Egy gyenge NB I-es meccs színvonalát hozta a mérkőzés első szakasza - a gyenge kezdést pedig, ahogy mondani szokás erős visszaesés követte. Egy átlag semleges érdeklődő, akit nemigen hoz lázba önmagában az a tény, hogy Magyarország és Románia játszik egymás ellen, aligha ma szerette meg a kézilabdát, és időnként még annak ellenére is elbóbiskolhatott, hogy amúgy szinte végig nyitott, izgalmas mérkőzést láthattunk. 

Fotó: Stanko Gruden / kolektiffimage

A meccs első húsz percében még a magyar válogatott játékában felfedeztük néha a sebességet. Ekkor vezettük is két-három gólokkal, viszonylag könnyen találtunk lövőhelyzeteket. Zácsik Szandra próbálkozott többször is, és amikor kiléptek rá, jól játszotta meg a csapattársakat - megint ő adta a legtöbb gólpasszt a magyar csapatból (és a teljes mezőnyből is, Cristina Neaguval holtversenyben). 

A magyar csapat egyértelműen motiváltan játszott, bár nem jól, míg Romániánál még a küzdelmet se mindig láttuk. A támadójátékuk pedig eléggé kiszámítható volt ahhoz, hogy még a nem túl hatékony magyar védőfal is megtartsa őket. 

A német meccs után felmerült, miért nem játszottunk több labdát a szélre. Úgy látszik, ez a taktikai értekezleten is téma lehetett, mert most aztán minden labda a szélre ment. Különösen Klujber Katrinnál volt feltűnő, hogy a legtisztább lövőhelyzetből is anélkül húzta le a szélre, hogy egyáltalán körülnézett volna. Milyen lehet a hangulat a csapatnál, ha az előző mérkőzés leghatékonyabb magyar játékosa ilyen szinten nem néz kapura? És hát, mivel a védők viszonylag ritkán párolognak el a hatos vonalon, ha az átlövő előtt van hely, az szinte szükségszerűen azt jelenti, hog a szélső előtt pedig nincs. Lukács Viktória több helyzetet is elhibázott, de ezek egy része igazából nem is volt helyzet, csak kényszerben volt, el kellett lőnie. A másik oldalon is láttunk helyzetből szélre húzott labdát, de ott legalább Schatzl Nadine eredményes volt: összesen két lövést rontott el, abból az egyik olyan rossz passz volt, hogy már egyáltalán a labda megfogása is szép teljesítmény volt. 

A magyar kapitányok, szokás szerint, kb. húsz perc után lecserélték mind a négy belső embert, és ettől egy csapásra megállt a támadójáték. Több, mint hét percig nem lőttünk gólt, és összesen az utolsó tíz percben is csak kettőt. A védelem sem volt túl stabil ebben a felállásban, amikor Tomori Zsuzsa és Szekeres Klára volt a két belső védő, akkor nemigen találtuk a jó mozgásokat. Románia ezt ki is használta, és egygólos előnnyel ment a szünetre. 

A második félidő hasonlóan kezdődött. Kovacsics Anikó játszott irányítót, de mintha csak a román válogatottat irányította volna, sorra adta el a labdákat. Az edzők ezt pár perc után elunták, és szakítottak a sorcserés hagyományokkal: Kovacsics helyére a pályára küldték Lakatos Ritát. 

Lakatos gyakorlatilag véletlenül került ma a csapatba. Egy körrel korábban lecserélték, Tóth Eszter került helyette a keretbe, de Tóth mára fogászati problémákat jelzett, így visszacserélték helyette Lakatost. 

Ez a lépés dötő jelentőségűnek bizonyult. A viszonylag statikus román védőfallal szemben Lakatosnak volt egy olyan sebessége, amivel helyzeteket tudott kialakítani, öt gólt szerzett, jól szedte szét a román falat. A második játékrészben már a magyar támadások is lelassultak, de ezzel pontosabbá is vált a játék, ami kedvezett Lakatosnak, meg úgy általában a magyar válogatottnak. Kevesebb lett az eladott labda, több a góllal befejezett támadás. 

Ennél is fontosabb volt a védekezés feljavulása. Lukács helyére jobbszélre bejött Faluvégi Dorottya, ami komoly javulást hozott a védelembe, és kettes poszton Háfra Noémi is jól játszott. A román támadásokat szinte folyamatosan le tudtuk szorítani a szélekre. Ez egy éve ilyenkor is így volt, de akkor nagyon nem jött be, rengeteg gólt kaptunk szélről. Ezúttal is igen szorgalmasan próbálkozott a román jobbszél, de sokkal rosszabb hatásfokkal: Laura Popa és Sonia Seraficeanu összesen három gólt lőttek, kilenc próbálkozásból. A másik oldalról se voltak eredményesebbek, de legalább ritkábban is próbálkoztak. 

A második félidőben csak egyszer fordult elő, hogy Románia két gólt tudott szerezni egymás után, míg a magyar csapatnak ez többször is sikerült, sőt, a végjátékban háromszor is betaláltunk kapott gól nélkül. 

A román csapat egyre jobban bele is fásult az egészbe, a magyar pedig egyre jobban belelkesült, komoly küzdeni akarást láttunk a játékosokon. Ennek meg is lett a gyümölcse, sikerült legyőzni a román válogatottat. 

Egy román-magyar sosem tét nélküli. Szigorúan az EB eredményeit nézve viszont ez a meccs csak annyit hozott, hogy így a csoportban, az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül, az 5. helyen végzünk. A másik csoport mérkőzéseitől is függ, hogy ez végül a 9. vagy a 10. helyezést fogja jelenteni - nem mintha nagy jelentősége lenne. Az utolsó meccsen a már biztos csoportelső Norvégia ellen fogunk játszani, kedden, 20:30 órai kezdettel. Semmi tétje nincs a meccsnek egyik csapat számára sem, Norvégia előtt viszont áll még két másik meccs, szóval ők minden bizonnyal pihentetni is fognak. Igazi gálameccs várható.