztelt. Természetesen a Békéscsaba is karanténba került, de náluk mindenki negatív volt a következő három héten;

-- szeptember 24-én a NEKA-Fehérvár meccsen a hazai csapatban játszott egy COVID-os játékos is. A Fehérvárt a meccs után többször tesztelték, hosszú hetekig nem találtak náluk vírusos játékost;

-- november 4-én az SZKKA és a Dunaújváros bajnoki meccset játszott Szombathelyen. Az újvárosiak COVID-teszt eredménye csak a mérkőzés után érkezett meg, kiderült hogy 8 (!) játékos adott pozitív mintát, azaz a vendég csapat nyolc vírusos játékossal lépett pályára azon a napon.

Utána a Szombathely természetesen karanténba vonult, többször is tesztelték őket, azóta sincs egyetlen pozitív eset sem a játékosok között.

Ennyit arról hogy a COVID-os ellenféllel játszott meccseken a másik csapat is biztosan elkapja a vírust. De ezek szerint ez nem ilyen egyszerű......
süti beállítások módosítása