Válogatott okosságok

Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

A Habsburg Ottós viccben ugye az a szép, hogy nincs a világon még két ország, akiknek a válogatottjai ennyit játszottak volna egymással. Az osztrákok ellen játszottuk az első válogatott meccsünket, és utána még 135-öt. Néha győzünk, néha kikapunk. Nem nagy tragédia, így megy ez már a kezdetek óta. (Viszont talán reklámozhatnánk egy kicsit jobban is a világ nyilvánossága előtt, hogy micsoda egyedi történet a mienk: egy föderatív állam két tagjaként indulva milyen kacifántos úton jutottunk el a mai helyzetig )

Innen indult az egész...

Úgyhogy önmagában az, hogy a hétvégén kikaptunk tőlük, ráadásul csak U19 szinten, nem a világ vége. Sőt, a lelátón mi vertük a sógorokat, szóval összességében egál van, nem esett csorba a büszkeségünkön.

Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

1949. július 14-én született Dunai III. Ede, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori védője, olimpiai ezüstérmes labdarúgó.

1953. július 13-án született Kereki Zoltán, a Haladás, a Zalaegerszegi TE és a magyar labdarúgó-válogatott egykori védője.

Tippeljenek jól!

1957. július 12-én született Csuhay József, a Videoton, a Budapesti Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott egykori védője.

Azért csodálatos ez a mennyei magyar harmadosztály. De tényleg. Az ember csak kapkodja a fejét és próbálja nyomon követni a történéseket. A bajnokság közben nyilván elsősorban azt, hogy ki akar feljutni és ki küzd a kiesés ellen. Ez persze a dolgok normális része, ezt teszik a szurkolók más osztályokban, de még más országokban is. Az is hagyján, hogy néhány csapat a bajnokság közben bedobja a törölközőt (Eger), néhány másik pedig megváltásként várja a bajnokság végét - Komló, Ebes, Jászapáti, és valószínűleg a Veresegyház-FTC II duó. Amikor vége a bajnokságnak - pontosabban pár fordulóval előtte - kiderül, hogy a bajnok (Keleten a Létavértes) hiába lesz bajnok, mert "elfelejtett" nevezni. Sőt, nem hogy NB II-es nem lesz, hanem még NB III-as sem. Mindegy, van helyette más, nosza NB II-t Szegednek! Utána már csak azon kell izgulni, hogy fel lehet-e tölteni a 48 csapatos mezőnyt. Azt a mezőnyt, amit tavaly feleztek meg. A pocsékul teljesítő Pest megye kap még egy lehetőséget, néhány sikertelenül osztályozó csapatot mégis felkérnek az NB III-as szereplésre. Mi pedig vakarjuk a fejünket. Menjünk időrendi sorrendben és kapcsolódjunk be a bajnokság lezárása után, amikor már lezajlottak az osztályozók! Az akkor sem egyszerű kép azóta tovább bonyolódott és mindezt tetézték egy egészen parádés csoportbeosztással.

Amikor először meghallottam, hogy a Ferencváros új, minden igényt kielégítő stadionjában vénaszkenneres beléptetés lesz, rögtön éreztem, érdemes lesz figyelni a fejleményeket, mert ha már a nyitólépés ennyire bizarr, akkor ami utána jön, csak groteszkebb lehet.

A groteszk olyan vízköpő, amelyik nem köp vizet. (fotó: Vin Crosbie)

A legjobb négy közé jutásért Németország 20 év alatti legjobbjaival csaptunk össze Kaproncán, a női junior kézilabda VB-n. A Válogatott Blog kiküldött tudósítója mind a négy negyeddöntőt a helyszínen tekintette meg.

Az első két meccsen az 1994-es korosztályt a korábbi versenyeken is uraló két csapat, Oroszország és Dánia viszonylag simán jutott túl aktuális ellenfelén, Hollandia és Franciaország búsulhatott a mérkőzések után. Az oroszok edzője, Vjacseszlav Kirilenko a cseresorát küldte pályára kezdésre, és alig 13 perc alatt 13-3-ra vezettek, és ezzel lényegében el is döntötték a mérkőzést.

Tóth Gabriella lő kapura (Fotó: IHF).

Javában zajlanak a női junior (U20) kézilabda-világbajnokság küzdelmei. A VB-t Horvátországban rendezik, 24 válogatott részvételével. A magyar csapat a csoportkörben Svédország, Portugália, Kongó (ex-Zaire), Japán és Franciaország legjobbjai ellen léphetett pályára.

A magyar csapat a nyolcaddöntő után (Fotó: Kisricsó).